Mirjam 1

Látogatók száma: 37

Egy aprócska lány, szerethető, kedves, de szüleinek épp terhet jelent a jelenléte, mert dolgoznak és nem tudják hova tenni, így maradtak a nagyszülők, akik vidéken egy falu szélén élnek, gazdálkodnak, ez talán ha jó volt a felnőtteknek jó lesz gyereknek.

Mindig minden meghatározza életünket. Az első pillanattól a folyamatosan történő események sora, de ezt bizony sokan nem tudják, vagy nem veszik figyelembe. Mirjam okos értelmes kislány. Addig volt, és élt szüleivel, míg bölcsibe járt, és annyira fel nem cseperedett, hogy a nagyszülőknek már ne okozzon különösen nagyobb terhet.

Mirjam nem értette a felnőttek beszélgetését, de tudta ezután csak a papa és a mama vigyáz majd rá, s néha eljönnek anyáék, hogy megnézzék jól van-e?
Kicsi lelke majd meg szakadt, mert szeretett reggelente még odabújni anyáékhoz indulás előtt, és jó volt a meleg karok ölelése, apa erős szava is hiányozni, fog mikor rászólt:
- Ne szöszmötölj, hanem gyerünk !, Kevés az idő, oda kell érnünk!

Most itt még nem tudja pontosan mit szabad és mit nem, mert eddig mindig csak puszi és mosoly volt, de most már más lesz, mondta anya, mert viselkedni kell !
Mit jelenthet viselkedni?? Majd valahogyan megkérdezi, hiszen a nagyiék szeretik, csak azt nem szabad sokat zajongani?!

Aztán délután ölelés, puszik és anyáék beülnek az autóba és elmennek. Mirjam sír kicsit, de aztán hátramegy és elbújik egy fa alatt és sírni kell lelke teljes mélységéből, mert azt hiszi ő már nem kell, s nem érti miért van ez most így?
Nem veszi észre, hogy a papa odamegy mellé.
Az öreg fáradt meggyötört ember szemébe is könny szökik, de csendben halkan vár még, maga sem tudja már biztosan hogyan is kell nevelni gyereket, hiszen már rég volt kicsi a lánya, s azóta csak az állatok és a föld volt számukra.

Aztán mégis átöleli a kicsi rázkódó testet, és halkan a fülébe súgja:
- No, ne ríjál, majd együtt megoldjuk, ahogyan lesz, hidd meg még szórakozni is fogunk. Kergetünk pilléket, fogunk legyeket, majd elszórakozunk.

Mirjam ráemelte barna szemeit, melyből még patakzottak a könnyek, de már nem zokogott, csak nézte a papát, s nem értette minden szavát, de a meleg ölelés sokat és jót ígért.

- Papa mi az, hogy viselkedni? - kérdezte óvatosan.
- Kicsim, az, hogy ha szólunk a mamával odafigyelsz, odajössz, és nem szaladgálsz el öreg testünk mellől, mert már nem tudunk utánad szaladni. Figyelmesen meghallgatod amit mondunk és segítel majd kicsit amiben kérjük.- felelte az öreg.
-Értem, de ugye majd segítesz papa?!- kérdezett vissza hüppögve.
- Hát persze, majd mindig mondom most nagyon figyelj !!

Mirjam lassan megnyugodott, mire meghallották a mama hívását!
A mama finom sütit készített, mert sejtette a kicsi lány nehezen fogja elviselni, hogy most itt hagyták.
Kicsit visszaemlékezett neki milyen volt, mikor szülei meghaltak, és rokonokhoz került, és a sok gyerek mellet ő csak eggyel több bajt jelentett.
Segíteni akart enyhíteni a Mirjam lelkében dúló indulatokat.

Megkönnyezte mikor látta öreg párja ölében hozza a kert felől a lánykát, aki félőn és érdeklődve bújik a papához.

Megsimogattat szőke fürtjeit, és bátorítóan beinvitálta az asztalhoz Mirjamot.
-Készítettem neked sütit, talán éhes lettél a barangolás után .- mondta szelíden, mint aki nem látja, mennyit sírt a gyerek.

- Köszönöm, mamika, nem barangoltam sírtam, hogy már nem kellek a szüleimnek!
- Kicsikém, kellesz, nekik, de sok a munkájuk, mi pedig a papával minden nap a ház körül vagyunk, és szívesen vigyázunk rád. Majd segítesz a csirkéknél, a tojásokat összeszedni, és megyünk tépázunk friss füvet nekik, és majd sütünk sokszor sütit, ha megeszed az ebédet, kapsz is minden nap !!

