Osztálytalálkozó 10.

Látogatók száma: 45

A fényes padló közepén már javában ropták: Csernai Edit két erőteljes kar szoros ölelését élvezhette.
– Végre egy olyan hely, ahol nem én vagyok a legidősebb – búgta a zömök, göndör hajú bankár fülébe, kinek alkoholos leheletétől szédelgett kissé.
− Férj? − tudakolta váratlanul amaz, az érdeklődés legkisebb szikrája nélkül.
A nő meglepően szószátyárnak bizonyult, mintha partnere hipnózisa alatt beszélne:
− Már régen eltűnt az életemből az a pojáca, csak a pompás fiam emlékeztet még rá. Mindig is csillogó életre vágytam, abba pedig nem fért meg egy ilyen semmitmondó alak. Általában úgy beszélt, mintha könyvből olvasná, mindent tudálékosan elmagyarázott, miközben apró macimintás alsókat hordott, és műanyag kishajókkal játszott a fürdőkádban. Hát otthagytam örökre, hadd ázzon.
– Csak egy fiú sikerült? – nézett a csillogó szempárba Kiss.
– Ühüm! Kirepült már ő is, saját élete van. Mindig arra neveltem, hogy legyen önálló, pedig azt hiszem én is, mint a legtöbb anya azt szerettem volna, ha mégsem lesz az.
− Nem mondod, hogy egyedül vagy?
− Ugyan, hozzámentem egy híres politikushoz, maholnap fontos leszek − felelte büszkén a nő.
– Te, mint politikusfeleség, bizarr egy ötlet, sose gondoltam volna.
– Azt tudom, hogy ebben a szerepben nehezebb lesz majd az emberek bizalmába férkőzni, de majd csak kibírom valahogy.
− Szerelem? – kíváncsiskodott tovább a bankvezér.
− Ha, ha, ha! Ámor nyila csak azokra talál rá, akik keményen megharcolnak érte, úgy fest én nem vágytam annyira a boldogságra, bőven van más helyette, és ezt be is bizonyítom. Különben is, milyen szerelem mellett tudnék én kiteljesedni?
− Micsoda dacos egy teremtés vagy még mindig! – csettintett a férfi.
Edit egyre jobban belelendült a táncba, visszatértek a régi reflexek.
– Még együtt vagy avval a hosszú combú vörössel, akivel az egyik újságban virítottál? – kérdezte partnerét.
– Á, túlságosan is hamar kiderült, nem illünk össze. Amikor végérvényesen bebizonyosodott, hogy egy doboz babkonzerv kevés kettőnknek, kettő meg sok, szétváltunk.
– Hát utána?
– Később megvette a bankom az egész konzervgyárat.
Edit elnevette magát, kiviláglott mesterségesen fehérített fogsora.
– Nem való nekem a házasság. El tudsz képzelni engem, amint hétvégenként pecázgatok a folyóparton az unatkozó családommal, vagy elmegyek golfozni azzal a sok ingyenélő bankossal meg a hajbókoló alkalmazottakkal? Aztán meg a munka kiteszi az életemet; valamikor nagyon is élveztem az állandó döntéshelyzeteket, hogy mindenki rám vár, mint a Messiásra, mára inkább stresszé vált…
A férfi láthatóan elfáradt, remegő kézzel vezette az asszonyt, aki szinte biztos volt abban, hogy ezt a kívülről határozottnak, markánsnak tetsző embert lassan teljesen felemésztik a túlzott elvárások, a kalmárszellem; mintha a folytonos felelősségtől szorongott volna: úgy mozgott, mintha előtte egy kiló krumplis chipset tömött volna magába. Edit próbált kacérkodni vele:
– Hívj fel, ha felénk jársz, és ráérsz! – mondta. A tánc kisimította a ránckezdeményeket az arcán.

A társaság egy része nagyon is rózsás kedvében volt, bár néhányan máris belefásultak a számukra kiosztott szokatlan szerepkörbe.
− Micsoda önelégült asszony, ahogy riszálja a fenekét, és ez akarja irányítani az országot – kesergett az asztalnál Cecília, szúrós tekintete Editet pécézte ki.
− Annyit beszél, még a kis márványleány is befogja a fülét ott a polcon – helyeselt Vera.
A pékmester tett egy tétova kísérletet az ideiglenes táncparketten:
− Szabad?
− Mit akarsz? Nem látod, hogy foglalt, majd holnap a tied lehet, te lúzer! – vihogott a bankár.
− Mondd, Tom! − lépett a leforrázott férfihez Zsóri. Választékosan elegáns ruhában jelent meg, alig indult hízásnak, gyapjas haja ezüstszínbe vegyült, napbarnított ujján egy széles gyűrű nyoma látszott: − Tulajdonképp, mi a fenét akarsz még mindig ettől a nőtől? Igazán nem megbántásul mondom, de annyi idő telt már el. Edit mindenkivel barátságban volt annak idején, aki csak nadrágot hordott, és volt pulzusa… nem tudtad? Bocs… bocs − hebegte a menekülő férfi után.
− Hogy ez a pasi még mindig milyen jóképű – sóhajtozott Borsos Bea a kisajtónak támaszkodva −, minél idősebb lesz, annál inkább beérik, éppen nekem való. Hú, azok a csábító barna szemek.
− Zsóri? − kérdezett vissza Anna. − Meglehetősen impulzív alkat, akárcsak Zorba, a görög – emlékezett vissza a tévében látott szombati filmre.
– Szerintem, ő is császárként él, mulatozik; azt mondta, teniszezni és horgászni jár, közben kitudja kire veti ki a hálóját – tromfolt rá az egyre vidámabb Vera. – Milyen lehet vajon az ágyban?
– Ugyan, a szex pusztán üres időtöltés – szólt élesen egy hang a hátuk mögül. A nyúzott kinézetű, keszegcsontú Gabri arcát sötét karikák uralták.
– Ám az üres dolgok között mégiscsak a legjobb – nézett rá furcsán Júlia, majd leült a „női” asztalhoz. A megizzadt Edit is csatlakozott hozzájuk, befejezte a táncot.
– Mi van az öreggel? Jön, nem jön? – nézett körül Vera, de csak vállvonogatás volt rá a válasz.

A cikket írta: leilaleslie

támogatóink