Két szem szilva
Látogatók száma: 54
Annuska elégedetten végigsétál a parányi lakáson, mindenütt rend és tisztaság, a konyhaszekrény nyitott polcain csillognak a poharak, a szőnyegek rojtjai párhuzamosan feszítenek egymás mellett, sehol egy porszem, a levegőben még érződik a tisztítószerek illata, jöhet a karácsony. Fénylenek az ablakok, bár eltakarják a hófehér függönyök, de a tudat, hogy azok is tiszták, jó érzéssel tölti el a háziasszonyt.
Három napig tartott a nagytakarítás, érzik is ízületei a létrára mászás hatását, meg a gebeszkedését, ám mindez nem igazán számít, a végeredmény a lényeg. Megérdemelne egy kis jutalmat, csakhogy nincs, aki megjutalmazza, mert öt éve özvegy, gyermeke nincs, hiába szerettek volna, nem jött össze. Szépen éltek Danival, sokat dolgoztak, hangos szó sem esett köztük, pedig ötven évet éltek le egymás mellett.
Elhúzza a függönyt, odakinn a szakadó hó rendületlenül tovább hizlalja a házakat, a parkot, a járdát és a parkoló autókat borító fehér takarót. Fáradtsága ellenére kedve lenne sétálni egyet a hóesésben, fényesre suvickolt csizmája alatt ropogna a hó, fejébe húzná a vastag, kötött sapkáját, s az egyujjas kesztyűjében sem fázna a keze.
Felszállhatna a villamosra és meg sem állna a Vörösmarty térig, ott zajlik a karácsonyi vásár, melyben a takaros kis faházakban árulják a kereskedők portékáikat, működtetik a lacikonyhákat, biztosan árulnak forralt bort is, melynek hívogató párája ott lebeg a légben, illatát követve megtalálható az árus, aki jó pénzért, készségesen töltögeti a forró nedűt.
Annuskának, amint befizeti a közmű számlákat és a havi ebéd előfizetést, marad napi ötszáz forintja, abból kell megvennie a reggelit és a vacsorát, a tisztító- és tisztálkodó szereket, arra pedig egyenesen gondolni sem mer, hogy félévente betérjen a használtruha árushoz, venni egy új ruhadarabot. Szerencsére a divat rendre visszatér a húsz vagy harminc év előtti divathoz, s miután gondosan vigyáz a ruhatárára, ezért mindig talál benne divatos darabot.
Ne hagyd el magad, biztatja magát, nincs az a fáradtság, ami miatt itthon kellene maradnod, elvégre holnap akár délig is alhatsz, azért addig, mert akkor hozzák az ebédet, és nem lenne jó, ha ott hagynák az ételhordót a kilincsre felakasztva, mert a körfolyosón sok idegen járkál, és előfordult, hogy elvitték az ebédjét, ráadásul nem mosták el az ételhordót, amit éjszaka visszacsempésztek a kilincsre. Akkor is alhat legalább tizenegy óráig, ezzel megspórolná a reggelit. Egyébként is, jár neki a jutalom, amely nem más, mint az a csomagolt aszalt szilva, amit már fél éve kinézett magának a közértben, de eddig nem volt rá pénze, de most van, összetöri Röfit, a malacperselyt, melybe hónapokig gyűjtögette a nélkülözhető aprópénzét, s amelyhez a világ minden kincséért sem nyúlt volna hozzá.
Az aszalt szilva gyerekkorát idézi, amikor a nagymamája a kimagozott alma szeleteket és a félbevágott szilvákat a kertbe kitett ebédlőasztalra terített fehér abroszra sorba rakta, hogy szép lassan megaszalódjanak a napon, mert azok kerültek télen gyümölcsként az asztalukra. A szájában azóta is összefut a nyál, ha csak rágondol az aszalt szilva ízére.
Kirepült belőle a fáradtság, ás helyébe lép az izgalom. Vajon Röfi pocakjában mennyi pénz gyűlt össze, és elég lesz-e egy csomag húszdekás aszalt szilva megvásárlásához? Szinte mindegyik nagyobb élelmiszer boltban kapható, az árát is pontosan tudja, háromszázhuszonöt forint, ami számára valóságos vagyon, de ez most nem érdekes.
