Kenyér az asztalon
Látogatók száma: 58
Reggel hatkor felébreszt anya, hogy indulnia, kell, vigyázzak az öcséimre, kenyér az asztalon, és zárjam be a kaput, ne menjünk sehová, és ne engedjek be senkit. Délután a háromórás busszal érkezik.
Szóval, apa most sem jön haza, pedig az ikrek nagyon várják, egyre kibírhatatlanabbak. Apa elment a Dunántúlra dolgozni, nagyon messze, de állítólag így többet keres, bár még nem küldött pénzt. Anya munkanélküli, közmunkás, parkot rendez, szombaton és vasárnap pedig elmegy a városba takarítani.
Ilyenkor nekem kell megetetnem a tyúkokat, mind a kilencet, mert ha éheznek, nem tojnak és nincs tojás. Leszedek a kertben néhány paprikát és paradicsomot, az lesz a reggeli pecsenyezsíros kenyérhez. Főzök teát, citromízűt, abba csak egy-egy szem kockacukor kell.
Spórolás, spórolás, spórolás, ez anyu hármas alapelve. Egyirányúsított a telefonunk, minket lehet hívni, csak mi nem tudunk telefonálni. Azt mondta, hogy nem telik arra, hogy fél órákat fecsegjek a barátnőmmel telefonon, inkább menjek át hozzá, amikor ő itthon van, de az már késő, hová menjünk este hét után? Egyébként is szégyellem magam, hogy nekem csak egy szoknyám meg egy sortom van, hozzá négy póló, azokat lehet variálni. Már amennyi variáció ebben létezik, hiszen a fele ruhatáram állandóan kinn szárad a kötélen.
Anyukám varrónő, csakhogy nincs pénze a faluban senkinek ruhát varratni, inkább megveszik a kínainál. Utána a varrodában dolgozott, az is bezárt, így lett munkanélküli. Igazán varrhatna nekem egy-két szép nyári ruhát, az öcséimre is ráférne néhány új ruhadarab, de nem telik rá. Nem azt mondja, hogy nincs pénzünk, hanem azt, hogy nem telik rá. Pedig az ugyanazt jelenti.
Búzát veszünk a tyúkoknak, az olcsóbb, mint a kukorica. Öntök nekik tiszta vizet, kiszórom az etetőbe a búzát és csak utána nyitom ki a tyúkól ajtaját. Kakasunk nincs, mert az állandóan kukorékol, felhívja magára a figyelmet és a végén ellopnák, mert tudják, hogy apa nincs itthon, anya meg ki sem merne menni éjszaka az udvarra, ha motoszkálást hallana, akkor sem. A két szomszédos házban sem laknak, meghalt Balajti néni és Suhajda bácsi is. A gyerekeik meg Pesten laknak, eladnák a házakat, de nincs rá vevő. Nekünk meg szomszédunk nincs. Ami nagy baj. Egyszer már átjöttek hozzánk éjszaka, Balajti néni felől és megfojtották hurokkal Lapajt, a tacskókat, mert nagyon ugatott. Apa éppen itthon volt, felébredt zajra, kiment és elzavarta a három fiút, akik már az alsó épület ajtaját feszegették. Ott tartjuk a terményeket, a zöldséget, a befőtteket, és régen, amikor még hízót vágtunk, a füstölt sonkát, szalonnát és a kolbászt.
Máris nagyon meleg az idő, pedig csak hét óra múlt. Belesek a házba, a fiúk még alszanak. Hátramegyek a kertbe egy szakajtóval, abba szedem a paprikát és a paradicsomot. Mi lenne, ha tojásos lecsót csinálnék reggelire? Nem használnék el csak három tojást. Jobb lenne, mint a zsíros kenyér.
Pityu biztosan többet enne belőle, mint a zsíros kenyérből. Peti mindent megeszik, csak Pityu válogatós.
Nem elég három tojás, hanem legalább a duplája kell. Majd azt mondom, hogy ma nem tojtak a tyúkok. Ebédre tökfőzeléket főzött anya, ahhoz kellene sütnöm három tükörtojást. De a lecsó, az jobb.
Tudok ám főzni, anya tanítgat. Amikor osztálykiránduláson voltunk és bográcsban főztünk, azt mondta az osztályfőnököm, hogy nagyon ügyes vagyok. Megfőzök én bármilyen pörköltöt, csak legyen hozzá hús. Galuskát is olyan aprókat szaggatok, hogy csak, na!
Jaj, de szeretem a tojásos galuskát! Az is nagyon laktató! Ha van itthon liszt, akkor lehet, hogy mégiscsak zsíros kenyeret reggelizünk és ebédre csinálok tojásos galuskát! Hamar megvan, a kertben meg találok hozzá uborkát, mennyei lesz! A tökfőzeléket meg levesnek esszük!
Nem, azt nem lehet, túl sok paprikát és paradicsomot szedtem le, maradnom kell a lecsónál. Anya szerint határozatlan vagyok, persze, szerintem nincs igaza, csak igyekszem a legjobb megoldásokat keresni.
Mit csináljak ezekkel a gézengúz öcséimmel? Szünet van az óvodában és egész nap itthon lebzselnek, nem tudnak mit kezdeni magukkal, mert itt nincs annyi játék, mint ott. Hiába olvasok nekik meséket, öt perc alatt megunják. Szeretnek kártyázni is, csak állandóan csalnak és veszekednek.
Mit csinálok velük egész nap? Lehet, hogy elmegyünk sétálni, bár itt, falun, nem sok látnivaló van. Nem, a séta nem jó ötlet, mert Pityu biztosan meg akarná nézni a házunkat. A volt házunkat, a kocka alakút, fenn, a főutcán. Azt mondta apa, hogy az már a banké, mert nem tudtuk fizetni a részleteket.
Pityu nagyon szeretett ott lakni, órákig képes volt pancsolni a fürdőszobában, a kádban, itt pedig a nagymama házában, nincs fürdőszoba, a vizet a kerti csapról hordjuk, és melegíteni kell, és nagy kerek lavórban fürdünk a konyhában. Ez a ház vályogból épült, hosszú, fehér épület, ganggal. Középen van a konyha, abból nyílik két oldalra egy-egy szoba. Az utcaiban anyáék alszanak, a másikban meg mi. Anya szerint nekem már kellene egy önálló szoba, mert az öcséim mellett nehezen tudok tanulni, meg pihenni. Igaza van, de apának is az van, mert nincs pénzünk újabb szobát építeni, egyébként is, a ház fele apa öccséé, őt is ki kellene fizetni. Nem értem miért kellene, mikor nem is itt laknak Laci bácsiék, hanem Pest mellett, Érden, és anya szerint nagyon jól megy nekik. Apa szerint azért, mert nincs gyerekük.
Lehet, hogy mi miattunk vagyunk szegények?
- Kata, éhes vagyok! – szólal meg a hátam mögött Peti.
Beleteszem a paprikát, paradicsomot a vajlingba, vizet öntök rá és Petire hagyom, hogy jól mossa meg.
- Lecsót készítek reggelire. Jó lesz?
Bólogat, hogy jó bizony. A hokedlin lévő vájlingban nagy gondossággal egyenként megsuvickolja a zöldségeket és a tisztákat az asztalra teszi, a tálcára.
- Pityu mit csinál?
- Álomszuszék. Alszik.
Hagymát pucolok, vagy három darabot, mire összevágom, Peti is végez a többivel. Már a tűzhelyen sül a lecsó, amikor végre Pityu is kibújik az ágyból.
- Szomjas vagyok! – téblábol körülöttem, még pizsamában.
- Menj szépen, öltözz fel, utána reggelizünk.
Lecsó teával, mennyei reggeli.
