újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Kóborlók

Látogatók száma: 39

Jó napot Bandi bácsi! Már megint kóborolni megy?- köszön rám a szomszéd fiatalember és a fülében telefonjához csatlakoztatott fülhallgatójával rohan tovább. Mire bezárom a kaput, már nem is látom, úgy eltűnik a tömegben. Én már nem rohanok sehová, legszívesebben otthon ülnék és írnám a könyvemet az antik bútorok szakszerű restaurálásáról. Asztalosként negyvenkét éve foglalkozom vele és nagyképűség nélkül állítom, hogy értek hozzá. Megszenvedtem, mire megtanultam a magam kárán, Szeretném összegyűjteni a tapasztalataimat és örökül hagyni azokra, akiket ez e téma érdekel. Az alapszakma, az asztalosság, kimegy a divatból. A modern lapra szerelt bútorok idején bárki összeállíthatja otthon a bútorait, amiket kidob, ha máshová költözik. Olyanok, mint a műanyag poharak. Egyszer használatosak. Az igazi, fából készült remekművek valódi értéket képviselnek, azokhoz csak szakavatott kézzel szabad hozzányúlni. Ahogyan a nagy alapterületű lakások helyett beton kreclikben kénytelen élni az emberek, úgy változtatták a környezetüket, azon belül a mindennapi használati eszközeiket, beleértve a bútorokat is. Minél kisebb a lakás alapterülete, annál furfangosabb a berendezése, hogy legyen benne helye szerkénynek, asztalnak, széknek és ágynak, kihasználva minden négyzetcentiméternyi területet, hogy azért abban lehessen élni.
Egyedül az emberi természeten nem fog az idő, mintha az elmúlt négyezer év nyomot sem hagyott volna az emberiségben. Szenvedély, szerelem, harag, gyűlölet, úrhatnámság, fondorlat, kételkedés és hamis bizonyosság ma is része az életünknek, csak a megjelenési formáik változtak. Nem tanulunk elődeink hibáiból, mert egyre nagyobb mellényt hordva azt hisszük, nekünk sikerül mindaz, amibe őseinknek számtalanszor beletört a bicskája. Hiába tudunk egyre többet a világról, az egyre tágul előttünk. Ha egy kérdésre megtaláljuk a választ, az újabb kérdéseket generál, és megállíthatatlan a folyamat. Saját magunkon kívül nincs igazán ellenségünk. De ez éppen elég.
Nem kell messzire mennem, lám, az orvosaim szerint én is a magam ellensége vagyok. Keveset mozgok, csak a közértig megyek, ha muszáj, mert időm nagy részét a számítógép és a televízió előtt töltöm. Lassan elhamvadtak a barátságaim is, mert nem kívánok kimozdulni. Idegesít a tömeg, meg az is, hogy a korosztályomhoz tartozó barátaimmal vén fejjel is jobbítani akarunk a világon, pedig tudhatnánk, ha negyven aktív munkával eltöltött év alatt nem sikerült nyomot hagyni magunk után, akkor ezután sem sikerül. Unokáink generációja számára csak eltartandó, haszontalan nyugdíjasok vagyunk, akik elszívjuk előlük a friss levegőt, miközben ideje múlt, számukra érthetetlen elveinkkel untatjuk őket. Még az is lehet, hogy sohasem voltunk fiatalok, mert így ismertek meg bennünket. Ráncos arccal, szabályos műfogsorral.
Úgy vélem, elérkezett az ideje annak, hogy végre magammal foglalkozzak, azt tegyem, amihez kedven van, és óvjam meg az egészségem, amennyire tőlem telik. Elhatároztam, hogy napi egy-két órát sétálok, csakhogy ez cél nélkül nem megy. Az kevés, hogy elballagok a közértig, megveszem a napi zsemlémet, felvágottamat, két üveg ásványvizemet és hazafelé már villamossal jövök, mert egyre nehezebb a cipekedés. Szerencsére az ebédet házhoz hozzák. Így praktikus, mert nem tudok főzni. Tíz év özvegység is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy szakácskönyvet vegyek a kezembe, Amíg dolgoztam, délben kimentem Panni néni salátabárjába, és kényelmesen elfogyasztottam az ebédemet.
Tényleg! Miért nem látogatom meg Pannikát? Kicsi a valószínűsége annak, hogy még dolgozik. Öt éve nyugdíjas vagyok, azóta nem láttam. Nem baj, két megállót lesétálok, utána a Patakpart térig busszal megyek, onnan ismét leballagok háromutcányit, és máris ott leszek. Visszafelé ugyanígy jövök. Ez még egy kisebb kirándulásnak is megfelel.
Alacsony, gömbölyded asszony Pannika, két évvel fiatalabb nálam. Békebeli vendéglátós, mosolygós, gyors kezű és az állandó vendégeit a nevén szólítja. Salátákat, kaszinótojást, különféle rántott és sült húsokat árusít, melyekhez italként üdítőket és ásványvizet kínál. Reggel héttől délután kettőig tart nyitva és az ételeket hétkor és tizenegykor szállítják az aprócska étkezdébe. Az utolsó munkanapomon vittem neki egy csokor virágot. Nagyon meghatódott. Azt mondta, hogy évek óta nem kapott férfitől virágot. Gondoltam, csak imponálni akar nekem, jelezve a meghatottságát, hiszen férjezett és tudtommal van egy fia is és három unokája.
Ragyogó napsütésben sétálni, ez való nekem! Megyek még egy sarkot, ott van egy édességbolt és veszek Pannikának egy doboz bonbont. Úgy illik, ne menjek üres kézzel. Ha jól számolom, akkor éppen a holtidőben érek oda, amikor a reggelizők már nem, az ebédelők még nem ostromolják a picike üzletet, és elbeszélgethetünk egy kávé mellett. Pannika nem a barátnőm, hanem a barátom, a szó nemes értelmében. Csinos, ápolt, kedélyes asszony, akinek emberismerete gyakran kisegített, ha megosztottam vele a gondjaimat, akár a munkahelyit, akár a magánéletit. Egy-két mondattal képes volt helyre tenni, amikor tévesen ítéltem meg az egyes szituációkat. Sőt, kifordítva a helyzeteket nem egyszer a rossz kedvemet is elűzte. Rendszerint megtalálta mindennek a humoros oldalát, szürke kis egérré zsugorítva a hatalmas elefántot. Honnan származott ezen képessége, azt mai napig sem tudom. Megkérdezni meg gyáva voltam, meg a kedvét sem akartam szegni, mert neki is megvoltak a maga gondjai. Együtt laktak az özvegy anyósával, aki valósággal istenítette a fiacskáját. Bezzeg Pannikát nem kedvelte, pedig tőle függött, mert ő főzött, mosott, takarított rá, és szó nélkül tűrte az öregasszony pikírt megjegyzéseit. Az unokáját pedig úgy elkényeztette, hogy Pannika hatalmas harcokat vívott a gyerekkel, hogy visszahúzza a valóság talajára. Ehhez nem tudtam hozzászólni, mert nekünk nincs gyerekünk.
Megveszem a legnagyobb bonbont, kérek hozzá díszcsomagolást. Azonnal jön a villamos, amint a megállóba érek. Hogy mennyi kismama és nyugdíjas utazik délelőtt fél tízkor! Persze, ők érnek rá ebben az időszakban.
A Patakpart téren nagy a gyalogos forgalom. Forgalmi csomópont, villamos, busz végállomás és a metró megálló miatt. beáll az üres busz, felszállhatnék rá, de nem teszem. Maradok az eredeti tervemnél. Kényelmesen sétálok, bár a szívem egyre gyorsabban ver, mintha randevúra mennék. Fogalmam sincs, honnan ered ez az érzés, mert jó pár évtizede nem randevúztam senkivel. Bolond vagy Bandi!- csitítom magam – Meglehet, hogy Pannika azóta nyugdíjba ment és takaros, fiatal kislányt találsz a helyén! Belépek a salátabárba és meglepődök. Senki sincs a helyiségben. Hiába tudom, hogy a holtidőben érkezem, inamba száll a bátorságom. A sors keze! Megfordulok és csendben igyekszem elhagyni a helyiséget, amikor utánam szól az ismerős hang:
- Előlem menekül, Bandikám?
- Dehogyis, Pannikám! Sőt, maga miatt jöttem ide!
A raktárból érkezve egyenesen kijön a pult mögül és a megölel. Képtelen vagyok megszólalni, mert kizárólag a hangjáról és a parfümjéről ismerek az én gömbölyded barátomra. Vagyis barátnőmre. Legalább tizenöt kilót fogyott, amióta nem találkoztunk.
- Kinek hozta a virágot? Mert ha nekem, akkor adja ide, had tegyem vízbe, mielőtt elhervad! Jöjjön, foglaljon helyet! Meghívhatom egy jó békebeli kávéra? Tudja mit? Kiteszem egy félórára az „Áruátvétel miatt zárva” táblát, legalább nyugodtan beszélgethetünk.
Hová tettem a józan eszem, amikor abban a tévhitben ringattam magam, hogy engem már az életben nem érhet meglepetés? Az én sima, feszes bőrű barátnőm olyan lett, mint az aszalódó szilva. Megereszkedett bőre mély ráncokba rendeződött az arcán, nyakán és a karján. A kézfején lévő hatalmas májfoltokat képtelen ellensúlyozni a hibátlanul manikűrözött, lakkozott körme. A haja rendezett és platina szőkére festett, amely kiemeli a szolárium barna bőrét. Istenem! Lehet, hogy engem is ugyanilyen megöregedett vénembernek lát? Az is vagyok. Hirtelen belém hasít a gondolat. Komoly betegség is okozhatta Pannika fogyását! Kétségbe esetten próbálom elhessegetni e lehetőséget! Hát persze! Nem kaphatna egészségügyi kiskönyvet, ami elengedhetetlenül szükséges az élelmiszerekkel foglalkozóknak. Alábbhagy lelkem háborgása.
- Meséljen, Bandikám! Milyen nyugdíjasnak lenni? Tudja, én is az vagyok, de egyetlen napig nem maradtam otthon.
Zavaromban elhadarom, hogy velem semmi sem történt. Otthonülő lettem és időmilliomos, emiatt kedvenc időtöltésem, hogy könyvbe foglaljam szakmai tapasztalataimat. Figyelmesen hallgatja mondandómat, közben készíti a kávékat. Nem felejtette el, hogyan szeretem a feketét, két cukorral, sok-sok tejszínhabbal és csipetnyi fahéjjal a tetején.
- Jöjjön, Bandikám, menjünk ki a raktárba. Ne lássák a portálon keresztül, hogy itt kávézgatunk, meg egyébként is, ott elszívhatunk a kávézás közben egy cigarettát! Majd kinyitom az udvari ajtó feletti szellőző ablakot.
Pár percig faggat, majd rágyújt, és kérdezés nélkül elkezdi mesélni az elmúlt öt év eseményeit. Hallom a szavait, értem is, mégis jobban izgat Pannika fogyása, mintsem az természetes lenne. Apró kortyokban iszogatom a kávémat, miközben az aprócska kiskanállal indokolatlanul kevergetem az egyre kevesebb feketémet. Mivel idegesítheti magát az én kedélyes Pannikám, amikor az anyósa előtt meg nem áll a házasságkötése óta, aminek lehet úgy negyvenkét éve?
- …és lebetegedett az én Lacikám. Képtelen voltam a nyugdíjakból fedezni a nagy kétszintes házunk rezsijét, az orvosokat. Visszajöttem dolgozni és fogadtam melléjük napi nyolc órára egy ápolónőt, akivel egy hét után összeveszett az anyósom. Napközben dolgoztam, hazafelé menet bevásároltam és esténként megfőztem nekik a meleg vacsorát és a másnapi ebédjüket. Tizenegy óránál hamarabb nem kerültem ágyba. Vasárnaponként eljött látogatóba a fiam ötödmagával és nálunk ebédeltek. Egyszer véletlenül nem azt főztem, amit szeretnek az unokáim és kibukott a menyem, hogy igaza van a papának, hogy húsz éven át megcsalt. Aznap este amikor tisztába tettem Lacit, bevallotta, hogy azért nem vált el tőlem, mert gondoztam az anyját és rendben tartottam a háztartást. Meghalt a férjem, rá egy hétre az anyósom. Mindent a fiam örökölt, mert a házunk az anyósom nevén volt. A menyem ragaszkodott ahhoz, hogy eladják a házat. Vettek nekem egy garzont. Azt hittem az enyém, mert az ügyvédnél alá kellett írnom egy halom papírt. Beköltöztem és nem éreztem jól magam. Minden új volt, szuper modern. Semmit sem tartottak meg a régi dolgaimból. Az első közös költség fizetésnél kiderült, hogy a lakás a legidősebb unokám nevén van, én csak a haszonélvezeti joggal rendelkezem. Tudja, Bandikám, most azért dolgozom, hogy összegyűjtsek annyi, amennyivel beköltözhetek egy nyugdíjas otthonba.
Mintha egy jéghideg kéz szorítaná a szívemet. Kapkodom a levegőt.
- Pannika…költözzön le velem Vágórétre…ott van a szüleimtől örökölt ház. Eladom a pesti lakásomat és nem lesznek anyagi gondjaink.
Megérkezik az ételszállító. Sürög Pannika, átveszi az ételeket, szortízozza, kiteszi a hűtőpultba. Még engem is befog a munkába.
- Bandikám, legyen szíves vegye be a táblát, muszáj kinyitnom. Köszönöm az ajánlatát! Majd este felhívom!
Melengetőn süt a tavaszi nap. Gyalog megyek haza, mert úgy könnyebb gondolkodni. Kisebb javításokat kell végeztetnem a szülői házon. Tulajdonképpen rendbe tetethetem apám asztalos műhelyét is és havonta vállalhatnék egy-két munkát. Pannika elfoglalná magát a konyhakerttel. A ház előtt tenyérnyi terület lenne a virágoskert. Kutyát is tarthatunk, meg macskát. Nélkülük nincs falusi élet. Veszek egy üveg bort, amit majd akkor bontok fel, amikor választ kapok Pannikától. Nem vagyok nagy borissza, de ez különleges alkalom lesz.
Jó féle drága bort vásárolok meg a szokásos felvágott és két zsemle mellé. Részegnek érzem magam, pedig csak egy kávét ittam. Egyszerre érek haza az ételfutárral. Gyümölcsleves és sült csirke rizzsel a menü. Nem vagyok éhes. Elheveredek a kanapén és várom Pannika telefonját.
Hiszen nem is tudja a telefonszámomat?! Szédülök, szorít a szívem. Távolról telefoncsörgést hallok. Tejfehér ködben lebegve közelítek a fényhez. Átölel a csend.

A cikket írta: Yolla

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Sanda

Bánom is én, akkor vegyen el egy huszonöt éves szexbombát!

... vagy legalább a jókedvét vegye el! Vagy a betétkönyvét!
Az is nyerő!

megtekintés Válasz erre: emillio

Hát, ha minden vágya egy fonnyadt
öreg bögre, - akkor tegye! De másodszor
is megnősülni, az nem más, mint hitetlennek
lenni a tapasztalat felett!
Habár, egyedül sem jó, ha az ember nem képes
háztartást vezetni!

Bánom is én, akkor vegyen el egy huszonöt éves szexbombát!

megtekintés Válasz erre: Sanda

Pannika ápolja önfeláldozóan, és az öreg a végén elveszi feleségül.

Hát, ha minden vágya egy fonnyadt
öreg bögre, - akkor tegye! De másodszor
is megnősülni, az nem más, mint hitetlennek
lenni a tapasztalat felett!
Habár, egyedül sem jó, ha az ember nem képes
háztartást vezetni!
Pannika ápolja önfeláldozóan, és az öreg a végén elveszi feleségül.

megtekintés Válasz erre: Yolla

Csak elment az örök vadászmezőkre.

Ez biztos?

Lehet, hogy csak rosszul lett, de hála a gondos ápolásnak, felépült.

megtekintés Válasz erre: Sanda

Mi lett a vége?

Renélem, nem lett baja az öregnek.

Csak elment az örök vadászmezőkre.
Mi lett a vége?

Renélem, nem lett baja az öregnek.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: