Rakkottasok (1)
Látogatók száma: 44
Felhasznált irodalom: Dildaln: A chilis bab c. alkotása Mindennapjaink: „Hétköznapi történetek”
Sok mindent eszembe juttat a cikked. Nem csak a Mari nénit. Meg, hogy a jó kajákkal ideszoktattam őket, az egész bagázst.. Ide a rozsdás bökőt, ez így igaz, ahogy mondom. Nem volt benne mégsem köszönet, mert még az ünnepek végét sem bírta ki (persze kinek, mi a vége? Nálam kitarthatna egész évben.) Esetükben ez mégis csak addig tartott, amíg megették, amit elébük tettem, pedig nekem voltak egyéb elvárásaim is, nevezhetnénk akár számító elvárásoknak is, amivel viszonozhatták volna a „kedvességem”. Betölthette volna pl. a társalkodónői szerepét a Mari-néni, ha már a kicsi lányom olyannyira megkedvelte őt, amihez viszont, mint neked a takarításhoz, nem igazán fűlött különösképpen a foga.
Megértettem, hiszen éppen azért gondoltam rá, legyen már valami hasznom is belőle, mert nekem nem vált be, hogy még a társalkodónő szerepét is betöltsem, a főszerep mellett. Egyedül ehhez én már kevésnek bizonyulok…
Elmúltak az ünnepek, és vele együtt a bejgli, a sütik és a finom falatok, cigisodrás, kávézás korszaka is lejárt. Új évet indítottunk tele reménységgel, bizakodással, a hétköznapok velejáróival, vagyis kezdődött minden elölről. Hosszú hónap elébe néztünk, csak úgy beosztással. Nekem nem jelentett ez különösebb gondot, hiszen a takarékosság elvét képviseltem mindig is, semmi nem mehetett kárba alapon! Mindenkire, még a kutyusok, macsekok, madarakra is gondolva és természetesen „Mari nénire” és leendő menye kis Mira babájára és a Sziszi kutyára…
Feltűnt nekem az a néma csend, ami a korábbi időszakokra nem volt jellemző, éppen ellenkezőleg, és szinte már hiányzott, ha sok is volt belőle, a nagy durrogás. Ajtó ki-be döngetés, ki-berohanások, ordibálások, át-, meg visszaszaladgálások. Ez a hirtelen csend szinte nyomasztóan hatott nem csak rám. És, mint mindig, ha Mari néni kopogása hosszabb időre elmaradt, kicsi lányom nem állta meg szó nélkül és rákezdett. Szókincsért neki sem kellett sorba állnia.
- Most mi van? Elmúltak az ünnepek és le vagyunk sz@rva?
- Á dehogy! - mondtam volna, csak még biztosan alszanak… Meghallhatta a dünnyögésemet a kicsi lányom, mert folytatta és ez így ment volna egész nap, és hetekig, ha le nem állítom időben…
- Hagyd már őket a csudába! Ezek biztosan átalusszák a hónapot, mert a nyugdíj még sokára érkezik… Csodálkozol? Ez az igazság egy fontos része.
Magam is a tűrőképességem határát súroltam… de mint gyakorló ünnepek utáni háziasszony, hiszen nem volt ez másként máskor sem, különösebb gondot nálam nem okozott… ugyan mi változott volna mások életében is, mint az elmúlt hónapokban? Ezzel vigasztaltam magam, letudtam volna a dolgot, de nem úgy a kicsi lányom, aki addig rágta a fülemet, míg besokalltam… Ez sem volt szokatlan minálunk. Azt nem értettem soha, hogy miért ragaszkodik ennyire valakihez, akinek csak ennyit jelentett, de kezdtem megsajnálni őt, mert így igaz, ahogy mondom, magam sem értettem ezt a fordulatot…
- Nesze neked „boldog új év! - kívánások sorozata a részükről, képmutatás lett volna az egész? - morfondíroztam és nem értettem, ugyan mit követtünk el, ami ezt váltja ki belőlük, de különösen Mari néniből? Egyik gondolatomat követte a másik, így raktam apránként össze az elmúlt heteket, hónapokat, míg nem lett belőle egy rakottas…
- Ebbe bele lehet gárgyulni. Ezt én nem csinálom tovább! Ennek így semmi értelme. Belefáradtam. Elég volt! Megsértődtem.
- Kitettük a szívünket, lelkünket és ezt érdemeljük?... - Hiszen még a Sziszi kutyát és a Mira babát se látjuk már hetek óta? Na, ne már! - mondtam egészen a nyugdíj napjáig, belelovalva magam a velük való szakításba… És ekkor jött a fordulat. Szinte beleborsózik tőle a bőröm. Abba is hagyom itt...
*
Ma én is bemondtam az unalmast. Kiosztottam a feladatokat kicsi lányom, mert nekem az van és köztem. Az mégsem járja, hogy egyedül én vigyem el a balhét a munka dandárját, minden egyes napon?!
... és mondhatnám kimerülésig, hogy ez miben nyilvánul meg, de hát a személyiségi jogok?... Nem akarok én senkit megsérteni!?... de, ha egyszer semmi foganatja a szép szónak?! Az elképzelésem jó, csak a kivitelezésben csúszik bele némi hiba... Tehát ott tartottunk, hogy eljött a nyugdíj napja… folyt.köv.
Na, akkor megyek mosogatni! :-)
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Éva!
Most látom csak, milyen írásokra ösztönzött a cikkem! Eddig sajnos nem voltam az oldalon, betegek voltunk.
Jaj, de örülök, hogy megosztottad velünk te is az élményeidet! Úgy látom, nem csak én szenvedek az áldott jó szomszédoktól! Neked meg pont olyan aranyszíved van, mint nekem! :-)
Gyorsan olvasom a többit is!
Puszi!
Már szinte előre sajnállak, így egy kissé hosszú lesz. Nyugodtan oszd be, ne vidd túlzásba. Főleg, ha beteg is voltál, ez nem garantálja a teljes gyógyulást.
De mégis, sajnáltam volna, ha idáig nem jutsz el... :-)
Köszönöm!
Most látom csak, milyen írásokra ösztönzött a cikkem! Eddig sajnos nem voltam az oldalon, betegek voltunk.
Jaj, de örülök, hogy megosztottad velünk te is az élményeidet! Úgy látom, nem csak én szenvedek az áldott jó szomszédoktól! Neked meg pont olyan aranyszíved van, mint nekem! :-)
Gyorsan olvasom a többit is!
Puszi!
Ami igaz, igaz. Én semmit sem sajnálok azoktól, akinek kevesebb van még nálamnál is. De ne felejtsük el, hogy ott könnyebb beosztással élni, ahol csak ketten "koplalnak", mint ahol hat plusz két fő nézi a plafont. Beszélgetéssel az idő múlását ütöttük volna agyon, és a korgó gyomor hangját sem hallani annyira... :-)
Amúgy köszönöm, hogy ezt az írásomat is megosztottad. Had tudja meg a "világ" hogy mi még a nyomorból is képesek vagyunk humort eszkábálni.
Puszi, Éva
Pussz, Tündér
Kedves Évánk!
Biztosan nagy szíved van és a kosztod is pompás, különben nem járnának annyian hozzátok. :)
Pussz, Tündér
Amúgy köszönöm, hogy ezt az írásomat is megosztottad. Had tudja meg a "világ" hogy mi még a nyomorból is képesek vagyunk humort eszkábálni.
Puszi, Éva
Biztosan nagy szíved van és a kosztod is pompás, különben nem járnának annyian hozzátok. :)
Pussz, Tündér
Ahogy mondod...
Várj! Megint jönnek, kopogtatnak... szinte reng belé az ablak...
... és hol van még a nap vége?
:-)
Néha pedig jó egy kis csend és nyugi, de csak ha magunk választjuk. :)
Puszi
Várj! Megint jönnek, kopogtatnak... szinte reng belé az ablak...
... és hol van még a nap vége?
:-)
Puszi