Ideje elővenni Röfit, melyet maga elől is rejtegetett hónapokon keresztül, csak akkor vette elő néhány pillanatra, amikor újabb pénzérmét dobott bele, többnyire öt, tíz, és húszforintosokat, mert az ötvenest már nem tudta nélkülözni. Röfi az ágyneműk között rejtőzik, a ruhásszekrény polcos részén, egészen hátul, ahonnan csak létráról tudja kivenni. Égetett cserépből készült jószág, kajla fülekkel, nagy pocakkal, hátán tekintélyes réssel, hogy azon dobálják bele a megtakarított pénzérméket. Ha megrázza, már alig csörög, annyira tele van. Két kézzel fogja, nehogy leejtse a konyhába menet, mert ott töri össze, kalapáccsal, hogy ne szenvedjen sokat. Óvatosan az asztal közepére teszi Röfit, megkeresi a kalapácsot, leül az egyetlen konyhaszékre és percekig némán szemez a malaccal. Igazából sajnálja összetörni egyetlen jószágát, de másként nem juthat a benne lévő pénzhez. Gondolatban bocsánatot kér Röfitől, nincs más választása, egyébként is, vidéken december a disznóölések ideje, és értse meg, hogy neki is szüksége van egy kis kényeztetésre, erre gyűjtött hónapokig, de megpróbál minél kevesebb fájdalmat okozni neki, és ha sikerül, csak annyira töri össze a korpuszát, hogy megfelelő ragasztóval visszaállítható legyen az eredeti állapota. Sohasem lehet tudni, legközelebb mire kell gyűjtenie, és Röfinél jobb pénzőrzőt úgysem találna.
Ugyan, mire is gyűjthetne hetvenegy éves öregasszony létére? Jó kérdés, jegyzi meg magában, majd azonnal rávágja a riposztot, a jövő számára is rejtelem, elvégre az idén még kap az önkormányzattól karácsonyi csomagot, amelyben tartós élelmiszerek lesznek, melyek egy részét a sarki kis boltban szaloncukorra cserél, mert a nélkül nincs karácsony, de ki tudja, jövőre lehet, hogy nem lesz csomag, és magának kell megvennie a szaloncukrot.
Nincs mese, megkeresi a sublót mélyén a félig beszáradt, évek óta ott szunnyadó ragasztót, majd felolvasztja, és azzal állítja helyre szeretett Röfijét. Kemény a malac háta, vagy kicsit ütött rá a kalapáccsal, még csak meg sem rezdül a pocakos jószág. Kipirul Annuska arca, bal kézzel fellöki a malacot és lám, a hasa alatt egy nagyobb dugó rejtőzik, melyet, ha kivesz, kidől belőle az összes pénz. Megörül, hogy épen maradhat Röfi, s miután kiszóródik belőle az utolsó pénzérme is, óvatosan visszahelyezi a dugót és visszaviszi szeretett jószágát a helyére, az ágyneműk háta mögé. Kis híján leesik a létráról, de ez nem számít.
Egész pontosan ötszázhúsz forintot rejtett a malac pocakja. Gondosan beleteszi az összes pénzt a pénztárcájába, amely egészen kövérre dagad a sok aprótól, s egyből gazdag bukszának érzi magát, olyannyira, hogy alig fér bele Annuska kicsinyke ridiküljébe. Hiába, tele hassal egy pénztárca is azonnal önérzetes lesz, többre vágyik, és nem tetszik neki a régi helye. Tisztára úgy viselkedik, mint az emberek.
Annuska átöltözik, dzseki helyett az ünneplő nagykabátot viseli és a fényesre vikszolt, térdig érő csizmáját, fejére teszi sötétszürke kalapját és útnak indul. A körfolyosó végéről visszafordul, megnézni, bezárta-e az ajtót, majd jót derül magán, persze, hogy kulcsra zárta, mégpedig automatikusan. A fej felejt, a kéz nem, az még ösztönösen tudja, mikor mi a dolga.
A hóesés ellenére úton van az egész város. Kisebb, nagyobb csomagokat cipelnek az emberek, egyik buszról a másik villamosra, az autósok dudálnak, idegesek, nem halad a sor, és csúszkálnak a téli gumi nélkül közlekedő kocsik.
Annuska élvezi az utazást, a Deák térnél bemegy a Sparba, megveszi az aszalt szilvát, és amikor fizet, a sok ötforintostól sokkot kap a pénztáros, a mögötte állók szitkozódnak, hogy ne tartsa fel ilyen hülyeséggel a sort, ez nem pénzváltó. Magas, vékony fiatalember árut tölt fel a közelben, odasiet a pénztároshoz és közli vele, hogy az ötforintosokat is köteles elfogadni. Erre mindenki elhallgat, várják, hogy a pénztárosnő tiltakozzon, de csak elpirul és elnézést kér: bocsánat, főnök!
Az öregasszony kezében szorongatja a zacskó aszalt szilvát, arcán földöntúli mosollyal kitapogatja a benne lévő tizenkét szemet. Tucatnyi finom falat. Egy szem aszalt szilva 26 forint hatvan fillér. Ma dőzsöl, mint a gazdag emberek. Zsebre teszi a zacskót, hogy érezze, megvan, amit akart. Dudorodik a zsebe, de nem törődik vele.