Elmosogatok, utána megmosdatom az öcskösöket, mialatt fogat mosnak, magamat is rendbe teszem és elmegyünk sétálni. A kapuban hallom, hogy cseng a telefon, de nem megyek vissza, mert a fiúk képesek lennének elkódorogni.
Nincs zsebpénzem, ezért a falu határa felé tartunk. A fiúk kiscsikók módjára ugrándoznak, esélyem sincs sétálni, futnom kell utánuk, nehogy egy kóbor autó elé szaladjanak.
Meg sem állunk a falunk határában magasodó kunhalom tetejéig, és leülünk a kifosztott, romos kápolna tövében. Innen belátni a környéket, nem, mintha az egymást követő napraforgó és kukoricatáblákon kívül sok látnivaló lenne.
Pityu megszomjazik, Peti meg éhes, de nem hoztunk magunkkal enni és innivalót, elindulunk hát hazafelé. Mintha rövidebb lenne a hazaút, pedig nem is szaladunk.
Érdekes, nyitva a kiskapu, pedig én behúztam. Csak nem törtek be? Ugyan, mit vihetnének el tőlünk?
- Nézd csak, Kata, galambokat kaptunk!
Valóban az ajtónk előtt, kosárban, ott lapul egy kövér galambpár, éppen csak tolladzik, pontosan vágni való.
A fiúk persze azonnal játszani akartak velük, de nem engedhetem. Bárki hozta, jól tette, nagyon finom a galambleves, aranyat ér, ha valaki beteg, ám az egészségesek is megehetik.
Megmelegítem a tökfőzeléket. Peti falja, Pityu meg csak kavargatja, nem nagyon szereti és én balga, elszólom magam, hogy ebéd után felpucolom a galambokat és mire anya hazaér, finom húslevest főzök belőlük.
- Almaszósz is kell a főtt húshoz – suttogja Pityu, majd reménytelen hangon folytatja -, csakhogy nincs almánk.
- Ugyan – replikázik Peti teli szájjal – érik a szilva, abból is lehet szószt készíteni!
Kiküldöm a kertbe az öcskösöket, szedjenek sárgarépát, fehér répát, zellert, paprikát, paradicsomot és szilvát, mialatt megkopasztom a galambokat.
Lassan kell főzni a húslevest, éppen csak gyöngyözzön. A szilvaszósz is jól sikerül, megkóstolják a fiúk. Petinek ízlik, azonnal felfalná az egészet, bezzeg Pityu megjegyzi, hogy az almaszósz az jobb.
Lefektetem őket egy kis szunyókálásra, bekapcsolom a televíziót, amellett gyorsan elalszanak. Addig pihenhetek, olvasok, mint mindig.
Kellemes, hűvös az idő idebenn, azt mondják, a vályog jól szigetel. Lehet, de nekem is hiányzik a régi otthonunk. Nem csak a külön szobám miatt, hanem azért is, mert a központban van, közel az iskolához, bolthoz, postához, orvosi rendelőhöz, meg a piachoz is. A könyvtár is egy saroknyira volt, ott tanultam meg a számítógépet kezelni és azt mondta apa, ha középiskolás leszek, kapok egy laptopot. Most pedig lehet, hogy nem mehetek tanulni, mert a szüleim nem tudják kifizetni a kollégiumot sem.
Megáll egy autó a házunk előtt, kifutok, és apa nyakába ugrok. Nem tudtuk, hogy hazajön, nagyon örülnének a fiúk, de nem engedi, hogy felébresszem őket. Sok csomagot hozott, kérdezném, mi van bennük, de nem merem, mert nagyon szomorú a mosolya, amikor az alvó öcséim fejét megsimogatja.
- Nem vagy éhes, apa?
- Ennék egy karéj kenyeret.
- Tökfőzelék is van, és húslevest főzök. Anya a háromórás busszal jön haza. Megmelegítem a főzeléket.
- Nem kell, Kata, ne fáradj. Hidegen is megeszem.
