Munkaebéd
Látogatók száma: 53
Egyik barátomnak, sok szeretettel
Arra a kérdésre, hová mész, főnök, csak annyit válaszol, hogy munkaebédre, de siet vissza, pedig semmiképpen nem áll szándékában visszatérni, miután randevúra siet, ennyit megengedhet magának, úgyis, mint cégvezető, úgyis, mint cégtulajdonos, hiszen húszévente egyszer fordul elő vele ilyesmi. Mármint, hogy ellóg a munkahelyéről.
Reggel felesége előtt sem titkolja, hogy fontos munkaebédre megy, mire asszonya azonnal átöltözteti, hogy igazán elegáns legyen, ha már annyira fontos ügyféllel találkozik. Ügyeskedj, szívem, biztatja Kata és búcsúzul csókot lehelt Iván arcára.
Fut a szekér a céggel, nincs abban hiba, tudja ezt Kata is, most kell kihozni belőle mindent, amit csak lehet, mert előbb-utóbb lesznek majd kevésbé sikeres évek is, és azokat is át kell vészelni.
Iván tizenkét óra előtt néhány perccel hagyja el az irodát, kocsiba ül és irány az országút, mert a hatvan kilométernyire lévő város szélén egy hete nyílt új szálloda éttermében lesz a találkozója azzal a hosszú combú, csinos, manöken alkatú ügyvédnővel, akivel két napja ismerkedett meg a kávézóban.
Hétágra süt a nap, legalább huszonnyolc fok meleg van, pedig május közepét mutat a naptár. Lehúzza a kocsi ablakát, élvezi, ahogyan azon besüvít a levegő, magával hozva a reggeli eső felszáradó páráját, melyhez az út széléről a frissen kaszált fű illata társul.
Frissnek érzi magát, fiatalnak, bizsereg a szíve, mint tizenhét évesen érezte, amikor az első randevújára sietett. Azzal a lánnyal is a véletlen hozta össze, ahogyan Enikővel is.
Ritkán fordul elő vele, hogy elmegy ebédelni, ahogyan az sem jellemző rá, hogy bosszankodik, de tegnapelőtt elvesztette a türelmét, amikor az új munkatársa, a Zalán gyerek, első önálló anyagát elolvasta, amely fekete-fehéren kimutatta a fiatalember rendkívüli felkészületlenségét. Elküldheti, hiszen próbaidős, ám magára bosszankodik, hogyan választhatta ki éppen őt a meghirdetett állásra jelentkező százhatvanöt pályázó közül. Hogy lehiggadjon, leugrott a kávézóba, kért egy szendvicset és egy kávét, ám a felszolgáló összekeverte a rendelését és az övét felcserélte a szomszéd asztalnál ülő hölgyével. Végül Iván átült a hölgy asztalához, elcserélte vele a salátát és limonádét, majd egymás társaságában, jókedvűen megebédeltek.
Ivánnak megtetszett a nő természetessége, visszafogott eleganciája és amint meghallotta szellemes riposztjait, amelyek pontosan, poénosan érkeztek valamennyi megjegyzésére, azonnal érezte, hogy kivételesen okos nővel hozta össze a sors. Amint megebédeltek, és elindultak a kijárat felé, azonnal elveszettnek érezte magát, amint meglátta magas sarkú cipőjébe bújtatott csodaszép lábát, törékenynek látszó karcsú bokáját. Búcsúzóul névjegyet cseréltek: Dr. Horváth K. Enikő, ügyvéd. Másnap azon törte a fejét, hogyan tudná felvenni vele a kapcsolatot, hogy ne tűnjön tolakodónak. Jobb ötlet híján legfeljebb csináltat vele két-három aláírási címpéldányt, úgyis mindig kell a pályázatokhoz. Ám Enikő másnap megelőzte, felhívta, hogy ebédeljenek együtt valamelyik nap, mert lenne számára egy üzleti ajánlata.
