Mirjam 2
Látogatók száma: 43
Nagyszülők nevelték, és lázadó, ellent mondó, és tagadó személyiség lett, de még is megváltotzott, mikor az élet törést hozott az életébe, mely megmutatta azt a mélységet, melyet az ember élete végén szeretne csak igazán látni ! vagy talán még akkor sem
Úgy látszott Mirjam elfogad mindent mit a sors, és a szülők kiszabtak rá, de hát minden ami naponta változik az soha nem biztos. Mirjam is változott, a kedves kislányból lázadó és kitörni kész kamasz alakult ki, melyből a kettő együtt elég veszélyes, és nem biztató ozmózist vagy egyveleget hoz létre. Mirjam nagyon jól érezte, a többi gyermek szokásai másak, szabadabbak, de vágyott Ő is erre a szabadságra, de tudta a két öreg szíve megszakadna, ha rosszat cselekedne, vagy idegeskedniük kellene érte.
Elérte az iskolás kort a nagyiék szeretetében és oltalmában a kis kisurranások nem okoztak nagy bajt, a papa valahogyan mindig tudta mikor és hogyan találja meg, mentse ki a büntetés alól. Nagyon erős fura kapcsolat alakult ki közöttük, olykor Mirjam is érezte, ha a papa fáradt, akkor inkább nem tett semmit, csak az udvaron játszadozott azzal, amit talált, vagy kergette a tyúkokat, libákat.
A mama sem volt szigorú, de ő hamarabb büntetett, vagy szidott, bár ütni soha nem ütöttt, de néha mégis egy tekintet elég volt vagy felért egy ütés erejével. Mirjam lassan kiismerte nagyszüleit, és tisztában volt azzal, kinél, meddig mehet el.
A szülei ritkábban látogatták hivatkozva a sok munkára, melynek hamarosan meglesz az eredménye egy lakás formájában.
Aztán egyszer csak megjöttek, s Mirjam szomorúan látta édesanyja hasa nagy és kerek, és meghallotta, hogy kistestvére születik hamarosan, és Ő is visszaköltözik majd a szülőkhöz. Örült, hisz gyermekként örült, hogy van aki szereti és istápolja, de valahol bujkált benne egy érzés mely zavarta lelkét.
Mikor értesül a papa haláláról, mély depresszióba esett, és nem beszélt cserébe a dolgokért és főleg azért, mert papája halálka mélyen megdöbbentette, sőt, oly fokon megrázta, hogy mély meghökkenésében hallgatásba burkolózott.
Ez nagyon összezavarta a gondolatait, és elbújt hátul a csűrben, mert nem értette, eddig miért nem lehetett otthon, bár jó itt, csak hát mégis anya és apa hiányzott neki!!
Aztán kicsi lelkét összerázta a sírás, zokogott, s alig hallotta meg a papa csoszogó közeledését.
Aki nagy nehezen lenyugtatta, és azt mondta csendesen:
- Kicsim légy nyugodt, nem történik olyan gyorsan semmi. Tudod a kásának is meg kell hűlnie, mielőtt neki látunk enni. Lesz még idő mindenre, és megbeszéljük, majd sétálunk nagyot.
Mirjam vett egy nagy levegőt, és könnyes szemeit megtörölte, átölelte az öreg remegő testét és a fülébe súgta:
- Papi Te vagy a legdrágább papika a világon, és téged szeretlek a leges-leges-legjobban, és ígérem én mindig visszajövök hozzád bármikor !- és huncutul rámosolygott a megtört arcra.
A papa szemei is benedvesedtek, hiszen számára is fontos volt Mirjam boldogsága, és öröme, s tudta nagyon szereti, talán még sokszorosabban, mint annak idején lányát szerette, pedig érte is a tűzbe ment volna de ez a kicsi gyermek valahol mégis megújulás is a léleknek a házban.
A gyermek elment a szülők általi házba., de furán érezte magát, mert nem tudta van titok a házban.
Mirjam látta anyja egyre növekvő pocakját, melyben a kis testvére van amint mondták neki, de érezte ugyanakkor a szülei közti feszültséget és hallotta a vitákat éjjelente. Hiányolta a nagyszülők általi nyugodt légkört, de nem tudott mit kezdeni, mert az oviba kellett járnia, hogy a következő éven mehessen iskolába. Ugyan sok gyerek vette körül, és szeretet az óvónénik részéről, és kedvesség, de hiányzott neki a másik élet biztonsága. Alig várta, hogy legyen szünet hosszabb, és vigyék vissza a papáékhoz.
