Mindenkivel megeshet, vagy csak Velem?
Látogatók száma: 58
Régóta élek több mint 20 éve kapcsoaltban a rendszer úgy indult tart ameddig jó, és ha nem elválunk. Szépen hangzik, de mi van ha ezt nem mindenki egyformán gondolja, vagy akraja??
Igen 14 év van közöttünk , nincs mit tagadjam én nő létemre vagyok az idősebb, de csak korban, sem felfogásban sem kinézetben nem hazudtolok meg senkit. Akik ismernek és barátaim egy közösségi oldalon tudják és látják. Betegségeim és egyéb gondjaim miatt sem hagyom el magam, nehogy már megszóljanak. A gyerekem aki külföldön él bele is pusztulna, ha az anyai kép összetörne benne, a töretlen és mindent legyőző, megoldó anyáról. Tartom magam, ha kell kűzdök teszem amit tehetek, mozgok a kereteimen belül, bár nehéz, mert ha a fejem forog hányok, így vannak korlátaim mit dicsekedjek, 3 agyi infarktuson strokon túl nyerő vagyok, csőlátó és nagyothallóként mindennel szembe merek nézni. Eltemettem a számomra oly kedves és pótolhatatlanul hiányzó emebereket a szüleimet, a testvéreimet, így nem állíthat meg egy bármekkora jármű sem, csupán egy az akarat, mely Istenetől valóként megállít és elnémít, míg szív dobog bennem élek és tenni akarok. Teszek is mindent, hiszen a látásom romlásával egyidőben elkezdtem könyveket olvasni, tanulni mindent, mit az agy még képes befogadni, hogy semmi ne vesszen el, taníthassam okítsam majd az unokákat, bár még várok, de hiszem, bízom, benne, hogy megélem, és okos emberekké navigálhatom majd őket, mint tettem a gyermekeimmel is. Soha semmit nem tiltottam, de okosan kormányoztam, letörtem a kirívót, és támogattam az akaratot. A gyermekeim a maguk nemében nagyok és pótolhatatlanok. Megszóltak, de azokkal soha nem törődtem, mert a saját életem és a családom volt mindig és mindenkor a legfontosabb. Túléltem bajokat, gondokat, betegségeket, soha nem hagytam, hogy bármi túlnőjön rajtam, avagy kicsússzon a kezeim közül. Úgy neveltem a gyermekeimet is, hogy éberek legyenek, mert az élet egy fura játék, és olykor csalfa, csaló, és becsapós. Megtanulták ami kell. Ma csak várom a gyümölcsöt az unokák seregét, hogy kényeztessem és kényeztesssék életem lenyugvó sugarát. Aktív vagyok, és sokra képes, ha úgy kell megmászom a tokaji hegyet, csak lássam, avagy láthassam amit kell. csak a tarcalit kellet, de megtettem, mert ez volt az elvárás. Sokra vagyok képes, ha magamban elhatározom a sorsot, a sorrendet, mely a legfontosabb dolog az életben. Élni, nevelni, küzdeni és elmenni. Ha lehet szépen csendben kínok és fájdalmak nélkül átuladni egy más világba. Bár rám még a gyermekeimnek szüksége van, így felveszem a kűzdő pózt és tempózok harcolok, hogy megérjem lássam, átélhessem az örömöket.
A napi kínok mind eltörpülnek egy ölelés és egy mosoly mellett, mely olykor átölel.
A cikket írta: Divi Éva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tudod, Évi...
Olykor(ban) éltünk. Megoszlott a szeretet közöttünk, testvérek között, mindenkinek jutott és azt a szeletet, amit kapott otthonról vitte tovább. Kinek mennyi maradt a végére. Sok minden mellett megtanultuk a nélkülözést, belekóstoltunk a jóba, de nem hiába mondják, mindenki a maga képességének a kovácsa szerint tudta kamatoztatni az útravalót.
A bébik, mindegy, hogy lombik, nem mindenkinek adatott meg még így sem az unoka. Az én édesanyámnak, akarta vagy sem, jöttünk szépen, sorban, nem kellett semmi hókuszpók, csak természet és képesség. Unokákban nem volt hiánya, de ő is megtanulta a feltétel nélküli szeretetet, amit aztán továbbadott.
Puszi!
Üdvözöllek, puszi Éva.
Szia Évi !
A lányomék most próbálkozna a drága módszerrel, hát türelmesen várok. Az édesanyám egy csodás asszony volt, és ha egyet a szeretet feltétel nélküli adását megtanultam tőle, és akarom, hogy egyzser majd az unokáim rám is úgy emlékezzenek, ahogyan ahllom a gyermekeimet Róla beszélgetni, emlékezni Rá. Csoda volt és az is marad. Néha én is érzem a lelkem fáradtságra panaszkodna, de olyankor gyorsan előkapok valami váratlan szentimentális vagy érzelems képalbumot és végiglapozva újra erőre kapok, és megyek tovább, teszem a dolgom! Puszillak sé örülök, hogy olvastál !!
Olykor(ban) éltünk. Megoszlott a szeretet közöttünk, testvérek között, mindenkinek jutott és azt a szeletet, amit kapott otthonról vitte tovább. Kinek mennyi maradt a végére. Sok minden mellett megtanultuk a nélkülözést, belekóstoltunk a jóba, de nem hiába mondják, mindenki a maga képességének a kovácsa szerint tudta kamatoztatni az útravalót.
A bébik, mindegy, hogy lombik, nem mindenkinek adatott meg még így sem az unoka. Az én édesanyámnak, akarta vagy sem, jöttünk szépen, sorban, nem kellett semmi hókuszpók, csak természet és képesség. Unokákban nem volt hiánya, de ő is megtanulta a feltétel nélküli szeretetet, amit aztán továbbadott.
