Patkányok
Látogatók száma: 79
Várta, hogy jöjjön a magasság, de minél jobban akarta, annál inkább zuhant mind mélyebbre. Repült, de nem fel, mint eddig, hanem befelé egy mély, tölcsérszerű alagútba. Az úton képek villantak be az életéből.
Hosszú percekig nem mozdult. Nézte az aprócska ablakon lassan erekké dagadó páracseppeket, ahogy utat találnak maguknak a lerakódott porban. Hallgatta a motoszkálást maga körül. Patkányok. Egyre több és több van belőlük. A szemeiket is látta, ahogy egyre közelebb óvakodnak. A dögök! Mennyire utálta őket! Hallgatta a saját zakatoló szívverését, próbálta csitítani a vissza-visszatérő remegést, ami a gyomrától indult, hogy uralkodjon minden porcikáján. Még a haja tövében is érezte a csillapíthatatlan, görcsös hidegrázást. Más, mint a fázás miatt érzett vacogás. Ez furcsa szédüléssel jön, és hiába meleg takaró, duruzsoló kályha, nem szűnik, csak felemészt, legyengít, elálmosít.
Nem mozdult, hogy Zsolci fel ne ébredjen. Jó volt vele így, összebújva az ütött kopott matracon, ketten egy pléd alatt, Mióta is? Lassan fél éve ismerik egymást. Akkor kezdődött.
Aztán mégis csak megmozdult. Túlságosan felerősödött a remegés, a szája kiszáradt, a lábai görcsbe rándultak. Ki kellett egyenesítenie, hogy ne sikítson fel fájdalmában. Felállt, odament a koszos ablakhoz. A másik oldalon valaki kihúzta a kukákat, elkezdődött a nap.
- Elmész?
- El.
- Hozol?
- Hozok.
Lassú mozdulatokkal vette fel a kabátját. Különösebben nem is kellett öltözködnie, minden vagyonkája ott volt sovány, törékeny testén. Egy farmer, póló, két pulóver, barna fiúkabát, valamelyik ismerőse hagyta rá, egy szakadt tornacipő, fél pár kesztyű, egy rózsaszín sál, sapka. Ennyi, ami megmaradt a régi életéből. Lenézett a fiúra, akivel megosztotta a vackát. Jó lett volna visszabújni mellé, hallgatni a szívverését, belenézni a szemébe, megcsókolni, felmelegíteni elgémberedett tagjait. Életet lehelni belé, kihúzni a kátyúból, valamit tenni, csak szűnjön az az iszonyú apátia, amiben fiú már napok óta tengődik. Sajnálta itt hagyni, de kettejük közül még mindig ő volt az, aki tudott anyagot szerezni. Legalább is eddig mindig sikerült.
- Darsa! – szólt utána a fiú – hozzál kenyeret is, éhes vagyok!
Nem válaszolt. Nem is nagyon tudott volna semmi biztosat mondani, akkor meg miért áltassa a fiút? Kifele menet a piszkos pincelyukból megbotlott valamiben. Egy döglött patkány hevert a lába előtt. Undor fogta el. Irtózott ezektől a gusztustalan szörnyetegektől. Egyszer Zsolci, amikor felpörgött az anyagtól, megfogott egy ilyen fenevadat és a nyakába tette. Érezte az apró, puha lábak érdességét a bőrén, a szőrének simítását a nyakán, érezte a szagát, és akkor a dög belekapott a fülébe. Perceken át csak visított, mint egy őrült, és ütött-vert mindent, ami az útjába került. Ketten fogták le. Zsolci meg csak nézte, és röhögött valami sátáni kacajjal.
- Véres a füled! Hihihi, rohadt véres …
Akkor gyűlölte a fiút.
