Klári néni (3.)
Látogatók száma: 47
A Tescoban tejfölt keresünk, befőzőgumit, karfiolt, egy doboz kakaót. A szőlőnek megörül a zöldségosztályon, vékony szivaccsal vannak elválasztva a fürtök, néhányat kikap közülük a ládából, és a szatyrába tömi őket.
Abból lesznek a babák. Aztán, talán illendőségből, talán mert tényleg szereti, kivesz egy kisebb fürtöt is.
A pénztárak közt válogat, azt fürkészi, hol van ismerős, (én azt nézném, de hiába, hol a legkisebb a sor) mert tizennégy éve ide jár, bizony ismerik őt itt, még Gyuszit is ismerték. Aztán kiválaszt egyet, a legközelebb lévőt, mert ismerőst nem lát.
Mégis! És már megyünk is át egy másik kasszához.
Aztán még tovább, mert még kedvesebb ismerőst fedezett fel.
(Alig vettünk valamit, mégis kétezer forinton felül fizetünk.)
A szatyor és a táskám nehéz így együtt, a vásárolt áruk súlyát latolgatom, egy pácolt heringgel (plusz 50 dkg) én is hozzájárultam a többlethez. Klára néni a másik kezembe kapaszkodik, a lábam is fáj, ő egyre lassabban tipeg, meg-megállunk.
Éhes vagyok. A néhány méterre lévő cél, amit egyedül pár perc alatt megtennék, messzinek tűnik.
Az idősek otthona mellett is megállunk, három tolószékes, idős férfi cigizik a kapu előtt. A néni őket is ismeri, ide járt évekig kézműves foglalkozást tartani.
Hospice szolgálatot is ellátott, és azt gondolom, inkább idősebb korában, mert azt is mondja, hogy harminc évig fekvőbeteg volt.
De azért mégis nagyon jól tetszik lenni – dicsérem meg.
Örül neki, büszke ő is magára. Altatás nélkül műtötték a háború után (akkor vették ki a veséjét), hólyagzsugora is van (így mondja), de diétázik, jól bírja magát. Ő már több műtétet nem vállal, nem mer, eleget szenvedett.
A rendi ruhájában fogják eltemetni, mutatja, miután hazaérünk. Ne pakoljak el, szeret ő elpakolni, elfoglalja azzal is magát. A bútorait a szeretetszolgálatra hagyja. És nem is kell neki a szemüveg, csak azért hordja - mondja cinkosan, hogy takarja a karikákat a szeme alatt.
(Rátapintottam hát – gondolom diadalmasan, hogy hiúságból nem hord botot! És nincsenek is karikák a szeme alatt, a vékony bőr inkább fehér, szinte áttetsző.)
A félkész babák az ablak alatt sorakoznak, de van már kész is egy szatyorral. Kétszázezer forintot is kiárultak már belőle a minoriták, abból vettek aztán két katonai sátrat, abban nyaraltatják a rászoruló gyerekeket. Kiveszi a szatyrából a szivacsdarabokat, jobban örül neki, mint bárminek. Mennyi babát fog ő abból csinálni!
Elbúcsúzok.
Örült nekem.
Megígérem, hogy ha tudok, jövök máskor is. Ha továbbra sem lesz munkám.
Inkább legyen – mondja.
Inkább ne jöjjek.
Hazaindulok.
Kezemben az eddiginél is nagyobb szatyor, használt ruhák, pulóverek, sapkák, sálak a szeretetszolgálatnak. Ő küldi.
Már fürgébben lépkedem.
A buszon is van helyem.
Klára nénin töprengek.
El fognak veszni a Klára nénik, el a történetek, ha nem lesz, aki elmesélje, ha nincs, aki meghallgassa, ha nincs, aki lejegyezze őket.
***
Néhány napja a Spatenben üldögéltünk a barátommal (mennyivel szebben hangzana: a férjemmel, a vőlegényemmel, és nem a személy, hanem a szó miatt), bemutatta egy régi kollégáját, aki jelenleg Pesten dolgozik. Két hétig lesz a városban, mert angoltanfolyamra jár, szüksége van a nyelvvizsgára a diplomájához.
Okostelefonja van, olyan taperolós.
Játékokat mutogatott rajta Zénónak, most ez a sikk: tapitelefon, és a letölthető játékok.
Már a hároméves fia is tudja kezelni – mondta büszkén.
Pedig csak olyan ötven, hatvan év telt el azóta, amikor még TV sem volt.
Valamiért megint Klári néni jutott eszembe, és Mari, akit megerőszakoltak és visszadobtak a pincébe.
Hozzászólások
időrendi sorrend
Erre a cikkre sok pontot adnék. Nem magasztalom. Önmagáért beszél.
Kedves Cikkíró!
Jó, hogy megírtad ezt a történetet. Szükség van krónikásokra, hogy az emberek tanuljanak a múlt hibáiból, és ne kövessék el még egyszer ugyanazt.
Köszönjük, hogy megírtad és megosztottad velünk!
Pussz,
Tündér
Jó, hogy megírtad ezt a történetet. Szükség van krónikásokra, hogy az emberek tanuljanak a múlt hibáiból, és ne kövessék el még egyszer ugyanazt.
Köszönjük, hogy megírtad és megosztottad velünk!
Pussz,
Tündér