- Na leráztak megint és veszekedhetnek nyugodtan.- mondta a papának, mikor végre kettesben maradtak.
- Hogy érted, hogy veszekedhetnek nyugodtan?- kérdezett vissza az öreg könnyes szemmel.
-Tudod papika a mese után, mikor lehunyom a szemem, de még nem alszom, anya kimegy és apa rákezdi kérdezgetni furcsa dolgokról, hogy honnan van a gyerek és ilyenek, de nem tudom milyen gyerek?, csak hallgatok és nagyon csendben vagyok, mert félek, ha meghallják nem alszom kikapok. Papikám drága én nem akarok oda visszamenni.- sírt Mirjam.
A papa nagyon elgondolkodott mit lehetne tenni, hogy a kis lány megnyugodjon, vagy jobb helyzetbe kerüljön. Este megbeszélte a feleségével, hogy elmennek a faluba az óvónénihez és megkérdezik áttudná-e venni a helyi óvoda Mirjamot, és akkor maradhatna itt, és ők továbbra is gondoznák ahogyan eddig.
Másnap Mirjamnak csak annyit mondtak, hogy be kell menniük a községházára és el kell valami fontos dolgot intézniük, de azt hogy mit nem mondták, csak átkísérték és a szomszédba hagyták felügyelet alatt. Nem akarták hiú reménybe ringatni azért nem szóltak még semmit.
Aztán beszéltek az óvoda vezetőjével és az óvónővel és megegyeztek abban, hogy a gyerek maradhat ott és szívesen fogadják a kis közösségbe szeretettel.
A két öreg meggyötört ember örömmel és egy kisebb játékkal és csokival tért haza, és elmesélték Mirjamnak a vacsora alatt, hogy ők bizony elintézték, és nem kell hazautaznia, mert maradhat ott az óvodában. Mirjam a kt öreg nyakába ugrált, egyikéből a másikba és puszilta őket és örült, hogy végül is maradhat az Ő kis béke szigetén.
A cikket írta: Divi Éva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Évi!
Örülök, hogy végre újra írni látlak!... Olvastam az első részét is... Hozzá is szóltam, de megértem, ha a dolgok nem tették lehetővé a párbeszédet közöttünk. Figyelemmel kísérem a történetet, de nem állom meg, hogy szóvá ne tegyem, ha valamit úgy érzek, nem helyes, ha így marad... Újra átolvasásra javaslom.
Ez a történet, és minden más, amit felteszünk ide, megér annyit, már a témája miatt is, mintegy megköveteli, hogy törekedjünk a hibátlanságára... Ez nem csak tőled, tőlem és mindenkitől elvárható... Legalább a bevezető első két sorát javítsd ki: "Nagyszülők nevelték, és lázadó, ellentmondó, és tagadó személyiség lett, de mégis megváltozott,..."
Olvaslak, és várom a folytatást!
Puszi
Köszönöm a hozzászólást. Tudod sajnos néha háromszor is elolvasom, de én mindig jónak találom, mert azt látja a szemem ami fontos és nem veszem észre a hibákat. Nagyon rossz, mert folyamatosan romlik a szemem helyesebben a látásom, és olykor olyanokat olvasok ki nyomtatott szövegben, ami ott sincs, a hibákat pedig elsiklom nem tudom miért, de próbálok jobban figyelni. Köszönöm!
Puszi Éva
Örülök, hogy végre újra írni látlak!... Olvastam az első részét is... Hozzá is szóltam, de megértem, ha a dolgok nem tették lehetővé a párbeszédet közöttünk. Figyelemmel kísérem a történetet, de nem állom meg, hogy szóvá ne tegyem, ha valamit úgy érzek, nem helyes, ha így marad... Újra átolvasásra javaslom.
Ez a történet, és minden más, amit felteszünk ide, megér annyit, már a témája miatt is, mintegy megköveteli, hogy törekedjünk a hibátlanságára... Ez nem csak tőled, tőlem és mindenkitől elvárható... Legalább a bevezető első két sorát javítsd ki: "Nagyszülők nevelték, és lázadó, ellentmondó, és tagadó személyiség lett, de mégis megváltozott,..."
Olvaslak, és várom a folytatást!
Puszi