Megfelelési kényszer

Látogatók száma: 68

Roberta végigsimítja dús, gesztenyebarna haját, melynek selymén megcsillan a neonfény. Karcsú alakja, hibátlan fehér bőre, hosszú, formás lábai és állandó jókedve miatt kedvelik a kollégái, férfiak és nők egyaránt, hiszen nem csupán kellemes jelenség, hanem tűzről pattant, okos nő, telve ötletekkel, melyeket szívesen megoszt bárkivel, csak menjen a munka. Negyvenéves elvált asszony, aki nála öt évvel fiatalabb élettársával neveli tízéves kisfiát, s láthatóan nagy harmóniában élnek.

Úgy érzi, hogy fáj az arca a ráerőltetett mosolytól, zavarja a neonfényes iroda is, legszívesebben kimenne a szabadba, a napfényre, leülne a közeli park egyik padjára, venne egy mély levegőt és hagyná, hogy könnyei lemossák a sminkjét. Nem teheti, mert kár lenne lerombolni imázsát, melyet pedig kemény munkával hozott össze, és egyébként sem láthatja senki, hogy az önként hordott álarca mögött sebezhető, ijedt kis nyuszi lapul.

Látszatra könnyű az élete, mert szép családi házban lakik, Péternek is, neki is jó állása, elfogadható jövedelme, középkategóriás autója van, nem kell meggondolni, hogy mennyit költhetnek szenvedélyeikre, melyet számára az utazás, párjának pedig a hegymászás jelent.

Nincs ellentmondás Roberta belső nyuszi volta és a külső vagánysága között? Bizton állíthatom, hogy nincs, mert oly tökéletesen sikerül leplezni igazi énjét, hogy szinte már el is feledi félénkségét és elhiszi, hogy ő maga a megtestesült modern, magabiztos nő. Kettősségének oka a mindig mindenkinek való megfelelésre való törekvésében keresendő. Ez akkor kezdődött, amikor szülei huszonvalahány évvel ezelőtt elváltak, és a nővérével az anyjuknál maradtak, ám más elvárásoknak kellett megfelelniük a mamánál, és másoknak a papánál. A két ellentétes pólusú szülői ráhatások időnként szöges ellentétben álltak egymással, ezért elviselésükre Roberta egyszerű taktikát dolgozott ki: a mamánál adta a magabiztos, kreatív felnőttet, a papánál pedig eljátszotta a gyámolításra szoruló, gyenge leányzót. Hiába intette nővére, hogy nem lesz ez jó, nem hallgatott rá.

Még egy óra és elmegy a kórházba, ahol Péterrel együtt kivizsgálják őket, miért nem jön össze nekik a közös gyerek. Nándika azt mondta, hogy neki nem kell kistestvér, már tízévesen nagyfiú ahhoz, hogy testvére legyen. Roberta nagyon zokon vette ezen kijelentését, és azon járt az esze, hogy biztosan az elvált férje táplálta Nándikába az ellenállást, hiszen kéthetente öt napot együtt tölt apa és fia.

Egy éve gyűrűs menyasszonya Péternek, ám az esküvő megszervezésére nincs idejük, mindig közbejött valami. Emi néni, jövendőbeli anyósa, gyakran emlegeti az esküvőt és a gyerekvállalást, mert minél hamarabb unokát szeretne, sajátot, nem készen kapottat. Nincs mese, gyereket kell szülnie, kezdődhet elölről a pelenkázás, a büfiztetés, az éjszakázás, a gyerekbetegségek, nem beszélve arról, hogy kiesik a munkából is.
- Roberta, miért nem indulsz a dolgodra? – áll meg íróasztala mellett a főnöke, Döme, a jóképű ötvenes pasi, akit hűség ide, hűség oda, semmiképpen sem zavarna ki az ágyából.
- Megyek, főnök, nem kések el, még van egy fél órám!
- Menj azonnal, legalább kiszellőzteted a fejed. Szépen süt a nap, nyilván, ahol szélcsend van, ott már érezni az erejét. Viszlát, holnap találkozunk!

Valóban jobb, ha kiszellőzteti a fejét, nem is megy kocsival, vesz két buszjegyet, és mielőtt buszra szállna, sétál egy fél órát. Kellemes, meleg az idő, már nem kell nagykabátot hordani, a bélelt dzseki is elfoglalta helyét a szekrényben, őszig elő sem kerül.

