Ketten együtt, könnyebb.

Látogatók száma: 73

Családnál voltam látogatóba.

Ketten voltak otthon, a mama és csípet unokája, aki 11 hónapos.

Mi beszélgettünk, a fiúcska a maga módján elvolt a járókában.
Kis idő elteltével, a mama fölállt, oda ment a kicsihez, - na, gyere - megbillentette a járókát és a kisfiú kimászott belőle. Majd a fenekénél tartva, fölsegítette a heverőre.

Én csak lestem. Megszokott, mindennapos dolognak látszott.
A mama tisztába tette és megismétlődött az előbbi jelenet.

- Na, gyere. - Segítés a fiúcskának, le ne essen a heverőről. Amikor földet ért, billentés a járókán és a kicsi belemászott.

Majd kaptam magyarázatot is.
- Tudod, én nem emelhetek, csak két kilót. A gyereket pedig tisztába kell tenni, akkor is, ha nincs itthon az anyja. Próbálgattam, hogyan tudnám megoldani, persze az unokám segítségével. Ma már, szinte szó nélkül, segít nekem. Elmondom neked, a nagyobbik unokám is szívesen üldögél az ölembe, úgy, mint más családoknál szokás. Nálunk az is másképp működik. Ide áll mellém, és azt mondja: - Tedd össze a két lábad -, és felmászik az ölembe.

No, nem maradok le erről a látványról sem. Haza érkezik az ovis csemete az anyukájával. Gyors puszi, szélvészként végig rohanja a lakást, majd megáll a mama mellett: - Tedd össze a két lábad – és óvatosan, már mászik is, a mama ölébe.

Mosolygok, amikor eszembe jut, úgy, mint most.