Rakottasok (3)
Látogatók száma: 41
Ez az ember, aki ott állt a kis ablakomnál, nem tudom mit fogott fel belőle, de én csak mondtam a magamét. Eszemben sem volt beengedni, pedig a lépcsőház nagyon hideg. Ő egy szál trikóban tűrte, amit a fejükhöz vágtam minden korábbinál hevesebben…
Az élet tartogat számunkra nem kevés meglepetést. Nem véletlen, amikor azt mondom, nem szeretem őket. A meglepetésekkel mindig csak a baj van.
Az ember két lényegeset nem válogathat meg: a rokonokat és a szomszédokat.
Emlékszem az elmúlt évekre, amikor azon drukkoltam, hogy Mari néni találja meg a következő lépcsőfokot, lehetőleg a ház falához közel és a saját ajtaját a földszinten se tévessze össze az enyémmel, addig legalább, amíg kijózanodik. Ki nem állhattam ezt a fajta időszakos „gyengeségét”, amibe próbálta belefojtani a bánatát. Akkor még csak azt hittem, ismerem, azóta mindig felteszem magamban a kérdést:
- Biztos, hogy ismerünk egy másik embert?
Nem az a célom, hogy felemlegessek mindent, ami rossz volt a múltban, de nem lehet figyelmen kívül hagyni és nem is lehet elfelejteni, ha a dolgok összeadódni látszanak.
A mindennapok keservét mindenki a maga szemszögéből ismeri leginkább és próbál így vagy úgy segíteni saját magán, a családján elsősorban, hogy ne rakódjanak egymásra, amikor már azt sem tudjuk esszük-e vagy isszuk?
Ki ne tudná annak a fontosságát, hogy ezért nem keveset kell tennünk a mindennapokban.
A hozzáállás az, ami nem mindenkinél jelentkezik egyformán. Emlékezetem szerint ezt párszor megfogalmaztam Mari néninek is.
Nagy családból való vagyok, ezért sokkal inkább megértőbb az átlagosnál. Nem naiv, hiszékeny, orránál fogva vezethető, arról tudnék, de mindenképpen toleránsabb az elvárhatónál. Vagyis valahol e körül lavírozok. Némely emberek képesek önmagukat felülmúlni, ha szorít a cipő. Emlékeztem azokra az időkre, amikor magam is bajban voltam, és mi mindenre voltam képes erőn felül akár, levetkőzve minden addigi félszegségemet, vágtam bele egyenesen a közepébe. A szégyenérzetet félretéve, mindig csak arra az egy célra koncentrálva, ami átbillentett a holtponton.
Én tudom és nem felejtettem el, ezért vagyok képes félretenni minden sérelmemet és esetenként segíteni a bajbajutottakon. Többször is megfogalmazódott bennem az elmúlt években, hogy hová vezethet ez? És arra a következtetésre jutottam a dolgok kimenetelét illetően, hogy nem minden áron vagyok erre képes, hajlandó és hadra fogható. Már nem.
Ennyi bevezető után érkeztünk el az ominózus ez év január hónap utolsó előtti napjához, amikor a szülinapomat ünnepeltük meg a magunk szerény módján és betoppant egy váratlan vendég. Legnagyobb örömünkre hozott nekünk sütit, a kedvenceimet. Rövid időt töltött velünk - csak átmenetit - dolga végeztével elment és csak annyit jegyzett meg, hogy a lépcsőházi kanyarban találkozott a Mari nénivel, akit igen rossz bőrben látott, és ha így folytatja, nem sok jövőt jósol neki kinézetét tekintve.
Nem telt bele fél óra és Mari néni ott állt az ajtómban, elég határozottan értésemre adva, hogy engedjem be. Kinyitottam a kis ablakot, fő az óvatosság, ekkor minden átmenet nélkül egyenesen a képembe mondta:
- A haverod?
Köpni, nyelni nem tudtam olyan hirtelen és váratlan ért ez a következtetése a vendégemet illetően. Mari néni azt követően is ott toporgott az ajtóm előtt, és kitartóan kopogtatott, amikor nyomatékosítottam, hogy mennyire nem kívánatos ő az otthonomban. (Mari néni ugyanis jól tudta ki és milyen célból, igen ritka alkalmanként szokott meglátogatni bennünket, hiszen a sógorom volt.)
Megértheted, ha nem tudom itt és most folytatni a történetet, mert ma is kiver tőle a víz, ha eszembe jut a folytatása… Erősen gondolkodom, hogy egyáltalán sikerül-e valaha is lezárnom, nem itt, hanem úgy általában, magamban a történteket... Pedig muszáj lesz.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nem irigyellek az ilyen szomszédságért... :(
Amúgy nekem egyszer mondta egy okos nő, hogy ha valakin örökké segítek, azzal nem segítek neki igazából, csak mindig megmentem a tettei következményeitől.
Puszi
Neked Mari nénid, nekem János bácsim van, mit mondjak átérzem a helyzetedet. Nem irigyellek, én is toleráns vagyok, de mikor hajnalba azért kopog, mert nem tud bemenni a aját ajtaján az néha dühít. Nem olyan régen azt mondta már annyiszor felkopogott sé látott háló ruhában, vagy köntösbe, hoyg lakhatnánk egy lakásba is. Heves tiltakozásom kinevetve azt mondta több humorérzéket várt el tőlem, mert Ő egy aranyember, csak hát a mértékkel és a pohárral van jobban, mint kellene.
Üdvözöllek és kitartás barátosnőm ! Puszi Éva.
Neked Mari nénid, nekem János bácsim van, mit mondjak átérzem a helyzetedet. Nem irigyellek, én is toleráns vagyok, de mikor hajnalba azért kopog, mert nem tud bemenni a aját ajtaján az néha dühít. Nem olyan régen azt mondta már annyiszor felkopogott sé látott háló ruhában, vagy köntösbe, hoyg lakhatnánk egy lakásba is. Heves tiltakozásom kinevetve azt mondta több humorérzéket várt el tőlem, mert Ő egy aranyember, csak hát a mértékkel és a pohárral van jobban, mint kellene.
Üdvözöllek és kitartás barátosnőm ! Puszi Éva.