Mindig feljön a nap
Látogatók száma: 62
A főnök nem tűr semmiféle vitát, vagy megjegyzést, ha a soron következő költségcsökkentésről van szó. Eladják a céges kocsikat, csak kettőt tartanak meg, a főnökét és egy kulcsosat. Arra lesznek öten. Helyette kapnak havi bérletet.
Nem is mer Oszkár szólni, hogy építésvezetőként Budapest egyik szélétől a másikig kell naponta közlekednie. Legfeljebb reggel bejön, megiszik egy kávét és úgy nyolc óra körül elindul, és csak másnap reggel jelentkezik. Elvégre ott a céges telefon, elérhető, ha nagyon akar valamit a főnök, de csak ne akarjon semmit, mert elege van a hazudozásból. Másodosztályú anyagokat első osztályúként számláznak, nem beszélve arról, hogy nagyberuházások helyett már a villa és lakóház tatarozásoknál tartanak.
Oszkár szórakozottan figyeli a főnök mögötti falon lévő órát. Vánszorog az idő, mintha ólomlábakon járna. Fáradékony az utóbbi időben, hiába, ötvenhat évesen kopni kezd a szervezete. Még legalább hét évet lehúzhatna a cégnél, akkor nyugdíjba mehet, és végre kipihenhetné magát. Mira lánya már végzett orvos, Péter fia is mester szakos egyetemista, addigra végez és Gittával már csak magunkra lesz gondjuk.
Harminchárom éve házasok Gittával, de egy hangos szó sem hangzik el köztük. Hol egyikük, hol másikuk enged, mert az otthoni béke nélkül pokol lenne az életük.
Már húsz perce monologizál a kisnapóleon, az alacsony, középkorú férfi, a főnök, aki személyében a káefté vezetőjét és a tulajdonos barátját is tisztelhetnék. De nem tisztelik, mert szakmailag nem igazán áll a toppon. Élvezi a hatalmát, és ezek a felesleges és hosszú hétfői értekezleteken egrecíroztatja a munkatársait, s újabbnál újabb ésszerűtlen takarékoskodás bevezetését szorgalmazza.
Oszkár derekához kap. Megint ez a hasító érzés!
Hiába, muszáj lesz szólni a lányának, hogy bemenne a kórházba egy kivizsgálásra. Igaz, hogy Mira aneszteziológus szakorvos, Csanád, a barátja meg sebész, de annyit csak el tudnak intézni, hogy kivizsgálják a szúró érzés okát.
Ideje lenne összeházasodniuk, már hat éve együtt járnak. Oszkár már unokákat szeretne, addig, amíg tud utánuk futni. Persze, a lakás a legnagyobb gond. Már készül a tetőtér beépítési terve, néhány apró simítás és beadhatja engedélyezésre. Ideje lenne beszélni Mirával és Csanáddal, hogy nincs akadálya a házasságuknak. Szerencsére Péter még messze áll a családalapítástól. Legalább is úgy tudja.
Gitta egyetért azzal, hogy Miráéknak alakítsanak ki a tetőtérben egy két szoba hallos lakást, majd ha lesz pénzük, elköltöznek, és akkor Péter lakhat ott a párjával, ha egyáltalán valaha is nősülésre adja a fejét.
Péter jelenleg két kanállal falja a nőket, ahogyan az már családi hagyomány, mosolyog Oszkár, hiszen maga sem különb az ő korában.
Kinn hull a hó, nagy pelyhekben, mire a főnök befejezi a kinyilatkoztatását, addigra legalább tíz centire hízik a hótakaró és lehet taposni a buszmegállóig.
- …az alvállalkozó szerződéseket adjátok át az ügyvédi irodának, az építési naplókkal együtt. Találni kell megoldást arra, hogy ne fizessünk részszámlákat vagy egy hónapig, mert a pályázathoz szükséges, hogy a számlánkon legyen legalább húszmillió készpénz.
Zakója zsebében rezeg a telefon, óvatosan megnézi az üzenetét, Mira kéri, hogy ebédeljenek együtt a kispiszkosban.
Ha a lánya nem tud estig várni a mondandójával, annak bizony nyomós oka van. Mégpedig olyan ok, amelyet Gittának ostyába csomagolva kell tálalni.
- Oszkár barátom, úgy látom, nem figyelsz.
- Főnök, rosszul látod, figyelek.
- Miről is beszélünk?
- A szokásosról. Keressünk hibákat a kivitelezésben és lehetőleg ne fogadjuk be az alvállalkozói számlákat.
Kisnapóleon elvörösödik, ez nem jött be, nagy konkoly Oszkár, de nála jobb és rutinosabb építészmérnököt nem ismer.
Tíz óra után pár perccel Oszkár útnak indul. A hóesés nem múlik, és valóban tíz centi körüli a hótakaró az utcákon.
A kispiszkosnak története van. Italboltként a kocsmabútorok tárháza, azaz a környék valamennyi alkoholistájának gyülekezőhelye. A családi házas környezetbe nem illik bele, és fellázadnak a környéken lakó családok, mire az önkormányzat elrendeli a bezárását. A kocsmáros azonnal felújítja és nívós kis éttermet alakít ki a helyén, amely reggeltől estig nyitva tart, ám olyan árak szerepelnek az étlapon, melyet az alkoholisták nem tudnak megfizetni.
Örül Oszkár, hogy végre rendesen megebédelhet, mert más alkalmakkor közértben vett szendvicseket eszik, munka közben, kutyafuttában.
Busszal nagyon hosszú az út, mert tizenkét megállót kell menni, az annyi megállást jelent, plusz a piros lámpák. Meg a sárgák, mert a csuklós busz nem tud átsurranni úgy a sárgán, hogy ne a pirosban húzza a farát. Szerencsére időben elindul, mert ami kocsival húsz perc, az a BKV járataim minimum ötven.
Megint szúr a dereka és a háta, ideje megemlíteni Mirának.
Most érnek a kerület határához, innen még öt megálló. Felhívja Gittát, de nem tud vele beszélni, mert náluk is értekezlet van.
Meglátszik, hogy ez egy külső kerület, mert itt a kereskedők és a háztulajdonosok maguk seprik a járdát, nem várnak arra, hogy majd valaki helyettük megteszi, mint az a társasházaknál szokás.
A kispiszkosban meleg, barátságos a hangulat, patyolatfehér terítőkön arany és kékcsíkos porcelán tányér a teríték, csillogóan tiszta boros és vizespoharakkal, tengerkék szalvétával.
Minden asztal foglalt. Mire odalép hozzá a pincér, már látja, hogy Mira és Szabolcs az egyik sarokasztalnál ülnek, és összehajolva csendben beszélgetnek. Mindkettő előtt ásványvíz, ezek szerint bármikor behívhatják őket a kórházba.
Az ebéd ízletes, Oszkár kér egy pohár bort, az még nem árt meg. A kávénál tartanak, amikor Mira jelentőségteljesen Csanádra néz, majd az apjához fordul.
- Apa, szeretnénk, ha mellénk állnál és segítenél meggyőzni anyát is arról, hogy mi ketten, Csanáddal összetartozunk, ideje megkezdeni közös életünket.
- Ennek Gitta csak örülni tud, velem együtt.
- Csakhogy mi Lille-ben akarunk élni, két hónap múlva elfoglalhatjuk az új állásunkat a megyei kórházban. Kapunk szolgálati lakást is és ötéves munkaszerződést. Nézd, apa, tudjuk, hogy nem lesz könnyű egyikünknek sem ez a hirtelen váltás, de más kiutat nem látunk.
Oszkár meredten néz a lányára. Mintha elmosódnának a vonásai.
- Harminc éves vagyok, és még mindig otthon lakom, mint egy diák. De nem tehetek mást, mert a fizetésem kevés, paraszolvenciát meg az altatóorvos nem kap. Csanád kezdő sebészként annyi éjszakai ügyeletet vállal, amennyit csak lehet, hiszen másként nem jut önálló műtéthez, hiszen azokat a professzorok, főosztályvezetők, vagy osztályvezetők végzik, a kisebb-nagyobb paraszolvencia reményében. Apa, ez egy mókuskerék. Apa, rosszul érzed magad?
Csanád felpattan, kiált a pincérnek, hogy azonnal hívják a mentőket, lefekteti Oszkárt a szőnyegpadlóra és utasításokat ad Mirának, miközben jövendő apósa életben tartásán tüsténkedik.
Első fali infarktus.
Délután négyre stabilizálják Oszkár állapotát. Az intenzív osztályra végre beengedik Gittát is.
Mirát és a párját hazaküldik a kollégák, mert reggel nyolctól huszonnégy órás ügyeletük lesz. A lány összecsomagolja apja öltönyét, amely piszkos a kispiszkos szőnyegpadlójától. Hajtogatás közben megszólal zsebében a telefon, remegő kézzel átadja Csanádnak, hogy vegye fel, mert neki nincs hozzá elég ereje.
- Halló… -szól bele a fiú, de nem tud többet mondani, mert kisnapóleon beleordít, mint kutya, ha a farkát húzzák:
- Mit képzelsz magadról, Oszkár? Három felújításon vártak és te egyiken sem jelentél meg! Ki vagy rúgva! Érted?