- Na, húzz innen a francba, kisanyám! – lökték durván félre a városszéli benzinkút kamionos parkolójában. Rosszkor jött. A placcon négy-öt lány sétálgatott alig felöltözve. Riszáló mozdulatokkal kellették magukat a várakozó sofőrök előtt. Jobb, amikor kevesen vannak, akkor több az esélye, hogy talál valakit, akitől anyaghoz juthat. Hátrament a mosdókhoz, hogy egy korty vizet igyon. Teljesen kiszáradt a szája, és az átkozott remegés sem akart alább hagyni. Állt egy kicsit a tükör előtt. Idegen volt a lány ott szemben. A kócos hajával, karikás szemével, szürke arcával inkább negyven évesnek nézett ki, mint húsznak. Ezt teszi a heroin. Az egész tartásán láthatók voltak a kiégés jelei.
Valahogy anyaghoz kell jutni, még egy napot már nem bírnak ki. Holnap már erősebbek lesznek a fájdalmak, kínzóbb lesz a szomjúság, elviselhetetlenebb a remegés. Holnap már talán késő lesz.
- Mennyi? – lépett oda hozzá a férfi.
- Mivel fizet? – kérdezett vissza Darsa.
- Mivel fizessek? Csak rád kell nézni, kislány! Remegsz az anyagért.
- Dehogy! Csak fázom …
- Na, jól van! Két adag?
- Három? – kérdezett vissza mohón a lány.
- Legyen négy, de akkor némi extrát is várok – vigyorgott gonosz tekintettel a férfi.
Ez a pár gramm volt élete legkeservesebben megkeresett fizetsége.
A következő óra maga volt a pokol. A koszos motelszobában megállt az idő. Darsa az első perctől fogva azt kívánta, hogy legyen már végre vége, mert ezt ép ésszel elviselni nem lehet. A férfi megkötözte, ütötte verte, mint egy vadállat úgy tette magáévá többször is. A lány fájdalomtól többször elájult, de akkor odacipelte a zuhany alá és hideg vizet engedett rá mindaddig, míg magához nem tért. Pedig nem akart visszajönni. Abban az öntudatlan állapotban akart maradni, amíg vége nem lesz, amíg meg nem hal, vagy ki tudja meddig, mert a kínzás már elviselhetetlen volt.
Azt is csak a lét határán hallotta, hogy a férfi bevágja maga mögött az ajtót, morogva, haragtól fröcsögve:
- Már csak az hiányzik, hogy összeszedjek tőled valami betegséget, te szuka! Egy rohadt hazug kurva vagy! Ha valami bajom lesz, megkereslek, ezt vésd abba a félnótás fejedbe. Megkereslek és megöllek!
- Hoztál? – kérdezte a fiú, amint bevonszolta magát a pincébe.
- Hoztam – felelte Darsa, miközben lerogyott a koszos matracra. Nem emlékezett, hogy ért haza, de arra igen, hogy a férfi mielőtt elkezdődött az egész rémálom, négy apró csomagocskát hagyott az éjjeli szekrényen. Amint magához tért, a szeme a papír borítékocskákat kereste, és megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor meglátta. Hányszor hallotta már, hogy fizetség nélkül mennek el a kamionosok, félelmet és fájdalmat hagyva maguk után. De most ott lapult a zsebében a négy apró csomag.
- Mennyit? – csillant fel a fiú fakó szeme.
- Kettőt – válaszolt Darsa, és magában ujjongott, hogy képes volt belehazudni Zsolci szemébe. Jó lesz az a kettő holnapra.
Egyszerre lőtték be magukat. Darsa becsukta a szemét, hogy jobban koncentrálhasson a repülésre. Várta, hogy jöjjön a magasság, de minél jobban akarta, annál inkább zuhant mind mélyebbre. Repült, de nem fel, mint eddig, hanem befelé egy mély, tölcsérszerű alagútba. Az úton képek villantak be az életéből. Kezdetben egy-egy örömteli mozzanat, aztán jöttek a fekete képek, a fájdalom, a kétségbe esés, a harag és a düh. Még hallotta, hogy valami motoz a fülénél. Patkány. Ezt akarta mondani, de valahogy elveszett a hangja, aztán már nem volt semmi.
Másnap Zsolci ébredt fel elsőként. Fájt a feje, kiszáradt a szája, iszonyatos szomjúság kínozta. Lassan mozdult, hogy a lányt fel ne ébressze. Rossz bőrben jött meg tegnap este, csak aludjon. Kinn elvégezte a dolgát, aztán elment, hogy a környékbeli kukákból valami ennivalót kotorjon össze. Nem maradt el sokáig. Azzal a gondolattal nyitott be a pincébe, hogy milyen hálás a lánynak, hogy szerzett anyagot. Tudta, mit kellett fizetni érte.
Ugyanúgy találta, ahogy elment. A fal felé fordulva, mozdulatlanul. Csak a patkányok, azok a hülye kis dögök! Ott cepedliztek Darsa arcán. Miért hagyja? Miért nem visítozik? És akkor meglátta. A lánynak véres volt a füle.
- A füled! – vihogott – Hallod? Véres a füled!- lépett oda a lányhoz. Amint maga felé fordította, Darsa keze élettelenül koppant a hideg járólapon. A fiú egy darabig nézte az élettelen testet, hagyta, hogy a patkányok újra végigszaglásszák a halott lány arcát, aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve kutatni kezdett a lány zsebében.
- Kurva! Te hülye kurva - morogta, miközben kivette a maradék két csomagocskát a lány zsebéből. Aztán elfordult, hogy előkészítse az aznapi adagot.
Már csak a patkányok figyeltek a lányra. Azok az undok patkányok.
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Megrázó történet. Nem ismerem ezt a réteget, sem a szokásaikat. Az emberi roncsok, a méltatlan körülmények és a tragikus vég ellenére semmi más nem létezik számukra, csak az anyag. Vajon hogyan kerültek ebbe a helyzetbe? Mért? Mit lehet tenni ellene? Ki tud tenni ellene? Egyesek miért és mások miért nem? Elgondolkodtató.
Üdv: Ailet
Köszönöm, Nurse.
Zsötem
Pusz Orsolya
Szia Nurse!
Megrázó történet. Nem ismerem ezt a réteget, sem a szokásaikat. Az emberi roncsok, a méltatlan körülmények és a tragikus vég ellenére semmi más nem létezik számukra, csak az anyag. Vajon hogyan kerültek ebbe a helyzetbe? Mért? Mit lehet tenni ellene? Ki tud tenni ellene? Egyesek miért és mások miért nem? Elgondolkodtató.
Üdv: Ailet
Szerencsés vagy, hogy még nem szembesültél hasonló problémával. (Igazából magam sem)
A kérdéseid jogosak, már gondolkoztam rajtuk, talán egy következő írásban azt is elmesélem :-)
Köszönöm figyelmedet : Nurse
Kiváló olvasmány, kitűnő írás.
Köszönöm, Nurse.
Zsötem
Nagyon eltaláltad a történet hangulatát. Sajnos volt benne részem ha nem is ilyen keményen.Nem szégyellem hogy egy kicsit megkönnyeztem.
Köszönöm, hogy olvastál, hogy elolvastál :-)
Szia Nurse! Nagyon tanulságos volt a történeted!
Pusz Orsolya
Merre csavarogsz? :-)
Puszi: Nurse
Örülök, hogy így érzed, Orsolya !
Merre csavarogsz? :-)
Puszi: Nurse
Orsolya
Ez nagyon jó lett.
Pinokkió
Találsz belőlem sok helyen:)kivéve erre..., de a Te írásaidat mindig elolvasom mert az egyik kedvenc íróm vagy:)))) millió pusz
Orsolya
szomorú írás...
:-(
szomorú írás...
:-(
szomorú írás...
Nem találtam benne hibát. Ez egy kis remekmű.
Most volt "düh" az írásban, elővette minden mérgét és tudását, és mert őszintén írni. (Kicsit személyemnek szólónak is éreztem az írást. Azt hiszem ügyes tanár vagyok, sikerült kifacsarnom Önből a jót. Olyan, "na ehhez mit szól a vén Bokor", írásnak éreztem? Idáig ez a műve vezet nálam.) Az írást szépen elindította, és végig magához kötötte az olvasójának figyelmét. A cselekmény töréseit - amit kértem -, azt is úgy építette be, hogy ne zökkentse ki az olvasót, csak érzelmileg sokkolja. Ügyes!
Gratulálok.
Bokor