Nyomasztóvá vált a gyerekkérdés, miután két éve szeretne teherbe esni és párjával mindent meg is tesznek érte, mégsem sikerül. Nőgyógyásza szerint vele nincs semmi baj, pedig magát okolja, hogy túl öreg már a gyerekvállaláshoz, nyilván azért nem jön össze a projekt. Anyjának is azt mondta, hogy Péterrel a gyerek projekten dolgoznak, mintha az egy munkaterv megvalósítása lenne. „Gondold meg, kislányom, nem vagy már olyan fiatal, de a ti dolgotok”, mondta édesanyja nagy sóhaj közepette, amely csak arra volt jó, hogy elnyomja vele igazi véleményének kimondását. Persze, régóta így fogalmaz, bízik az ő okos, talpraesett lányában, feltételezi, hogy pontosan tudja, mit akar Roberta, és úgysem lehetne eltántorítani attól, amit elhatároz. Apjának is elmondták, amikor náluk ebédelnek. „Egy gyerek, nem gyerek, Nándikának is jót tenne, ha lenne testvére!” – vélekedett az öreg, ám élettársa, Márta néni, összeszorított szájjal, mereven ült, mintha nem tartozna reá a bejelentés.

Péter nem is tudja, hogy egy éve rendszertelen a menzesze, arról csak Kormos doktor tud, a nőgyógyásza, aki vitaminokat és hormon gyógyszereket ír fel neki. Azt is egyre többször emlegeti, hogy mindez nem csak korai klimaxra jellemző, hanem lehetséges az is, hogy egyszerűen a mindenáron való gyereknemzés okozta pszichikai stressz következménye. Ez utóbbi megterhelheti a kapcsolatukat, ezért kívánatos lenne az élettársát is mielőbb kivizsgálni, hogy tisztábban lássanak. „Tudja maga, Roberta, hány nemzőképtelen férfit ismerek? – teszi fel költői kérdését Kormos doktor, - ha annyi ezresem lenne, ahányat ismerek, akkor soha többé nem kellene dolgoznom!”

Roberta úgy érzi, jót tesz neki a séta. Meglátja a cipőbolt kirakatában a lábbelit, amit már kinézett Nándikának. Bemegy, és ha lesz megfelelő méret, meg is veszi a gyereknek. Kicsit húzós az ára, de nem számít. Tizenhatezret adni egy gyerekcipőért, lesz felháborodás a férfiak részéről. Szinte hallja, amint volt férje kioktatja, hogy ennyi pénzből nem csak cipőre, de tavaszi pulóverre is telne, Péter pedig halkan megjegyzi, hogy az ő negyvennégyes cipője is kevesebbe került. Bezzeg Döme megdicsérné: „Jól teszed, ha kényelmes, jó minőségű cipőben járatod a fiad, fontos az ember lába, egy életen át azon kell járnia.”

Puha a cipő, jó bőrből készült, és éppen egy pár van Nándika méretéből. Megveszi és ettől jobb kedvre derül.

A kórház előtt találkozik Péterrel, öt perccel tizenegy óra előtt. Már félkor odaér és kényelmesen leül a kórház előtti padok egyikére. Előveszi a cipőt, nyomogatja. Beleszagol, szereti a bőr illatát, most mégis felfordul a gyomra a bőrcipő szagától. Lehet, hogy mégis izgul, attól ez a rosszullét. Nem maga miatt ideges, hanem Péter miatt, akit alig tudott rábeszélni, hogy mindketten vizsgáltassák ki magukat ismeretlen orvosokkal, akikkel soha korábban nem találkoztak, így azok nem lehetnek velük elfogultak.

Megmagyarázhatatlan módon, napok óta Kormos doktor szavai körül járnak a gondolatai, hogy milyen sok a nemzőképtelen fiatalember. Micsoda butaság ez, Péter teljesen egészséges, hiszen hetente háromszor rendszeresen sportol a barátaival, hegyet másznak, túráznak vagy fallabdáznak. Roberta pedig az idő alatt közös programokat szervez a kisfiával, vagy a barátnőivel. Természetesen időnként hármasban is elmennek kirándulni, hogy megismertethessék Nándikával az ország nevezetességeit. A kezdeti nehézségek után összeszoktak a fiúk és Roberta immár nyugodtan élettársára bízhatja kisfiát. Éppen ezért nem érti Emi néni Nándikával szemben tanúsított tartózkodását.
- Szervusz, Virágszálam! Régóta vársz? Az utolsó pillanatban tudtam eljönni, mert főnököm ismét nehezen engedett el.
- Szervusz, Péter, nincs semmi baj.