Puszi!
Évikém!
Üdv a fedélzeten!Sok sikert a küzdéshez!Megerősítem hogy a napi kínok eltörpülnek egy-egy ölelés és mosoly mellett,amit cserébe kapunk.
Puszi:Ági
Örülök, hogy olvastál. Igen küzdök és amíg az eszem ép marad addig fogok is !! Egy ölelés és egy mosoly pedig valóban elmos minden fájdalmat, és kárpótol mindenért.
köszönöm hogy vagytok Nekem és nem hagytok magamra, még ha oylkor ritkűábban írok is, mert tudod a napi panaszokat beosztom és ha elhagyom csak akkor van kedvem írni, ha adódik miről és nem csak siránkozni .
Üdvözöllek Éva-
Nem is sejtettem, hogy ilyen tragikus sorsod van... és mégis milyen erős vagy.
Az élet olykor megenhezíti létünket, de az erőpróbák megmutatják, hogy mire vagyunk képesek. Az én életem nem egy sétagalopp, de én humorral és kitartással, vidám felfogással megpróbálom átvészelni, avagy túlélni. Nem mondanám erősnek magam, hanem kitartónak, rámenősnek inkább,aki nem akarja hagyni magát semminek aláygűrni és félre állítani. A kűzdés keménnyé és ütésállóvá teszi az embert. A gyermekeim végett sem hagyhatom el magam, inkább mosolygok és amiből lehet viccet csinálok, mintsem sírjak és szánakozzanak jobb, ha írigyelnek, és azt hiszik minden flottul megy, mert a letörölhetetlen mosly ezt sugározza, akkor jobban érzem magam, mintha moindenfele szánakozó és sajnáló emberek között szomorúan járnék. A mosoly okát án tudom és a barátaim, az éjjeli könnyeimet pedig csak én és az akivel azt megosztom.
Soha ne feledd, hogy az emeberk nagyobb része szemben sajnál mögötted nevet, így jobb ha írigyek, mert akkor kevesebbet dumálnak ki !!
Üdvözöllek Éva.
Kedves Évi,
Gratulálok, hogy talpon maradsz, így is kell tennünk, mert a gyerekeknek, unokáknak szükségük van ránk, ahogyan mi is a tőlük kapott szeretettől vagyunk erősek.
Puszi: Yolla
Köszönöm, hogy olvastál. Igen erőseknek kell maradnunk, mert a gyerekeink rólunk veszik a példát, és ha azt látják, hogy mi feladjuk akkor az maard meg bennük, hogy ami kicsit nehezebb azt fel kell adni, pedig sokszor érdemes belevágni és megméretni, hogy tudjuk és érezzük mire vagyunk képesek!!
Puszillak Éva.
Kedves Évi,
Még jó, hogy mi magunk legalább tisztában vagyunk az erősségeinkkel és a "gyengéinkkel", amiről ugye a legtöbbet beszélünk... (gyerek, unoka).
Nagy utat, vagy inkább távolságot tettek meg a gyerekeid és a valamiért való küzdés még várat magára, de meddig?
"Az élet egy fura játék, és olykor csalfa, csaló, és becsapós..." mint ez a cikked is.
A bevezetőjét olvasva nem egy hétköznapi történet, csak a főszereplőben legyen annyi erő, és kitartás, hogy mindezt kibírja. Magamat ismerve, bízom benne.
Viszont egyre gyakrabban teszem fel magamnak a kérdést, megérte e ez a nagy odaadás, elkötelezettség egy remény irányába, ami késik?...
Ezt csak azért merem kimondani végre, mert ellentétben veled egyre inkább érzem, hogy nem.
Puszi!
A lányomék most próbálkozna a drága módszerrel, hát türelmesen várok. Az édesanyám egy csodás asszony volt, és ha egyet a szeretet feltétel nélküli adását megtanultam tőle, és akarom, hogy egyzser majd az unokáim rám is úgy emlékezzenek, ahogyan ahllom a gyermekeimet Róla beszélgetni, emlékezni Rá. Csoda volt és az is marad. Néha én is érzem a lelkem fáradtságra panaszkodna, de olyankor gyorsan előkapok valami váratlan szentimentális vagy érzelems képalbumot és végiglapozva újra erőre kapok, és megyek tovább, teszem a dolgom! Puszillak sé örülök, hogy olvastál !!
Még jó, hogy mi magunk legalább tisztában vagyunk az erősségeinkkel és a "gyengéinkkel", amiről ugye a legtöbbet beszélünk... (gyerek, unoka).
Nagy utat, vagy inkább távolságot tettek meg a gyerekeid és a valamiért való küzdés még várat magára, de meddig?
"Az élet egy fura játék, és olykor csalfa, csaló, és becsapós..." mint ez a cikked is.
A bevezetőjét olvasva nem egy hétköznapi történet, csak a főszereplőben legyen annyi erő, és kitartás, hogy mindezt kibírja. Magamat ismerve, bízom benne.
Viszont egyre gyakrabban teszem fel magamnak a kérdést, megérte e ez a nagy odaadás, elkötelezettség egy remény irányába, ami késik?...
Ezt csak azért merem kimondani végre, mert ellentétben veled egyre inkább érzem, hogy nem.
Puszi!
Gratulálok, hogy talpon maradsz, így is kell tennünk, mert a gyerekeknek, unokáknak szükségük van ránk, ahogyan mi is a tőlük kapott szeretettől vagyunk erősek.
Puszi: Yolla
Üdv a fedélzeten!Sok sikert a küzdéshez!Megerősítem hogy a napi kínok eltörpülnek egy-egy ölelés és mosoly mellett,amit cserébe kapunk.
Puszi:Ági