Megmagyarázhatatlan

Látogatók száma: 57

Kétségbeesett emberek

Amikor reggel felébredt még sötét volt. Lábát kidugta a takaró alól, vajon mennyivel van hidegebb pár centivel arrébb. Kutyája megnyalta a talpát, biztosítva róla, bármi is történjen, ő itt van mellette. Jól esett volna egy nagyot nyújtózkodni, de minden csontja külön sajgott. Fájdalomcsillapítót kellene venni, de az állandóan szedendő gyógyszerét sem tudja kiváltani minden hónapban.
Megint egy új napra virradtunk, villant át az agyán, amit apja mondogatott. Oly sokat hallotta, szinte szálló igévé vált. Igen, de mit kezdjen vele. Azért az jó, hogy legalább az éjszakát átaludta, és lehetetlen gondolatok nem kínozták. Elég, ha napközben őrlődik, hogyan is tovább. Ha már világos lesz, felkel és, amit már hetek óta fontolgat, bár a gondolattól is borzad, ma véghezviszi. A hideg ellenére is sokan vannak a városba, hiszen ma vasárnap van.

Gondolatai elkalandoznak. A régi, szép időkben, korán reggel már ő is a piacon volt. Ami nem termett a kertben, zöldség, gyümölcs, szerette, ha a legjavából válogathatott. Amiből sok volt, azt meg elvitték a háztól. Kialakult kuncsaft köre volt, tudta, ki, mikor várható. Emlékszik rá, - mosolyra húzódik a szája - , amikor a kopasz barackfa először termett, nyolcvanhárom darab szép termést érlelt. Abból még el is tudott adni. Na és a tyúkok, libák, kacsák, nyulak, igazi kis farm volt. Nem volt gond a mindennapi betevő falat.
Hatalmasat kordul a gyomra, és vége a szép emlékeknek. Enni kéne, de mit. Kenyér mindig van, meg zsír. S változatossá teszi a savanyúság, hiszen a spájzba ez-az található. A kiskertbe sokszor lehajolt, hogy az üvegek ne maradjanak üresen. De a szájától el nem adhat el mindent, mert akkor nem lesz mit enni.
Kivilágosodott, fel kel kelni. Eszik pár falatot. A kabát alá rétegesen öltözik, sapka, sál és már indulna. De valamit majd nem elfelejtett. Elővesz egy füzetet, és a kemény fedelére felír egy szót. Majd keres egy műanyag bögrét és a táskájába teszi.
Elindul. Útközbe még viaskodik magával egy sort. – Vissza kellene fordulnod. Nem jó ötlet. A másik énje biztatja: - Nincs más választásod. Magadért teszed, hogy élni tudj, hogy élhess. Lassan halad, minden lépés fájdalommal jár. Gondolta, anyja botját el kellett volna hozni, de meggondolta, ne lássák, hogy mennyire megroggyant. Valahogy csak bevánszorog.
Megérkezik a katolikus templom elé, álldogál, mint ha várna valakire. A mise kezdéséig van még idő. Majd az ajtó elé áll. Előveszi a füzetet, bal kezébe fogja, a másikba, szinte lopva előveszi a bögrét. Becsukja a szemét, hogy ne lássa, hogy néznek rá.
Új világba találja magát. Sok-sok évtizede történt, amikor oly boldogan lépte át e templom küszöbét vőlegényével. Szinte érzi a kezébe adott gyertya melegét és az áhítatot, mely akkor átjárta testét, lelkét. - Igen! Mondták ki visszavonhatatlanul.
Hallja, amint sugdolóznak körülötte, néha pottyan valami a bögrébe.
Visszatér az emlékeihez. Várakoznak a sekrestyében, amíg a papnak segítenek felöltözni. Gyermekét hozta Isten házába, hogy megkereszteljék. Abban az időben fontos volt a gyerek megkeresztelése, hogy ha véletlen tragédia történik, ne pogányként kelljen távoznia. És a megkeresztelésig az utcára sem volt szabad kivinni, nehogy megrontsák, vagy szemmel verjék.
Egy ormótlan férfi szólal meg, szinte a füle mellett. – Nyanya, dolgozni kellett volna, nem itt a markod tartani. Nem sül le a képedről a bőr?
Nyílna szája, hogy bizony majd lesül a bőr, de képtelen megszólalni. Indulna, de nem viszi a lába. - Istenem! Itt fogok megfagyni!
Majd újból elkalandoznak a gondolatai. Bent van megint a templomba. Felváltva villognak az emlékek. Gyászmisék, egyik a másik után. El innét, el minél gyorsabban. Hangok visszazökkentik a jelenbe, és a bögrébe újra pénzek pottyannak. Vége a misének. Csend veszi körül, lassan kinyitja a szemét.
Elindul. Be a templomba, hogy elmondjon egy imát Szent Antalnak. Belemarkol a bögrébe és a pénz felét a perselybe dobja. Fázik, reszket, és nagyon szégyelli magát. Elindul haza. Szinte már csak vonszolja testét. Szembe vele az út túloldalán nagy sebességgel közelít egy autó. Nem tétovázik, kilép elé. Messziről hallja egy autó szirénáját. Érzi, fölé hajolnak. Valaki azt mondja: Sajnos, nem segíthetünk!
Már nem fázik, és örül, hogy süt a nap.
Anyját, apját látja, ahogy hátat fordítanak neki, és elmennek.
Egy gyerek kétségbeesett ordítását hallja: Mama!
Kinyitja a szemét, emberek veszik körül. Hordágyra emelik, amint mondják: Visszajött.