Dr. Fehérvári Géza főorvos úr azonnal fogadja őket, barátságos, magas, középkorú férfi, aki együtt járt az egyetemre Kormos doktorral, akivel jó kollégák maradtak, és betegeiknek rendszerint egymást ajánlják. Ez alkalommal is így történt, előre megbeszélték a fiatal pár problémáját, így Fehérvári főorvos pontosan tudja, hogy mit vizsgáljon Péternél, míg Robertát átküldi Balázs doktorhoz, a nőgyógyászatra.
Roberta útközben ismét hányingerrel küzd, még szerencse, hogy kísérője, a fiatal nővérke, észreveszi sápadtságát és a legközelebbi mosdóba navigálja. Látott már ilyet, hogy valaki izgalmában, vagy a kórház jellegzetes szaga miatt rosszul lesz. Türelmesen vár a mosdó előtt, ha nem muszáj, nem megy utána. Egyébként neki is gyorsabban dobog a szíve, mert ismét találkozhat Balázs doktorral, a fiatal nőgyógyásszal, aki nagyon tetszik neki. Tíz perc várakozás után mégis jobbnak látja utána nézni, mit csinál a betege. Sírva, nevetve tisztogatja a ruháját:
- Nincs semmi baj, azt hiszem, terhes vagyok!

Délután fél kettőre végeznek a vizsgálatokkal. Fehérvári főorvos labor vizsgálatok eredményére vár, ezért megkéri a párt, hogy menjenek el ebédelni, utána sétáljanak egy nagyot a kórház parkjában és három órára jöjjenek vissza. Közben maga is megebédel, hiszen reggel hétig tart a munkaideje. Megcsörren a telefonja:
- Üdvözöllek, Géza bátyám! Megvizsgáltam a betegedet. Két hónapos terhességet állapítottam meg nála, úgy tűnik, minden rendben van.
- Köszönöm, lekötelezel. Átküldöd a vizsgálatod eredményét?
- Természetesen, már az előbb megtettem.

A főorvos leveti fehér köpenyét, majd gondosan vállfára teszi, úgy akasztja fel a fogasra, hogy kevésbé gyűrődjön. Kollégáival ellentétben, ki nem lépne köpenyben az épületből, márpedig az ebédlőt a harmadik épület földszintjén helyezték el, és végig kell mennie a kórház területének a felén ahhoz, hogy odaérjen. Gondosan kezet mos, csak utána fogja a tálcát, hogy végigcsúsztassa a pulton, a szegényes ételválaszték előtt. A mosolygós, gömbölyded pultosnő, amint meglátja a főorvos urat, máris fordul vissza a konyhába, hogy onnan előhozzon egy nagy tányér csülkös pacalt, az Fehérvári kedvence.
- Főorvos úr, félretettem magának, mert tudom, hogy nagyon szereti! – nyújtja neki a gazdagon megrakott tányért.
Kivételesen nem élvezi az ízes ételt, automatikusan fogyasztja, mert gondolatai a pár körül járnak. Roberta anyai örömök elé néz, csakhogy gyermekének nem Péter az édesapja, ezt teljesen kizárja a fiatalember betegsége. Kellemetlen helyzetbe került, vagy elmondja a párnak a teljes igazságot, vagy elhallgatja azt és abban a hitben hagyja őket, hogy megfogant a gyermekük és gratulál nekik az örömhírhez. Ez esetben azonban szögre akaszthatja szakmai hírnevét, mert bármikor fény derülhet kegyes hazugságára. Megtehetné, hogy átpasszolja a rossz hír közlését Kormos doktornak, de nem lenne tisztességes megoldás, sem a kollégájával, sem a pácienseivel szemben, hiszen utóbbiak nem kevés pénzt fizetnek neki a vizsgálatokért.

Ebéd után sétál egy nagyot, megpróbálja magát megnyugtatni, hogy nem kell neki istent játszani, csak elmondani az igazságot, finoman megfogalmazva, hogy tisztában legyenek az igazsággal, de maradjon kiút számukra, ha mindketten úgy akarják.

Három órakor behívja az irodája előtt várakozó párt.
- Parancsoljanak, foglaljanak helyet. Elkészültek a vizsgálatok. Jó és rossz hírrel egyaránt szolgálhatok. A rossz hír, kedves Péter, az, hogy ön impotencia generandi betegségben szenved, melyet az agyalapi mirigy elégtelen működése okoz, emiatt kevés spermával rendelkezik. Úgy tűnik, hogy a minimális teherbeejtési lehetőségbe önök beleestek, ezért a jó hírem, hogy Roberta áldott állapotban van, bár még terhessége mindössze két hónap körül járhat. Péter betegségét természetesen lehet kezelni. Egy hét múlva visszavárom önöket.