Mirjam estére nagyon fáradtnak érezte magát, és míg a felnőttek imádkoztak, ő bizony mélyen elaludt a neki készített fekhelyen.
A két idős ember mosolygott, aztán ők is nyugovóra tértek.
Reggel, vagyis inkább hajnalban a kakas kukorékolására Mirjam felébredt, és szétnézve látta az öregek az ágyban fekszenek, így kicsit ugyan félve, de odaszaladt és a lábukhoz bújt, mivel félt kicsit. A mama aztán behívta a takaró alá, s Ő boldogan bújt hozzá és ölelte át kicsi karjaival.
Így teltek a napok a kicsi lány érezte a öreg szülők szeretetét, és minden igyekezetével jó volt, bár néha el-el törött egy tojás, vagy nem sikerült minden úgy ahogyan kell, de nem volt semmi baj, a szülők türelmesek voltak , hiszen mindkettejüknek hozzá kellett szokni ehhez a helyzethez. A lányka szófogadó és jó gyerek volt, nem kóborolt el soha sem a háztól, sem a szülőktől. Igaz a falusi emberek számára mogorva öregeknek tűntek, de illedelmesen viselkedett mindenkivel, ahogyan a mama és a papa tanította.
Szülei eleinte azért havonta legalább egyszer meglátogatták, hoztak játékokat, és ruhákat, de minden búcsúzáskor Mirjam szíve megszakadt, hogy Ő marad, bárhogy is szerette a nagyiékat az anyukája és apukája jobban hiányzott.Mint bármi más az életben.Egy ölelés, egy puszi, mely megváltoztathatja ezt a helyzetet, de semmi nem változott, csak a búcsú volt nehezebb és hosszabb!
Mikor Mirjam rájött megint, avagy ismét itt hagyták, hát sírva fakadt, és nehezen tudott megnyugodni.
Az elaludni képtelen gyermek nehezen nyugodott meg, és nehezen pihent el, hisz akár bármi történhessen körülötte, avagy vele!!
Mirjam felfogta, hogy , nehezen, de veszélyben van. Aztán igyekezett minél kevesebb gondot okozni a szüleinek, vagy a nagy szüleinek, akiket szülőként tekintett, hiszen többet volt velük, mint bárki mással. Nehéz volt, hiszen sok mindenkit kedvelt, de keveseket szeretett, mert a szeretet számára is mérvadó volt érdemként.
Szerette azokat , akik Őt is szerették, de ezek kevesen voltak. Olykor csodaként, vagy más gyerekként kezelték, mivel megmentett a nagy bátyja mellett egy fuldoklót.
Innentől kezdve figyelemmel kísérték életének minden olyan szakaszát, mely a tájhoz kötötte. Úszni nem tudott, mert bátyját apja megakadályozta a megtanításba, így nehéz volt, de megtörtént.
Mi is lehetne ha két öreg vigyáz egy gyermekre talán csak öröm és boldogság, de az élet egészen más !!!
Érzik nekik egészen más, hiszen érzik erejük már fogy és minden egyre nehezebb, a gyermek fékentartása, és nevelése is nagy nehézséget okoz rájuk nézve, hiszen a gyermek kaland vágyó és menekülő típus, de valahol mégis féken tartja nagyszülei akarata, avagy az az elkötelezettség, mely hozzájuk fűzi.

A cikket írta: Divi Éva

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

zsoltne.eva

Kedves Évi!

Voltak pillanatok, amikor elérzékenyültem én is, megható a kislány és a nagyszülők igyekezete... eszembe jutott az az időszak, amikor egy-egy alkalommal szüleim segítségét kellett kérnem, vigyázzanak a lányomra, sosem utasították vissza a kérést... Apu nagyon szerette az unokáját... valami hasonló játszódhatott le benne is, mert, hogy védelemre szorul először rajta keresztül tapasztaltam meg..., ha valami rosszat hallott mondani az unokájára apu mindig megvédte... "Ne bántsátok Kittinkát!..." :-)
Felnőtt korában nem nekem, hanem az unokájának építette az akkor már telkünkön a nagy diófa alatt azt a kis kunyhót, amit én számára a mai napig megvigyáztam... A szeretetet sokféleképpen ki lehet mutatni...

Puszi

D Klári

Kedves Éva!

Nagyon szép, amit írtál, és bizony megkönnyeztem ...
A nagyszülő bármennyire is imádja az unokáját, soha nem lehet a szülei helyett az édesanyja és az édesapja. A gyermek pedig élete végéig valahol mélyen, elraktározza fájdalmát.

puszi