Kidobott a multi 5.
Látogatók száma: 57
Én következem. A táskámat és a kabátomat megfogja az, akinek eddig én tartottam a holmiját. Bemegyünk és odaállunk az asztalhoz. Ahogy hallgattam odakint a már levizsgázottakat, gyanúsan sokat sikerült lefarigcsálnom. Azt is megnézik, abból mennyi a selejt. Végeztünk, mehetünk ki. Még megvárjuk, amíg a harmadik csoport is végez. Semmi ülőalkalmatosság, vagy valami, a dolgozók ott járkálnak körülöttünk, tálcákkal, poharakkal. Az egyik várakozó már dolgozott itt, és most nagy hangon szakért. Amikor hangot adok annak a gondolatomnak, hogy kevésnek találom a bent elsuttogott bért, rendre utasít.
- Nem szabad a kifogásokat keresni, örülni kell annak, ami van! Meg kell fogni a munkát!
Jó hogy nem kezdem el szégyellni magam, mert tíz perccel később kiderül, hogy ő, már nyugdíj után jön vissza ide dolgozni.
Anyád! Kilencvenkét ezer forintos nyugdíj mellett én is örülnék, ha lenne egy ilyen munkalehetőségem. De hát én sajnos még előtte vagyok. Jóval előtte.
Újra megjelenik a gatyás fiatalember, és elsorolja kik feleltek meg. A kezdeti tömegből nyolcan maradtunk. Most már a fiúk elkezdik neki pedzegetni a bér kérdését. Elengedi a füle mellett, az iratainkat kéri lemásolás céljából. Sorba előkotorjuk.
Végre visszajön az emberünk, és beterel bennünket az orvosi rendelőbe. Mint kiderült, csak az szabad. (kósza gondolat: mi van, ha valaki hirtelen rosszul lesz? Vége a gyűlésnek?)
Amit elmondd, az cseppet sem tetszik.
Bérmunka közvetítő cég. Elhadarja, hogy lehet minimálbérért dolgozni, és a többit kézbe, lehet teljes fizetésért is, de akkor sokat lenyel az állam. Kis terelgetés, közbe szúrva hogy mindenki inkább a minimálbért választja. (halvány gyanúm támad, hogy ha a teljesen bejelentett bért választom, nem fogok itt dolgozni) Majd elmondja, hogy hogyan és hányféle dologból tevődik össze a bér. Őszinte vagyok, én, aki egy ezres különbséggel ki tudtam számolni a fizetésem, nem sokat értettem belőle. Csak azt, hogy ilyen pótlék, olyan pótlék, utazási pótlék, Böske utalvány, amire ennyit utalunk, valami a fülem mellett elsuhanó mondat, hogy az utazási pótlékból, de ebben nem vagyok biztos. De a következő mondatában az összes nettóba megint csak az utazási támogatás teljes összegét számolja bele. Hát kutya legyek, ha értem! Milyen fizetés az, amit háromnegyed órán keresztül kell magyarázni?
Kirakja a papírokat.
Vacillálok. Ezért veszítsem el a cégemtől kapott munkahely kereső támogatásokat? Hogy sunyi módon dolgozzak egy, az államot is megkárosító bérmunka közvetítőnek? Közben csendesen csalónak érzem magam.
Újabb előtörő gondolat. Mi van, ha baleset ér, vagy valamivel hosszabb ideig lebetegszem? Éhen halok a táppénzből?
Nem és nem tetszik a dolog! A megérzésem vészcsengői hangosan visítanak a fejemben.
Halkan megjegyzem, hogy nekem át kellene még gondolnom ezt. A fiatalember rábólint, de nem hagy elveszni a szeme elől, a kezembe nyom egy névjegyet, hogy majd keressem, ha meggondoltam. A többieknek tetszik az ötlet, csak két fiatalember és én nem írjuk ott helyben alá a papírt. Három hónap múlva találkozom az egyik asszonnyal, aki ott maradt. Már nem dolgozik ott. Mint kiderült, az első hónapban megkapták az ígért összeget, de utána még a minimálbért sem. Ígérgetések, hogy ekkor, akkor fizetünk, majd utána " mit követelőztök, örüljetek hogy van munkátok ". Öltöző nincs, az üzemirodában öltöztek át, fürdő nincs, nem mehettek be a cég fürdőjébe.
Ma kellett bemennem, aláírni a felmondást.