Ha jól emlékszik, nem volt karikagyűrű Enikő ujján és Iván sem hordja, amióta kihízta. Rámenős az ügyvédnő, nincs is ezzel semmi baj. Áll a kihívások elé! Azonnal javasolta az újonnan nyílt éttermet, főleg azért, mert az egy szálloda földszintjén van, továbbá valószínűleg ott és abban az időben nem találkoznak ismerőssel, de azt elfelejtette hozzátenni, ha véletlenül kimerülnének a nagy üzleti tárgyalásban, akkor lenne hol megpihenni, és hatvan kilométer nem akkora távolság, amely legyűrhetetlennek bizonyul, így pizsamaosztásra, este tízre, mindenképpen hazaér.
Elképzeli, amint azok a karcsú bokák a derekára fonódnak, és rajta nem múlik, hogy kihozza az ügyvédnőből a vadmacskát, mert az, látszik rajta, legalább is, igazi férfi észreveszi benne a ragadozó nőstényt.
Iván mosolyog, sohasem téved, ha nőkről van szó, hiszen mielőtt megnősült, nagykanállal falta őket, és most is négy nővel él egy fedél alatt. Három lánya mellől nem győzi elűzni a fiúkat, de jobb, ha már nem is hadakozik, hagyja, hogy kikössenek egy-egy rendes fiú mellett, úgy nyugalmasabb lesz az élete.
Egyáltalán, kell az a kiszámítható, nyugalmas élet? Kata mellett házasságuk huszonöt éve alatt semmire sincs gondja, csak pénzt kell keresnie, minden egyebet a neje intéz.
Még öt kilométer, és odaér.
Elbújik a nap, sötét felhők gyűlnek az égen és Iván úgy érzi, mintha azok szembe jönnének vele. A csudába is, nem hiányzik az eső!
Megáll a benzinkútnál, iszik egy üdítőt, kávét már nem mer, így is eléggé gyorsan dobog a szíve. Rajta kívül nincs más vásárló a shopban, így az eladó zavartalanul pakolja ki az árut, többek között Mozart bonbonokat. Hajaj, azt nagyon szeretik a lányai, vesz is belőle azonnal két dobozzal, nem számít, hogy aranyárban adják.
Csepereg az eső, mire végre leparkol a szálloda parkolójában és szedi a lábát, hogy mielőbb beérjen az étterembe. Meglepődik, mert mindössze egy szabad asztal van, mint kiderül, az, amit előre lefoglalt.
Iván úgy érzi, mintha gyomrában milliom apró lepke szálldosna, amely nem az éhség jele, inkább az izgalomé. Tetszik a nőnek, kétségtelen, mert egyébként miért hívta volna fel ezzel a mondvacsinált ürüggyel, hogy van számára egy üzleti javaslata, hiszen nincs a cégének olyan szolgáltatása, melyet egy ügyvédi iroda igénybe venne.
Még tíz per, és megérkezik Enikő. Jaj, milyen hosszú tízszer hatvan másodperc.
Jön a pincér, és Iván rendel egy konyakot, ritkán iszik alkoholt, állandóan kocsival jár, de most úgy érzi, talán reggelig is itt marad, s addigra kimegy szervezetéből az alkohol. Legfeljebb felhívja Katát, hogy muszáj maradnia egy baráti kártyapartira, ami akár reggelig is tarthat.
Finom a konyak, igaz, gyomrában a lepkék nem nagyon kedvelik, lecsillapodnak, ahogyan Iván izgalma is alábbhagy.
Elgondolkodva nézi az öblös pohárban aranyló konyakot. Ha kortyonként, lassan issza, nagyon becsíp. Ha egyszerre lehajtja, akkor is. Legyünk túl rajta, biztatja magát és két kortyban kiissza a pohár tartalmát. Még le sem teszi a poharat, amikor csengő női hang ráköszön:
- Szép jó napot, Iván! Látom, nem unatkozik várakozás közben!
Felpattan, kézcsókkal köszönti az ügyvédnőt, aki nagyon csinos, és mélyen beszívja a nő parfümjének fűszeres illatát.
Kihúzza a széket Enikőnek, hogy leülhessen, igazi úriember, gondolja a nő, de azon csodálkozik, hogy várakozás közben konyakot ivott a férfi, pedig szinte biztos, hogy ő is kocsival érkezett.
Megebédelnek, közben csak fecsegnek, közömbös témákról.
Odakinn elered az eső, behallatszik, amint az aszfaltra csapódik.
Hozza a pincér a desszertet és Iván átnyúl az asztalon, megfogja a szemben ülő nő kezét, mélyen a szemébe néz, s halkan odasúgja neki:
- Enikő, kiveszek egy szobát, a kávét már ott igyuk meg.
Érintésére megrándul az ügyvédnő keze:
- Kedves Iván, maga valamit nagyon félreértett. Nekem fél négykor még tárgyalásom lesz, nincs sok időm és tulajdonképpen a keresztfiamról szeretnék magával beszélni, a Horváth Zalánról, aki panaszkodott, hogy maga nem eléggé foglalkozik vele, pedig nagyon igyekszik, csak még nincs elég gyakorlata.
Iván annyira meglepődik, mintha Enikő arcába löttyintette volna a kávéját.
- Nézze, nem kertelek, a kávézóban én kértem a pincért, hogy cserélje el a rendeléseinket, hogy ennek ürügyén megismerkedhessek magával. Tudja, nagyon összetartó a Horváth Kőnigsberg család.
Az ügyvédnő előveszi a táskáját, kivesz belőle egy csekkfüzetet:
- Iván, mondjon egy hétjegyű számot, az ideírom és maga vállalja, hogy egy évig nem mond fel a gyereknek!
- Asszonyom, maga rettentő nagyot téved! Összekever valakivel! Nem vagyok hímringyó!
Iván indulatosan felpattan az asztaltól, s köszönés nélkül elviharzik a bárpulthoz, ahol kifizeti a számlájukat és anélkül, hogy visszanézne, kirohan az esőbe, a kocsijához.
Szerencsére nincs nagy forgalom, óvatosan vezet, és fél négykor belép a cég ajtaján.
Buli van, nem is kicsi, Zalán gyerek viszi a szót, éppen Ivánt parodizálja, háttal áll a bejárati ajtónak, s nem látja, amint belép a főnök, csak azon csodálkozik, hogy egyszerre csak lehervad kollégái arcáról a mosoly, nem érti, pedig olyan jól sikerült a produkciója. Gyorsan megfordul, és szinte kővé dermed Iván láttán.
Öt perc múlva a tizenkét emberből hatan már nem alkalmazottai a cégnek.
Zalán az épület előtt, kapualjba húzódva az eső elől, hívja a keresztanyját:
- Mit csináltál, Enikő? Kirúgtak!
Este, vacsoránál, együtt volt az egész család, sőt, Iván két idősebb lányának az udvarlói is ott ülnek az asztalnál.
A szokásos témákról folyt a beszélgetés, amikor Kata a férje felé fordult és megkérdezte:
- Hogyan sikerült a munkaebéd? Még nem is mondtad, pedig gondoltam rád.
- Jó volt – válaszol Iván, anélkül, hogy felnézne a tányérjából - , olyannyira, hogy megújítom a céget. Elsőként felmondtam hat embernek.
Hallja férje hangjából, hogy ezt nem kell most tovább feszegetni, ezért Kata témát vált:
- Mondd, Laura, mikor lesz a nyelvvizsgád?
Odakinn elállt az eső, a nyitott ablakon át friss, tiszta levegőt terel az ebédlőbe az enyhe szél.
Megnyugodva falatozik tovább a családfő és arra gondol, hogy neki van a legszebb, legjobb, legokosabb felesége, akit mindenkinél jobbat szeret.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend