Még nem tudom (2.,)
Látogatók száma: 44
..........
Teltek a hónapok, mint tarka lepke (jujj de gáz kifejezés) röppent el a nyár...hogy én mennyit hajtottam ezekben a hónapokban... a rendszerváltás idején aktuális politikai helyzetről és annak ránk vonatkozó következményeiről nem szívesen beszélnék, de tudnod kell Kedves, ki e kusza történetet olvasod, mi otthon még a csórónál is csóróbbak voltunk...Apámat elküldték a gyárból, még '90-ben..Anyámat is vele együtt...ugye-ugye...akkor költöztünk abba a nagy házba a falu közepén...se villany, se fürdőszoba...azt sem tudtam hogyan fogunk élni, enni, aludni, fürdeni, létezni. Áramot, vizet, fűtést Szüleim csináltak...én iskolás voltam..az összkomfortból a nullára cseppentünk...Észrevétlenül, kuporgatva, fogcsikorgatva tettek meg mindent azért, hogy én ne vegyek észre semmit...műanyag kádban fürödtünk a konyha közepén, Apu kemencét épített, öt gazda kertjébe jártunk kukoricát törni, tököt ültettünk a tengeri-tövek közé, amit aztán leszedtünk, hazacipeltük zsákban...eladtuk vagy megetettük a disznókkal..Minden kertből, ahová jártunk kukoricát kaptunk munkánk fejében, és levághattuk a szárat..ezzel fűtöttük a kemencét..sosem fáztunk, nem éheztünk, csak meg kellett dolgozni mindenért...keményen...Mindig volt szép ruhám, hetente egyszer hús is volt az asztalon, Anyu kiügyeskedte azt is...azért adtak kollégiumba, hogy nekem jobb legyen..tudtam én ezt, de nem volt jó akkor sem...Minden szeptemberben más emberként ültem vissza az iskolapadba...sokan kinevettek vízhólyagos tenyerem, lepirult bőröm miatt...őket a Balatonra, volt amelyiket külföldre vittek nyaralni..én napszámba jártam, és nem éreztem szenvedésnek, szerettem csinálni, sok pénzt kerestem vele...nekik már akkor mobiltelefonjuk volt, én 16 éves voltam, amikor megvettük az első farmernadrágomat...kényelmetlen volt- nekem, aki melegítőhöz, lenge vászonhoz szokott- nehéz volt a vastag anyag... nem is szívesen hordtam, de akkor már nagyon kinéztek volna maguk közül a többiek. Addig hajtottam, míg januárra nekem is összejött egy telefonra-való...milyen boldog voltam...És még mindig lázadó...
Tetováltattam, Anyám belenyugodott, tudomásul vette, hogy nem vagyok normális:) Vagy legalábbis, keresem a helyem a világban...nem lógtam, nem drogoztam, nem voltam "balhés" mint olyan sokan a "felsőbb kategóriás" gyerekek közül....Sosem hoztam szégyent a fejükre...
Szívtam a cigit rendületlenül, akkor már iszogattunk is, de sosem részegedtem le....engem Anyám-Apám ne lásson "úgy"....mulattunk persze, sokat is talán, ha nem volt munka vagy tanulni-való...de nem vittem otthonról a pénzt, a faluban mindenki elismeréssel beszélt rólam...
A koleszban egyre inkább elmaradtam eddigi társaságomtól...gyerekesek voltak, bolondok mind...túlléptek azon a határon, amit én magamnak húztam: "eddig és nem tovább".....
Pasik jöttek-mentek, de egy sem számított igazán, találkozgattunk, amikor az időm engedte, de nem lett belőle semmi komoly...Szereztem jó pár tapasztalatot, meg is égettem magam egyszer-kétszer...fájt is sokáig...főleg egy otthoni fiú ( mit fiú? Férfi volt Ő már akkor...én 16, ő 22 éves volt) miatt a szívem...szerelemes voltam, nagyon is az..nem láttam mást, csak őt, nem tudtam elképzelni senkivel, csak vele, azt a "bizonyos dolgot"...égtem érte, utána....És amikor egy buli után a vállamra terítette AZT a bőrdzsekit, és AZON A PADON ültünk egyre közelebb és közelebb a másikhoz..és AZ a csók...és milyen gyorsan rájöttem, hogy ő Tőlem csak egyetlen dolgot akar, de azt nagyon...kerültem emiatt, és éltem tovább az életem...Iskola, tanulás, szakma, internet...minden szabad percemben a gép előtt ültem...ismeretségek születtek, hazudoztunk persze, szőke vagyok, kék szemű..mikor mit várt a Kedves..:) Egyszer voltam csak Önmagam...és akkor talált meg a szerelem, amikor már végképp elástam magamban minden gyengébb érzületet....Így van Olvasóm, Net-szerelem a miénk...húzgáld csak szemöldököd...a nagyszájú postás-tanonc és a kockafejű informatikus találtak egymásra a világhálón...:)
A cikket írta: Postáska
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tedd túl magad ezeken a dolgokon,de ne felejsd el, tudd, hogy honnan jöttél, és lehet, hogy ezért fogod jobban értékelni az élet nyújtotta szépségeket, mert megtanultál küzdeni érte. Üdv Magdi