Későn
Látogatók száma: 64
Igaz történet, régi, 5 éves elmúlt, amelyben az otthon neve megváltoztatásra került. Ha azóta létrejött volna hasonló névvel szociális otthon, hát a történet nem arról szól!
Aranyálom. Onnan jött Józsi is, ahonnan pár nyomorultat hozott már a mentő. Lefogyva, tetvesen, kiszáradva, bőrbetegségekkel tarkítva test szerte. Némelyikük annyira kiszáradva, hogy másnapra már csak a lábcédulát kellett reá kötözni. Két-három nap alatt, de legfeljebb egy hét után mind eltávoztak.
Józsi nem volt kiszáradva. Csak a lelke. Az szikkadtan kornyadozva hálálkodott minden egyes kanál levesnél. Szemében őszinte, és nyílt öröm ragyogott minden mosoly, és cirógatás után. Tán ő még ellátta magát ott, abban az otthonban, ahonnan érkezett. Ahol soha semmi rendkívülit nem talált a vizsgálat egyetlen feljelentés nyomán sem. Pedig már a mentősök és a kórház is tett bejelentést nem is egyszer. Mindhiába.
Már az első reggel kérlelte a nővért. Épp azt, amelyik benyitott a kórterembe.
- Nővérke. Nekem sok pénzem van ám! Magának adnám. Meg a többi nővérnek. Maguk itt rengeteget dolgoznak. Látom én azt.
- Tartsa meg a pénzét Józsi bácsi – jött a válasz mindenkitől – Költse el!
- Nem költök én már semmire se. Engem innen már csak tepsiben visznek ki.
-Ugyan, Józsi bácsi! Rémeket lát.
- Nem olyan rémes az, mint visszamenni oda, ahonnan hoztak. Nővérke! Mit tudja maga azt?! Csak addig kedvesek ott az emberrel, amíg bírja magát. Aztán ha beteg,... ah, nem is mondok semmit, úgyse hinné el! Mint az állattal, de még azzal is jobban bánnak másutt!
Józsi belefáradt. A keserűség marta a lelkét. Ő adni akart. Adni az övéből. Az övéből másnak. Másoknak, akik őszerinte megérdemlik. Akik rászolgáltak erre az adományra. De hiába kínálta.
Mégis, másnap délben csak átszólt a szomszéd ágynál etető nővérnek. Akkor látta először.
- Hogy hívják magát nővérkém?
- Andi – jött a gyors válasz, ahogy két levesfújás között szólni tudott etetés közben.
- Miért nem figyelnek rám? Andika! Adni akarok. Ilyet még nem is láttam! Azért hoztam el magammal a pénzem. Ha otthagyom, mire visszamennék már nem is lenne meg. De én már nem megyek oda vissza. Inkább meghalok.
Elhallgatott, nézte a nővért, ahogy etet, majd megitatja a társát, akivel egy kórteremben feküdt. Figyelte, ahogy beadja az orvosságait, és megigazítja az ágyát is. Arcán sós könny csípte a kis sebet, amit a borotvája ejtett reggel. Szétkente, és nézett a nővér után. Majd várta. Várta, hogy újra jöjjön és lássa. De csak másnap jött, akkor viszont épp hozzá. Ágyazni.
Ahogy forgatta őt és simított, hajtott, húzott az ágyán, egyre morfondírozott. Mikor feljebb emelte, hogy félig ülve szemlélhesse a kórtermi világot, csak megkérdezte.
- Andikám! Mondja meg, mi lesz azzal, ha valaki meghal?
A nővér zavartan pillantott, majd gyorsan hadarva válaszolt.
- Hogy-hogy mi lesz? Józsi bácsi. Elviszik át a proszektúrára. Hiszen tudja.
- De az értékeivel, meg mondjuk a pénzével mi lesz?
- Leltárba vesszük, és átadjuk a hozzátartozóknak - mondta határozottan.
- És akinek nincsen? Hozzátartozója. Nekem nincs senkim se.
- De hát, otthonból jött, nem, Józsi bácsi? Majd az otthonból jönnek az értékekért.
- Jaj, nem! Pont azt nem akarom, hogy az a mocskos kígyó kaparintsa meg! Előle menekítettem ide! A végén még igaza lesz neki, hogy ha megdöglök úgyis az övé lesz mindenem! Pedig már a szobámat is feltúrta a pénzemért, de nem találta meg az álnok kígyaja. Még jó.
A nővér menni készült. Sok dolga volt még, a haematológián nem lehet unatkozni. Józsi utánaszólt.
- Andikám! Hogyan tudnám maguknak adni? Vigye el, itt van az éjjeliszekrényemben egy szatyorban sok pénz. Ossza el! Jut a többieknek is. Sok pénz. Még a feleségem halála után mentettem meg. Ő is így múlt ki...
- Nem vihetek el semmit Józsi bácsi. Értse meg. Ha valóban oda akarja adni, szólni kell a főnővérnek. Ő tudja mi a módja. Ha tényleg sok pénzről van szó, én nem vihetem el. Lesz egy kis időm, szólok a főnővérnek, vagy odaadjuk neki együtt. Jó?
- De ne feledje el, Andika! El ne feledje nővérkém! Kérem!
Mire Andrea újból visszatért, Józsi öntudatlanul feküdt.
- Józsi bácsi –szólongatta. Majd igazított az infúzión, és keresni kezdte az orvost. Az orvos megnézte.
