Macskajaj
Látogatók száma: 56
Hasogató fejfájás, hányinger... ismerős? Minek iszik, aki nem bírja?
A vakítóan fénylő nap sugarai huncutul bekandikáltak a hálószobámba és cirógatni kezdték az arcomat. Mosolyra görbült a szám. Kísérletet tettem arra, hogy kinyissam a szemem, de úgy éreztem, hogy mindkét szemhéjamon egy-egy fél kilós súly csücsül. Nem csupán ücsörögtek, masszívan rátelepedtek a látógömbömre, ezzel megnehezítve számomra, hogy akár résnyire is kinyissam az egyik legnélkülözhetetlenebb érzékszervemet.
Felhagytam a próbálkozással, úgy határoztam először felülök az ágyban, aztán ismét megpróbálom a látószerveimet üzembe helyezni. A testem nem akart engedelmeskedni. Minél inkább törekedtem arra, hogy függőleges helyzetbe kerüljek, annál jobban húzott vissza mágnesként az ágy matraca. Visszahuppantam a fekvőhelyemre, de miközben zuhantam, mintha egy körhintában ültem volna, úgy forgott velem a szoba.
– Ez nem lehet igaz! – kiáltottam fel mérgemben. – Tegnap egy kicsit felöntöttem a garatra, ma pedig elpatkolok!
Nagy nehezen mégis kitápászkodtam a kényelmes fekhelyemből, és résnyire nyitottam az ablakot, mert levegőre vágytam. Ezután az erőpróba után rögtön visszazuhantam az ágyra. A tompa fejem mégis működött valamelyest, mert eszembe jutott, hogy egy kedves ismerősöm még hét elején bejelentkezett hozzám egy kis dumcsizásra 9.30-ra. A csaknem lebénult ujjaimmal pötyögtem neki egy esemest, kértem, hogy ha nem gond, jöjjön 10.30-ra.
Én kis ostoba, azt hittem addig magamhoz térek, de tévedtem.
Az ismerősöm megérkezett, leültettem az étkezőasztalhoz. Csillogó, lelkes, élettel teli tekintettel nézett rám, és nagy elánnal mesélt valamit. (Voltaképpen fogalmam sincs, hogy mit.) Úgy tűnt, mintha egy idegen bolygóról jött volna. Egyszerűen nem bírtam követni amit mondott, nem értettem miért olyan lelkes, és azt sem bírtam felfogni, hogy miért nem vagyok vevő a csivitelésére. A hangszíne felsértette a fülem, az üres fecsegése pedig idegesített. Értelmes pofát vágva néztem ki a fejemből, de olyan érzésem volt, mintha egy homályos szemüveget viselnék, aztán amikor rávettem magam, hogy bekapcsolódjak a társalgásba, amivel igyekeztem bebiztosítani arról, hogy figyelek rá (ami totál nem volt igaz), a nyelvem nem a tőle megszokott tempójában forgott, nehezemre esett a beszéd.
Azt próbáltam ez után közvetíteni a lány felé, hogy jobban tenné, ha hazamenne, de nem vette a lapot. Aztán kiokoskodtam, hogy ez valószínűleg azért van, mert nem láthat bele a fejembe, színlelésben pedig nagyon jó vagyok.
Kisvártatva, egyik pillanatról a másikra, minden átmenet nélkül rám tört a hányinger. Azon gondolkodtam, hogy megvárjam-e amíg befejezi azt a többszörösen összetett mondatot, amibe belekezdett, vagy se szó se beszéd rohanjak ki a fürdőszobába. Végül az inger győzött, a csajszit félbeszakítottam, udvariasan a tudomására hoztam, hogy én most hányni fogok, és kiiszkoltam a szobából. Végre valahára észrevette magát, és néhány jó tanáccsal ellátva távozott tőlem.
Visszabújtam a pihe-puha paplanom alá, becsuktam a szemem, és élveztem tovább a nap fényének csiklandozását, az legalább nem bosszantott.
A cikket írta: Lizelotte
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Black Angel
Drága Liz! Beszaladtál egy kicsit a sűrűbe? Előfordul néha jobb családokban is! :D
Nagyon ajánlják a savanyú uborkát, uborkasalátát, és tényleg sok-sok folyadékot!!! ...de azért jobb a megelőzés! :D Jobbulást kívánok!! Puss: Angyal :)
Válasz erre: Pinokkió
Szia Líz!
Én másnap tejfölt eszem (és nem fogadok barátokat)..., de azt hiszem mindenkinek megvan a maga receptje. Tetszett;-)
Üdv,
Pinokkió
Válasz erre: Juhász András Géza
Ezt türhetöen megùszod, ha felkèszülsz. Iszàkoskodàshoz legyen nàlad 1-2 citrom, ha meg bìrod enni gerezdekre vàgva, natur, vagy 1 levèl C-vitamin. Ezeket adagold be magadnak az èjszaka folyamàn. Ez hat. Kicsit utòlag is segìt, de jobb, ha inkàbb màr a piàlàs elött elkezded ezekkel a megelözèst.
Megvan a hatàsmechanizmusa is, de azzal nem fàjdìtom mèg jobban a fejed.
szerencsére szeretem a citromot. :)
Nagyon ajánlják a savanyú uborkát, uborkasalátát, és tényleg sok-sok folyadékot!!! ...de azért jobb a megelőzés! :D Jobbulást kívánok!! Puss: Angyal :)
Üdv,
L.
Magány, tea, ásványvíz, citrom, - este kefir, pirított kenyérrel.
Én másnap tejfölt eszem (és nem fogadok barátokat)..., de azt hiszem mindenkinek megvan a maga receptje. Tetszett;-)
Üdv,
Pinokkió
Megvan a hatàsmechanizmusa is, de azzal nem fàjdìtom mèg jobban a fejed.
Válasz erre: Tyson
Szijjja!
Na ez meses. Én eddig azt hittem ti nem pisiltek, pukiztok eceterra, és nem is hánytok;-) Mcsoda csalódás!!!!
Tyson
Na ez meses. Én eddig azt hittem ti nem pisiltek, pukiztok eceterra, és nem is hánytok;-) Mcsoda csalódás!!!!
Tyson
Nem könnyűek a másnapok. :)
Köszönjük ezt a valóságszagú beszámolót!
Pussz, Tündér
Ilyenkor egy darabig biztos elkerülöd a hasonló helyzeteket, aztán ... nem is értem, hogy felejthetjük el, milyen rossz. :-)
De már jól vagy és ez a lényeg, hiszen írni már tudsz.
Pussz,
Éva