Őszinte vallomások magamról
Látogatók száma: 85
Nem kifejezetten a szerelemről, inkább az Én belső életemről íródott, és ami a legfontosabb az életben a szerelem mellett: a barátság is helyet kap benne. Ez Én vagyok, a sorok engem takarnak kendőzetlenül.
Őszinte vallomások magamról
A mai magyar társadalomban egyre több a beteg ember, aki esetleg csak különcségnek, antiszociális viselkedésnek fogja fel és értelmezi azt, –már ha felfogja - hogy nem olyan, mint a többi.
Én is így voltam vele már kisgyerekkoromtól kezdve. A színjátszó körökben, –ahová éveken keresztül jártam - nagyon jól éreztem magam. Valószínűleg azért, –erre utóbb jöttem rá - mert amíg a társaim játszottak, Én úgy éreztem: ÖNMAGAM VOLTAM.
Az iskolatévé - és rádió ugyanezt adta nekem. Ebben az időszakban jöttek először a versek is. Ez nagyon jó volt, kielégültem lelkileg egy időre. Akkoriban még az órákról is igazoltan hiányoztam, –a lógást nem lehet elég korán kezdeni - így boldog voltam. Az lehettem, aki akkor voltam és amivé mára váltam.
Hát, a középiskola már nem volt annyira happy, bár a diákkori színészkedésem még körülbelül 1 évig tartott. Sikerült is megbuknom! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én is örültem, vagy a szüleim megdicsértek, de utáltam a "vaskalapos" egyházi iskolát, a kötelezően végigülő áhítatokat. Véleményem szerint a legőszintébb áhítat az, ami a lelkünkből fakad. Ennek a gondolatnak biztos tudatában ki is rúgattam magam.
Utána anyámék átírattak egy szakmunkásba, hogy legalább szakmám legyen. Ezt a vágyukat teljesítettem, jöhetett az érettségi. Hál' Istennek, itt megint szabadnak éreztem magam. A lelkem azonban üres volt, egészen az első magyar óráig. Akkor megláttam azt, aki négy éven keresztül az életem volt. Én egyszerűen úgy hívtam: EGYETLENEM. Olyan szenvedéllyel azóta sem tudok ölelni, nemhogy szeretni. Szegény férjem, ha tudná! Minden szép és jó volt, amíg le nem buktunk a felesége előtt. Innen számítható az Én betegségem kezdete. Titkolni a családom előtt, várni a feleségétől a zaklató telefonokat…
Itt született meg a pánikbetegség. Reggel féltem felkelni, mindig mindentől és lassan mindenkitől tartottam. Ez így zajlott körü - lbelül két évig. Közben, és utána is voltak természetesen barátok, társak és szeretők, de a nyomába sem értek az Én EGYETLENEMNEK.
Aztán találkoztam mostani férjemmel. Még nem tudom és lehet, hogy soha nem is fogom tudni Őt úgy szeretni, de van valaki, aki mellettem van. Lassan gyógyulgat a lelkem, ám ezt nem csak neki köszönhetem. Mellettem áll és állt a barátnőm, aki előtt a mai napig nem kell játszanom. Elmondhatom neki, ha fáj a lelkem, kölcsönösen bármikor számíthatunk egymásra. Még az úgynevezett szimpátia fájdalom is él: Ő a kórházban fekszik, nekem itthon hasogat a fejem. Azonban ennyit a pánikról. Jó, persze Én is szedtem gyógyszereket, de bátran kijelentem: NEM EZ GYÓGYÍT.
Segít, amikor a kíntól megtisztul a lélek, képes vagy önmagad szeretni azáltal, hogy másokat szeretsz. Aki már megmászta azt a bizonyos dolgot, – természetesen az emésztőgödörre gondolok, ami minden trutyival tele van - megtanulja mi a boldogság.
A társadalom nagy hiányának tartom, hogy adni nem ad, de elvár. Ám azonban, ha szembeszállunk a bennünk lakozó kisördöggel, démonokkal, azokkal az emberekkel nem foglalkozunk, akik nem minket, hanem a ránk erőszakolt álarcot szeretik, abban az esetben megtaláljuk lelkünk nyugalmát, és nem kell végigszenvedni a lelki,-testi - és fizikai fájdalmakat. Ugyanis rádöbbentem saját sorsom és boldogságom által: igazán boldogok, csak önmagunk által lehetünk.
A cikket írta: Andyy79
Hozzászólások
időrendi sorrend
szép írás
grat.
:)
Válasz erre: Moderátor
Akár ez is lehetett volna írásod címe, mert kifejeti a lényegedet: "a legőszintébb áhítat az, ami a lelkünkből fakad."
Válasz erre: smartee
Keserű boldogság!!Számomra így értelmezhetőek a soraid.
Még fáj a lelked,úgy érzem.Jól érzem??
Ha el tudod Őt engedni,ha tudsz örülni a mának,a jelen boldogságának,és tudsz adni szeretetet magadból,no akkor vagy önmagad igazán,.
Nem akarok okoskodni,pusztán írásod hangulata indított a válaszra.
Köszönöm a hozzászólást, szerintem nagyon jól fogalmaztad meg!
Még fáj a lelked,úgy érzem.Jól érzem??
Ha el tudod Őt engedni,ha tudsz örülni a mának,a jelen boldogságának,és tudsz adni szeretetet magadból,no akkor vagy önmagad igazán,.
Nem akarok okoskodni,pusztán írásod hangulata indított a válaszra.