Pétert valósággal letaglózza a diagnózis, olyannyira, hogy Fehérvári főorvos úr tiszteletdíját tartalmazó borítékot végül Roberta adja át, és gyorsan búcsúzkodnak, hogy mielőbb elhagyhassák az irodát.

A Péterben gomolygó sötét gondolatokat a kinti szikrázó napsütés sem tudja eloszlatni, sőt, élettársa terhességének híre egyenesen letargiába dönti. Kétséges, hogy ő Roberta jövendőbeli gyermekének az apja, és az már mindennek a teteje lenne, ha Nándikával együtt két kapott gyereket kelljen sajátjaként felnevelnie. Hiába csacsog Roberta, hogy igazán örülhetne a terhességének, a férfi lelkében formálódó kétségek egyre mélyebb gyökeret eresztenek.
- Roberta, muszáj dolgozni mennem, majd este beszélünk. Szevasz!
Becsapja maga után a kocsija ajtaját és padlógázzal elhúz.

Roberta sírva fakad, nem erre számított, azt hitte, hogy Péter legalább annyira örül terhességének, mint ő maga, és végre majdan anyósa is megbékél vér szerinti unokája láttán. Tudja, hogy anyjával és kisfiával nem lesz egyszerű közölni az örömhírt, de Péter reakciója előre vetíti saját családja elutasításának rémképét, amire egyáltalán nincs szüksége. Megmondta a főorvos úr is, hogy beleestek a minimális teherbe esés lehetőségébe.

Beül a kocsiba és belenéz a visszapillantó tükörbe, amelyből egy kétségbeesett, félénk nyuszi néz vissza rá. „Roberta, most légy erős! – biztatja magát -, meglásd, hét hónap múlva gyönyörű, egészséges kisbabád lesz!” Ha két hónapja fogant a baba, akkor Péter a barátaival a Tátrában volt síelni! Atyaisten! Neki ebben az időben volt a négynapos céges összetartása, melynek második napján kicsit többet ivott az esti bulin és másnap reggel Döme ágyában ébredt!

Előveszi zsebkendőjét, letörli a könnyeit, majd megigazítja a sminkjét és felhívja az édesanyját, hogy menjen el Nándikáért, aludjon nála a gyerek, és másnap reggel vigye el az iskolába, mert neki ma este fontos dolga lesz.

Padlógázzal indít, siet hazafelé, hogy megnézze a neten Péter betegségének jellemzőit. Muszáj felkészülnie párja kérdéseire, közben lesz ideje finom vacsorát főzni, mert amellett könnyebb lesz a beszélgetés. Gyorsan végig gondolja, mi van otthon a hűtőszekrényben, és arra a következtetésre jut, hogy vásárolnia kell. Megáll az útjába eső multinál, ott mindent megkap egy helyen.

Az ötezer négyzetméteres eladótérben ismét áthelyezték az egyes szekciókat, így kénytelen körbejárni a teljes területet ahhoz, hogy a vacsorára valót összeszedje. Közben automatikusan telepakolja a bevásárlókocsit, amit csak meglát, azonnal beugrik, hogy szüksége van rá. Így kerül bele az ötkilós mosópor, az öblítő, a papírtörlő, a fogkrém, két kiló liszt, cukor, kávé, tejpor, csokoládé, vaj, tej, és még ki tudja menni minden. Lassan megtelik a kocsi, amit már tolni is nehéz. Az idő is rohan, olyan puha léptekkel, hogy Roberta észre sem veszi, immár másfél órája bolyong az árutól roskadozó gondolák között, pedig hús, zöldség, gyümölcs, kenyér és sütemény még hiányzik. Két órát tölt vásárlással, és be kell látnia, hogy esélye sincs elkészíteni a vacsorát, mire Péter hazaér. Sebaj, akkor anyja háza felé kanyarodik, odaadja Nándikának az új cipőjét.

Mire hazaér, már hat óra, és nem látja a parkolóban Péter kocsiját. Lehet, hogy azért késik, mert az idióta főnöke ledolgoztatja vele napközbeni távollétének az idejét, s ezzel némi kis időt ad Robertának arra, hogy elkészüljön a vacsorával.

Négy nagy szatyor holmit kell felcipelnie, kétszer is fordul, mire a lakásba kerülnek a bevásárolt áruk, melyek elpakolása további húsz percet elvesz a főzéstől. Hét órakor szusszan egy nagyot, sül a sütőben a hús, kis lángon fő a hozzávaló krumpli, még szerencse, hogy desszertnek vett egy zsúrtortát, azzal nincs semmi teendője.
Ideje felhívni Pétert, mégis, mikorra ér haza. A hívott szám nem kapcsolható. Sebaj, lehet, hogy már úton van hazafelé. Addig is teleengedi vízzel a kádat, tölt bele egy ujjnyi habfürdőt és kényelmesen megfürdik.

Nyakig merül a kellemesen meleg vízben és lehunyja a szemét. Nem baj, hogy Péter betegsége után nincs ideje kutakodni a neten, elvégre sikeresen zárul a gyerek projekt. Biztos, hogy élettársától van a gyereke, elvégre pontosan nem is emlékszik arra, hogyan került Dömével egy ágyba, és nem valószínű, hogy bármi történhetett közöttük, elvégre mindketten sokat ittak.

Hűl a víz, ideje kiszállni a kádból. A vizes kövön megcsúszik, és olyan szerencsétlenül esik, hogy teste nagyot zuhan, s még a fejét is beveri a kád szélébe. Elsötétül előtte a világ.

Karcsi bácsi, a szomszéd özvegyember, egész délután a sörözőben ultizott, és annyit nyert, hogy az fedezi a heti kosztpénzét. Nem várja meg a liftet, gyalog megy felfelé, legalább mozog egy kicsit, úgyis erre ösztönzi a körzeti orvosa. Már a második emeleten érzi a füst szagot, mintha égne valami. A mellette lévő lakás ajtaja alatt kúsznak ki füstcsík. Hiába csenget, nem jön ki senki. A harmadik lakásban fiatal házaspár lakik, őket sikerül kicsengetnie, és rövid tanakodás után betörik az ajtót. A konyhában, a gáztűzhely sütőjéből gomolyog a füst. Karcsi bácsi szólongatja Robertát, kétségbe esetten körbe járja a lakást, de nem talál senkit. Végül benyit a fürdőszobába és meglátja vérbe fagyva az eszméletlen háziasszonyt.

Öt perc múlva megérkezik a rohammentő, pár perc múlva beállít a rendőrség és a tűzoltóság is. Kinyitják az összes nyílászárót, hadd menjen ki a füst. Mindenki teszi a dolgát. A tűzoltók elzárják a közműveket, a rendőrök helyszínelnek és kihallgatják a szomszédokat.

Tizenegy órakor hazaér Péter, akit az egyik rendőr azonnal beterel a legbelső szobába és egy órán át faggatja. Hiába mondja, hogy fogalma sincs a történtekről, azt sem tudja, hol van a nevelt fia, neki most egészen más gondjai vannak, azért ivott egy keveset a barátaival. A keveset, nem egy pontos meghatározás, mert gyakorlatilag részeg, mint a csap. Annyit kihámozható a szavaiból, hogy terhes az élettársa, miközben ma megtudta, hogy gyakorlatilag sterilnek tekintheti magát.
- Megmondhatja Roberta is… ő is tudja… hol van az asszony?
- A kórház nőgyógyászatán.
- Be… bemegy… bemegyek…
- Kérem, pihenje ki magát, majd holnap meglátogathatja.

Péter hajnalban, négy óra körül arra ébred, hogy ruhástól fekszik a franciaágyon, egy szál pléddel betakarva és valaki nagyon horkol a közelében. Feltápászkodik és legnagyobb meglepetésére a szomszéd Karcsi bácsi alszik a nappaliból behozott fotelben. Beleszimatol a levegőbe, égett szagot érez, amely azonnal előhívja emlékezetéből az előző esti eseményeket. Robertát baleset érte a fürdőszobában, miközben vacsorát készített, ami teljesen elégett és a szomszéd bácsi vette észre, feltörték az ajtót, mentőt, tűzoltókat hívtak, és a rendőrséget. Nincs mese, meg kell tudnia, hogy van Roberta, azonnal be kell mennie a kórházba, bár még dob a feje, nyilvánvalóan az előző esti iszogatás következményeként, de miért is itta le magát, ez már fogas kérdés. Hát persze, az orvosi vizsgálat eredménye miatt! Miért vitték Robertát a nőgyógyászatra? Mi lehet a babájukkal?