Délután német órán voltam. Automatikusan ismételgetem a szavakat, de úgy érzem, nem haladok. Kikapcsolódás gyanánt, hazavittem a munkatársamat, akivel együtt tanulunk. Kedvetlen vagyok. Nagyon nem érzem jól magam, talán a hőség az oka. Hirtelen jött, a szervezetünk nem készült fel rá.
Délután már teljes erővel tombol bennem a depresszió. Kilátástalannak érzek mindent. Az álláskereső e-mailokra sem jött semmi válasz. Jó lenne kibeszélni magamból a dolgokat. Hiányzik a családom, akiknek én csak akkor hiányzom, ha valamit meg kell csinálni. A jól ismert gyógymódhoz folyamodom, gőzerővel nekiállok takarítani. Már este van, mire végzek. Felmosok és várom, hogy száradjon a kő. A szomszéd fúr és farag. Már két hónapja megvették a lakást, azóta rendezkednek. Még nem ismerem őket. Nem nagyon sietnek bemutatkozni. Valami fiatalok.
Diákok üvöltöznek a hátsó udvaron. Nem tudom kinek, de ha nekem így adnának szerenádot, leönteném őket. A két, vénkisasszony tanárnő elöl lakik.
Előkeresem a régen felírt altatót, de aztán úgy döntök, nem veszem be. Isten tudja, lehet már nem is jó. Annyira azért nem vagyok depressziós, hogy megmérgezzem magam valami régen lejárt kemikáliával.
Ma hazaért a párom is, de nem sok hasznát veszem, mert lefekszik. Na, jó, akkor németet tanulok. Jelenleg a számoknál tartok. Leírom őket, aztán újra leírom. Valami dereng.
Nézem az újság hirdetéseket, de semmi. De még mindig nem vagyok kétségbe esve. Vagy mégis? Magam sem tudom. Most már elhagytam a falánkságot, nem eszem annyit. Igaz, pénzem sincs, mert nem és nem jön az a fránya pénz. Hát igen. Nekik nem sürgős, és én meg már nem számítok. Ez most úgy hangzott, mint valami önsajnálat Azért is találok állást, azért is bizonyítani fogok, hogy nem vagyok annyira öreg. Miért kell megemelni a nyugdíjkorhatárt, ha munkát meg nem adnak?
Megjött a végkielégítés. Nem tudom, örüljek-e neki? Igaz itt a pénz a számlámon, viszont nincs állásom. És ki tudja mikor lesz. Számolok, ha beosztom, meddig lesz elég. Hát nem sokáig. Közben megjött a papír, a jövő héten indul a tanfolyam is.
Ott ülünk az iskolában és nézzük, ahogy a tanár leizzad láttunkra. Bevallja, hogy mint tanárnak, minden idegszála tiltakozik a tanfolyamunk ellen. Megkérdezi, hogy mi, voltaképpen hogyan kerültünk ide. Elmondjuk.
Sóhajt egyet és elmondja, hogy ha már az ölünkbe hullott ez a lehetőség, ő, mint tanár mindent meg fog tenni, hogy el tudjuk végezni a tanfolyamot. Hasonló hozzáállást vár tőlünk is. A hozzáállásunkkal nincs baj, az előképzettségünkkel annál inkább. De igaza van, ha már itt vagyunk, megpróbáljuk. Szélütötten figyeljük a táblára felírt ismeretlen jeleket és kifejezéseket, képleteket. Valami dereng az általános iskolából. Áramerősség… váltóáram… áramütés…szívgörcs…
Hát… majd meglátjuk.
Az oldalunkon közben még mindig van, aki azon agyal, hogy még nem kapta meg a pénzét. Van, aki leírja, hogy ő, már el is költötte. Atyaég! Hogyan lehet így gondolkodni? És ha nem talál semmit? Néz ki a fejéből? Nem és nem értem meg az embereket. Kicsivel több pénz ennyire meg tudja szédíteni az embereket? Nem gondolnak arra, hogy mi lesz holnap vagy holnapután?
Megint az iskola. Megkaptam a magamét. Én vagyok a hibás, hogy a példámat követve, többen is ide jelentkeztek. Hallom a zúgolódást, de könyörgöm! Kinek a fejéhez tartottam pisztolyt, hogy ide jelentkezzen? Ha én nem tartom képesnek magam valamire, arra eleve nem jelentkezem. Ha meg képesnek tartom magam, akkor nem tagadom meg azt az esélyt, hogy esetleg egy új szakma legyen a kezemben. A lehetőséget nem dobom a sarokba.
