Májusfa

Látogatók száma: 49

Ötszavas: Tavasz, szeretet, szabadság, öröm, emlék

A napokban eszembe jutott egy emlék, még abból az időből, amikor kamaszként az ember lelke telve szeretettel, amikor úgy érzi, hogy kinyílik előtte az egész világ, s egyre nagyobbakat harap a tudás fájának gyümölcséből, amelyből minél többet fogyaszt, annál többre éhezik, és lelkesen keresi az újabb ízeket, felfedezve az emberi tudás számára újabbnál újabb élményeket adó forrásait, s úgy érzi, ismereteinek bővülésével szeme előtt egyre csak tágul horizont, ezzel együtt nő benne a szabadság élménye, mert energiával telve keresi saját útját és hangját, hiszi, hogy bármit elérhet, megtanulhat, befoghat, befogadhat, miközben keveredik benne az álom és a valóság, a vágy és remény, csak az biztos, hogy nem ismer lehetetlent.
Családi házunk, melyben a szüleink felneveltek bennünket, egy jászkunsági faluban áll, két utca kereszteződésében, amely bizony azt jelenti, hogy elég hosszú kerítés veszi körül, melyet Apukám ötven évvel ezelőtt, tavasszal készíttetett. Akkoriban nem lehetett készen kapni kerítéshez szükséges hozzávalókat, annak minden összetevőjét egyedileg gyártották. A betonoszlopokat ott öntötték az udvaron, a kerítés hálót is külön kellett fonattatni, mert apró négyzetháló kellett hozzá. Meglehetősen sok pénzbe és időbe került, mire végre állt a kerítés, a terveknek megfelelően, kétszárnyú nagykapuval, és a házhoz közelebbi kiskapuval együtt, melyek könnyen és hangtalanul nyíltak és záródtak, nem úgy, mint a régiek.
Az ereszcsatornát is kicseréltettük, és napokig festegettük Édesapámmal ingatlanunk új ékességeit, mire mind a csatorna, mind a kerítés szép olajzöld színt kapott, és örömmel hallgattam az előttünk álló kútra járó asszonyok beszélgetését, amikor dicsérték kezünk munkáját.
A Tisza holt ága felől friss illatokat hozott tavaszi szél, a kertben nyíltak a virágok, zöldelltek a konyhakerti növények, virágba borultak a gyümölcsfák és fürtökben lógott a lila és a fehér orgona. Kentem magamnak egy nagy karéj zsíros kenyeret, felhúztam hozzá a kertből néhány zöldhagymát, kivittem a verandára a sámlit és a hokedlit, hogy kényelmesen tudjak falatozás közben olvasni, és a szikrázó napsütésben elmélyedtem a regényolvasásban. Kell-e több ahhoz, hogy egy elsős gimnazista lány úgy érezze magát, hogy csupa öröm az élet?
Május elsején korra reggel felébresztett Apukám, hogy azonnal mondjam meg, ki járt itt az éjjel és hová lett a kiskapu? Fel sem fogtam, miről van szó, aludtam egész éjjel, mint a bunda, nyilván Anyukám valamikor éjjel átjött a szobámba kikapcsolni a tévét és a villanyt, mert rendszerint hamarabb elaludtam, mintsem a film véget ért volna. Egyébként is, kollégista voltam, ott pedig este tízkor villanyoltás volt.
Elképzelni sem tudtam, mi bőszíthette fel az én békés, nyugodt Apukámat, ám elég volt kimennem a verandára, máris láttam felháborodásának okát.
Valaki, akinek személye előttem a mai napig ismeretlen, májusfát kötözött a veranda első oszlopához, amely egy négyméteres, piros, sárga, zöld és kék szalagokkal dúsan díszített nyárfa volt, ám a vadonatúj olajzöldre festett kiskapunk szőrén, szálán eltűnt, csak a két tartó betonoszlop árválkodott magában.
Kerestük a kiskaput mindenütt, de sehol sem leltük.
Apukám elment dolgozni, és nekem még órákig kellett magyarázkodnom Anyukámnak, hogy valóban nem tudtam a dologról, nem hallottam semmi neszt, vagy zörejt, egyedül a hároméves húgocskám örült a májusfának.
A második szomszédunk egy idős varrónő volt, Manci néni, aki olyan nyolc óra tájékán átballagott hozzánk, megkérdezni Anyukámat, hogy az udvaráról mikor hozzuk haza a kiskapunkat, és egyébként is, ki vitte oda?
Hogyan sikerült a kulcsra zárt kiskaput zajtalanul és sérülésmentesen kiemelni a helyéből?
Hogyan tudták azt a nem kis nyárfát a Tiszától ideáig elhozni, feldíszíteni és hangtalanul felállítani, odakötözni a veranda oszlopához?
Egyáltalán, ki állított nekem májusfát?
Megöregedtem, de máig sem tudom.

A cikket írta: Yolla

támogatóink