Nincs mese, azonnal be kell mennie a kórházba, nem érdekes, hogy a feje tetején áll a lakás, az sem, hogy a fotelben alszik Karcsi bácsi, az sem, hogy szomjas, mintha átgyalogolta volna a sivatagot, az sem, hogy fáj a feje. Langyos vízzel tusol, talán így gyorsabban észre tér. Felöltözik, hív egy taxit, még a bejárati ajtót sem zárja be, úgy rohan lefelé a lépcsőházban.

A taxist nem kell noszogatni, szinte átrepül a városon, meg sem áll a kórházig.
Balázs doktor az orvosi pihenőben ül a laptopja előtt, túlzaklatott ahhoz, hogy néhány percet aludjon. Arra használja az idejét, hogy a legújabb nemzetközi sajtóban megjelent szakmai cikkeket tanulmányozza. A bejárati ajtót sohasem húzza be teljesen, hogy meghallhassa az osztályon bekövetkező esetleges szokatlan eseményeket, még akkor is, ha azokról a nővérek nem szeretnének neki beszámolni. Most is meghallja a pultnál statisztikát összeállító nővér és egy ismeretlen férfi közötti fojtott hangú vitát. Felpattan, kimegy a nővérpulthoz, és megtudja, hogy Roberta élettársa érdeklődik az asszony és a magzat állapota iránt.
- Uram, csendesebben, ha kérhetem. Dr. Balázs Áron vagyok, én műtöttem az élettársát. Nézze, éjszaka van, nincs látogatási idő. Kivételesen elnézem modortalanságát. Kérem, jöjjön velem.
Péter elszégyelli magát, erre nem is gondolt, mentegetőzni szeretne, de leinti az orvos.
- Foglaljon helyet – húzza be maguk után az orvosi pihenő ajtaját. – Robertát a fürdőszobai baleset után eszméletlen állapotban hozták be a kórházba. Fejsérülését ellátták a kollégák, meglehetősen nehezen sikerült eszméletre téríteni, hogy átadhassák az osztályunknak, miután spontán vetélésre utaló erős vérzést produkált, melyet nem tudtunk elállítani. Kénytelenek voltunk egészségügyi küretet végezni, miután nem tudtuk vetélésének az okát. Egyik oka lehetett a túlzottan meleg fürdő, vagy a fürdőszobai baleset, ám tekintettel arra, hogy terhessége a lutoplacentáris shift időszakban volt, másik okként nem zárhattuk ki a sárgatest- elégtelenséget sem, amelynek következménye lehet a magzat elhalása miatti vetélés megkezdése. A szövettani vizsgálatok eldöntik, melyik a valós verzió. Minden esetre a következő terhesség állandó orvosi felügyeletet igényel. Kérem, uram, nyugodjon meg, asszonya felépül. Most pedig megkérem, menjen haza és holnap délelőtt tíz óra után meglátogathatja őt, addig pihenésre van szüksége. Jó éjszakát!

Hajnalban a város titokzatos árnyakkal teli. Szeszélyes szellő rázza a fák ágait, rezegteti a bokrokat, felkap néhány utcán felejtett, eldobott szemetet és néhány sarokkal arrébb sodorja. Elindulnak a garázsból a buszok, remízből a villamosok, ám az utasok és az autósok többsége álmában még most fordul a másik oldalára.

Péter az egyetlen gyalogos a környéken, mégis úgy siet, mintha nagy tömegben lenne, s lemaradna valamiről. Száguldoznak a gondolatai, a lába csak azokkal próbál lépést tartani. Előző nap délután zaklatottan tért vissza a munkahelyére, ahol már nem volt benn a főnöke, tulajdonképpen hazamehetett volna. Megvárta, míg a kollégái leléptek és azonnal kutakodni kezdett a neten a betegsége után. Egymásnak ellentmondó cikkek tucatját tanulmányozta, melyek a laikus olvasót inkább összezavarták, mintsem tisztánlátását eredményezték. Pánikba esett, hiszen annak valószínűsége, hogy Roberta az ő gyerekét hordja a szíve alatt, szinte elenyésző eséllyel bír. Nem tudta eldönteni, kire haragudjon, magára, a betegségére, vagy Robertára, akiről tudja, hogy tűzbe menne érte. Megkérdőjelezte azt is, hogy egyáltalán miért vannak együtt, ebben persze közrejátszott az is, hogy édesanyja állandóan piszkálja a gyerek miatt és amint kettesben maradnak, azonnal megjegyzi, hogy bezzeg, ha nála öt évvel fiatalabb lenne a barátnője, már régen dajkálhatná az unokáját. Gyereket akar, de saját véréből, hogy hasonlítson rá, külsőleg és belsőleg is, tovább vihesse a nevét, ez a világ rendje, amiből ha akarja, ha nem, önhibáján kívül kimarad. Azt sem tudja, hogyan mondhatná el édesanyjának, aki Nándikát ki sem állhatja, mert készen kapott unoka. Sorra hívta a barátait, de egyik sem ért rá, így be kellett érnie Sárival, gyerekkori iskolatársával, akinek a vállán kisírhatta magát, miközben kettesben megittak egy üveg konyakot.

