Kezdetben vala... 3.
Látogatók száma: 57
Tudta, hogy ettől a perctől kezdve csak magára számíthat. Kezébe vette hát a dolgok irányítását...
Mi történt velük? Miért változtak meg ennyire az érzések mindössze tíz év alatt? Miért nem tudta elfogadni a férje azt a tényt, hogy neki is szüksége volt munka után, az itthoni teendők előtt, a bezártság érzete ellen valamit tennie. Egy jó szóra, egy baráti kézfogásra, egy koccintásra, egy kérdésre, - Hogy telt a napod?,… lett volna mindössze szüksége. De nem volt kinek elmondania, kivel megbeszélnie, hiszen nem várta otthon senki, amikor hazajött a lányán kívül, aki legfeljebb, ha jó hallgató volt. Biztosan neki is szüksége lett volna az apai ölelésre, nem csak rá, suli után?
Eszébe jutott, milyen könnyű volt akkor arra a kérdésére válaszolni, hogy fel tudja-e egyedül nevelni a lányukat? - Hát persze - volt a válasza, bele sem gondolva a következményekbe. Másnap, amikor hazajött a munkahelyéről már nem találta otthon a férjét. Egy kis cetli várta az asztalon. Egyetlen mondat, amit újra és újra elolvasott. - Elmentem albérletbe. Kellett pár perc, míg magához tért. Sebesen jártak a gondolatai. Az utolsó hetek jutottak az eszébe, amikor nem volt egymáshoz már egy közeledésük sem, csak a heves viták. Akkor döbbent rá, hogy itt a vége. És mondta ki hangosan, - Pitiáner! Először a düh, azután a kétségbeesés következett.
Már nem volt értelme tovább gyötörnie magát olyan kérdésekkel, amelyre választ úgysem kapott. Sarokba szorították. Ez dühítette. Piszok rossz érzés volt szembesülni a tehetetlenség érzésével. Először összeesett, napokig úgy járt-kelt, mint egy alvajáró. Azután kiborult. A semmi állapotába került, amelyből lassan tudott csak felállni és végre kimozdítania magát az egyhangúságból. Elindult valamit kezdeni magával. Döntenie kellett. Mert a megélhetésük volt a tét. Talpra kellett állnia. A munkája foglalkoztatta most már egyedül és ami fölébe kerekedett néha, az egyedülléttől való félelme.
Elhatározta, hogy albérlőt fog keresni. Ez látszott az egyetlen megoldásnak, a legcélravezetőbbnek, hogy ne érezze azt az ürességet, ami az otthonában körülvette.
Tudta, hogy ettől a perctől kezdve csak magára számíthat. Kezébe vette hát a dolgok irányítását. Eddig is erős volt, de meg kellett tanulnia elölről kezdeni mindent. Egyedüli támasza az emlékek felidézése, amit a szülői házból hozott magával. Hirtelen rádöbbent arra, sokkal többre lesz képes, mint egy olyan társsal, akit mellé rendelt a sors, akitől nem kapott az égvilágon semmit, aki csak elvett tőle. Megpróbálta az előnyös oldalát nézni mindennek és igyekezett a legjobbat kihozni mindenből. Ehhez szüleitől, testvéreitől kapott segítséget. Voltak barátai, munkatársai, akik nem hagyták magára, de ehhez teljes és egész emberre volt szükség. Rá. És ő az volt. Most már egyedüli támasza a gyerekének.
Az albérlők egymásnak adták a kilincset. Már nem volt egyedül. Érdekes és izgalmas időszak következett, amiből hol jobban, hol rosszabbul jött ki, de végül is a megélhetésük nem került már veszélybe. Erős volt és határozott. Meg kellett tanulnia, hogyan kell fölébe kerülni, legyűrni a problémákat, bizonyos kérdésekből nem engedni. A határozottság olykor megtévesztő módon önző ember látszatát keltette. De ő nem az volt. Nagyon is szerette az embereket. De nem hagyta magát mások által befolyásolni. Elfogadta már az életét olyannak, amilyen, és fel tudta fogni, hogy annak rosszra fordulásában maga is jócskán kivette a részét.
Nem volt oka panaszra. Szemrevaló teremtés volt még mindig. Nem maradt sokáig magára. Győzte elhessegetni a tolakodókat. Már csak arra kellett ügyelnie, hogy még egyszer ne kerüljön abba a helyzetbe, hogy ő húzza a rövidebbet. Ebben volt önző, ezt ő is érezte nemegyszer, amikor egy-egy kapcsolatából nem vesztesként akart kiszabadulni. Élte, élvezte az egyedülállók életét, de nem akart szabad prédává süllyedni, ezért döntött úgy, hogy amint lehetősége lesz és az érzései már szabadon engedik összeköti a sorsát azzal a férfivel, aki elfogadja őt és a gyermekét.
Folyt.köv.
…
Kép: net
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt Éva!
Ez hibátlan. Nekem ez a rész volt a legjobb. A gondolati részek remekek.
Bokor
Ez hibátlan. Nekem ez a rész volt a legjobb. A gondolati részek remekek.
Bokor
A cikked igaz , és valóságos.Ezért valóság pont is jár.
joboszi
Ha valaki, te tudod. Ha nem is az elejét, de a folyamatot biztosan. :-)
Köszönöm! :-)
Éva
joboszi
Szia Éva!
Igen, ez a tapasztalás és ez a "nyeresége" egy szakításnak. Megtanul az ember máshogy látni, küzdeni magáért és azért, ami fontos. Becsüld meg te is, mert sokan "belerokkannak", de én úgy hiszem, hogy az igazán erős embereket mindez csak még erősebbé teszi.
Gratulálok!
Ailet
Köszönöm, hogy olvastál. Mint írtam "nem maradt sokáig magára"...
A megpróbáltatások még ezután folytatódtak, de már a tapasztalatok birtokában az újabb szakítása kevésbé volt fájdalmas.
Egyébként számtalan írásomban már jó párszor feldolgoztam hol viharos, hol szolid életem epizódjait. :-)
Köszönöm az elismerést!
Éva
Igen, ez a tapasztalás és ez a "nyeresége" egy szakításnak. Megtanul az ember máshogy látni, küzdeni magáért és azért, ami fontos. Becsüld meg te is, mert sokan "belerokkannak", de én úgy hiszem, hogy az igazán erős embereket mindez csak még erősebbé teszi.
Gratulálok!
Ailet