- Dr. Bajkóczy Csanád vagyok. Kérem, ne ordítson! Megnyugtatom, Oszkár holnap sem megy sehová. Infarktusa van. Érti, ember?
Csanád nem vár választ, laza mozdulattal a földre ejti a kopott mobiltelefont, amely alkotórészeire esik szét.
- Gyere, szívem, - átöleli Mira vállát, - most szépen leülünk, mint az a hozzátartozókhoz illik, megvárjuk Gittát és hazamegyünk. Remélem, már Péter is otthon lesz a sikeres vizsgája után. Nem, ma nem ejtünk egy szót sem Lille-ről. Holnap is felkel a nap.
Odakinn már nem esik a hó. Hideg szél fúj, megfagyaszt mindent, mi csak az útjába kerül.
2013. január 28.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ez a történeted is nagyon tetszett!
Pussz,
Tündér
Gratulálok az irásodhoz, valódi érzéseket, problémákat feszeget.Valamikor én is az épitőiparban dolgoztam, megértem fényesebb időszakot és mélypontokat is. Nagyon jól tudom a körülményeket, ami már régen volt, de mintha a helyzet nem változott volna semmit. Sőt, a fiataloknál sem sok a remény..
Néha elgondolkodom, igy utólag visszatekintve.Az ember súlyos évtizedeket becsülettel végigdolgozik, ami tele van megalkuvással, megalázással, de csinálja a családért és abban reménykedik, ha nyugdijba megy, megpihen.Aki szerencsés- magamat is annak tartom,-eléri a nyugdijazást. De súlyos árat kell fizetni érte, az a sok "dolgos év" nyomot hagy. Olvastam valahol, hogy az ember azért dolgozik, hogy öreg korában legyen miből fizetnie a dolgozás következményeit...Igaznak tartom és mint irtam, ez a szerencsésebb eset. Mert van, aki ezt meg sem éri..Igy van ez az élet minden területén..
Pussz. Ilona
Kedves Yolla!
Gratulálok az irásodhoz, valódi érzéseket, problémákat feszeget.Valamikor én is az épitőiparban dolgoztam, megértem fényesebb időszakot és mélypontokat is. Nagyon jól tudom a körülményeket, ami már régen volt, de mintha a helyzet nem változott volna semmit. Sőt, a fiataloknál sem sok a remény..
Néha elgondolkodom, igy utólag visszatekintve.Az ember súlyos évtizedeket becsülettel végigdolgozik, ami tele van megalkuvással, megalázással, de csinálja a családért és abban reménykedik, ha nyugdijba megy, megpihen.Aki szerencsés- magamat is annak tartom,-eléri a nyugdijazást. De súlyos árat kell fizetni érte, az a sok "dolgos év" nyomot hagy. Olvastam valahol, hogy az ember azért dolgozik, hogy öreg korában legyen miből fizetnie a dolgozás következményeit...Igaznak tartom és mint irtam, ez a szerencsésebb eset. Mert van, aki ezt meg sem éri..Igy van ez az élet minden területén..
Pussz. Ilona
Az utolsó 17 évemben egy országos kereskedelmi cég ingatlangazdálkodási vezető menedzsere voltam. Láttam egy-két dolgot. Fehér holló voltam az önkormányzatoknál és a vagyonkezelőknél, meg a bérlőinknél, mert nem volt zsebem. A béremből éltem, nem lehetett megvenni, pedig próbálkoztak jónéhányan. A becsületem nem eladó.
Nem gazdagodtam meg, de nyugodtan éltem.
És bármikor bárkinek kegyetlenül megmondhattam a véleményem, mert nem tudtak velem mit kezdeni. A kegyetlenség az igazságra vonatkozik, amely oly kellemetlen tud lenni annak, akinek vaj olvadozik a buksiján.
Szóval, az alvállalkozó alvállalkozóinak az alvállalkozója....Láttam ilyeneket az üzletek felújítása során...
No, és a multi plázák sem semmik...odagyűlnek a nagyképű, üres szívű és fejű fiatalok, és azt hiszik, hogy oszthatják az észt...néhányat megtanítottam arra, hogy a nagy mellény még ehhez kevés, hogy az olyan öregeket, mint én, zsebre tegyék.
Pussz: Yolla
Való világ. Évtizedekig dolgozunk, erőt nem kímélve, az utolsó bőrt is lehúzzák rólunk. Addig robotolunk, amíg bele nem döglünk. Gyerekek kirepülnek. Marad a minden napi harc a megélhetésért, az életben maradásért.
Ha ,,Hideg szél fúj, megfagyaszt mindent, mi csak az útjába kerül."
pusz
Juli