Sári csak hümmögött, hagyta, hogy mondja a magáét, nem kérdezett semmit, csak itta az egyik konyakot a másik után, és időnként megsimogatta a mellette ülő rottweilerét. Végül, amikor már kiürült a lelke, megkérdezte, mi a véleménye, mire a lány halkan beszélni kezdett:
- Nem ismerek rád, Péter! Ennél sokkal racionálisabbnak gondoltalak! Mondd, mégis ki tehet a betegségedről? Senki. Ha nem Robertával élnél, hanem mondjuk velem, akkor mi változna? Semmi. Visszanyerheted a nemzőképességed? Talán. Egyáltalán, a saját véleményed hajtogatod, vagy Emi néni nézeteit idézed? Az alapkérdés az, hogy szereted Robertát, avagy sem. Ha szereted, akkor éljetek boldogan, neveljétek Nándikát, akit szerethetsz a sajátodként, bele plántálhatod, hogy olyan kiváló felnőtt váljék belőle, amilyenné a saját gyerekedet akarnád nevelni. Ehhez semmi más nem kell, csak szeretet és bizalom. Ha nagyon akarsz saját gyereket, örökbe is fogadhattok, vagy éljetek a mesterséges megtermékenyítés lehetőségével. Kockázatos? Az egész az. Sántít a hasonlat, de érteni fogod. Nézd, itt rottweiler kutyám, amely fajta jellegzetességeit tekintve erős, hajlamos a domináns viselkedésre, de következetes neveléssel, szocializációval, a dominanciára törekvés csökkenthető. Kiváló családi kutya és remek pajtás. Fő feladata az őrzés, gazdája biztonságáért akár az életét is adná. Egygazdás fajta, feltétlen engedelmességgel csak szeretett gazdájának tartozik. Hogyan érhető el nála? Sok-sok szeretettel és következetes viselkedéssel, hogy megtanulja, nem ő a gazda a háznál. Látod, milyen békés, jó idegzetű, hűséges, engedelmes. Ha látnád, mennyire szereti a gyerekeket. Általában a nevelésének hatására a környezeti befolyásokra nyugodtan reagál, de fenyegetés esetén védekezési készsége, jól kifejlett küzdő és védőképessége ösztönösen előtérbe kerül, a fájdalmas hatásoknak félelem nélkül ellenáll. Akkor kibújik belőle az alaptermészete. Nincs ez másként az embereknél sem. Milyennek látod a szüleim és köztem lévő kapcsolatot? Ideális család vagyunk, ugye? Tizenkét évig egy padban ültünk az iskolában. Sokat lógtunk együtt, ismerjük egymás családját. Így van? Tévedsz! Láttad, amit láttatni akartak veled. és velem is. Sportoltam, nyelveket tanultam, zenéltem, ésszerű keretek között szinte mindent kipróbálhattam. Soha nem bántottak, még szóval sem. Egyszer azt mondta apám, amikor rossz fát tettem a tűzre: szomorú vagyok, hogy az én kislányom előbb cselekszik, mintsem meggondolná, mi lenne a helyes megoldás. Úgy elszégyelltem magam, hogy azóta is gyakran az eszembe jut. Első éves egyetemista koromban megmondták a szüleim, hogy örökbe fogadtak, nem ismerik a szüleimet. Tudod, mit mondok neked? Azóta, ha egyáltalán lehetséges, akkor jobban szeretem őket. És tisztelem is. Tűzbe mennék értük. Áldom a sorsom, hogy a gyerekük lehetek. Van még a konyakból? Kérek egy kupicával.

Péterben dolgozik az adrenalin, majdnem fut a lassan benépesülő utcákon. „Lassabban, öregem – csillapítja magát, - egy perc múlva otthon leszel!”
Igen, otthon lesz, mert Robertával és Nándikával egy családot alkotnak, akkor is, ha ez egyikük édesanyjának sem tetszik. Maguknak kell megfelelni, nem másoknak.
Felébredt Karcsi bácsi és izgalmában, hogy nem tudja, hová tűnt Péter, elkezdett rendet rakni a lakásban, bár, amolyan férfi módra. Dicsérendő az igyekezete, és Péter úgy érzi, nem tud elég hálás lenni az öregnek, amiért megmentette Roberta életét. Ki tudja, mi történt volna vele, ha az öreg nem töreti rá az ajtót. Szerencsére a lakásbiztosítás fedezi az anyagi károkat. Más kár nem esett.