Újabb állás, Gy… melletti cég, ahogy látom nem egy nagyüzem. A telefonban fiatalos hang jelentkezik. Megbeszéljük az időpontot a tesztírásra. Harmincan vannak előttem várólistán. Vajon mennyi az esélyem? De megpróbálom, mert ha nem, úgy érzem, elszalasztok egy lehetőséget. Az a harmincas várólista érdekesen hangzik, mert az egész cég akkora, mint az előző helyem portaépülete.
Délután újra iskola. Ma, sokkoló élményem volt. A tanár, Mamikának szólított. Mit tagadjam, lefagytam. Soha senki nem mamikázott, én mindig csak B… voltam a munkatársaimnak. Egyik munkatársam sem éreztette velem, hogy jóval idősebb vagyok náluk. Egyedül a nemszeretem főnök illetett az „öregasszony” jelzővel. Ma szinte lebénította az agyamat a mamikázás, írni alig tudtam. Azonnal eszembe jutott a korom. Láttam a ráncosodó arcomat, a többieké mellett. Nesze neked életen át tartó tanulás! Ma szinte hozzá sem mertem nyúlni semmihez sem. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Alig tudtam a könnyeimet visszagyűrni. Szinte menekültem nap végén. Lehet, hogy csak kedveskedni akart, de valahogy nekem, nem úgy jött le.
Ma megint egy tesztírás, valami roppant erőfeszítést és agytevékenységet igénylő munkához. Apró cég, semmi mozgás körülötte. Mint kiderült, egyedül jöttem a tesztírásra. Szokásos fejléc, neve, születése, stb.. Majd a kérdések. Kicsit csodálkozom, de kitöltöm. Ki festette az Ásító inast? Beírom. Következő, ki zenésítette meg a Himnuszt? Ezt is. Magyarország négyzetméterben? Ez is sikerül. A következő számolás, ezt eltoltam, mert mint kiderült ők osztásra gondoltak, én meg összeadásra, kivonásra. Az eredmény ugyanaz.Kielemezzük a hölggyel. Meglepően barátságos és közvetlen. Semmi negatívum. Vagyis dehogynem. Amikor a bérre kerül a sor, leesik az állam. Három műszak, túlórák,Timebank, a fizetés alig éri el a nettó hetvenkettőt. Itt éljem majd le a fél hátralevőt nettó hetvenkettőért? Azt hiszem inkább nem. Megköszönöm és távozom. Mint később megtudom, jól döntöttem. A német főnök éjjelente részegen kóvályog az üzemben és leku*váz mindenkit, aki az útjába kerül.
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
időrendi sorrend
Az ember a munkával emelkedett ki az állatvilágból. A munkanélküliség egy alapvető jogunktól foszt meg bennünket. Nagyon sajnálatos!
Mindenki életében eljön a pillanat, amikor csókolommal köszönnek Nékünk. Kell hozzá kis idő, mire ez feldolgozódik bennünk. Öregszünk...
Bokor
Szia Babenkó!
Mivel nem találok vigasztaló szavakat, mit is mondhatnék..., mert azt hiába is mondanám milyen kilátástalan helyzetben vannak sokan mások, attól te még nem fogod magad jobban érezni... Akkor inkább azt mondom szidj engem, mint a bokrot, hogy annak ellenére nem jövök ki a havi nyugdíjamból, ki se merem mondani az összeget, mennyi a lányoméval együtt, plusz a családi pótlék, mert bagózunk mindketten Babo, tehát még csak nem is panaszkodhatom. Nem tudom minek kéne történnie, hogy végre belássam, ez így nem mehet tovább!?... Nem többet szívok mint idáig, csak a duplájáért... Mindenről lemondtam már, még bérletet sem veszek, igaz ingyen utazhatom, ha mindenhová cipelem a lányomat... Valamikor nagyon szerettem egyedül kimenni a telekre. Most még azt sem tudom megtenni... Az a q...a spórolás! Komolyan mondom mindenem meg van és még sincs semmim... na legalább a humorunkat ne veszítsük el. Az nem kerül sokba. :-)
Találni fogsz munkát, mert nagyon akarod és nem ugrasz bele fejest az első adandó lehetőségbe, mert számolsz... de addig is nehogy nekem letörj!!!!
Puszillak,
Éva
Igazad van Sanda...
