Még nem tudom (3.,)

Látogatók száma: 39

..........

Csütörtöki nap volt...Anival egymás mellett foglaltunk gépet már vacsi előtt...
/a kaja sosem volt nagy élmény, mindig kellett a kiegészítés....már jól ismertek minket a konyhások, könyörgésünk sosem maradt eredménytelenül, kenyérrel, májkrémmel, almával a pulóverünk alatt tértünk vissza egy-egy beszerző körútról....néha akadt valami finomabb falat is, bukta ebédről vagy reggeli főtt tojás és majonéz...jókat kajáltunk a takaró alá bújva..csak mindig ki kellett támasztani a szobaajtót, nehogy ránk nyisson az éjszakai ügyeletes nevelő:) /
Bekaptuk azt a 3 falatot...még bele kellett hogy férjen egy gyors bagó a kolesz sarkánál, a kerítés tövében...aztán osontunk, mint illegális behatolók, hátulról megközelítve az objektumot...a fiúszint ajtajánál már várt minket az "ügyeletes balfácán"...almáért, csokiért, cigiért cserébe boldogan posztolt és hárított minden akadályt...
Rohantunk a számítógép-teremig....Mint mindig, aznap este is Boszi néven jelentkeztem be...szokásunkhoz híven egész este bent ültünk. Szinte minden "ismerősöm" fent volt a cseten...Angello, a romantikus, Japánba szakadt hazánk fia, Pusi a kiszombori vagány, és jött Beca a pesti kockafej:)
Emlékszem, Angello valódi neve Tamás...milyen szép képeslapokat küldött mindig...nagy felhőkarcolók voltak rajtuk...és Peti, a luxushajóról...több tíz oldalas levelek jöttek tőle, minden kikötőben feladott egyet:) Sokat tanultam leveleikből, Peti azóta is azon derül: ő indított el az írás útján..( néha azt hiszem hiba volt:) )
Becával pedig....vele egészen más volt...azon a csütörtökön "találkoztunk" először...nem sokat tétováztam, az ötödik mondat után közöltem, hogy hallani akarom a hangját, hívjon már fel otthon...és begépeltem a számot:) szombaton hívott, addigra módszeresen kikereste a számhoz tartozó nevet és címet...Attól fogva nem volt megállás...beszélgettünk, csak beszélgettünk és beszélgettünk...mindenről - Ő talán jobban emlékezne...
Nem ettem, nem aludtam, csak vártam, hogy megszólaljon a telefon...ez még rendben is volt, ha nappalos műszakban dolgozott...de ha éjszakás volt, én kikuporodtam a kanapé sarkába, ölembe vettem a telefont, és átcsevegtük az éjszakát...a cége persze 2 óránként bontotta a vonalat, de visszahívott.... hajnalig nem tudtunk betelni egymással... Később képeket küldözgettünk e-mail-en, postán, levelek jöttek-mentek...csak barátok voltunk, semmi más...hónapokig.
Aztán Anyunak feltűnt, hogy egyre többet beszélek róla..Beca így, Beca úgy....ezt mondta, arról beszélgettünk, hogy...és nem volt se vége se hossza...Aztán egyik nap jött a felismerés: beleszerettem...
Leutazott hozzám egy szombaton, azon a hétvégén nem mentem haza, Ciliéknél aludtam....Délelőtt jött, este ment...valahogy nem éreztem semmit kettőnk között..mintha két idegen sétált volna az őszi hidegben...rúgtam az avart, levelek szálltak...hallgatott...hazautazott...Nem változott semmi: levelek, telefonok...megkért, látogassam meg én őt...és én kis bolond nekiindultam Budapestnek..egyedül, életemben először...annyit tudtam, hogy a Népstadionnál kell leszállnom a buszról..slussz!
Ott várt rám..nem jött oda, nem fogtunk kezet, a puszi is elmaradt, helyette megálltunk egymással szemben, s tenyereinket összetéve meghajoltunk egymás előtt...mint ahogyan a harcosok tisztelegnek ellenfelüknek a végső összecsapás előtt....

A cikket írta: Postáska

támogatóink