Megnyugtatja az öreget, hogy Roberta jobban érzi magát. Reggelit készít, főz négy adag kávét, és megreggeliznek és hazaküldi Karcsi bácsit, hogy pihenje ki az éjszakai izgalmakat.

Kezdi tisztán látni helyzetüket.

A legfontosabb, hogy Roberta mielőbb meggyógyuljon. Fél éven belül végre összeházasodnak, hogy mindenki számára egyértelmű legyen az összetartozásuk. Nándikát nem bízzák az anyósára, csak ha végképp nem lesz más megoldás, elvégre a gyerek nevelése a szülőkre és nem a nagyszülőkre tartozik. Nándika apjával is le kell ülni egy hosszabb beszélgetésre, hogy rögzítsék a gyereknevelés alapelveit, mert nem jó, ha itthon mást lát a gyerek, mint a másik otthonában.

Mára szabadságot kér, családi okokra hivatkozva. Délelőtt bemegy a kórházba, fehérneműket, piperecikkeket, nagy csokor virágot és két tábla csokoládét visz Robertának. Utána kitakarít, hogy Nándikát tiszta lakásba hozza haza az iskolából. Meguzsonnáznak, megtanulják a leckét, majd kimennek egy fél órára focizni a parkba, visszafelé pedig vesznek egy nagy pizzát vacsorára, mert nem tud főzni. Még nem tud. De megtanul!

A beépített szekrényből előveszi a kisebbik utazótáskát, és telerakja a kórházba viendő ruhaneműkkel, piperecikkekkel, papuccsal, a tetejére tesz két könyvet is, hátha Robertának lesz kedve olvasni.

Kilenckor elindul, még virágot és csokoládét is kell vennie.
A csudába is, elfelejtett a főnökeiknek telefonálni. Először a sajátját hívja, aki valósággal üvölt vele:
- Mit képzel maga? Mi az, hogy családi gondjai vannak? Ha nem jön be, kirúgom!
Erre nem tud mit felelni, leteszi a telefont.
Roberta főnöke megértőbb:
- Jobbulást kívánok, és kérem, hívjon fel, hogy van a Roberta. Aggódom érte! – teszi hozzá, és arra gondol, hogy milyen buta volt, amikor a céges összetartáson ágyába fektette Robertát, de ő maga a szomszéd szobában aludt a férfi kollégákkal.

Pontosan tíz órára ér a nőgyógyászatra. A nővér pultnál érdeklődik, hol találja kedvesét, ám a nővérke türelmet kér és eltűnik az orvosi pihenőben. Két perc múlva megjelenik egy idősebb főorvos, bemutatkozik Péternek és az irodájába invitálja. Nagyon komoly arcot vág a főorvos, és Péterbe belehasít a gondolat, hogy elfelejtette a paraszolvenciát, pedig biztos amiatt terelgeti a négyszemközti beszélgetésre alkalmas helyiségbe.
- Kérem, itt egy pirula és egy pohár víz, vegye be. Tudom, hogy szüksége lesz rá.
Mint akit megbabonáztak, Péter beveszi a kis pirulát, és úgy érzi, mintha kísérleti kisegér lenne.
- Foglaljon helyet – invitálja a főorvos és maga is leül, csak utána kezdi a mondókáját. – Uram, a feleségénél hajnalban komplikációk léptek fel. Sajnálatos módon elindult egy vérrög, ami strókot okozott, ezzel egyidejűleg a vetélés miatt erős vérzése lett, ami miatt újra meg kellett műteni. Mindent megtettünk, amit csak lehetett. Elveszítettük a műtét alatt. Fogadja őszinte részvétemet!

Állati üvöltés szakad fel Péterből.
A kórtermekben felkapják fejüket a kismamák, ijedtükben felsírnak a csecsemők.

A főorvos kiront az irodából:
- Nővérke, azonnal hozzon egy nyugtató injekciót!

A cikket írta: Yolla

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

emillio

.... Az írásod a megszokott jeleket viseli!
Ha nem írnád alá, akkor is rád ismernék!
Ja, - hogy ne csak jót mondjak, a hibák is
a jellegzetes Yollás! Javítsd ki légyszí' !

Pussz: emillio