Azt már tudom, hogy kifogásokat, olyat, mint életmód váltás, a négy évtizedes szokásaim teljes feladása, nem fogom felemlegetni ezzel is gyengítve a végső elhatározásomat. Csak már jutnék el odáig! Hidd el, ez az egyetlen, ami segíthet, annál komolyabb döntés ez, mert ha nézem az élelmiszer árakat, mely élelmiszerek közül nagyon sokról éppen azért mondok le, mert jelenleg dohányzom, és azok szép lassan visszacsordogálnak a hétköznapokba,... leegyszerűsítve ez annyit tesz, hogy "megjönne az étvágyam"... hát eddig valamiért meg voltam nélküle...
Mert csak nézz egy átlagos napot. Mibe kerül egy kaja előállítása? Vagy rögtön azonnal kezdjek el étvágycsökkentőt is szedni, ahogy leteszem a cigit? :-)
az e- útdij miatt.
Le kell szoknod!
Igy a dohánymaffiát is gyengited.
Azt már tudom, hogy kifogásokat, olyat, mint életmód váltás, a négy évtizedes szokásaim teljes feladása, nem fogom felemlegetni ezzel is gyengítve a végső elhatározásomat. Csak már jutnék el odáig! Hidd el, ez az egyetlen, ami segíthet, annál komolyabb döntés ez, mert ha nézem az élelmiszer árakat, mely élelmiszerek közül nagyon sokról éppen azért mondok le, mert jelenleg dohányzom, és azok szép lassan visszacsordogálnak a hétköznapokba,... leegyszerűsítve ez annyit tesz, hogy "megjönne az étvágyam"... hát eddig valamiért meg voltam nélküle...
Mert csak nézz egy átlagos napot. Mibe kerül egy kaja előállítása? Vagy rögtön azonnal kezdjek el étvágycsökkentőt is szedni, ahogy leteszem a cigit? :-)
Szia Babenkó!
Mivel nem találok vigasztaló szavakat, mit is mondhatnék..., mert azt hiába is mondanám milyen kilátástalan helyzetben vannak sokan mások, attól te még nem fogod magad jobban érezni... Akkor inkább azt mondom szidj engem, mint a bokrot, hogy annak ellenére nem jövök ki a havi nyugdíjamból, ki se merem mondani az összeget, mennyi a lányoméval együtt, plusz a családi pótlék, mert bagózunk mindketten Babo, tehát még csak nem is panaszkodhatom. Nem tudom minek kéne történnie, hogy végre belássam, ez így nem mehet tovább!?... Nem többet szívok mint idáig, csak a duplájáért... Mindenről lemondtam már, még bérletet sem veszek, igaz ingyen utazhatom, ha mindenhová cipelem a lányomat... Valamikor nagyon szerettem egyedül kimenni a telekre. Most még azt sem tudom megtenni... Az a q...a spórolás! Komolyan mondom mindenem meg van és még sincs semmim... na legalább a humorunkat ne veszítsük el. Az nem kerül sokba. :-)
Találni fogsz munkát, mert nagyon akarod és nem ugrasz bele fejest az első adandó lehetőségbe, mert számolsz... de addig is nehogy nekem letörj!!!!
Puszillak,
Éva
Igy a dohánymaffiát is gyengited.
Mivel nem találok vigasztaló szavakat, mit is mondhatnék..., mert azt hiába is mondanám milyen kilátástalan helyzetben vannak sokan mások, attól te még nem fogod magad jobban érezni... Akkor inkább azt mondom szidj engem, mint a bokrot, hogy annak ellenére nem jövök ki a havi nyugdíjamból, ki se merem mondani az összeget, mennyi a lányoméval együtt, plusz a családi pótlék, mert bagózunk mindketten Babo, tehát még csak nem is panaszkodhatom. Nem tudom minek kéne történnie, hogy végre belássam, ez így nem mehet tovább!?... Nem többet szívok mint idáig, csak a duplájáért... Mindenről lemondtam már, még bérletet sem veszek, igaz ingyen utazhatom, ha mindenhová cipelem a lányomat... Valamikor nagyon szerettem egyedül kimenni a telekre. Most még azt sem tudom megtenni... Az a q...a spórolás! Komolyan mondom mindenem meg van és még sincs semmim... na legalább a humorunkat ne veszítsük el. Az nem kerül sokba. :-)
Találni fogsz munkát, mert nagyon akarod és nem ugrasz bele fejest az első adandó lehetőségbe, mert számolsz... de addig is nehogy nekem letörj!!!!
Puszillak,
Éva