újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Negyedik döbbenet

Látogatók száma: 80

Az esztétika ízlés kérdése volt számára, ahol nagy szerepet játszik a környezet, amelyben az ember szocializálódik.

Köteles Lajos a szomszédom volt. Az épület - ahol laktunk -, két külön bejáratú, kőpadlós helyiségből állt. Lajosnak jutott a nagyobb szoba. Az enyémbe egy ágy, egy szekrény, asztal két székkel és egy mosdótál fért el, éppen hogy. Vendégeket nem fogadhattunk, de a házi néni szemet hunyt Juli látogatása előtt. Csak akkor jött be a házba, ha mentünk valahova, és várnia kellett rám. Időnként, teljesen váratlanul állított be, hol egy színházjeggyel, hol egy koncertmeghívással. Mindig örültem az ötleteinek, bíztam az ízlésében, és soha nem csalódtam benne. Lajos fura figura volt. Lőrincen dolgozott, a hengerműben. Igazi munkásember látszatát keltette, zömök termete, szúrós tekintete és erős kézszorítása miatt. Műveltsége, a filozófia iránti érdeklődése eleinte furcsának tűnt, kifinomult irodalmi ízlése pedig egyenesen lenyűgözött. Dosztojevszkij regényei, és Csehov drámái mind ismertek voltak előtte. Olykor egész kiselőadást hallhattam tőle, a Bűn és bűnhődés filozófiai problematikájáról. Esztétikai kérdésekben nem vitatkozott, egyszerűen elmondta a véleményét. Az esztétika ízlés kérdése volt számára, ahol nagy szerepet játszik a környezet, amelyben az ember szocializálódik. Ne felejtsük el, hogy a hetvenes évek elején járunk, és ami akkor természetesnek tűnt, az mai szemmel nézve talán, érthetetlen. Lajos ugyanis a Marxizmus Leninizmus Esti Egyetem filozófia szakos hallgatója volt, és a következő évben doktorált volna filozófia történetből. Az a tény, hogy esze ágában sem volt otthagyni az öntődét, nagyon meglepett. Elképzeltem, ahogy kohász öltözékében önti az acélt, miközben Hegel, vagy Kant filozófiáján töri a fejét. Vajon mi visz rá valakit, hogy a fizikai munkát válassza, ilyen tudással a fejében? Lehet, hogy a mennyiségi változások nem csapnak át automatikusan minőségi változásba? Sok kérdés merült fel bennem a vele töltött esték során, de azt nem gondoltam volna akkor, hogy Köteles Lajos meghatározó alakja lesz az életemnek. Ha ő maga személyesen nem is, de rám gyakorolt hatása biztosan. Abban az évben végeztem ugyanis a Marxizmus Leninizmus Esti Egyetem hároméves általános tagozatát, vörös-diplomával.

(Folyt. köv.)

Budapest, 2012. április

A cikket írta: Janó

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Tisztelt Janó!
"A legmélyebb folyó hömpölyög a legkisebb zajjal." Curtius Rufus
Bokor
várjuk a folytatást, eddig klassz!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: