Pappapa
Látogatók száma: 41
A közvetlen utcai lejárattal és üzlethelyiséghez illő portállal rendelkező alagsori helyiségben dolgozik Asztalos Béla úr, a Mester. A bejárat melletti üvegtábla felirata mindössze annyi: BÚTORJAVÍTÁS. Ebből az arra vetődő gyanútlan járókelő nem tudhatja, hogy ez a műhely nemzetközileg is ismert. A cirkófűtéssel, ipari szellőzőrendszerrel kialakított műhely raktárának helyén apró fürdőszoba, konyha és egy nyolc négyzetméteres pihenőszoba biztosítja az idős Mester kényelmét, aki ötven évvel ezelőtt asztalos inasként kezdte a szakmai pályafutását. Az alacsony, szikár férfi két hónapja nyugdíjas, mégis minden reggel pontban fél nyolckor megérkezik a műhelyébe, egész nap komótosan dolgozik, és hat órakor elindul hazafelé. Előfordul, hogy gyalog megy haza, úgy hosszabbnak tűnik az út és az egyenletes lépései munkára fogják az agysejtjeit. Ilyenkor jönnek a jobbnál jobb gondolatok, mint például az, hogy könyvbe foglalja a szakma rejtelmeit, ha már nem talál a bútorok javítása iránt érdeklődő asztalos tanoncot, akinek átadhatná a tudását és a fél évszázad alatt felgyülemlett tapasztalatát.
Az antik csigás Biedermeier ülőgarnitúrán dolgozik, még egy-két nap és elkészül vele. Utána nekikezdhet az 1830-as években készített korai Bieder bécsi szekrény felújításához, amely komoly feladat lesz, miután a javításhoz szükséges korabeli használatos anyagokat neki magának kell előállítania. Nem sürgeti az idő, mert a bútor tulajdonosok is tudják, hogy kiváló minőségi munkát végez és az már önmaga is érték, ha a felújítást Asztalos Béla készíti, aki szépasszony hamvas bőrét nem simogatja oly szeretettel, mint a karosszék támlájának lágy ívét. Végre az utolsó fázis maradt hátra, a politúrozás, amelyhez a műhelyben tökéletes tisztaságra lesz szükség, nehogy egyetlen porszem is megtapadjon a bútorok felületén. A takarításhoz a társasház egyik földszinti lakásában élő özvegyasszony segítségét veszi igénybe, akinek elég egy nappal korábban szólni és máris a rendelkezésére áll. Takaros asszony Terike, gyorsan és pontosan dolgozik, és ami legalább olyan fontos, nem tesz fel felesleges kérdéseket.
Háromnegyed kettőkor abbahagyja a munkát. Eljött az ebéd utáni kávézás ideje. Bekészíti az Omniát a kotyogóba, felteszi a rezsóra. Pontosan kettőre elkészül, és kávéscsészével a kezében kimegy az utcára, mert a dohányzásra kijelölt hely a bejárati ajtó előtti bádog hamutartó fél méteres körzete, ott elszív egy cigarettát, megissza a kávéját, majd folytatja a munkáját. A környéken lévő vállalkozók ismerik a Mester szokását, mely szerint kétóránként elszív egy cigarettát, és azt is pontosan tudják, hogy vele kizárólag a délutáni első dohányzó szünetben lehet beszélgetni, maximum negyedóra időtartamban. A műhellyel szemben, az utca túloldalán az órásmester leveszi szeméről a nagyítót és a cigarettája után nyúl. Kimegy Asztalos úrhoz, mert bármilyen furcsa, az öregnek köszönheti, hogy nem adta fel a vállalkozását. Tartotta benne a lelket, amikor tizenöt éve megnyitotta a parányi üzletét, mert nehezen indult be az órajavítás. Türelemre intette, és azonnal rábízta a nyolcvanéves ezüst Doxa karótájának a javítását. Megszenvedett vele, mert régi szerkezetű, rugós óra, két hétbe telt, mire egyenletes ketyegésre bírta. A Mester szó nélkül kifizette a tetemes javítási költséget, és egy hét múlva a közös dohányzásuk alkalmával megkérte, hogy készítsen szórólapot, amit osztogathatna a saját kuncsaftjainak. Mosolygott magában, ugyan már, aki bútort javíttat, az nem biztos, hogy hozzá vinné az óráját. Mire észbe kapott, a Mester ügyfelei egymásnak adták az órásüzlet ajtajának kilincsét, és a mai napig ők képezik ügyfelei többségét.
Az egyirányú utcába bekanyarodik egy kocsi, ezért az órásmester megáll az úttest szélén. A mindkét oldalon parkoló autók között éppen csak elfér a közeledő jármű. Kicsit elbambul az órás. Felrezzen a nagy csattanásra. Az autós elütötte a kerékpárral szembejövőt. Ki a fene hozta ezt a közlekedési szabályt, hogy egyirányú utcába a forgalommal szemben közlekedhetnek a biciklisek?! Elmenekülne az autós, de nem tud, mert a Mester azonnal ott terem a kocsi előtt és úgy próbál a biciklis segítségére lenni, hogy járművel ne tudjanak elmenni mellette. Az órásmester azonnal előveszi a mobilját és hívja a mentőket, utána pedig a rendőrséget.
A baleset felzaklatja Asztalos Bélát, aki alig várja, hogy végre visszamehessen a műhelyébe, még a kávéscsészét is ottfelejti a hamutál tetején. Perceken belül megjelenhet Terike, ezért megszokott koreográfia szerint felsepri és felmossa a műhely hátsó részében a fehér csíkkal felfestett területet. Utána gondosan letörli a port a bútorokról, és a kitakarított részre felhalmozza azokat, majd az egészet gondosan letakarja fóliával. Még az munkaeszközeit is berakja az azok tárolására szolgáló szekrénybe. Végszóra megérkezik a takarítónő és neki más dolga sincs, mintsem visszavonulni a laptopja mellé. Nem tudja, mi történt vele az utóbbi időben, mert egyre többet gondol Erzsikére, az első feleségére, élete nagy szerelmére, a fia édesanyjára, akinek hiánya az évek múlásával sem csökken. A bronzbarna hajú, zöldszemű, örökké vidám, mosolygós, törékeny kis asszonyát önmagánál is jobban szerette. Gondtalan életet akart biztosítani számára, azért is jöttek fel a fővárosba. Tanulj fiam, mert könnyebb ésszel, mint kézzel pénzt keresni, mondogatta neki az édesapja, aki foglalkozását tekintve szintén asztalos volt, és éjt nappallá téve dolgozott, hogy négy gyermekét és feleségét eltartsa, azon a színvonalon, amely falujukban a jómódú iparos embereket jellemezte. Asztalos Béla igyekezett megfogadni édesapja tanácsát, az 1970-es évek elején jelentkezett a SZET-re (Szakmunkások Egyetemi Előkészítő Tanfolyama), annak reményében, hogy tovább tanulhat és a faipari mérnök lesz. Romlatlan lelkű, naiv fiatalemberként elhitte a propagandát, mely szerint a tehetséges szakmunkások az előkésztő után bekerülhetnek az egyetemre. Ám arról nem szót a fáma, hogy ehhez a KISZ szervezet ajánlása kell, melyre még a tagjai közül is kizárólag a legmegbízhatóbbak számíthattak. Asztalos Béla pedig nem lépett be tagjaik közé, sőt, a szakszervezetet is feleslegesnek tartotta, ám a főnöke nem engedte, hogy ez utóbbiból kimaradjon. Hamarosan megrendítő erejű ökölcsapást kapott a sorstól. Kisfia ötéves korában méhen kívüli terhesség miatt elvesztette Erzsikét.
A Privát feliratú ajtón kopogtat Terike és választ sem várva azonnal benyit:
- Mester úr kinn felejtette a mobilját, már harmadszor keresik!
Vidéki könyvkiadó szerkesztője felkéri egy szakkönyv megírására. Szabódik az öreg, az nagy munka lenne, hiszen legalább egy év kell a szakirodalom összegyűjtéséhez és ugyanannyi idő szükségeltetik magához az íráshoz.
- Megfizetjük a munkáját, Asztalos úr. Kétmillió forint tiszteletdíjat ajánlunk. Egy hétig tartjuk az ajánlatunkat. Viszontlátásra!
Behallatszik az ipari porszívó erős hangja. Ideje elkészíteni a délutáni második kávéját és elszívni a második cigarettáját. A megszokás nagyúr, pedig legszívesebben felnyitná a heverőjét, mert annak ágyneműtartójában tárolja a madzaggal kötegekbe kötözött magyar, német és francia nyelvű szakirodalmat, közöttük a mesterétől, Liebmann Lipóttól örökölt füzeteket is.
Felesége temetését követő napon kétségbe esetten kószált a városban. Hogyan keveredett a Lipótvárosba, azt máig sem tudja. Lacikát reggel elvitte az óvodába, és felhívta a munkahelyét, hogy kér egy nap szabadságot. Összetört az élete. Elvesztette a szerelmét és egyedül maradt huszonöt évesen az ötéves kisfiával, akinek még azt is képtelen volt elmagyarázni, hogy az édesanyja többé nem jön haza, nem főz neki édes kakaót és nem olvas mesét lefekvés után. A szakszervezettől nagyobb összegű temetési segélyt kapott, pedig nem kért. Lelkébe égett a szakszervezeti bizalmi szánakozó arckifejezése. Fülében visszhangzottak apja temetés utáni szavai: gyertek haza, fiam, helyetek van nálunk és munka is akad. Megköszönte a lehetőséget, de nem élt vele. Két dolgot tudott. Egyik, hogy nem megy haza, elég szüleinek a három húgáról gondoskodni, a másik pedig a fia iránt érzett felelőssége, ami arra sarkallta, hogy felálljon a padlóról és új életet kezdjen. Rótta az utat, közben vett egy csomag cigarettát, mert valamivel le kellett foglalnia a tétlenségtől reszkető kezét. Meglátta Liebmann Lipót asztalos műhelyét és megállt előtte az utcán. Elbűvölte, amit a nyitott ablakon keresztül látott. Gondolkodás nélkül bement, kereste a főnököt és közölte vele, hogy nála akar dolgozni. Meglepődött az öreg, savós szemét le sem vette Asztalos Béláról. Mi a neve, fiatalember? Á, szóval Asztalos úr maga valóban asztalos? Látja azt a darab fát? Fél órája van, hogy simára csiszolja! Három nap múlva már az öregnél dolgozott.
Elszívta a cigarettát a kávéja meg kihűlt, pedig ott szorongatja kezében a csészét. Hiába süt hét ágra a nap, ha lelkében vihar tombol. Egy kortyra megissza a csésze tartalmát és fut le a lépcsőn a műhelybe, hátha végzett Terike a takarítással. Neki azonnal el kell mennie, fontos dolga akadt. Kifizeti az asszonyt, és úgy ahogy van, munkásruhában beül a kocsijába és irány a régi köztemető. Muszáj Erzsikével megbeszélni a terveit, utána átmegy a másik temetőbe Liebmann úrhoz, elvégre reá is tartozik a szakkönyv megírásával kapcsolatos lehetőség. Útközben keresi Piri, a második felesége. Nem veszi fel a telefont, csak lehallgatja az üzenetét. Hazafelé vegyen kenyeret és a tűzhelyen ott várja a vacsorája. Neki színházjegye van, a barátnőjével mennek a Nemzetibe, utána nála is alszik.
Hideg a zöld színű márvány érintése.
Miért mentél el Erzsikém? Látod, nélküled csak bukdácsolok, hibát hibára halmozok. Öregségemre egyedül maradtam. Lacika Németországban él és az egyetlen unokánktól sem kapok hírt. Meséltem neked, hogy Borika nagyon szép ifjú leánnyá cseperedett. Londonban tanul közgazdaságtant. Emlékszel, amikor kicsi volt, úgy hívott, Pappapa. Belátom, igazad volt, amikor nem vetted jó néven, hogy feleségül vettem Pirit, és nem azért, mert húsz évvel fiatalabb nálam, hanem mert nem szerettem szerelemmel. Érezted, hogy ő sem engem szeret, hanem az anyagi hátteremet. Szerencsére legalább abban hallgattam rád, hogy az esküvőnk előtt az unokánkra írattam a házunkat, és nekem mindössze a haszonélvezeti jogom maradt az ingatlanon. Két hónapja nyugdíjas vagyok, de ugyanúgy bejárok dolgozni, mint korábban. Bevallom neked, a munka az életem. Addig élek, míg engedelmeskedik a kezem, teszi a dolgát. Utána meghal a lelkem, mert nincs miért élnem. Felkértek egy szakmai könyv megírására. Szép pénzt fizetnének érte. De nekem nem kell a pénz, mit csináljak vele? Minden nap ehetnék rántott húst, de már nem kívánom. Pedig telne rá. Vörös rózsát hoztam neked és ígérem, minden hónapban kijövök hozzád, míg bírom szuflával. Tartozom neked az igazsággal. Majdan testem nem pihenhet melletted, mert nem engedik megbontani a sírod. A lelkünk azonban találkozik, és soha többé nem hagyjuk el egymást. Ne aggódj, nem kell sokáig várnod rám. Talán néhány évet, ám meglehet, még annyit sem. Láthatatlan szárnyán gyorsan repül az idő. Búcsúzom szerelmem, mert Liebmann úrral is beszélnem kell. Tudod, a szakmai könyvről. Ölellek édesem!
Ismét megsimogatja a hideg márványt, és gyorsan megfordul, nehogy Erzsike meglássa a szemében csillogó könnycseppet.
Lemenőben a nap, és igyekeznie kell, ha Liebmann úrral is beszélni akar. A pestszentlőrinci köztemetőből eljutni a Kozma utcai temetőbe elég idő ahhoz, hogy felidézze öreg mestere machinációit, amelyek ellen annak idején hevesen tiltakozott. Másodikos elemista volt Lacika, amikor az öreg megkérte, hogy töltse ki az útlevél kérő lapot, mert a Münchenben élő nagybátyja hamarosan küldi neki a meghívó levelet. Három hónapot tölthet nála, közben dolgozhat egy kinti bútor restaurátornál, jó pénzt kereshet, és nem mellesleg megtanulhatja a régi restaurálási technikákat, amelyre még nagy szüksége lehet. Ne nézzen így rám, fiam! Három év múlva meg Marseille-be küldöm, a feleségem nénjéhez. Maga egy tehetséges fiatalember! De ami a lényeg, érdeklődő, jó kezű és kitartó. Megérdemli, hogy segítsek magának. Ne aggódjon, távollétében ellátjuk Lacikát! Nincs gyerekünk, de őt úgy tekintjük, mintha a saját unokánk lenne. Ne tiltakozzon! És ne higgye, hogy ráfizetek az üzletre! Magának is megéri!
A Liebmann házaspár a műhely melletti épület második emeleti száztíz négyzetméteres háromszobás tanácsi lakásában lakott, melynek szomszédjában megüresedett egy kétszobás lakrész. Mire Münchenből hazatért Asztalos Béla, addigra Liebmann úr elintézte, hogy az üres lakást kiutalják neki, csak a kitöltött kérvényt kellett aláírnia. Három hét múlva költözhetett. Úgy érezte, hogy örökre elkötelezettje lesz az öregnek. Nem tévedett, mert annyit dolgozhatott, amennyit csak bírt. Megfizették, ahhoz kétség sem férhet, ám percnyi szabad ideje sem volt. Lacika egyre több időt töltött a szomszédos Liebmann házaspárnál, akik zongorázni taníttatták, nyelvórákra járatták. Jóformán csak aludni járt haza a gyerek. Eleinte ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget Asztalos Béla, mert lassan megismerte és alkalmazta az összes bútorjavítási technikát. Liebmann úr kizárólag az üzleti résszel foglalkozott, minden egyebet reá bízott, beleértve a műhely gyakorlati irányítását is. Az öreg az asztalos műhely tulajdonosaként és egyben menedzsereként kizárólag az üzletszerzéssel és a munkadíjak beszedésével foglalatoskodott.
Jó lóra tett az öreg Liebmann, mert Asztalos Béla kiváló szervezőnek bizonyult, ami a napi munkafolyamatok zökkenőmentességét és a határidők betartását illeti. Bejárta a könyvtárakat, hogy megfelelő szakmai anyagokhoz jusson, és éjszakánként, amikor Lacika az igazak álmát aludta, gyakran hajnalig olvasott. Évtizeddel később jött rá, hogy erre sarkalta az öreg azzal, hogy egyre több antik bútorjavítást felvállalt és gyakran vállon veregette, hogy tudom, maga milyen ügyes, Béla fiam, megtalálja a módját, hogy úgy nézzen ki ez az öreg jószág, mintha új lenne. Időnként véletlenül otthagyott neki salátává forgatott magyar, német vagy francia nyelvű füzeteket, melyekből az egyes stílusjegyek mellett megtanulhatta az elmúlt kétszáz évben a bútorkészítéshez használt anyagokat, az arra alkalmas fafajtáktól kezdve a megmunkáló eszközökig, és a pácolásukhoz, fényezésükhöz, ragasztásukhoz szükséges kellékekkel bezárólag. Majd másnap futólag megjegyezte, ha szükséges, az unokaöcsém lefordítja magának. Ám akkorra már szakmájának valóságos megszállottjává vált. Az antikváriumban fillérekért megvette a fellelhető legrégebbi szótárakat és az öreg unokaöccsétől fordítás címszó alatt gyakorlatilag nyelvórákat vett. Amikor a kárpitos elrontotta az egyik óbarokk garnitúra kárpitozását, annyira dühös lett, hogy mérgében kitanulta azt a szakmát is.
A temető előtt alig talál parkolóhelyet. A gondok nem akarja beengedni, mert hamarosan zárnak, de egy ezres bankó megteszi a hatását. Igyekszik a sírhoz, kevés az ideje.
Tiszteletem, Liebmann úr! Szeretném megbeszélni önnel a szakmai könyv megírásával kapcsolatos kételyeimet és egyben az engedélyét kérni a rám hagyott jegyzeteinek és szakirodalomnak a felhasználásához. Töredelmesen bevallom, a lakásából megmentettem a kidobásra ítélt régi könyveket is, begyűjtöttem, és megőriztem, hasonlóképpen a Münchenből és Marseille-ből hozottakat is. Felmerült bennem, hogy megírjam egy könyvben a szakmai tapasztalataimat, hátha lesz még valaki, akit érdekel a szakmánk. Csakhogy egy vidéki könyvkiadó megkeresése összezavart. Szép összeget ígértek a könyvért. Ám amennyiben elvállalom, úgy az önkéntes munkakényszerré válhat, mert határidőre kell megírnom, s talán még a tartalmába és a szerkezetébe is beleszólhat a kiadó. Nincs szükségem pénzre, megélek abból, amim van. Tudja, tartozom azzal az utókornak, hogy megírjam a könyvet. Engedelmével felhasználom a rendelkezésemre álló szakirodalmat. A magáét is. Majd feltüntetem benne, hogy öntől kaptam. Minden jót, Liebmann úr.
Megkönnyebbül Asztalos Béla és szedi a lábát, hogy mielőbb kiérjen a temetőből. Lement a nap, és békés este elé néz. Nem lesz otthon a felesége, nem kell hallgatnia a kárálását. Kényelmesen vezet, és nem zavarja a forgalom. Útközben megáll egy közértnél. Kenyeret vesz és egy üveg tokaji hárslevelűt, amit vacsora után elszopogat, miközben beszélget az interneten azzal a kedves külföldön tanuló lánnyal, akivel két hónapja összeakadt az egyik csevegő oldalon.
Csend, rend és tisztaság hármasa várja az otthonában és az a tudat, hogy Piri nincs itthon és ma nem is jön haza. Szinte zenél a csend, és Asztalos Béla nem hiányolja sem a rádió, sem a televízió hangját. Átöltözik, megmelegíti a vacsoráját, majd elkölti azt, és beleteszi a mosogatógépbe a tányérját. A maradék ételt ottmarad a tűzhelyen, hátha később megkíván néhány falatot. Tusol, hajat mos és a pizsamára felvett fürdőköpenyben leül a nappaliban a számítógép elé. Belép a levelező rendszerbe és elolvassa az üzeneteit. Többségük promóciós levél, amiket azonnal kitöröl. Ideje lenne felbontani a bort és inni belőle egy pohárkával. Ez az igazi jó társaság. Egy pohár borral a kezében szörfölni az interneten, kell ennél jobb dolog?
Nincs magány a huszonegyedik században. Lerohanják az embert a világhálóról rázúduló információk, hírek és álhírek, igazságok és hazugságok, andalító bugyutaságok, rövid velős megállapítások, melyek mindegyikét megszórják a manipuláló reklámok fűszerkeverékével, mert fogyasztani kell, gyógyszert, arckrémet, fogyasztó tablettát, autót és ingatlant, trendi ruhaneműt, divatos sportcipőt, mobiltelefont. Jövendőt mondanak az asztrológusok, kártyából, kávézaccból, vagy éppen a légből kapott intuícióktól vezérelve, csak fizessen a delikvens. A kultúra is az árukínálat része, csakhogy nincs hozzá útmutató, amely megmutatná, hogy a filmek, könyvek, színdarabok közül melyik a búza és melyik az ocsú. Meglehet, erre az átlagfogyasztó nem is kíváncsi, csak az számít, ami trendi, ami divatos, amin nem kell gondolkodni, ami felejthető, amiről elég annyit mondani, hogy láttam, vagy beleolvastam, tetszik, avagy sem. Szükségtelenné válnak a személyes emberi kapcsolatok, senkinek sem kell egymás szemébe nézve érvelni a vélt vagy valós igaza mellett, mert a neten minden ott van, a színe és a fonákja is, tetszőlegesen bármelyik választható. Gondolkodni nem divat, az ártalmas. A tudás és a kíváncsiság kevesek privilégiuma. Pedig azokra mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy jól végezhesse a munkáját. A világon a legjobb dolog a teremtés, amikor az ember a saját keze munkájával alkot, létrehoz valami újat, vagy régi tárgyait felújítja, melyek ismét használhatóvá válnak. Az emberi kéz alkotásai túlélik a készítőjüket, azokban élnek tovább a régi - gyakran ismeretlen - mesterek, és az utókor majdan nem csupán csodálja, de rajtuk keresztül megpróbálja megfejteni akár évszázadokkal, nota bene évezredekkel korábban élt ősök világát, örömét, bánatát, gondolkodásmódját, filozófiáját. Maga az alkotás magányos műfaj, egyben rendkívül összetett folyamat, amely sohasem tekinthető statikus állapotnak. Kell hozzá tudás, fantázia, képzelet, koncentráció, ügyes kéz, alázat és kitartás, valamint az újrakezdés képessége. De lélek is szükségeltetik az alkotáshoz, meg szenvedély és igényesség, mert ezek nélkül élettelen és jellegtelen megmunkált anyagok halmaza marad az alkotott tárgy, attól függetlenül természetesen funkcionálisan használható marad. Ideig, óráig. A tizennyolcadik században épült fertődi Esterházy-kastély épületegyüttesnek nyomába sem érhet a pesti Duna-parton épült modern lakótelep, ahogyan a reneszánsz faragott vadász jelenetes tálaló komód sem vethető össze a modern, lapra szerelhető bútorokkal.
Asztalos Béla, a bútorjavító mester, eddigi élete során mind a munkájában, mind a magánéletében megtapasztalta a magány valamennyi formáját. Míg az egyedül végzett munkája eredményeként létrejött tárgyakban örömét lelte az azt követő fáradtság ellenére is, addig a magánéletét jellemző magány apró cseppenként tengerré gyűlt lelkében, mely elárasztotta lelkét, amint kilépett a munkahelyéről. Amikor az ember egyedül marad, társ nélkül, és magának kell megoldani a kisebb-nagyobb gondokat, anélkül, hogy tanácsot kapna a megoldásukhoz, vagy legalább a figyelmét felhívnák bizonyos momentumokra, melyek elkerülték a figyelmét. Ha ez egyáltalán lehetséges, még ennél is rosszabb a társas magány. Idővel meghitt szeretetté szelídül a lángoló szerelem, csakhogy e folyamat rövidebb-hosszabb időtartama alatt a felek között kialakulnak a közös szokások, körvonalazódnak a közös célok, és nyilvánvalóvá válnak a másik inspirációjának eszközei, ahogyan természetessé válik az egyéni örömök és bánatok megosztása is. Szerelem és a kezdeti szenvedély hiányában nem alakul ki tartós kohézió a férfi és a nő között, előbb-utóbb valamelyik fél állandó jelleggel beleszól a másik életébe, gyakran éppen ezzel negatív irányban befolyásolva a döntéseit.
Végiggondolva az elmúlt négy évtizedet, Béla döntéseiben komoly szerepet játszott a magányossága. Erzsike elvesztése miatti gyászában simán elsétálhatott volna Liebmann Lipót asztalos műhelye előtt, anélkül, hogy akár egy pillantásra is méltatta volna az intézményt. A későbbiekben visszautasíthatta volna az öregúr ajánlatát, hogy a német és a francia asztalosok munkáját tanulmányozza. Nem utolsó sorban nevelhette volna egyedül Lacikát, nem bízva azt az öreg házaspárra, csak hogy akkor most nem lenne zongoraművész a fia, igaz, hogy nyilvánvalóan itthon élne, s minden bizonnyal többször találkozna vele, nem csak karácsonykor és húsvétkor. A negyedik döntése, melyet az unokája születése és a fia családjának a külföldre költözését követően hozott, nevezetesen az, hogy ideje ismét megnősülni, jó és ésszerű gondolatnak tűnt. A megvalósítását azonban elkapkodta. Nem kellett volna szerelem nélkül, pusztán büszkeségből feleségül vennie Pirit. Sajnos, a döntések mibenlétéről gyakran utólag húzza le a leplet az idő, csakhogy akkor már késő.
A második pohár bor ellazítja és hagyja, hogy szabadon száguldozzanak a ketrecéből kiszabadult gondolatai. Az újdonság varázsát nem képes előcsalogatni a lehelet vékony idea, mely szerint Piritől mielőbb megválni maga lenne a gyönyör, sőt, az extázis. Felérne az elmúlt öt év alatti összes szeretkezésükkel, mind az öttel. No, ebben azért maga Béla is vétkes, egyszerűen nem kívánja az asszonyt. Pontosabban Pirit nem.
Gondolat űzőnek megissza a harmadik pohár bort, amikor a számítógép képernyőjén villogni kezd a cset ikonja. Az ifjú beszélgető partnernője jelentkezik.
- Szervusz, Kislány, itt Pappapa!
- Azt hittem, már nem is jelentkezel.
- Bocsánat, itt vagyok!
- Fenntartod, hogy szerelem nélkül nem szabad házasodni?
- Fenntartom. Miért kérded?
- Bajban vagyok.
- Miben segíthetek?
- Gyermeket várok. De nem akarok hozzámenni az apjához.
- Gratulálok! Öröm a gyermekáldás!
- Egyedül nem tudom felnevelni!
- Segítenek a szüleid.
- Nem, nem segítenek.
- Akkor a nagyszüleid.
- Nem hiszem.
- Miért? Nem élnek már?
- Csak apu édesapja él.
- No, akkor keresd fel, biztosan segít.
- Neked van dédunokád?
- Nem tudok róla, de nagyon örülnék neki.
- Pappapa, lennél a gyerekem dédnagyapja, ha az igazi nem vállalja?
No, erre a kérdésre kapásból nem lehet válaszolni. Dehogynem, Béla, úgysem tudja, ki vagy! Virtuális világban jártok, virtuális a válaszod is!
- Szívesen lennék dédnagypapa!
- Szavadon foglak! Szia!
Erősen kétséges a dolog, hiszen szinte semmit sem tudnak egymásról. A Kislány az unokájával lehet egyidős, egyetemre jár és a szülei azon kívül, hogy fizetik neki a havi nem kevés apanázst, szinte egyáltalán nem törődnek vele. Semmit sem árult el a családjáról, kiféle, miféle az anyja és az apja, vannak-e testvérei, és hol élnek. Az élet paradoxonja az lenne, ha a Kislány szülei itt laknának valahol, talán éppen ebben az utcában, és akár naponta találkozna velük, ha máskor nem, a cigarettaszünetben.
Ismét villog a cset ikon. Visszajött a Kislány. Rákattint, de Morcos Mackó jelentkezik, akihez eleddig még nem volt szerencséje.
- Csóközön, kedvesem! Remélem egyedül vagy?
Mi a csuda? Rossz vicc, de belefér.
- Helló! Egyedül vagyok.
- Akkor nincs ott az öreg Kakadu?
- Nincs.
- Jó hírem van. Ma elindította a bíróságra a válópert. Holnap megkeres az ügyvédem és a tiedet is összeállítja. Megnéztem a házatokat, abból szép summa üti a markunkat.
- Gondolod?
- Persze, Pirikém, van ott pénz is, csak nem tudom, hogy mennyi. Már a ház árának feléből is bőven megélünk, ha leköltözünk vidékre…
A bortól szédül vagy Morcos Mackó szövegétől? Nem mindegy!
- Azt mondtad, hogy állandóan dolgozik, akkor kereshet rendesen…
- Úgy van.
- Szólj, ha alkalmas az időpont és átmegyek hozzád, felforgatjuk a házat, valami nyoma csak van az öreg Kakadu pénzének.
- Jó, majd szólok. Mézes Mackóm, mi a telefonszámod? Beleejtettem a mosógépbe a mobilomat.
- Jaj, te tisztaságmániás háziasszonyok gyöngye! Csak a fejed el ne veszítsd! 06 20 5……
- Reggel hívlak! Lejárt a mosógép, kiszedem a ruhákat!
- Csóközön! Várom a hívásod!
Elsápad Béla. Hogyazamagasságosszentkleofás! Öklével nagyot csap az asztalra. Láthatatlan kéz szorítja a szívét! A mellkasához kap! Mekkora szégyen! Férfit még így nem alázott meg nő, ahogyan azt vele a felesége tette! A háta mögött öreg Kakadunak nevezi? Az pedig végképp megbocsáthatatlan, hogy egy ismeretlen medvével kitárgyalja a házassági viszonyukat?! Halványan eddig is sejtette, hogy megcsalja a neje, ennek ellenére sokkolta a bizonyosság. Csillapodj, szívem! – masszírozza a mellkasát. Száz Piri sem ér meg egy szívrohamot! Levegőre van szüksége. Kibotorkál a kertbe. Igyekszik mélyeket lélegezni. Leül a kerti padra és bámulja az eget. Világít a hold, ragyognak a csillagok, madár neszez a cseresznyefán. Csak múlna már mellkasában a fájdalom! Nyugodj meg Béla! Nincs semmi baj! Lépéselőnyben vagy! Mély levegőt vesz, majd lassan kifújja. Egyszer, kétszer, tízszer. Csillapszik teste, visszavált a normál üzemmódra. Visszamegy a házba, kinyomtatja a Morcos Mackóval folytatott párbeszédét. Mire végez vele, addigra elszáll belőle a harag. Milliom agysejtje munkába áll. Keze máris a telefonért nyúl. Lebonyolít két telefont, majd előhozza a pincéből a család mind a hat bőröndjét, melyekbe egymás után belepakolja a felesége ruhaneműit. A női lábbelik két nagyméretű szemetes zsákba kerülnek. Meggyűrődnek drága a ruhák? Azon lehet segíteni, elvégre egy Kakadu nem tartozik a csomagolás művészetét magas szinten művelők közé.
Éjjel tizenegykor csengetnek. Megérkezik a lakatos, hogy lecserélje a bejárati ajtó és a hátsó kertre nyíló másik ajtón a zárakat.
- Uram, szabad kérdeznem, miért olyan sürgős a zárcsere? Hiszen ezek a zárak hibátlanok.
- Ne foglalkozzon vele fiatalember!
- Jó, csak úgy mondom, mert éjszakai felárat kell fizetnie. nekem mindegy!
- Helyes!
Éjfélre az ajtók új zárral nyílnak. Asztalos Béla megnyugszik. Teljesen ébernek és könnyednek érzi magát. Megszabadult a koloncától és igyekszik kiélvezni a helyzet pozitív oldalát. Csipog a mobilja, sms érkezett a biztonsági cégtől, mely szerint egy órája van a ház riasztórendszerének átkódolására. Nem gondolta, hogy ennyire gyorsan intézkednek. Szerencsére még ébren van. Mi legyen a kód? Nyolcjegyű betű és szám kombináció kell, amely tartalmaz némi logikát, hogy ne felejtse el, mert felírni nem nagyon szeretné. Mondjuk a keresztneve és a születési éve. Nem, az nem jó, túl logikus. Mi lenne, ha az unokája keresztneve és a saját születési éve kombinációja lenne? No, ez már jobban hangzik! Bori és 1952. Legyen i2r5o9b1. Öt perc alatt átkódolja a rendszert és leellenőrizteti a biztonsági központtal. Működik! Holnaptól más világ lesz! Ezek után heti két napot dolgozik a műhelyben, a többi öt napon pedig idehaza írja a könyvét. Elfogadja a kiadó ajánlatát, sőt, azt sem tartja, kizárnak, hogy kissé fentebb is srófolhatja a tiszteletdíját. Belehasít a kérdés: Vajon honnan tudta a vidéki könyvkiadó szerkesztője az ő nevét és telefonszámát? Jogos a kérdés, amire azonban a választ ráér másnap megkeresni. Lekapcsolja a számítógépet.
Csend honol a környéken. A nap még gondolkodik a felkelésen. Kicsit még visszabújik felhő paplana alá. Alszanak az emberek, ráér ébreszteni őket. Játékos szél borzolja a fák leveleit. Repülőgép lomhán ereszkedik az égből, landolásra készül. Kóbor sárga taxi lassan befordul a sarkon és szinte hangtalanul gurul egészen Asztalos Béla házáig. Ott megáll és kipattan belőle az alacsony, töltött galamb asszonyka. Óvatosan nyitja a kiskaput, és gondosan bezárja maga után. Így akar eljárni a bejárati ajtóval is, csakhogy a kulcs nem megy bele a zárba. Az idegességtől izzadságcseppek gyöngyöznek a homlokán. Biztosan benne maradt az ajtóban a férje kulcsa. Sebaj! Megkerüli a házat és a hátsó ajtón keresztül biztosan bejut a házba. Gyorsan átöltözik, és mire az öreg felkel, addigra elkészíti a reggelit, kolbászos lecsót, kissé erősen, azt szereti a Bélus. Majd azt mondja, hogy éjfél körül hazaért és azért aludt a nappaliban, mert nem akarta felébreszteni. Kiváló és eddig számtalanszor bevált stratégia, csakhogy ez a zár sem működik. Megijed. lehet, hogy betörtek a házba? Atyaisten! Kirabolták! Lelkében szabálytalan, girbe-gurba utat tapos a félelem, mert Asztalosné Jakab Piroskánál még nem járt, és ismeretlen számára a környék. Hirtelen nem tudja, miért aggódjon jobban, a betörés miatti kárért, vagy férje esetleges bántalmazásáért. Hiszen ez utóbbi sincs kizárva. Miért is nem jött haza a színház után? Kakadu is, és Morcos Mackó is úgy tudta, hogy a barátnőjével a színházban múlatta az időt. Ami fele részben igaz, mert színház az egész világ. Egész éjjel a fiatal szeretőjével hancúrozott, ennyi jár neki, miután legszebb éveit idős férjére fecsérli. Morcos Mackó sem sokkal fiatalabb, de legalább annyira tehetős. Ezért tartja, mintegy menekülő útvonalként, ha férjével véletlenül kenyértörésre kerülne a sor. Megborzong, mert a kialvatlanságtól egyre jobban fázik. Nincs mese, muszáj felébreszteni Bélust, ha nem akar reggelig a kerti padon üldögélni. Márpedig nem akar. Kopogtat a hálószoba ablakán. Mindhiába, mert a benn alvó meg sem rezdül. Kénytelen a bejárati ajtó melletti csengőt jó hosszan megnyomni.
Rég volt ilyen nyugodt és mély álma Asztalos Bélának. Környezetének zajai beépültek az álom filmbe. Az ablak megkocogtatásakor a műhelyében az utcabeli barátaival éppen kopogós ultit játszik. Betlit mond az órásmester, a pék megkontrázza, ekkor kopog a szűcs komája, és neki nem marad más dolga, mintsem hátradőlni és kivárni a játszma végét. Lopva az órájára pillant, mert este nyolcra ígérte Terike a két töltött csirkét, sült krumplival és salátával, desszertnek pedig az órásmester kedvencét, mákos gubát. Elvégre az névnapját ünneplő kedvében kell járni. Az utca felől nem látszik, hogy benn kártyázik a négy férfi, mert hátul vannak, a raktárhelyiségből kialakított mini lakásban. Pedáns asszony Terike, hiba nélkül eleget tesz a felkéréseknek. Pontban nyolckor becsenget, véletlenül éppen akkor, amikor Piri asszony a bejárati ajtó melletti csengőt nyomja. Felpattan Béla és siet ajtót nyitni, mert éhes a társaság. Úgy tervezték, hogy éjfélig játszanak, és ehhez bekészítettek a hűtőszekrénybe megfelelő mennyiségű italt. Negyedévente egy alkalommal összejönnek, és kitombolják magukat. Tekintettel arra, hogy négyük együttes életkora kettőszázötvenhét év, a tombolás nagy része a mértéktelen és többnyire orvos tiltotta ételek fogyasztásában teljesedik ki, mert az alkoholos italokkal sohasem kötöttek szívbéli barátságot. Vacsora után folytatódik a játék, durtmarsot mond a pék, aki annyira biztos a lapjaiban, hogy megtetézi azzal, ha veszít, egy ültő helyében megeszi a maradék – féltálnyi – mézzel édesített mákos gubát. Meghökken a szűcs: Mi lesz a diabéteszeddel? Azonnal jön rá a replika: Nincs benne rizikó, barátom, mert nyerni fogok! Ebben a pillanatban rezegni kezd Béla mobilja. Felébred. Illan az álom, mintha sose lett volna, csupán kellemes érzést hagy maga után. Rögvest felkel, mert a hajnali merevedés évek óta a derekában jelentkezik, ezért muszáj néhány nyújtó gyakorlatot végezni. Utána rohanás a mosdóba. Majdnem felbukik a nappali közepén szorosan egymás mellé rakott, degeszre tömött bőröndökben. Miután megkönnyebbül, egyenesen a konyhába tart elkészíteni a reggeli kávéját. Mintha állna valaki az ajtó előtt! Úgy tűnik, hazatalált a felesége. Ajtót nyit neki:
- Szép jó reggelt, kedves feleségem! Gyere be!
- Szervusz, Bélus!
- Nagyon nyúzottnak látszol.
- Mik ezek a bőröndök? Hová utazunk?
- Sehová kedvesem. Csak te utazol.
- Én nem…
- De bizony, Piri kém! Egy szál bőrönddel jöttél és hattal távozol! Meg két zsák cipővel!
- Hogy képzeled?!
Egy oktávval emelkedik az asszony hangja. Arcára kiül a rémület. A házigazda azonban továbbra is kedélyesen folytatja a csevegést.
- Gyere a konyhába, Pirikém, főzök egy kávét! Megisszuk és ráérsz utána taxit hívni.
Ha lehetne szemmel ölni, akkor bizony Asztalos Béla homloka máris a tükörsima parkettán koppanna. Csakhogy Piri számos negatív tulajdonsága közül hiányzik a boszorkányság. Magas fejhangon rikácsol, válogatás nélkül mondja a magáért. Követi férjét a konyhába, ahol a férfi hirtelen megfordul, szembe áll nejével, megfogja az asszony mindkét vállát és erőteljesen megrázza:
- Csendesebben, ha kérhetem. Ülj le és olvasd el a papírt, amit az éjjel kinyomtattam. Addig ez a vén Kakadu elkészíti az utolsó kávédat, amit ebben a házban megiszol. Gondolom, tárt karokkal vár a Morcos Medvéd! Sajnálom, de azt viheted magaddal, ami a bőröndökben van. Ne aggódj, mindent beletettem, amit a tiéd! Hallgass! Meg ne szólalj! A ház az unokámé, a benne lévő berendezéssel, festményekkel együtt. Többségük védett tárgy és még a házasságkötésünk előtt nyilvántartásba vették. A műhelyem a vállalkozásomé, engem meg nem hiszem, hogy magaddal akarsz vinni a medveodúba.
Elfehéredik Piri. Hogyan lehetett ilyen hülye, hogy húsz év alatt egyszer sem nézte meg a ház tulajdoni lapját? Ez a másik bolond, a Morgós Medve, nem bírt magával. Miért kereste a neten? Ha színházban van, akkor nem lehet itthon!
- Kész a kávé, Piri! Hívhatod a taxit, Mire ideér a kocsi, addig elfogyasztod.
- Nem megyek sehová! Ez az én otthonom!
Béla kortyolgatja a feketét, miközben egyenletesen emelkedik a vércukra. Visszafogja magát, bár eléggé nehezére esik.
- Nekem… a húsz évemet ki kell fizetned…
- Ó, már bőségesen megfizettem érte! Számolj, asszony! Húsz éve laksz az unokám ingatlanában. Ingyen és bérmentve. A rezsibe egyetlen forintot sem adtál, az pontosan ugyanannyi, mint amit a saját jövedelmedből a háztartási költségekre fordítottál! Így van? Így van. Tehát minden költséget én finanszíroztam, te pedig ingyen ettél, ittál, utaztál. Sohasem kérdeztem, merre jársz. Öregségemre nem hagyom, hogy bolondot csinálj belőlem! No, hívd azt a taxit, mert fél nyolcra be akarok érni a műhelybe.
Kés áll az asztalban! Kihúzza valaki?
- Nézd Bélus! Felejtsük el a múltat!
- Nem, nem, a jelent kellene elfelejteni, de az lehetetlen!
Tehetetlenségében elsírja magát Piri.
- Nincs hová mennem…
- Dehogy nincs! Morgós Medvével vidékre akartatok költözni az én pénzemen. Ez utóbbira nem számíthattok, de nem is érdekes. Fő a szerelem, a többit megoldjátok. Tudod, hogy ami egyszer felkerült a netre, azt soha többé nem lehet eltüntetni. Örülj, ha nem teszek feljelentést a rendőrségen. Egyébként figyelmeztetlek, hogy Morgós Medve, alias Horvát Gyula, egy szélhámos. Gazdag asszonyoktól kicsalja a pénzüket és továbbáll. Nézd Piri, itt nem maradhatsz. Lecseréltettem a zárakat, átkódoltam a riasztót és küldtem egy levelet a távfelügyelethez, hogy neked már nincs jogosultságod a riasztó kezelésére. Lásd, kivel van dolgod! Holnapután keresd fel az ügyvédemet, írd alá a válási papírokat és akkor felveheted azt az összeget, amit az ügyvédi irodánál a nevedre letétbe helyezek.
- Mekkora összeg? – mohó fény csillan Piri szemében és még a sírást is abbahagyja.
- Annyi, amennyiből megélsz egy ideig.
- Vihetem a kocsit is?
- Vigyed! De nem most! Majd az ügyvédnél azt is átveheted, miután aláírtak a válási papírokat.
Kattognak a fogaskerekek Piri fejében. Ez a hülye Kakadu nem tudja, hogy férje számlájának meghatalmazottjaként húsz évig havonta kisebb-nagyobb összegeket lecsípett a háztartási pénzből, amely közel ötmillióra rúg. A másik ötmilliót a fizetéséből gyűjtögette. Az már együtt tízmillió, plusz a kocsi, meg amit Bélus még az ügyvédnél letétbe helyez. Gyorsan áthurcolkodik Morgós Mackóhoz, délután pedig kiveszi Bélus számlájáról a megtakarítását. Az öreg Kakadu úgyis egész nap dolgozik, mint a megszállott.
Megáll a taxi a kapu előtt. Asztalos Béla készséggel segédkezik a bőröndök csomagtartóban való elhelyezésében. Nem gondolta komolyan, hogy ma délelőtt dolgozik. Esetleg dél körül benéz a műhelybe, most azonban sokkal fontosabb megbeszélni a teendőket az ügyvédjével, utána megszűnteti a számlát, amelyhez Pirinek meghatalmazottként hozzáférése van. Ez a számla csak arra szolgált, hogy havonta átutaljon rá egy bizonyos összeget, amiből Piri fedezhette a háztartás költségeit. Igazból a számlakivonatot is felesége kezelte, emiatt úgy véli, hogy azon egyetlen fillér sincs.
Az ügyvéd úr igazi műgyűjtő, aki már Liebmann úr életében felfedezte Asztalos Béla tudását, és attól kezdve valamennyi bútorát és képkeretét vele újíttatta fel. Közel egykorúak és az évek során olyannyira jó ismerősök lettek, hogy összetegeződtek.
- Szervusz, doktor úr! Lenne egy kis problémám…- kezdi mondandóját az öreg és a vonal túloldalán figyelmesen hallgatja az ügyvéd, aki pár perc múlva felvilágosítja Bélát, mit tegyen és megadja az ügyvédi irodája bankszámlájának a számát, ahová utalhatja a felesége számára szánt pénzt.
- Rendben van, mester! Tudom a dolgomat. Elkészítem a közös megegyezésre vonatkozó bírósági beadványt. A kocsit és a kulcsot ráérsz holnapután tíz órára behozni és akkor te is aláírhatod a válóperes iratokat. A megbízási és a letéti szerződéseket este átküldöm e-mailben. Apropó, vettem egy szekretert. Mikorra tudnád beütemezni a felújítását? Két hét múlva? Megegyeztünk!
Úgy gondolja, hogy Pirinek ügyvédi letétbe helyezi a garantált bérminimum összegének tizenkétszeresét, aminek összege a 2016 január 1 -től érvényben lévő 129.000 Ft- os havibér alapján 1.548.000 Ft. Az sem érdekes, hogy Piri ragaszkodik az idén nagykorúvá váló BMW-hez. Vigye, ha az asszony részéről ez a gyors válás feltétele.
Fél kilenckor már a banki tisztviselővel tárgyal a bankszámla megszüntetéséről. Legnagyobb meglepetésére közli vele az ügyintéző, hogy a háromszázötvenezer forintos egyenlegén kívül négymillió-kilencszázötvenezer forint fél éves lekötéssel és további ötmillió forintos tartósan lekötött összeggel is rendelkezik. Ó, hát ez eszébe sem jutott volna! Nincs mese, ha Piri hangyaszorgalommal gyűjtögetett a kosztpénzből, akkor nagyvonalú lesz és megfelezi vele. Így neki is marad 4.975.000 forintja, melyet kiegészítve vehet egy új autót.
Beborult az ég, lóg az eső lába. Asztalos Béla ennek ellenére legszívesebben fütyörészne. Boldoggá teszi életének ilyetén alakulása. Még elviszi a kocsit a szerelőhöz, hogy nézze át és mossa le kívül, belül. Vesz egy nyugdíjas bérletet, mert egyhamar nem lesz új autója. Meggondolandó, milyen típust vegyen, és ahhoz idő kell, hogy meglátogasson jó néhány autókereskedést, és számos próbavezetés után döntsön a kocsi márkájáról. Életében nem volt új kocsija, ezért éppen ideje lenne kipróbálni, milyen érzés első autótulajdonosnak lenni. Nem kell nagy kocsi, csak stabil és megbízható legyen, és a fogyasztása sem mindegy, mert egyre drágább a benzin. Ráadásul gyors léptekkel közeleg az idő, amikor nem keres, a nyugdíjából pedig nem ficánkolhat. Szerencsére megtartotta a Liebmann úr szerezte lipótvárosi lakást is, megvette az önkormányzattól a tulajdonjogát a fia nevére, rajta van a saját haszonélvezeti joga és bérbe adja. Nem túl nagy a családi háza, mindössze két szoba és a tágas amerikai konyhás nappali. A fürdőszobája elég nagy és szép, rendezett a kertje. Ha belegondol, a berendezése majdnem többet ér, mint amennyi a ház értéke. Hagyatékból és az ócskapiacon apródonként felvásárolta az antik bútorokat, amelyek jóformán a hozzá nem értők szemében tűzifának tűntek. Rendbe hozta őket, az első darabokat azért, hogy felújítás után jó pénzért eladja. Abban reménykedett, hogy a munkája mellett Lacika is besegít neki, ezért vette meg a lepusztult műhelyt a Ferencvárosban, alakította ki üzletnek. Ám Lacika nem mutatott hajlandóságot a kereskedelem iránt, még annyit sem vállalt, hogy hetente húsz órát benn legyen, míg apja az áruk után jár. Inkább megnősült, elvett egy hegedűművész lányt, aki azonnal áldott állapotba került. Megszületett Bori és nem volt egy éves, amikor beindult Lacika nemzetközi zenei karrierje és kiköltöztek Németországba. Asztalos Béla megmakacsolta magát és attól kezdve már tudatosan válogatott a lepusztult bútorok között, mert a saját lakását azokkal tervezte berendezni. Sikerült, bár közben elrepültek az évek. Megvette Bori nevére a családi házat, a pincétől a padlásig felújította és odaköltözött.
Eleredt az eső. Nagy cseppekben hull az égi áldás. Májusi eső aranyat ér a mezőgazdaságban. Esernyője természetesen van, ott a helye a kocsi kesztyűtartójában. Leszáll a buszról és szedi a lábát. A pékségbe megy, az a legközelebbi a megállóhoz, egyébként is éhes. Inna egy jó kávét is, és bízik abban, hogy ráér pék komája egy negyed órára. Kávézás közben kitárgyalhatnák a legutóbbi ultiparti eseményeit.
- Jó napot, Béla bácsi! Szólok a főnöknek!
Készséges az eladó kislány, pedig így tíz óra körül tud szusszanni, mert lement a reggeli forgalom és dél körül kezdődik a vevők következő rohama.
- Szervusz, Bélám! Jókor jöttél! Gyere hátra, megkínállak egy újdonsággal! Cipóban sült csülökkel! Egyik kocsmáros barátom receptje és gondoltam kipróbálom. Adok hozzá egy hosszú kávét is! Hanem áruld el, kedves barátom, mit akart tőled az a csinos kislány, aki reggel fél órát toporgott a műhelyed előtt?
Vicces ember a pék koma, de nagyon finom a cipóban sült csülök. Megér annyit, hogy elhallgassa barátja poénkodását. Biztosan ugratja, hiszen neki nincs semmi dolga fiatal kislányokkal, sőt, a nem fiataloktól is mentse meg az isten! Végül valóban délben ér a műhelybe. Átöltözik, zenét keres a rádióban, majd nekikezd a politúrozásnak. Annyira elmélyül a munkájában, hogy meg sem hallja az bejárati ajtó nyitását, és akkor észleli, hogy látogatója jött, amikor az megáll előtte és köszönti.
- Jó napot kívánok!
Felnéz az öreg és megáll kezében az ecset. Mereven néz rá a középmagas, sovány, kissé sápadt fiatalember
- Szép jó napot! Miben segíthetek?
A fiatalember előveszi a szatyrot, amiből óvatosan kivesz egy csomagot és nyújtja a Mesternek.
- Boros Bandi vagyok és szeretném magának megköszönni, hogy nem hagyta meghalni a bátyámat. Tudja, az elütött biciklist. Cukrász a felesége és küldött magának süteményt.
Feláll a Mester, kezet nyújt az érkezőnek.
- Asztalos Béla vagyok. Megtisztel, de nem fogadhatom el.
Gyanúsan vékonyodik a fiú hangja:
- Nekem azt mondta a sógornőm, hogy mindenképpen adjam oda magának.
- Jól van, adja ide, beteszem a hűtőbe.
Eltűnik az öreg a konyhában, majd gyorsan visszatér egy székkel a kezében.
- Foglaljon helyet, és beszélgessünk! Ha megengedi, közben dolgozom, mert nem hagyhatom abba a munkát. Amint befejezem ezt a darabot, meghívom egy kávéra. Meséljen magukról.
Megilletődik a Bandi gyerek és mesélni kezd. Közben Mester úr dolgozik, figyel is, nem is. Szól a rádió, mert elfelejtette lekapcsolni. Valójában a munkájára koncentrál és két perc múlva azt is elfelejti, hogy ott ül tőle két méterre a fiatalember és sorra veszi a bátyjához és annak feleségéhez fűződő kapcsolatát. Halkan beszél, maga elé szórja a mondatokat. Ha felállna és tenne egy lépést, térdig gázolna benne. Kívülálló nem is gondolná, hogy két magányos embert lát.
Alig harminc perc múlva felegyenesedik a Mester. Elkészült a munkadarab fényezésével és eljött a kávézás ideje.
- Jöjjön velem a konyhába, elkészítem a kávét, utána kimehetünk elszívni egy cigarettát. Gondolom, maga nem dohányzik. Azért jobb a kinti levegőt szívni, mint a benti alkohol szagot.
Követi az öreget a fiú, és a Mester akkor veszi észre a vendége szemében a mérhetetlen bánatot, miután feltette a rezsóra a kotyogót.
- Nincs az a nagy gond, amit nem lehetne megoldani.
- Hosszú távon nem akarok a bátyám nyakán élni…
Restelli az öreg, hogy eddig nem figyelt a fiúra, így kénytelen kifaggatni. Apró mozaik kövekből rakja össze a képet. Bandi bátyja felköltözött a fővárosba a feleségével együtt, hátha itt könnyebben boldogulnak. Azonban csak a neje talált munkahelyet, hiszen végzett cukrász, és ügyes a keze. Bátyja azonban a nyolc általánosával sehogyan sem boldogul. Két hónapja utánuk jött Bandika, szerencsét próbálni. Sógornőjének egy fizetésből nehéz eltartania hármójukat, fizetni az albérletet is. Jóformán édességen élnek, mert a fiatalasszonynak megengedi a főnökasszonya, hogy a leeső sütemény széleket hazavigye.
Elkészül a kávé, két csészébe önti és tessékeli kifelé a fiút, mert az utcán lehet dohányozni. Rágyújt. Megcsörren a telefonja. Piri keresi. Ordít vele, hogy miért szüntette meg a számláját, ehhez nem volt joga, miután azon minden fillér az övé volt. Hallgatja az öreg, majd megszakítja a beszélgetést. Könnyű a más pénzét gyűjtögetni. Húsz éven keresztül egyetlen számlakivonatot sem mutatott meg neki a felesége, és most fényt derült ennek az okára is.
Elfelejtette felhívni a könyvkiadót és megkérdezni, miért éppen őt akarják megbízni a szakkönyv megírásával, hiszen évek óta nem tartja a kapcsolatot a szakmabeliekkel. Időnként megkeresi a képzőművészeti egyetem docense, Fekete Péter, hogy öt-hat hallgatónak mutassa meg a bútorjavítás alapjait. Tisztességes összeget kap érte. Nem tagadja, hogy szeret tanítani. Hosszan vizslatja a Bandi gyereket. Adódik az alkalom arra, hogy írás közben tesztelje a könyv tartalmát és addig igazíthatja az egyes fejezeteket, míg azok tökéletesek nem lesznek. Itt egy madárfióka, akit felnevelhet, aki egyben kiváló teszt alany lenne. Nem szabad elriasztani, csak óvatosan szólongathatja, nehogy elrepüljön. Izgalomba jön az öreg, mint a róka, amikor szimatot kap, hol találja az elkóborolt kis nyuszit.
- Idefigyelj, kiskomám! – tér át a tegezésre. – Megtanítalak az asztalos mesterségre, ha van kedved hozzá, elég szorgalmas és kitartó vagy! Hány éves vagy, gyerekem?
Tizenhat éves vidéki sihedertől nem várható el a gyors és felelős döntés. Gyanakodva nézi az öreg Mestert. Mit akarhat tőle? Ez csak egy vicc lehet! A falujukban alig van mesterember. Többségük kiöregedett, nyugdíjba ment, és fusizik, ha teheti. A fiatalabbak pedig elköltöztek, mert a falu népe nem tartja el őket. Lassan mindenki megtanulja megjavítani a kerítést, a tetőt, kifesteni a szobát, konyhát. Összeállnak és egymásnak segítve akár még garázst is építenek. Asztalos meg végképp nem kell. Arra nem költene senki. Az öregeket nem zavarja, ha lóg a szekrény ajtaja, mert nincs pénzük a javíttatásra, a fiatalabbak meg vesznek lapra szerelt új bútort, amit maguk is képesek összecsavarozni, amit ha szétszednek, már közel sem biztos, hogy újra össze tudják rakni.
- Tizenhat éves vagyok – válaszol a fiú, meglehetősen kedvetlenül. – Miért kérdi?
- Mert kiskorú vagy, azért! Miért nem tanultál szakmát? Hiszen két éve befejezted az általános iskolát.
Gyorsabban pirosodik a fiú feje, mintsem érik a zöld paradicsom.
- Mi köze hozzá?!
- Igazad van, tulajdonképpen semmi közöm hozzá. Kivéve, ha valóban tanulni akarsz. Szülői beleegyezés nélkül nem megy a dolog. Tudod, mit? Ha érdekel az asztalos szakma, akkor gyere vissza a bátyáddal! Rendben? Kérlek, mondd meg a sógornődnek, hogy köszönöm a süteményt. És most eredj haza! Viszontlátásra!
- Viszlát! – sóhajt fel megkönnyebbülten a gyerek és szedi a lábát a buszmegálló felé.
Két esélyes! – gondolja a Mester, és olyat tesz, ami még nem fordult elő. Újabb cigarettára gyújt. Ez a gyerek nem jön vissza! - sóhajt az öreg és elnyomja a félig szívott cigarettáját. Két csészével a kezében visszasiet a műhelybe.
Az égen gomolygó sötét felhők eltakarják a napot. Asztalos Bélának negyvenöt éve először, elmegy a kedve a munkától. Nem kezd bele a következő bútordarab politúrozásába, mert nem végezne vele időben. Márpedig gondoskodnia kell a vacsoráról, a reggeliről és az ebédjéről is, hiszen üres lakás várja odahaza. Három sarokkal lentebb délelőtt tíztől délután négyig nyitva tart a Dagi Paci nevezetű családi kifőzde, melyben az ottani fogyasztáson túl, elvitelre is vásárolhat a kedves vendég. Finom volt a délben fogyasztott cipóban sült csülök, és még nem éhes, ám vacsorára is legszívesebben főtt ételt fogyasztana. Kiteszi, az ajtóra a RÖGTÖN JÖVÖK táblát és átballag a kifőzdébe. Tulajdonképpen felesleges ez a precizitás, hiszen hozzá bejelentés nélkül nem jön senki. Pontosan tudják az ügyfelei, hogy egyedül dolgozik, maga intézi az anyagbeszerzéseket, és hetente egyszer elmegy a könyvelőhöz, átadja a bizonylatokat és a számlázandó munkák listáját. Asztalos Béla azon vállalkozók közé tartozik, aki minden munkáról számlát ad. Bolond vagy Béla! - ugratja számtalanszor a szűcs komája. – A székes fővárosban nincs másik hozzád hasonló fehér holló! Egyszer még díszpolgár leszel! Kapsz egy oklevelet: „Budapest egyetlen tisztességesen adózó vállalkozója” címmel.
Paradicsomos káposztát vesz sertés sülttel. Régen evett ilyet, és amint meglátja az étlapon, már nem is érdekli a többi étel. Útban hazafelé nagy cseppekben cseperegni kezd az eső. Szinte szalad, nehogy megázzon. A műhely előtt toporog valaki, a kezében tartott esernyőtől messziről nem látni, ki lehet az illető.
- Jó napot, Mester úr! Lenne rám néhány perce?
Bólint az öreg, hogyne lenne. A műhelyben bemutatkozik a fiatalember. Fekete Péter tanítványa és a docens úr ideküldte, hogy tanulja meg a csapolás módozatait, mert az utóvizsgán ezzel debütál. Ha nem tudja, akkor még egy szemeszterben szenvedhet a tárggyal. Beszédes a vendég.
- Azt is mondta, hogy maga az egyetlen bútorasztalos mester az egész országban, aki a bútorjavítást művészi szintre emelte. Állítólag Mester úrnak a tanár úr édesapja fordította a francia és német szakszövegeket, amikor az anyai nagybátyjánál dolgozott. Húha, ha jól emlékszem, Liebmann úrnál. Engedje meg, hogy gratuláljak!
- Mihez is, fiam?
- Tudja, azt maga is, Mester úr! Hiszen Fekete Péterrel közösen írnak egy szakkönyvet!
Lehullt a lepel a vidéki kiadóról! Innen tudták a nevét és az elérhetőségét! Miért nem árulta el a Fekete Péter, hogy Liebmann úr volt az édesanyja nagybátyja? Ez nem tisztességes! Szóval, négernek kell a docens úr könyvéhez! Na, ebből nem lesz semmi.
- Mikor lesz a vizsgája?
- Két nap múlva.
- Akkor jöjjön el holnap délután egy órára.
- Azt hittem…
- A műhely nem templom! Itt nem kell hinni! Csak dolgozni!
- Nem tudná most megmutatni?
- Nem. Nincs olyan mesterség, aminek a fortélyai percek alatt megtanulhatók! Vagy ezt nem tanítják az egyetemen? Holnap egy órára várom, vagy felejtsen el!
Iszkol kifelé a fiatalember. Nem erről volt szó, hanem egy idős, joviális asztalos mesterről, aki örül, ha rányitja valaki az ajtót.
Asztalos Béla lelkében egymással küzd a büszkeség és a düh. Átverte a docens úr, melyhez a kiadó is asszisztált. Ahelyett, hogy felhívta volna, hogy segítsen neki a könyve megírásában. Minek Nyíregyházán keresztül menni Sopronba? A másik dolog meg a büszkeség, hogy mégis elismerik a munkáját. A kettő azonban nem oltja ki egymást. Honnan van ebben az egyetemista kölyökben a napképűség? Miért hiszi, hogy ahol megjelenik, ott mindenki eldobja a szerszámot és csak vele foglalkozik? Hová tűnt a docens úr gerince? Bezzeg akkor fel tudja hívni, amikor a hallgatóit ideküldi, hogy megmutasson nekik néhány munkafolyamatot. Bár már ez sem igaz, hiszen ezt a fiút szó nélkül ideirányította, mintha Asztalos Béla asztalos mesternek kötelessége lenne a nagyságos egyetemista urak fejébe tömni a tudományt! No, de ez nem így működik. Ötvennégy éve ismerkedett meg a szakmája alapjaival, még édesapja asztalos műhelyében, és azóta is folyamatosan tanul, ha nem is csak a könyvekből, hanem az utóbbi években a gyakorlati tapasztalataiból.
Megéhezik. Mi lenne, ha megmelegítené a vacsoráját, és elköltené? Semmi! Ráér hazamenni, itt is egyedül van, otthon is úgy lenne. Vacsora után előveszi a laptopot és nézelődik a neten.
Odakinn esteledik. Elállt az eső, megtisztult a levegő. Este nyolckor átöltözik és hazaindul. Gyalogosan, mert gondolkodnia kell, és a hűs esti levegőben kényelmes séta közben ez könnyebben megy.
Mit akarsz, öreg? Felteszi magának a kérdést és illik megválaszolnia, még akkor is, ha a válasz egyedül neki szól. Magányos, zsémbes öregúrként akarod leélni a hátralévő éveidet? Arra várva, hogy a fiad és az unokád évente kétszer meglátogasson? Mit gondolsz, ha eladod a műhelyt, ki nyitja rád az ajtót? Lesz-e módod kártyázni a cimborákkal? Vagy ők is hozzád hasonlóan begubóznak, amint elmennek nyugdíjba? Ha nem adják át a tudományukat a fiataloknak, akkor megállnak a régi órák és nem lesz mester, aki megjavítsa. A pékség helyén adalékanyagokkal dúsított, gyári süteményeket árulnak. A szűcsmestert pedig ipari varrógépen dolgozó betanított munkás váltja, aki bőrt és szőrmét fényképekről sem ismer.
Keserű a szája íze és ehhez semmi köze az elfogyasztott vacsorának.
Otthon első dolga megnézni az ügyvéd e-mailjét, melyben ott a két szerződés tervezet. Este kilenckor már nem illik senkit zavarni, csak vészhelyzet esetén. Felhívja, mert vészhelyzet van.
- Szervusz, Mester úr! Milyen hibát vétettem, hogy ilyen későn keresel?
- Szervusz, doktor úr! Azt biz’ még nem tudom, mert nem olvastam a leveled mellékleteit. lenne számodra egy kedvező ajánlatom!
- Hajaj! Ez sokba kerül nekem! Mit akarsz velem megvetetni?
- Semmit, kedves barátom! Sőt, adok-kapok, alapon egyezséget ajánlok! Gondolkodtál már azon, kivel javíttatod a bútoraidat, ha én abbahagyom a munkát? Nem? Lásd, kivel van dolgod, gondoskodom az utódomról! De ehhez a te segítségedre is szükségem van!
Figyel az ügyvéd, mert pontosan tudja, hogy súlya van Asztalos Béla szavának. Nem szól közbe, pedig lenne kérdése, de azt később is felteheti. Egyet azonban muszáj megkérdeznie.
- Mondd kedves mester, az órás, pék és szűcs komáid tudnak erről?
- Dehogy tudnak! Majd péntek estére szervezek egy ultipartit, és elmondom a tervemet, te pedig addigra elkészíted az alapítvány létrehozásához szükséges iratokat. Ingyen és bérmentve, mert ettől kezdve én is ingyen javítom a bútoraidat. Mennyi legyen a kezdő tőke? Kétmillió forint elég lesz? Te értesz hozzá, majd megbeszéljük. Ja, igen, kell egy figyelemfelkeltő név is. Legyen a Mesterségek bölcsője alapítvány. Kizárólag a szegénysorból származó tehetséges fiatalok gyakorlati képzését vállaljuk és segítjük az állami vagy egyéb oktatásban való részvételüket, hogy papírjuk is legyen a szaktudásukról.
Asztalos Béla lelkesedése átragad az ügyvédre is. Elnézést kér a családjától, visszavonul a nappali végében lévő íróasztalához, bekapcsolja a számítógépét és dolgozni kezd. Napközben nem lesz ideje ezzel foglalkozni, de meggyőzte a Mester, hogy jó ügyet támogat a közreműködésével.
Nem tudja, hogy ez időben a Mester már a háza pincéjében leltározza az ereklyéit, mégpedig a mesterségének eszközeit, mondhatni relikviáit, melyek részint az édesapja műhelyéből származnak, részint pedig az idős asztalosoktól évtizedek alatt felvásároltakból állnak. Szinte muzeális értékest képviselnek a különféle gyaluk, faragószék, gyalupad, faragókések, hevederek, kalapácsok, padékek, teknővájó kapacs, szegkiemelő, harapófogók, fundancsok, és különböző jelölő, mérő, enyvező és szorító eszközök, melyeket majd a Bandi gyerekkel közösen megtisztogatnak, digitális fotókat készítenek róluk és a használatukról, mert azok bekerülnek a könyvébe. Mert megírja ám a könyvét, de nem ám négerként a docens úrnak, hanem tisztességesen megőszült idős fehérbőrű asztalos mesterként, azoknak szánva, akik szeretnék megtanulni ezt a szép mesterséget. Ha nem talál hozzá kiadót, akkor az alapítványon keresztül saját költségére megjelenteti, úgy ötven példányban. Annyi elég lesz tíz évig a tanoncainak, másnak meg ne fájjon rá a foga. A tudás hatalom, a mesterségeké is az, még akkor is, ha azt nem ismerik el. Nincs becsülete a szakmunkának, pedig az az igazi művészet. Elég megnézni a kézzel készített intarziás bútorokat, a régi parasztházak faragott fa mennyezetét, a székely kapukat, a kézzel készített bútorokat, ezek között bizony a faragott paraszt bútorok is komoly értéket, szellemiséget képviselnek.
Tanítás közben készít a tanítványával közösen egy intarziás játékasztalt, melyen lehet sakkozni, malmozni, amőbázni és Ki nevet a vég ént játszani. Természetesen készít hozzá megfelelő bábukat is. Ez lesz élete főműve, mégpedig kétszeresen. Egyrészt ennek készítése közben szinte a bútorasztalos szakma valamennyi szépségét megmutathatja a tanítványának, másrészt megalkothatja azt a szépséget, amely több emberöltő alatt képes lesz megőrizni a keze nyomát. Már nem sürgeti a határidő, a pénzkereset, nincsenek kötelező penzumai, kizárólag maga a munka öröme és a tökéletes alkotás létrehozása számít.
Alkotni egy gyönyörűséget, közben tanítani, kell ennél több?
Lázba jön a Mester. Szalad fel a lépcsőn, mert dolga van. Tusol, főz egy nagy adag kávét, amit odakészít a nagy étkezőasztalra. Már csupán ceruzákra, vonalzókra és rajzlapokra van szüksége, meg a játékok pontos méreteire ahhoz, hogy pizsamában nekikezdjen a játékasztal és a bábuk megtervezéséhez.
Elkerüli a fáradtság és az álom, mintha tudnák, hogy nem háborgathatják az öreg Mestert.
Négyszögletű asztalt tervez, háromszázhatvan fokban körbefordítható fed lappal, melynek közepén minden kilencvenfokos fordulatnál más-más játékmező jelenik meg. A lábtartó magasságában a bábuk tárolására beépít négy fiókot. Négy kényelmes szék is kell hozzá, melyek háttámlájába belefaragja az egyes játékok bábujának sziluettjét.
Mire az ablakokon beáramló napfénytől elsápad a csillár fénye, Asztalos Béla úgy érzi magát, mintha megfiatalodott volna, fizikailag és mentálisan is élete delén lenne. Jó ez így, mert a következő három évben szusszanásnyi ideje sem marad. A könyvírás, tanítás és a játékasztal készítés józan ésszel nem fér meg egymás mellett, mert mindhárom tevékenység egész embert kíván.
Hét órakor útnak indul, mert fél nyolcra a műhelyben a helye. A péknél megveszi a reggelijét, és megrendeli délre a cipóban sült csülköt, egy egészet, mert vendég is jöhet, meg vacsorára is kellhet. Kissé meglepődik a barátja, mert nem jellemző a Mesterre, hogy tobzódjon az ételben. Ugratja is, hogy hízókúrát tart és megígéri, hogy személyesen viszi a helyébe, pontban tizenkettőkor. Megnyugtatja a Mester, hogy a pénteki kártyapartin nem a pék komája pancsolta ételt eszik, és úgy készüljön, hogy reggelig haza sem mennek.
Útba ejti a szűcsöt is, aki hozzá hasonlóan precíz ember és nyolcórai nyitás előtt fél órával már benn van. A kártyaparti hírét lelkesen fogadja, mert a felesége elutazik unokázni és úgyis egyedül lenne odahaza. Bezzeg az órás koma úgy esik be a nyitás előtt két perccel, mint akinek rossz az órája és képtelen időben felkelni. Megígéri, hogy a sógorától kapott ötliternyi egri bort elhozza a kártyásoknak, hátha annyira leitatja őket, hogy meg tud nyerni egy-két partit.
Negyed kilenckor Asztalos Béla már munkásruhában van és dolgozik. Nincs idő a lazsálásra, mert mi lesz a három éves tervében foglaltak megvalósításával, ha sokáig pepecsel a munkával. Ég a keze alatt a munka. Tíz órakor egy pillanatra átvillan fejében a gondolat, hogy kihagyja az esedékes cigaretta szünetet, csakhogy keze automatikusan nyúl a füstölni valóért.
- Jó napot, Asztalos úr!
A Bandi gyerek jött a bátyjával, akire elég egy pillantást vetnie, s nincs kétsége afelől, hogy perceken belül hivatalosan is lesz asztalos inasa. A gyereknek ebéd jár és havi húszezer forint. A munkaszerződést heti húsz óráról az ügyvéd elkészíti, egy héten belül.
- Hoztál fiam, papírt és ceruzát?
- Az meg mire kell?
- Úgy gondoltam, első szóra nem tudsz, mindent megjegyezi és jegyzetelsz. Szerencséd van, mert én vettem neked. Mondd csak, mit reggeliztél?
Hallgat a fiú, mint akinek ellopták a nyelvét.
- No, gyere, megreggelizünk. Utána kezdődhet a munka. Miközben dolgozom, megkezdet a tanításodat. Te pedig jegyzetelsz.
Falja a gyerek a tepertős pogácsát, issza hozzá a teát. Somolyog az orra alatt az öreg mester. Így gondolta. Előkeresi a magnót, fejére teszi a fülhallgatót és a mikrofont. Kigondolta, hogy Bandi oktatása lesz a könyv alapja, ezért felveszi a neki adott leckéket, amiket Terike jó pénzért leír a számítógépen.
- Jól laktál, Bandi? Egészségedre. Fogd a füzetet és a ceruzát, húzz egy széket a gyalupadhoz és jegyzetelj. Az első lecke következik. Tudod-e, mi a különbség és az azonosság az ács, az épületasztalos és a bútorasztalos között? Kezdjük az azonossággal. Mindhárman fával dolgoznak.
Beszéd közben folyamatosan jár a Mester keze. Időnként a gyerekre pillant, aki a jegyzetelést illetően meglehetősen tanácstalan.
- Nem kell minden szót leírnod, mert akkor nem haladunk. Csak a legfontosabbakat, mintegy emlékeztetőül, ha újra átnézed, eszedbe jusson, amit mondtam neked.
Töretlen csikó a tanonc, kesztyűs kézzel kell bánni vele, nehogy elriassza. Míg befejezeti ezt a munkát és következő két bútorfelújítást, addig megtanítja az alapokra. Utána kemény munka következik, mert a játékasztal megtervezése és elkészítése pontos munkát igényel. A hozzávaló faanyag felkutatása és megvásárlása is kulcs fontosságú lesz, és nem megy egyik napról a másikra. De ez jó lesz arra is, hogy Bandi megismerje a fafajták tulajdonságait, melyiket mire használják, utána megismerteti az asztalos munkaeszközeivel. Amint itt lesznek a játékasztalhoz szükséges faanyagok, akkor megkezdheti a gyakorlati oktatást is. Amennyiben tanítványa kellő szorgalommal magába szívja a tudományt, mint száraz szivacs a vizet, akkor egy év múlva beíratja az asztalos szakmunkás képzésre.
Az idő képzeletbeli végtelenített homokóráján egykedvűen peregnek a homokszemek. Mester és tanítvány számára egybefolynak a napok, hetek, hónapok. A számítógépen több száz oldalnyira dagad a leírt tananyag. A Mesterségek bölcsője alapítvány megkezdte működését. Egyelőre egy-egy pék, órás, szűcs és asztalos tanuló tanulmányait segíti.
Három év múltán, Bandi gyerek, alias, Boros András feszélyezettnek érzi magát az öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben, mert nincs ehhez szokva. Az ügyvéd úr azonban azt mondta neki, hogy így illik átvenni a szakmunkás bizonyítványát, egyébként is, neki kell néhány szót szólni a végzősök nevében. Tíz meglehetősen velős mondatot írt le egy papírra, amit megmutatott az ügyvéd úrnak is, aki persze hozzátett még hat mondatot.
A szakközépiskola, ahol felnőttképzésben tanult, sokat ad arra, hogy megfelelő ünnepélyes keretek között adja át a szakmunkás bizonyítványokat. Sikerült elérniük, hogy ezen az ünnepélyes aktuson az oktatási tárca képviselője is jelen legyen, aki népszerűségét növelendő, meghívta a sajtó képviselőit is. Asztalos Béla a Bandi gyerek kapacitálása ellenére nem tud részt venni a jeles eseményen, mert azt követően a műhelyben kisebb állófogadást tart az alapítvány támogatásával elsőként végzett szakmunkás tiszteletére, melyre hivatalosan az alapítvány tagjai és kedvezményezettjei. Kizárólag Bandi nem tud a meglepetésről.
A mester tízszemélyes állófogadásra számít, melyhez az ételeket és az italokat, a felszolgálóval együtt már egy héttel korábban megrendelte. A játékasztal is elkészült, melyet e jeles esemény során kíván bemutatni a társaságnak. Egy művelet maradt hátra, mégpedig a délelőtt leszállított kisméretű réztábla ráragasztása, melyen készítőinek neve és az évszám szerepel:
Készítette:
Asztalos Béla bútorasztalos mester
Boros András asztalos szakmunkás
2017.
Hófehér damaszt abrosszal terített a két asztal, egyiken az ételek, a másikon az italok vannak. A Mester otthonról hozott egy fehér abroszt, azzal leteríti a játékasztalt. A pincér percek óta sandítgatja a Mester ténykedését, s nem érti, miért kell letakarni azt, amit egyébként szeretne bemutatni?
Tizenkettőre megérkeznek a meghívottak. Izgatott az öreg, nem állja meg, hogy kimenjen dohányozni, elvégre éppen az ünnepelt nem érkezett meg. Követi az órásmester, maga is rágyújt és próbálja tréfás mondásokkal jobb kedvre deríteni a feszült barátját. Örülnie kellene, hiszen az első szakmunkás éppen az ő kezei alól került ki.
Végre befordul a sarkon az ügyvéd úr kocsija. Fellélegzik a Mester. Szalad hozzá Bandi, mutatja a jeles bizonyítványát.
- Gratulálok, fiam! Gyere, van számodra egy kis meglepetésem!
Meghatódik Boros András, nem számított ekkora felhajtásra. Sokszor keményen bánt vele a Mester, nem kímélte. Kevésnek találta a heti tízezer forintos zsebpénzt, amiről kiderült, hogy elkölteni sem volt ideje. Hiába volt hivatalos húsz óra a heti munkaideje, ez hidegen hagyta a Mestert. Lám, a hozzá hasonló másik három tanonc is örül a sikerének. Ahogyan barátok a mestereik, úgy közöttük is barátság szövődött, mert kinek panaszolják el bánatukat, ha nem a sorstársaiknak. Szinte ugyanazokat mondták a mesterekről, mint amit Bandi is tapasztalt Asztalos úrnál.
Hol késik az ügyvéd úr? Miért mondta neki, hogy menjen előre, később követi? Jön már, de nem egyedül! Három ember tapossa a sarkát, közülük az egyik kamerát hoz a vállán.
Az ügyvéd úr köszönti a jelenlévőket, majd odalép a Mesterhez és int az egyik hölgynek, aki előveszi a mikrofonját és működésbe lép a kamera.
Az ügyvéd úr a Mesterségek bölcsője alapítványról beszél, bemutatja Asztalos Béla asztalos mestert, aki az alapítvány létrehozója és egyben az első végzett tanítvány gyakorlati oktatója. Rövid, célratörő, mégis választékos mondatai valamennyi néző számára érthető üzenetet hordoznak, a mesterségek tudásának fontosságáról, az idős mesterek szellemi hagyatékának megmentéséről, majd felkéri Asztalos Bélát a játékasztal bemutatására.
A meghatottságtól akadoznak a Mester szavai, amint leveszi a leplet a játékasztalról. Krákog egyet, majd odahívja Bandit és megkéri, hogy mutassa meg az asztal működését. Miközben az ifjú szakmunkás kilencven fokban elfordítja az asztallapot, sorolja az öreg, mennyi és milyen faanyagot használtak a készítésénél, milyen ősi asztalos műveletek eredménye a míves tükörsima, selymesen fénylő asztal. A száznyolcvan fokos fordulatnál észreveszi Bandi a frissen ragasztott réztáblát és könnybe lábad a szeme. A Mester feltüntette - mint az asztal egyik készítőjének- a nevét! Holott neki a segédmunkán kívül más teendője nem volt, mert egyre csak jegyzetelte az öreg szavait, aki folyamatosan mondta, mikor miért mit és hogyan csinált.
- Mennyiért lehet megvenni ezt a szép asztalt? – kérdi a riporternő, mely kérdés hallatán, a Mester arcán összefutnak a ráncok.
Az ügyvéd úr, aki nagy gyakorlattal rendelkezik a váratlan fordulatok kezelésében, a kérdező elé lép, és úgy válaszol, mintha e tárgyban kizárólag őt illetné a válaszadás joga:
- Nem eladó a játékasztal! Ez egy és megismételhetetlen bútordarab, amelyen a mester és tanítványa három évig dolgozott! Mindent kézzel készítettek, egyetlen szög vagy csavar sincs benne. Nézze meg a bábukat! Egyedileg kézzel faragott valamennyi! Lelkük van a figuráknak, mert szeretettel készítették. Ez egy valóságos csoda, amely mint a huszonegyedik század elején magyar mester alkotta műtárgy egyenesen múzeumba való. A Mester terveiben szerepel egy szakkönyv megírása, a játékasztal elkésztése során alkalmazott munkafolyamatokról és technikákról, melyet alapítványunk szeretne megjelentetni. Ehhez várjuk az érdeklődők adományait, melyhez az interneten rendelkezésre bocsátjuk a bankszámla számunkat. Alapítványunk további három szakmában képez fiatalokat, péknek, szűcsnek és órásnak tanulhatnak a gyerekek. Elsősorban a gyakorlati oktatásra helyezzük a hangsúlyt, az elméleti tudást tanulóink is az állami finanszírozású szakiskolákban sajátítják el.
Alig várja Asztalos Béla, hogy elmenjenek a vendégek, és a pincér is távozzon.
- Bandikám, hívok egy tehertaxit és átszállíttatom a játékasztalt a házamba. Tessék fiam, ebben a borítékban van a prémiumod. Menj el pihenni egy hétre. Megérdemled. Utána megbeszéljük, hogyan tovább.
Asztalos Béla a tehertaxit két nappal korábban megrendelte, ezért az ugrásra készen várja a hívását, mikor jöhet a bútorért, mellyel úgy kell bánni, mint a hímes tojással. Átrendezte a nagyobbik szobában a bútorokat, hogy legyen megfelelő helye a jövevénynek.
Kifizeti a szállítást, és úgy érzi, háromévi munka után végre kifújhatja magát. Eljött a könyvírás ideje, melyben nincs szüksége segítségre, sőt, ez a tevékenység kimondottan magányos műfaj. Ma nem akar semmire sem gondolni, csak szörföl a neten, mert erre sem volt ideje az utóbbi időben. Erre az estére tartogat egy üveg pezsgőt, amit Bandival akart elfogyasztani, de másként alakult a dolog. Megzavarta az ügyvéd barátja magánszáma, mert a média szereplés egyáltalán nem foglalkoztatta, ahogyan nem látogatta alapítványuk internetes weboldalát sem.
A szokásos esti rituálékat követően immár pizsamában bekapcsolja a televíziót és leül a számítógéphez. Iszik egy pohár pezsgőt és elolvassa a híreket, melyek közül a lényegesek visszaköszönnek a kereskedelmi televízió híradójában. Felkapja a fejét az alapítványukról szóló riportra, melyet úgy vezetnek fel, mintha az világra szóló tett lenne, és Asztalos Béla bútorasztalos mester három év alatt csodát tett a tanítványával, aki képes volt megalkotni a játékasztalt, ami valóságos műalkotás. Az ügyvéd úr nyilatkozatának időtartama alatt végig a játékasztalt mutatták, és a réztábla felirattal zárult a riport.
Még egy pohár pezsgőt iszik, mert nagyon melege van. Az hűti a testét és a lelkét. Megnézhetné az alapítvány web oldalát. Mindjárt megkeresi. Hogyan lehet ilyen rettenetes hőség este nyolckor?
Feljön a cset ikon. Rákattint.
- Szervusz, Pappapa! Hová tűntél? Már két és fél éves a kisfiam! Neked köszönhetem!
- Szervusz… Kislány…
- A jövő héten hazamegyünk látogatóba. Megkereshetlek? Emlékszel, azt mondtad, hogy leszel a nagyapám?
Nagyot sóhajt a Mester, kevés az oxigén. Mély levegőt vesz. Kifújja. Koppan a feje a klaviatúrán.
- Pappapa! Mi történt? Miért nem válaszolsz?
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Bár azt sem írta, hogy olvasta.
Ami bosszant, az a felesleges szájtépés, ahelyett, hogy ahhoz a témához szólnának hozzá, amit felvetek. Meglehet, hogy rajtam kívül ezek a kérdések senkit sem izgatnak.
Lelki szemeimmel látlak, ahogy a babarózsaszín
tunikádban megjelensz, olyan piros arcszínnel,
ami harmonizál a nadrágod színéhez! Látod, a
Sanda tudja, hogy hogyan kell a kissé alacsony
vérnyomásodat megemelni, és aztán a megfelelő
szinten tartani! Ez pedig így egészséges! Soha ne
feledd, hogy akik jól-rosszul reagálnak a te írásaidra,
azok mindig figyelnek rád, tehát nem vagy közömbös
a számukra! Akiket meg nem érdekelsz, azok meg
szopogassanak medvecukrot! Ne feledd, én csak
bíztatni tudlak! Hajrá!
Csókdosom a veresborod: emillio
Sanda! Szövegértésből jeles, hisz azt nem írtad, hogy el sem olvastad...
Elnézést kérek, hogy beleszóltam!
Egyébként a szövegértés valóban gyalázatos kis országunkban, talán ez is az egyik oka, hogy itt tartunk, ahol!
Ebben Yollának tökéletesen igaza van! Még felmérés sem kell hozzá!
Ami bosszant, az a felesleges szájtépés, ahelyett, hogy ahhoz a témához szólnának hozzá, amit felvetek. Meglehet, hogy rajtam kívül ezek a kérdések senkit sem izgatnak.
Csak vicceltem, Yolla!
Olyan muris vagy, amikor haragszol.
Elnézést kérek, hogy beleszóltam!
Egyébként a szövegértés valóban gyalázatos kis országunkban, talán ez is az egyik oka, hogy itt tartunk, ahol!
Ebben Yollának tökéletesen igaza van! Még felmérés sem kell hozzá!
Olyan muris vagy, amikor haragszol.
Még végiggörgetni is hosszú !
Úgy tudom, hogy a PISA felmérés szerint a szövegértésben a sor végén kullogunk. Ám azt hittem, ez a mi korosztályunkra nem vonatkozik, mert minket még megtanítottak olvasni és sokat is olvastunk.
Megint sikerült belopnod magad a csak 1000 - 2000
karaktert olvasók lelkébe! De ez legyen az Ő bajuk!
Soha ne add alább! Írd meg nyugodtan a mondandódat,
mert elég sokan vagyunk kíváncsiak az írásaidra!
Pussz: emillio