Kuba
Látogatók száma: 43
Tegnap felkerült a videóinkhoz egy zene. Egy olyan kubai. Hallgattam és emlékeztem. Aztán megírtam ezt a kis történetet. Már magam sem tudom, hogy álom volt-e vagy valóság.
Kuba. 1978.július 27.
A Tupoljev 154-es alászállt a kékeslila felhőkből és kíváncsi szemeink előtt varázslatos álomként csillant meg az új földrész.
Kuba.
Ezerszer elképzeltem magamban az utazás előtt, hogy miként fogom köszönteni ezt a távoli világot de most minden előre eltervezett gondolatomat elnyelte a megérkezés lázas homálya.
Ez a táj már nem volt teljesen ismeretlen előttem, hiszen akkori kicsi szerelmem Betty aki tizenhét éves volt és Magyarországon tanult az újpesti szövőgyárban, már sokat mesélt különleges életükről. Esténként, szerelmesen hozzám bújva, csodás barna bőrével, pajkosan telt izgató ajkaival, lázas csókjaival és a honvágytól könnyes szemeivel festette le az otthoni keskeny utcák mesés esti hangulatát.
Havanna.
Senki nem vitt közülünk nehéz bőröndöket, hiszen vendégek voltunk.
Vendégei egy testvéri országnak, ahol csak barátok vártak és lázasan lesték minden gondolatunkat.
Havanna.
A reptérről a főváros felé vezető úton merész, újonnan épült házak között, önfeledten repült a kicsi busz.
Nem érzékeltem igazán hogy álom-e ez? Vagy valóság?
Nehezen jöttek a szavak. Talán mindenki hallgatott útközben, vagy csak úgy emlékszem, miközben magamhoz szorítottam a legkedvesebb barátomat, akitől sohasem váltam volna meg. A gitáromat.
Havanna egy olyan város, ahonnan örökké csak a zene hallatszik. Végtelen dallam és boldog öröm. Zene. Véget nem érő, reményekkel teli hangulata az ottani, mindig mosolygós és vidám fekete bőrű embereknek.
A szálloda, ahol a busz végül kikötött, egy kicsi, szinte sikátor jellegű utca egyetlen épülete volt a maga egyedülálló színpompás hangulatával.
Lengén táncolgató, ritmusra mozgó fiatalok segítették le bőröndjeinket és mosolyogtak. Mosolyogtak és nevettek. Nevettek és sorra megérintették karjainkat és kezeinket. Talán nekik még nagyobb újdonság lehetett, egy másik földrészről érkező fehér bőrű fiúk és lányok csoportja.
Az ő szemükből vidámság sugárzott, a mi szemünkből könnyek. Furcsa az európai ember.
Betty nem jöhetett velem és most nagyon hiányzott.
Hiányát éreztem mert ez az ő világa és most én egyedül részesülhetek ebben a felhőtlen boldogságban. Abban a boldogságban, ami tulajdonképpen az ő élete és én csak idegen vagyok itt.
De jó lenne most megölelni és hagyni, hogy vezessen ebben a csodálatos országban.
Nem sikerült eljutnom a szobámig. Forró kezecskék tették magukává hirtelen a vállamon esetlenül himbállódzó hangszeremet. Nem értettem a nyelvüket, de azonnal tudtam mit szeretnének. Gitároznom kellett és én nem voltam ellene. Mintegy évenkénti utcabál Pesten, olyan volt a hirtelen összeverődött, táncra és dallamra éhes fiatalok vidám kavalkádja. Fények, parázsló arcok, villámló testek tánca. Már nem érdekelt más, csak a barátság és ők vevők voltak erre. Életem talán legcsodálatosabb éjszakája volt ez.
Azóta sok év telt el. Gyakran álmodom. Vannak rossz álmaim, és van Kuba.
A cikket írta: Pumukli56
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ez nagyon jó! Néha nem is értem itt miért nem mosolyognak többet az emberek, pedig az ilyen történetekből lehetne kedvet meríteni! (Én is meghallgattam a Cubát most. )
Köszönöm
Xaide
Jó kis élménybeszámoló! Szép álom, vagy valóság? Magával ragadó hangulata van, az már biztos.
Pussz, Tündér
Üdv:Ailet
Álom vagy valóság, a lényegen, hogy nagyon szépen megírtad, nem változtat.
Köszönjük,
Éva