Osztálytalálkozó 13.
Látogatók száma: 46
Odabenn ólmos fáradtság lett úrrá, mindenki nagyokat ásított, egyre-másra dőltek ki a sorból, lassan mély álomba kergette a társaságot a pazar vacsora, kit a székén, kit a nyugágyon, kit ültében a korlátnak dőlve ragadott el. Vera például minden szemérem nélkül terült el keresztben a padlón, akár egy lisztes zsák.
A hajó magányosan, háborítatlanul ringott, belepte a csillagfényes éjfüggöny.
Az asztalt már a legyek vették birtokba, az ételmaradék, a kenyérmorzsák kellő csalinak bizonyultak. A hangtalan térbe, mint üstdob az andalító szimfóniába, úgy robbant be egy cipőkoppanás. Tardosi a felső fedélzetről tekintett le a csendéletre, szemeiben dacos öröm vegyült a megtorlás sötét színével. Hirtelen ő lett a jacht kapitánya, uralkodhatott végre volt osztálytársain, és ennek minden édes cseppjét ki akarta élvezni; eddigi életének legnagyobb kalandja csupán annyi volt, amikor egyszer elromlott a lift az egyik városi irodaházban, és kénytelen volt felcaplatni gyalog a magas hivatalba. Most szüksége volt erre a pillanatnyi lázadásra, mielőtt újra visszazökkenne a való világba.
„Ám ha elalszol, lidérces álmaid lesznek, látomások a múltból” − idézte magában kedvenc bölcsességét. Figyelmesen lépkedett le a fehér acéllétrán, arcába suhintott a hűvös északi szél. Várta a hatást. − Isten küldötte vagyok, azért élek, hogy végrehajtsam akaratát! − ordította a némaságba, csak a madarak rebbentek fel ijedten a tetőről.
„Mindenáron nyomot hagyok a világban, mielőtt végleg elmennék! Micsoda szégyen lenne, ha az enyészet lenne sorsom!” – fejezte be belterjes monológját.
Váratlanul Halmos, az autóversenyző szólalt meg a sarokból, egy piros-fehér mentőövnek támaszkodva, mintha egy óriási palackból beszélne, valószínűleg gyerekkorában járt:
− Jönnek a vérszomjas rézbőrűek, megskalpolnak, törjük le a tollukat…
− Tudok repülni – hallatszott odébb Cecília vékony, sipító hangja −, szállok a levegőben… de én irtózom tőle, jaj, szedjetek ki… ki akarok szállni… túl gyors ez a körhinta… túl gyors… szédülök.
− Jó éjszakát, szép álmokat, kisfiam!… Szervusz, mama!… add vissza a babámat… adják vissza a gyereket, ő az enyém, az én lányom – forgolódott izzadtan ideiglenes alvóhelyén Júlia.
Láthatólag, szinte valamennyiüket rémálmok gyötörték, csupán Vera szuszogott a padlón jóízűen, úgy látszik az elkortyolt töméntelen ital immúnissá tette.
Tibor a közelben olyan fancsali képet vágott, mintha egy rábízott, angyali kisbaba éppen levizelte volna méregdrága zakóját. Képzelt szobájának falából vér szivárgott, hatalmas fogú koboldok, nagy orrú trollok fejezték le szeretett plüssmackóját, majd őt kezdték el kergetni, hogy mielőbb felfalhassák, rusnya kígyók tekergőztek szanaszét egyre közelebb a védtelen gyerekágyhoz.
− Segítség, meneküljetek! Menjen, ki merre lát! – kiáltott kísértetiesen a házigazda a tat homályából. − Ezek már az angyalok? − zúgtak a harangok a fejében.
Kiss tágra nyílt szemmel meredt a távolba, banditák üldözték napok óta a száraz sivatagban, a habzó ég alatt a kitikkadt, fiatal test mellett vízzel telt, robbanó virágok rohantak tova, mint megannyi délibáb.
Gabri-t csak egy valami foglalkoztatta: a spenótfőzelék, arcán égbekiáltó utálat ömlött szét.
Tardosi Tamás örömittas mosollyal dörzsölte tenyerét a kanapén. Most boldognak kellene lennie: Szent Antal tüze, az anyarozs ismét megtette hatását. A falusi pék kegyetlen bosszút eszelt ki. Még az otthoni műhelyében belesütötte a szelencéjében régóta őrzött kártevő gombát a rozskenyerekbe, alaposan felpakoltan érkezett a találkozóra. Nagyon is ismerte miféle hallucinációkat okoz már egy kevéske is ebből a pusztító növényi kórokozóból, valósággal megbolondítja azt, aki fogyasztott belőle, a gyengébbeket akár el is altathatja örökre, de ez az opció sem fogta vissza tettében. Hulljon a férgese – kívánta, majd az elégtételtől kielégülten ő is elbóbiskolt.
A cikket írta: leilaleslie
Hozzászólások
időrendi sorrend