Illatok, szagok, étel, ital, bazáráruk, nevetősen beszélgető emberek, helybéliek és turisták, álldogálók és ráérősen poroszkálók, egyszóval Annuska élvezi az egész karácsonyi vásárt. Aprócska kalapján gyűlik a hó, szürke színe lassan fehérre vált, nem baj, mert ebben a hidegben nem olvadnak el a hópelyhek. Forralt bort árulnak a tér közepén, melynek fahéjas illata az orrába kúszik. Odafurakodik a tömegben, megnézni, mennyiért adják decijét, elvégre még maradt kétszáz forintja. Valaki nekimegy, elnézést kér, nem történt semmi, válaszolja. Mosolyogni próbál, a borból nem iszik, mert fél decire valója sincs. Nem baj, arrébb megy, ahol kisebb a tömeg és elfogyaszt egy szem aszalt szilvát. Zsebéhez nyúl, amely a pénztárcájánál is laposabb, a jobb oldali és a baloldali is. Hová lett a zacskó aszalt szilvája? Gyűlik szemében a könny, lecsordul az arcára.
Ellopták!
Kinek kell tizenkét szem aszalt szilva?
Sötétedik, a tömeg nő, Annuska pedig valósággal szédeleg a különféle bodegák között. Hol jobbról, hol balról ütköznek a vékony öregasszonynak. Egyik faháznál nincs vevő, arrafelé veszi az irányt. Láss csodát, aszalt gyümölcsöket árulnak. Szilva is van, kétezer-ötszáz kilója. Előveszi a pénztárcáját, és megkérdezi az eladót, aki egy fiatal leányka, hogy kétszázért mennyi aszalt szilvát adna neki. Néz a leány, mintha nem értené a magyar nyelvet, csak rázza a fejét, utána harsogva felnevet, hogy annyiért semmit, majd belemarkol a szilva kupacba és nyújtja Annuskának, hogy kóstolja meg, az ingyen van.
Meglepődik, erre nem számított. Köszönésfélét motyog és megy tovább, közben falja az aszalt szilvát, csak úgy tömi magába, mielőtt azt is ellopnák tőle. Mire a tér szélére ér, csak két szem szilvája marad.
Hajléktalan üldögél a fal tövében, bambán bámulja a maga elé tett sapkáját, abba dobálják a pénzt a jóérzésű emberek. Annuska megszólítja a férfit, aki nem is olyan öreg, mint amilyennek elsőre látszik.
- Elfogadja ezt a két szem aszalt szilvát? Nagyon finom!
Felnéz a férfi, káromkodik egy cifrát:
- Mit képzel, nyanya, menjen a fenébe a két szem szilvájával együtt! Nézze, nekem egy egész csomaggal van! – dicsekszik és előhúzza rongyos kabátja zsebéből, az Annuska zsebéből korábban tévedésből ellopott zacskó aszalt szilvát. – Tudja mit, vén szatyor! Vigye el az egész zacskóval! Nekem pénz kell, nem ilyen szemét!
Annuska szívét melegség járja át. Milyen rendes ez a fiatalember, neki adja az aszalt szilváját. Előveszi a pénztárcáját, a kitett kalapba borítja annak tartalmát, majd gondosan ridiküljébe teszi a lapos bukszáját a zacskó szilvával együtt, és széles mosollyal a villamosmegállóhoz tart. Ma este, vacsora után, televízió nézés közben, elnassolja a két szem aszalt szilvát, a zacskósat nem boltja ki, azt inkább elteszi másnapra. Végül is, jól járt, ötszázhúsz forintért kétszer is jól lakhatott aszalt szilvával.
A hajléktalan mellé ült a társa, három tömött pénztárcát hozott, annak tartalmán ketten osztoznak.
- Figyelj, te nagyon hülye, most te következel. Nagy a tömeg, tele vannak lével az emberek. De nehogy megint aszalt szilvát hozz!
- Jól van, na! Nem fizettünk rá! Eladtam egy nyanyának kétszázért!
Elállt a hóesés. A Deák téri kapitányságról járőrözni indulnak a rendőrök. A karácsonyi vásáron nagy a tömeg, biztosan ott lesznek a zsebtolvajok is. Pláne most, hogy elállt a hóesés.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
A karácsonynak is megvan a maga szépsége!
A készülődés szívet melengető érzése, a vásárlási
láz, az emberek kavalkádja az áruházakban és
boltokban! Az ünnepi készülődés izgalma amúgy
is ragadós! Persze ünnep ez a zsebeseknek is!
Nagy a tömeg, - könnyű aratni!
Figyelem! Jobban vigyázzunk az értékeinkre!
Pussz: emillio