újabb események régebbi események további események
08:13
Tündér módosította a naplóbejegyzését
08:12
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
16:53
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
16:36
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:58
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Rák

2010. július 13. - Látogatók száma: 67

Életében, akkor volt először kórházban az édesanyja. Nem igazán akarta, hogy egyedül maradjon, miután hazaengedik majd, ezért magához vette. Férje nem ágált szavakkal ellene, csak tettekkel. Nem is tudta a mai napig sem eldönteni, melyik a fájdalmasabb. Olyan két hónap volt az egész. Ennek is már tíz éve talán. Majd a férje anyukája is megbetegedett, az anyós.
- Emlékszel? Anyu is itt volt. Hozzuk magunkhoz Anyud is haza, felépül majd lassan, és utána mehet a megszokott fészkébe. - mondta urának az asszonyka. Ennek meg olyan bő négy éve. Viszont az anyós nem épült fel. Sőt! Pelenkázni is kellett és etetni, kommunikálni is képtelenség volt már vele. Közben az asszonyka is rákos lett. A férje nem változott semmit, miután megtudta. Minden ugyanúgy maradt, mint előtte sok-sok éve. Egy szombat reggeli napig. Mert azon a bizonyos szombaton gyökeresen megváltozott minden. Rosszul lett a férj és mentővel el kellett vitetni a kórházba. Hétfőn már az édesanyja is ott volt, csak Ő az elfekvőben, a másik szárnyban. A menye intézte, tejhatalmilag. Morfiumot kapott a férj, kezelést - semmit.
- Jóra nem szabad számítani! - mondta a kezelőorvos a feleségnek, aki másnap reggel majd befekszik a saját műtétjére egy távolabbi kórházba.
Beszéltem telefonon az asszonykával. Azt mondja egy kő esett le a szívéről, miután elment a mentő, nekiállt sikálni a lakást. Takarított olyan erővel, mint rég már. A természet is besegített, hiszen fújt a szél, beszáradt mindene.
- Nincs húgy szag a lakásban. Érted!? Nem érzem a húgyszagot sehol. - majd folytatta. - Voltam bent Károlynál is, kérdezte mit tegyen, ha az oldalán akarják kivezetni a székletét majd? - mondtam neki, hogy ezt neked kell eldöntened. Nem is tudtam igazán arra figyelni, amit mondott, csak az járt a fejemben és annyira meg szerettem volna tőle kérdezni:
- Miért nem tisztelt engem soha?
- Eszedbe ne jusson ilyet tenni! A morfiumtól félre beszélhet. Ami elmúlt, arra semmi mentség nincs! - vágok szavába illetlenül, hiszen részese voltam sok-sok értelmetlen vitának rég, - így tudtam mit beszélek.
Szerda reggel megműtötték az asszonyt sikeresen, következő héten már otthon is volt. Pár napra rá a férjét is kiengedték, "otthon akarok meghalni" alapon. Harmadik napja voltak ketten otthon, amikor is jött az értesítés, a mama meghalt a kórházban. Elvitte a rák. Kettő hétre rá a fiát is. (Azóta megy is a beszéd a faluban, hogy elvitte magával a kisfiát.)
Eltemette az anyósát, majd urát és parancsolóját az asszonyka. Ő maga meg már gyógyulófélben. Jó a közérzete, a körülményekhez képest. Minden szövettani eredménye: Negatív. Volna kedvem a kórlapján egy okozati tényezőt áthúzni. Melyiket? Melyiket? Hát azt a szót, hogy STRESSZ.

Ui.: Sokszor az élet olyat produkál, hogy azt emberi elme, fel sem tudja hirtelen fogni, s gondolja, mindez csak mese. Holott ez is csak egy hétköznapi történet. Egy a több millió közül.

A cikket írta: Laura

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. augusztus 2. 10:31
Az életben mindenért meg kell fizetni...
Szomorú történet, de a vége jóóóó !Ez az oldal pont azért van, hogy életteli cikkeket olvasson az ember.
2010. július 15. 14:34

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2010. július 15. 14:18

Utálnék nyerni;-) !!!







Ígyleheteksajátmagam, béna!

Véletlen volt. Magam sem értem, hogyan is történhetett meg... ;-)


Imádomazorrodat.
2010. július 15. 14:18

megtekintés Válasz erre: Laura - 2010. július 15. 14:03

Köszönöm a segítséged, egy vesszőt és egy kötőjelet beillesztettem.
Kitüntetésnek veszem írásaim felé mutatott érdeklődésed.
Ha időd engedi, a továbbiakban is számítok építőjellegű segítségedre.




Igazad van, én már nem engedhetem meg magamnak eszeket sem. ;-)

Utálnék nyerni;-) !!!







Ígyleheteksajátmagam, béna!
2010. július 15. 14:06

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2010. július 15. 11:26

Sziasztok!
Szerintem a helyesírás az a kérdés, amire tényleg figyelni kell! Magyarok vagyunk, írjunk helyesen magyarul!
DE! Fent a jobb oldalon a "Funkciók"-ban van egy olyan gomb, hogy "jelentem a moderátornak". Kérlek benneteket, hogy elsősorban ezt használjátok a helysírási hibák jelentésénél, ne a hsz-eket csúnyítsuk ezzel és bántsuk meg az írót, aki esetleg csak figyelmetlen volt!
Mindenkinek szívesen segítek, ha van érkezésem.
Pussz,
Tündér

Semmi gond. :)
Sokkal jobban oda kellene figyelnem.
2010. július 15. 14:03

megtekintés Válasz erre: dArc - 2010. július 15. 11:07

..meg szerettem volna kérdezni...
HELYESÍRÁS

Köszönöm a segítséged, egy vesszőt és egy kötőjelet beillesztettem.
Kitüntetésnek veszem írásaim felé mutatott érdeklődésed.
Ha időd engedi, a továbbiakban is számítok építőjellegű segítségedre.




Igazad van, én már nem engedhetem meg magamnak eszeket sem. ;-)
2010. július 15. 13:57

megtekintés Válasz erre: Farkas Margit - 2010. július 14. 07:26

Tanulságos!

Én is úgy vélem. Olyan gonoszul bumerángos...
2010. július 15. 13:56

megtekintés Válasz erre: Babenko - 2010. július 14. 07:04

Igen a stressz sok rosszat tud okozni... A cikked viszont tetszett. Megkaptad a valóságpontot is tőlem.

Tudatosan küzdök ellene jómagam is. Mármint a stressz ellen. Nem bosszantom magam mások miatt.
Életszaggal rendelkező dolgokról nem nagy kunszt írni...

Köszönöm.
2010. július 15. 13:54

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2010. július 14. 05:15

Kedves Laura! Nem semmi, lehet ebben valami, hogy elvitte a fiát! Hallottam már ilyet! Jó írás üdv Orsolya

Isten tudja mi a valóságalapja. Véletlen volt vagy ez volt nekik megírva. Ki tudja? Mindenesetre zajlottak az események rendesen.

Mitől tartod jónak? Megosztanád velem, ha megkérlek!
2010. július 15. 11:26
Sziasztok!
Szerintem a helyesírás az a kérdés, amire tényleg figyelni kell! Magyarok vagyunk, írjunk helyesen magyarul!
DE! Fent a jobb oldalon a "Funkciók"-ban van egy olyan gomb, hogy "jelentem a moderátornak". Kérlek benneteket, hogy elsősorban ezt használjátok a helysírási hibák jelentésénél, ne a hsz-eket csúnyítsuk ezzel és bántsuk meg az írót, aki esetleg csak figyelmetlen volt!
Mindenkinek szívesen segítek, ha van érkezésem.
Pussz,
Tündér
2010. július 15. 11:07
..meg szerettem volna kérdezni...
HELYESÍRÁS
2010. július 14. 07:26
Tanulságos!
2010. július 14. 07:04
Igen a stressz sok rosszat tud okozni... A cikked viszont tetszett. Megkaptad a valóságpontot is tőlem.
2010. július 14. 05:15
Kedves Laura! Nem semmi, lehet ebben valami, hogy elvitte a fiát! Hallottam már ilyet! Jó írás üdv Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: