Kapcsoljátok ki, mert leáll a pacemakerem!
Látogatók száma: 23
Egy táborozás alatt történt vonatos kirándulás rövid története.
Kismaroson táboroztattam két kollégámmal iskolánk diákjait.
Fantasztikus környezetben terült el a szálláshelyünk. Négy faházat foglaltunk el. Akármerre néztünk hegyek, dombok vettek körül. A levegő friss volt, s szerencsére egyik asztmás diákunk sem kapott rohamot.
Minden napra jutott legalább egy-egy túra, mert az úgynevezett "lefárasztott" gyermekkel sokkal kevesebb a gond. Azonban hagytunk időt arra is, hogy szabadidejük egy részét önállóan töltsék el. Ekkor is csak figyelni kellett, s ha valakire "rátört" az unalom, akkor elővettem azokat a patchwork-játékokat, melyeket úgymond vész esetére vittem magammal. Persze nem hiányoztak a versenyek, a sportjátékok.
Az egyik délelőtt úgy döntöttünk, hogy kisvasúttal kirándulunk a hegyek közé. Nagyon nagy élmény volt, mert gőzössel tehettük meg ezt az utat. Gyönyörű hegyek mellett haladtunk el, a kis falvak szinte hívogattak, csalogattak bennünket.
Menetben még semmi gond nem volt, érdeklődéssel figyelték a távolt, a természetet.
Azonban a visszaút alatt egyre többen vették elő a mobiltelefont, sőt képesek voltak a szomszédjuknak is üzenni, s csak azt láttam, hogy egyre jobban összegörnyedve ölnek helyükön.
Először kértem, hogy a kirándulás után kapcsolják vissza a telefonokat, de mintha meg sem hallották volna. Később megpróbáltam elterelni a figyelmüket, egy-egy történetet találtam ki, de még ez is hidegen hagyta Őket.
Ekkor erélyesen szólaltam meg:
- Legyen szíves mindenki kapcsolja ki a telefonját, mert a pacemakerem nem bírja a rádióhullámokat!
Többen felkapták a fejüket.
- Tényleg? - kérdeztek vissza többen.
- Ha nem tudnátok, ezek a rádióhullámok nagyon sok kárt tudnak okozni a szívbetegeknek! Nemrég olvastam egy orvosi szaklapban.
- Akkor is, ha nem ülök tanárnő mellett? - kérdezte az egyik kisdiákom.
- Voltatok már kórházban? Ott is ki van írva, hogy a műszerek biztonságos használata érdekében kérik kikapcsolni a mobiltelefonokat.
S, láss csudát!
Egymás után rakták el a telefonjaikat.
Még Én is meglepődtem.
Már majdnem megérkeztünk, mikor a szemben ülő öreg néni egyre jobban mustrált engem. Annyira, hogy kezdett kellemetlenné válni.
- Segíthetek? - kérdeztem a nénit.
A néni körbenézett, majd halkan, kissé felém hajolva, ezt kérdezte:
- Kedveském, magának tényleg pacemakere van? Pedig olyan fiatalnak és egészségesnek néz ki.
Erre mit is válaszolhattam:
- Néni kérem, dehogy van pacemakerem. Azonban nem tudtam másképp kikapcsoltatni velük a telefonjaikat. Én sem gondoltam volna, hogy végül sikerülni fog.
- Akkor jó - nyugodott meg a néni. - De sikerült.
Néha eszembe jut, s még a mai napig is csodálkozom, hogy megtették, elhallgattak a telefonok, s végre a környékkel és a látvánnyal foglalkoztak tanítványaink.
A cikket írta: kiki64
Hozzászólások
időrendi sorrend
:)
Remek írás! Puszi: Lyza
muszáj sokszor kizökkenteni őket a mobilból
:)