Klára néni (1.)
Látogatók száma: 46
Klára nénit önkéntesként ismertem meg.
Egy szeretetszolgálathoz csatlakoztam néhány hete, miután elvesztettem az állásom. Eleinte ruhát válogattam, hajtogattam, később mikor meghallottam egyik rászoruló problémáját, gondját, megpróbáltam több-kevesebb (majd kiderül) sikerrel "házon kívül" is megoldani, segíteni neki.
Aztán múlt héten felhívott Margitka, a vezető és megkérdezte, nem mennék-e el egy idős nénivel bevásárolni egy délelőtt. Nem vesz sok dolgot, épp csak el kell kísérni a boltba (Tescoba), aztán vissza, és beszélgetni vele.
Csütörtök délelőttre beszéltük meg, kilenc órára, persze elkéstem, és a kilencből tíz lett. Mentségemre legyen mondva, Margitka is úgy mondta: nem kell azért sietni, fél tízre is mehetek. Hát ebből lett aztán a tíz.
Klára néni (mert így hívták a nénit) egy idősek házában él, ahol saját lakást bérel.
Nekem nincsenek idős rokonaim, anyai nagyapám születésem előtt halt meg, apai nagyapám amikor három éves voltam, nagymamáim is elmentek még kamasz koromban. Nekem új a légkör, ami bejárja az ilyen, és hasonló intézményeket, és a szag (elnézést, hogy ezt a szót használom), de tetszett, úgy éreztem, szívesen jönnék ide gyakrabban is.
Az ajtó előtt megálltam, hallottam bent épp beszél a néni, nem akartam zavarni. De ahogy hallgatóztam (nem volt nehéz feladat) épp azt nehezményezte, hogy nem jött a segítő, ezért gyorsan kopogtam.
Kinyílt az ajtó, apró előszoba, szoba fogadott. Beléptem. Klára néni is apró volt, vékonyka hanggal, madárra emlékeztető oldalra billentett fejtartással. Amolyan kicsike, kedves tipegő jószág, aki, még ha a valóságban nem is, a vele szemben álló úgy érzi, bármikor tündértáncra perdül, vagy apró tenyerével tapsol jókedvében. Megörült nekem, behívott, apróra megmutogatta mivel foglalatoskodik napközben, minden nap.
Szivacsból készít babákat, ujjnyi, kis pöttöm bábukat, arcukat festékkel pirosra festi, szemet, szájat mintáz rájuk. Van köztük kontyos, pólyás, angyalszárnyas.
Macikat is készít, azt barna harisnyából, nyuszikat fehérből, és a nekem szánt, hasonló vackokból összeállított valaha volt kekszes dobozban még egy zöld filcbéka is csücsült.
Másfél évvel ezelőtt halt meg a férje, Gyuszi, de még mindig fel van akasztva a kabátja egy fogasra az előszobában, az, amiben minden nap elsétáltak a Tescon túl levő benzinkútig, és vissza. Klára néni most abba temeti az arcát, még érzik a férje illata rajta.
Megható jelenet. Ritka, ritka ma, hogy ilyen egy házasság.
Elindulunk, a vackoknak örülök előbb, a néni is meg van hatva:
Ejnye, Ágika, úgy látom, neked nagyon tetszenek ezek a dolgok.
Hát hogyne, valóban tetszik, mert kincsek ezek, még ha hasznavehetetlen kincsek is, aztán a sok fehérség ötletet ad, karácsonyfadíszként fogom funkcionálni őket otthon. Éppoly aprók, éppoly bolondosan suták, mintha direkt annak szánta volna őket egy apró gyerekkéz.
Elindulunk.
A szatyra barna anyaggal bevont, újrahasznosított.
Nincs messze a Tesco, karomba kapaszkodva tipeg, vigyáz, hol fog meg, ne érezzem a súlyát, ne izzadjon a keze a bőrömhöz.
Közben mesél. Miről? már nem is tudom, néha elvesztem a fonalat.
A lassú mozgás, a monoton zsongás elálmosít, kávét sem ittam.
Fél veséje van.
Megkérdem, miért?
A korát sem tudom. Talán megkérdeztem már, talán válaszolt, szégyellném ezért újrakérdezni, kimutatva, leleplezve magam, hogy nem figyeltem eléggé.
A cipő is töri a lábam.
folyt.
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Cikkíró!
Nagyon tetszik a történeted, nagyon jól megírt valóság (ha jól érzem)!
Az én Paula nénim is a fogason hagyta elhunyt férje kabátját és kalapját. Tanulhatnánk tőlük, s tanulnunk is kell!
Pussz, Tündér
Nagyon tetszik a történeted, nagyon jól megírt valóság (ha jól érzem)!
Az én Paula nénim is a fogason hagyta elhunyt férje kabátját és kalapját. Tanulhatnánk tőlük, s tanulnunk is kell!
Pussz, Tündér