Peti eszik olyan gyorsan, mint apa. Nem sok maradt a főzelékből, éppen csak a mélytányér karimájáig ér, de nagy karéj kenyérrel elveri az ember éhét.
Megérkezik anya is, nagyon örül apának, úgy öleli, majdnem összeroppantja. Még szerencse, hogy apa válla széles, nem könnyű megroppantani.
Végre elengedi apát és beleszimatol a levegőbe:
- Kata, mit főzöl?
- Galamblevest.
- Csak nem azokat főzted meg, amiket Valencsikné hozott? Hívtalak telefonon, hogy Valencsikné hoz egy pár galambot, amit holnap Szolnokra kell vinnem az ügyvéd úrnak. Hol kódorogtatok?
Emelkedik és vékonyodik anya hangja, már a sírás határán áll. Apa, átöleli, és nyugtatgatja:
- Nincs semmi baj, Eszter, nincs semmi baj. Majd veszünk egy másik pár galambot.
- Miből, Kálmán, miből?
- Hoztam pénzt, leszámoltam. Nem tudok nélkületek létezni. Egy hét múlva mindannyian kimegyünk Linzbe. Ott lesz állásom, meglátod, jó lesz.
Sikoltanék, de nem jön ki hang a torkomon.
Maradni akarok!
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Emillio!
A történeteim - szinte kivétel nélkül - valós élményeken alapul, amit láttam, amit meséltek, vagyis olyan, mint a gyümölcslé, melynek dobozára azt írták: nyomokban gyümölcsöt is tartalmazhat. Lehet, hogy csekély a fantáziám? Valószínűleg az mondta rám, aki e képességnek meglehetősen híján van.
Tudod, hogy negyven évvel ezelőtt mi is tartottunk galambot?
Kénytelenek voltunk felszámolni, mert mindig a szomszéd kertjében csipegették a zöldet, mint a gyöngytyúkok is.
Puszi: Yolla
Ezt a történetet ismerem! Még meg
is filmesítették az utókor számára!
Ami a szárnyasaitok ízlését illeti, - a
szomszéd zöldje mindig zöldebb! (:-))
Pussz: emillio
Kedves Yolla!
Jó írás! Egészen megéheztem tőle! (:-))
Szólhatnál a Valencsiknének galambügyben,
mert legalább ötven éve szeretnék egy pár
galambot, hogy alkossak belőlük valami csodát!
Komolyra fordítva a szót, - tetszik az írásod!
Teljesen életszagú! Gratulálok hozzá!
Ki volt az a buggyant, aki azt mondta, hogy
nincs fantáziád?
Pussz: emillio
A történeteim - szinte kivétel nélkül - valós élményeken alapul, amit láttam, amit meséltek, vagyis olyan, mint a gyümölcslé, melynek dobozára azt írták: nyomokban gyümölcsöt is tartalmazhat. Lehet, hogy csekély a fantáziám? Valószínűleg az mondta rám, aki e képességnek meglehetősen híján van.
Tudod, hogy negyven évvel ezelőtt mi is tartottunk galambot?
Kénytelenek voltunk felszámolni, mert mindig a szomszéd kertjében csipegették a zöldet, mint a gyöngytyúkok is.
Puszi: Yolla
Jó írás! Egészen megéheztem tőle! (:-))
Szólhatnál a Valencsiknének galambügyben,
mert legalább ötven éve szeretnék egy pár
galambot, hogy alkossak belőlük valami csodát!
Komolyra fordítva a szót, - tetszik az írásod!
Teljesen életszagú! Gratulálok hozzá!
Ki volt az a buggyant, aki azt mondta, hogy
nincs fantáziád?
Pussz: emillio
Szia Yolla!
Nagyon torok szorítót írtál!
Flo
Fiktív történet, ám nem lehetetlen, hogy valaki magára ismer!
Üdv: Yolla
Nagyon torok szorítót írtál!
Flo