London bébi!

Látogatók száma: 53

Túléltük! Megérkeztünk!
Az 5 nap, amit kint töltöttünk, fantasztikusan jól sikerült. Van annak valami varázsa, amikor az ember élőben megpillantja a Big Bent. De a legjobb Ramit volt látni, a barátnőmet, akivel évek óta nem találkoztam. Még a kislányával volt terhes, amikor fogták magukat, és csak úgy leléptek. Gyorsan beilleszkedtek, majd Rami lebabázott, kétszer egymás után. Én pedig végre élőben is megcsodálhattam a tündéri gyerkőceiket.
Nem mondom, hogy sokat aludtunk. Éjjel-nappal cseverésztünk, főztünk, sétáltunk, vásároltunk. Anglia olyan hely, ahol az első pillanattól fogva otthon éreztem magam. Néha kedvem szottyant volna beállni egy Mekibe sajtos negyedfontost gyártani. Még az esős idő sem zavart, bár tény, hogy élesen elkülöníthetőek voltak a bevándorlók és a tősgyökeresek. Míg mi sokakhoz hasonlóan téliesítettük magunkat, a lordok és a lédik már rövidujjúban flangáltak. Az iskolai egyenruhás gyerekeket megfigyelve ugyanez volt a helyzet: az angolkisasszonyok boka- és térdzoknit viseltek, míg a feltehetőleg maximum néhány éve érkezett kölykök vastag harisnyában dideregtek mellettük.
Ami bosszantó volt, hogy nem találtuk meg az Abbey Road-ot. Biztos vagyok benne, hogy a hely nem létezik, mert többször is elmentünk arra, ahol lennie kellene, de nem volt ott. Pedig megígértem apumnak is, DD-nek is, hogy legalább egyszer átmegyek a zebrán. Kudarcot vallottam.
Rami folyamatosan próbálta bevetni magát, és maradásra bírni bennünket. Mert hogy épp tökéletes az időzítés, Mia csak fél év múlva kezdi az iskolát, addig megtanulhatja a nyelvet is, és gondtalanul éldegélünk majd a szomszédságukban. De valami iszonyatos erővel húzott haza - mint ha egy mágnest tettek volna a térképnek arra a pontjára, ahonnan érkeztem. Teljesen értetetlen volt számomra, vajon mi az, amiért ennyire haza akarok menni, amikor annyira jól érzem magam. Aztán a válasz üzenet formájában érkezett, egy nappal a hazautazásunk előtt: "Jöhetnél már, bébi! Egyedül te vagy nyugtató hatással az idegrendszeremre!" - igen, ő írt. Az én mosolygós legjobb barátom. Örültem neki. Hirtelen nagyon elkezdett hiányozni. És már tudtam, miért KELL hazamennem, még ha őrültségnek is tűnt. Megnyugtattam, hogy sietek, és amint ledobtam a cuccomat otthon, már rohanok is ki hozzájuk szalcsit pörgetni. Mert hogy Főnökbalázs újabb csapatépítést szervezett. Dacára a több órás utazásnak és a fáradtságnak ott a helyem, ha van ott egy DD, aki alighanem minden nap gondolt rám egy picit, amíg nem látott...

A cikket írta: Bigyóka

előző cikk következő cikk

2 szavazat