- Összeomlott a keringése? – töprengett, majd rendelt egy-két injekciót intravénásan, és még több infúziót - nincs mit tenni. – Azzal elment.
Az éjszakások már úgy vették át az osztályt, hogy Józsi eszméletlen állapotban maradt. Hajnalban kissé magához tért, és mutogatva az éjjeliszekrény felé, csak nyögött, próbált felülni. A nővérek megmosdatták, megitatták, majd mentek tovább. Előző napokon nekik is kínálta a pénzét Józsi.
- Szegény feje. Odavan nagyon a szerencsétlen - mondogatták.
Andi másnap jött újra. Józsihoz lépett, aki zihálva szedte a levegőt, tudata messze kalandozott, orra hegyes volt, szemei beesetten, félig nyitva meredtek a semmibe. Andrea megsimította verítékező homlokát, megigazította a párnáit. Lélekben búcsút vett. Mégis meglepte, hogy pár óra múlva kollégák pakolnak Józsi ágya mellett. Nem bírt odamenni. Látta a lepedővel letakart testet, a csattanásig feszülő bőrt a dagadt, mozdulatlan lábakon. S hallotta, szinte hallotta a kétségbeesett hangot.
- „Nővérkém, el ne feledje!”- S lám, nem volt annyi ideje, hogy időben tudott volna menni. Hogy visszatérhessen...
A nővérszobában Józsiról beszéltek a nővérek. Épp a főnővérnek mesélték hárman is.
- Nekünk akarta adni. Nekem is kínálta.
- Nekem is - szólt a sarokból egy fojtott hang.
- Nekem is – válaszolta Andi csendesen.
A leltár nyolcszázezer forintról szólt. S az aranyóra, gyűrűk és egyéb személyes holmi, meg apróságok.
- Miért most mondjátok? Nem tehetek semmit már – kesergett a főnővér.
Másnap jött az otthonból a nő, akit Józsi akkora megvetéssel vegyes félelemmel emlegetett. Jött Józsi értékeiért.
Fillérre kiszámolta neki a főnővér.
- Csak ennyi? – Kérdezte az, nem törődve a lesújtó pillantásokkal, amivel a nővérek körülvették.
- Miért? Ez maga szerint szokványos egy kórházban? Nem is értem, hogy kerülhetett ide! Egyébként is a nővéreimnek akarta adni.
- Már nem volt eszénél - markolta fel a pénzt és az értékeket - Azt hittem több pénze van. – vetette még oda, majd Józsiról egy szót se kérdezve köszönés nélkül kiment. Mikor kilépett, akkor állt meg a mentő. Beteget hozott az Aranyálomból...
A cikket írta: Zsomwin
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Vass. N Edith
Nagyon sajnálom , hogy a megtakarított pénze, értékei olyan kezébe került, aki a legkevésbé volt arra érdemes. Bárcsak adhatta volna Józsi bácsi a kórháznak fejlesztésre.
Az életből ellesett pillanatokat megörökítő, gondolkodásra késztető írásaidat szívesen olvasom.
Köszönöm a figyelmed!
Zs.
Az életből ellesett pillanatokat megörökítő, gondolkodásra késztető írásaidat szívesen olvasom.
Válasz erre: zsoltne.eva
Nem kellene megvárni, míg ilyen tehetetlen állapotba kerül az ember... Ez a bácsi is csak beszélt, beszélt... de senki nem vette őt komolyan és a végén amitől legjobban félt annak a kezébe került a vagyonkája. Ennek és sok hasonló történetnek nem így kellene végződjön. Nem szabadna hagyni.
Örültem neked!
Zs.
Válasz erre: Tündér
Kedves Zsomwin!
Nagyon szomorú történet, nagyon jól megírva.
Köszönjük!
Pussz, Tündér
Zs.
Nagyon szomorú történet, nagyon jól megírva.
Köszönjük!
Pussz, Tündér
Válasz erre: Lizelotte
Szépen megírt történet, kár, hogy szomorú...
Üdv,
Lizi
Üdv.
Zs.
Üdv,
Lizi
Válasz erre:
Ez egyszerűen felháborító, és borzasztó,azt az otthont felül kéne bírálni.Szegény férfi.Ő csak jót akart.Sajnos senki nem hallgatott rá.
Pumukli: Hidd el a férfiak is sírnak, és az nem szégyen
joboszi
Ölellek joboszi!
Zsomwin
Pumukli: Hidd el a férfiak is sírnak, és az nem szégyen
joboszi
Válasz erre: maresz058
Sajnos, Én is találkoztam ilyennel, mikor még ápolónőként dolgoztam, de nem a kórházról, vagy az otthonról szólt.
Maresz
Zsomwin
Maresz
Válasz erre: Ailet
Szia Zs!
Sosem tudhatod, mit rejt a csomagolás. Hiába koszos, vagy elnyűtt, esetleg túl egyszerű vagy bármilyen, lehet, hogy kincset takar. :)
Üdv:Ailet
Szép napot neked Ailet!
Válasz erre: Pumukli56
Ejnye. Majdnem megríkattál. Még szerencse hogy férfi vagyok.
Én akkor kakukktojásokat láttam. :D Örültem neked!
Zs
Sosem tudhatod, mit rejt a csomagolás. Hiába koszos, vagy elnyűtt, esetleg túl egyszerű vagy bármilyen, lehet, hogy kincset takar. :)
Üdv:Ailet