Kezdetben vala... 4.
Látogatók száma: 64
Alkalma volt megtapasztalni milyen a másodrendű kapcsolatot türelemmel viselni. Első a család és ő ezt mindaddig tudomásul is vette...
Ahogy telt, múlt az idő kezdte felismerni, hogy a lakótársak ugyan érzékelik egymás létezését, már azt is tudta melyik szomszéd hová, kihez tartozik, itt-ott a kanyarban talán össze is futottak, néha váltottak is egymással szót, némelyekkel megtörtént a bemutatkozás, a két lépés távolságot mindvégig megtartották. A lakótársak ettől még a másik számára idegenek maradtak. Többen talán bezárkóztak a négy fal közé, valakik a magányukba, távol a külvilágtól, az emberektől, megközelíthetetlenné váltak, megint mások nyitottabban, de a tisztes távolságot megtartva a köszönésig ugyan eljutottak. Nagy barátságok nem alakulhattak ki.
Egy valakit viszont felismert volna ezer közül is, ha nem látja soha, akkor is, a hangjáról. Azt a férfit, akit azon a napon, a nagy esemény alkalmából, ott, a lakáskulcs átvételekor alkalma volt megismerni.
Gyakran beszélgettek, amúgy csendes, bár provokatív, néha rámenős viselkedése először aggasztotta, de inkább játékosnak, humorosnak vélte az incselkedését, afféle férfias évődésnek, mintsem tolakodónak, vagy éppen támadónak. Nem volt abban semmi, hogy néha elállta az útját és huncutul rámosolygott a rőt, kissé a szája szegletéig lecsüngő harcsa bajusza mögül. Valahányszor viszont ezt tette, a nő kissé megdermedt. Nem tudta mire vélni, mitől borsózik a bőre? De valami jóleső bizsergést érzett, amikor szinte pillanatokra bár, de összeért a karjuk és miért nem húzódott el? Többször azon kapta magát, hogy az ilyen röpke találkozásokat szinte már várja. Mi volt ez, nem értette, hiszen ennél több nem történt közöttük, mégis izgatta a férfi érintése. Rég nem érzett már hasonlót se! Már azt hitte soha nem fogja érezni a vágyat, pedig alig váltottak pár szót egymással. Ha a gondolat bűn, akkor ő az volt, bűnös.
Egyik nap aztán hangos szóváltásra lett figyelmes, valamiféle dulakodás kezdődött és a nyomok az első emeletig vezettek. Sokáig tartott a családi összezörrenés, melyet hol hangos, már már elviselhetetlen hangerőre váltó, majd halkabbra visszafogott zene kísért. A férfi üvöltött, a feleség nem kevésbé, a gyerekek meg sírtak. Rövid idő eltelte után a lépcsőházban tovább folytatódott a dulakodás, majd rohanó léptek követték. Valaki elment, a gyerekek utána. Az asszony hagyta ott akkor az urát, végérvényesen, mint ahogy a későbbiekben kiderült. A férfi tovább tombolt, de senki nem mert beavatkozni. Meg sem próbálták megakadályozni olyan intenzitással művelte ezt. Aztán egyszer csak csend lett.
Amikor az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban mindezek megismétlődtek lassan körvonalazódott, hogy a férfi, akit otthagyott a felesége és a gyerekei biztos, hogy amikor tombol, üvölt, és bömbölteti a rádióját valamiféle segítséget vár, valakitől, talán szenved is ilyenkor, vagy éppen sír. A nőnek ez jutott az eszébe, de ő sem tudott volna segíteni.
Egyszer, nagy sokára, amikor a férfi már kissé megnyugodott és a gyerekei is visszajöttek, egy alkalommal meghívta őt a közelben egy ital melletti beszélgetésre. Nem zárkózott el és elfogadta a meghívást, de nem értette, amikor leültek egymással szemben, miért nem érzi azt az izgalmat, amit korábban, akkor ott a lépcsőházban érzett.
A férfi józan volt, csendes, és visszafogott, cseppet sem ijesztő, semmiben sem más vagy különb, csak egy kissé megtört ember benyomását keltette. Már nem az a férfi volt a nő szemében, akit azon a napon, amikor a nagy eseményen először találkozott, nem is az, akit ha meglátott vágyat ébresztett benne. Abban a pillanatban már nem jelentett semmivel sem többet, mint bármelyik lakótárs a lépcsőházból.
Elszállt a varázs!
Vége!
…
Kép: net
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Két sort kértem. Egyet a második, egyet a harmadik részbe szúrjon be!
Bokor
Hát akkor mit tegyek? Érzem én is, de csapongok, mert lényeges, de mégsem, hiszen a végén kiderül. Fontos momentum volt, de nem annyira.
Az a férfi volt ott az elején, a szomszéd, ez eddig oké.... a későbbiekben van jelentősége, amikor már egyedül van a nő... :-)
Bokor
Tisztelt Éva!
Hogy jön ide a férfi? Értem, de mégsem. Ha így akarta, akkor az előző részekben (2, 3) is tenni kellett volna egy-egy sor említést róla. Nem többet! Akkor egy kerek egész a története. Az egyes részek magukban megállnak, de ez így nem jó.
Bokor
Az a férfi volt ott az elején, a szomszéd, ez eddig oké.... a későbbiekben van jelentősége, amikor már egyedül van a nő... :-)
Hogy jön ide a férfi? Értem, de mégsem. Ha így akarta, akkor az előző részekben (2, 3) is tenni kellett volna egy-egy sor említést róla. Nem többet! Akkor egy kerek egész a története. Az egyes részek magukban megállnak, de ez így nem jó.
Bokor
Szia Éva!
Nem vagy véletlenül vízöntő?? Ha elmúlik a varázs ők azok, akik nagyon ki tudnak ábrándulni... (pl.: én)
A lényeg, hogy kaptál (szereztél) egy barátot! Az sem lebecsülendő ám!
Abszolút megértelek.
Pusz:Ailet
Nem vagy véletlenül vízöntő?? Ha elmúlik a varázs ők azok, akik nagyon ki tudnak ábrándulni... (pl.: én)
A lényeg, hogy kaptál (szereztél) egy barátot! Az sem lebecsülendő ám!
Abszolút megértelek.
Pusz:Ailet
Kedves Évi!
Nagy empátiával olvastam írásodat, magam is megéltem hasonlót az életemben.
Három részen át izgultam, hogy történjen valami jó is a főszereplővel, aztán végül másként alakult.
Így sem csalódtam, hiszen vannak múló varázslatok.
Tetszett!
Pussz, Éva
Már csak egy törődött ember volt. Nem vágyakat ébresztő. Ettől még a mai napig is jó barátok maradtak.
Köszi, hogy figyelemmel kísérted a sorozatot. :-)
Pussz,
Éva
Nagy empátiával olvastam írásodat, magam is megéltem hasonlót az életemben.
Három részen át izgultam, hogy történjen valami jó is a főszereplővel, aztán végül másként alakult.
Így sem csalódtam, hiszen vannak múló varázslatok.
Tetszett!
Pussz, Éva