Kánikula a javából.
Látogatók száma: 65
Nem is jut semmi az eszembe, csak emlékek. Azt kérdezte illetékes elvtárs: az illetőnek mondtad-e milyen kárt okoz neked a tettével. Persze. Ja, nem is erről akartam beszélni.
Pár évvel ezelőtt CT-re kaptam beutalót. Hát mit ne mondjak, a gondolatától kirázott a hideg, hogy az alagútba be kell feküdnöm. Láttam a televízióban is felvételeket a vizsgálatokról, meg olyant is láttam, volt, aki rosszul lett. Azt is mondták, nagyon hangos a gép, szinte elviselhetetlen.
Már jó előre pánikoztam, vajon mi történik, ha ott leszek.
Eljött a vizsgálat napja. 7 órára szólt az időpontom, gyorsan, flottul ment minden, nem kellett várni. Behívtak és leültettek az előtérbe. A CT hangja, mely éppen dolgozott, tényleg hangosnak tűnt.
Amíg várakoztam, azért eszembe jutott, mi lesz, ha a bezártság érzése kitör rajtam.
A kezembe nyomorgatott zsebkendő szinte átvizesedett, amikor megjelent az asszisztens és beszólított vizsgálatra.
- Kulcs, telefon, pénztárca, nyaklánc ne legyen önnél. Kirakott mindent? A szemüveget is legyen szíves.
- Nincs nálam semmi.
- A papír zsebkendőt is legyen szíves kint hagyni, úgy sem használhatja.
- Tudom, de abban kapaszkodok.
- Ja, az más.
- Meddig tart a vizsgálat?
- Körülbelül tizenöt perc, akkor megnézik, és ha a felvételen nincs olyan, ami még más beavatkozást igényel, például kontrasztanyag adását, akkor csak rövid ideig.
Azt valahogy csak kibírom, nyugtatgattam magam.
A látvány magáért beszélt, ami nem volt szívderítő, a gép egy monstrumnak tűnt a nem túl jól látó szememnek.
- Tessék fölfeküdni és kényelmesen elhelyezkedni.
Kényelmesen, szinte minden porcikám megfeszült. Fejem beleigazították egy kalodába, kaptam két nagy papír tappancsot a füleim mellé, gondolom zajcsökkentés céljából.
Jobb kezembe a pánikgombot fogtam, a balba meg szorongattam a segítséget nyújtó pézsét.
- Ha probléma van, tessék jelezni.
- Jó.
Dehogy jelzek, csak gyorsan túl legyek ezen az egészen.
Elindult velem a tepsi befelé. Becsuktam a szemem, hogy ne lássam a rám záródó tepsi fölsőt.
- Indítom. Ne tessék mozogni.
Iszonyatos hangerővel elindult a gép, hogy feltérképezze testem egy részét.
Elterelni a gondolatom arról, hogy be vagyok zárva, el kezdtem magamban énekelni. Elővettem a legszebb, legbársonyosabb hangom, mert az is volt valamikor, de egyszer csak elvesztettem.
Ne nézzen úgy rám, a gyönyörű szemével, a szívvel játszani, jaj, nem szabad.
Kerestem hozzá egy arcot is, mert ehhez a szép dalhoz az is kellett.
A dalnak vége szakadt, újra kezdtem, visszajött az arc is, a dal ismét megszakadt, és én mindig újra kezdtem ki tudja hányszor.
Valahonnan a messzeségből megszólalt egy hang: - Végeztünk. Minden rendben?
- Igen köszönöm.
A tepsivel együtt kijöttem az alagútból. Nem is volt olyan rossz. De, akkor is, ebből elég is egyszer.
Egy óra hossza múlva már a kezemben volt a lelet is.
Szerettem volna tudni, mi a diagnózis.
Kérdezgettem.
Az egyik orvos szerint: Nem fejlődött ki a koponyám …
Pedig nem féloldalas a fejem.
Másik orvos szerint: A jobb agy féltekém gyerekkoromban nem fejlődött ki ...
Juj. Akkor mi van? Mire jó az internet? Utána néztem. Nem baj, ha nincs kifejlődve, esetleg hiányzik az egyik agyfélteke, a másik tökéletesen működik helyette is.
Harmadik orvos: Véleménye a kettő másik orvosról … Az ő verziója szerint a jobb agyfélteke erezete nem fejlődött ki.
Aha. Nekem ez szimpatikus volt, nem is érdekelt tovább semmi, hisz élek, több mint hatvan éve.
Majd pár év múlva ismét kaptam beutalót CT vizsgálatra. Hát ezt kihagytam volna, kezdtem ismét görcsölni már a gondolattól is. Más városba végezték a vizsgálatot, mint az előzőt, volt idő rágódni a hosszabb utazás alatt.
Amikor megérkeztünk, először is a takarítónő leteremtett, aki utánunk érkezett, hogy minek jöttünk ilyen korán. Mondtuk, vidékiek vagyunk.
- Ja, az más. Mindjárt kinyitok, meg fölveszem a konvektoron a fokot, mert látom, fáznak.
Gyorsan kitakarította a WC-t, hogy ha éppen használni szeretnénk, tiszta legyen. Majd jó étvágyat kívánt a reggelihez, és magunkra hagyott.
Az időpontom 11 órára szólt, addig a kirakott újságokat olvasgattam. Folyamatosan jöttek és mentek a betegek, a váró elég kicsi volt. Nagyon jól megszervezték a betegforgalmat.
Igaz elsőnek érkeztem, de az időpontot betartották. Majd szólítottak.
Amikor beléptem nagy meglepetésben volt részem. Egy nagy helység közepén állt a gép. Nem volt monstrum. Az asztalra felültettek, ami feljebb csúszott velem a gép alá. A gépet is igazították, az asszisztens egyedül hagyott és elkezdődött a vizsgálat, ami nem volt elviselhetetlenül hangos.
Ami tetszett, időnként a gép, ha az adott alkatrészem egy részét már föltérképezte, rázott rajtam egyet, hogy a következő mozaikot is rendesen lássa.
A cikket írta: D Klári
Hozzászólások
időrendi sorrend
Örülök, hogy neked nem volt kellemetlen.
puszi
Ebben a nagy melegben is ilyen szorult helyzetek jutnak az eszedbe? Én még sose feküdtem, csak kádban, akkor is a nyárban... nem ám egy teknőben... Oda valahogy nem kívánkozom. :-)
Puszi
Csak egy gondolatig megérintett, de már el is szállt.
puszi
Puszi