Rövid lett...
Látogatók száma: 216
Ezzel az írással unokatestvéremre szeretnék emlékezni. Fiatal volt, csupán harminckét évet élt. Talán érezte, hogy nem lesz hosszú életű. Habzsolta az életet, mint aki tudja, hogy nincs sok ideje. Gyorsan, és sokat kell élnie.
Már eltelt négy év, mégsem felejtem el azt a napot. Mintha ma lett volna. Emlékeimben élénken él. Talán a fájdalom miatt, amit akkor éreztem.
Egy szeptember végi nap volt. Pontosabban szeptember 29-e. Álltam a butik előtt. Ott dolgoztam. Alig volt vásárló, így ráértem. Az iskolásoknak futóverseny volt. Lányom is részt vett rajta, ezért messziről figyeltem az eseményeket.
Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Egy kétségbe esett női hang volt. Az egyik rokonom.
- Ráérsz? Lacit baleset érte. Most telefonáltak. Nem adnak telefonon felvilágosítást. Be kell menni a kórházba. - mondta szinte sírva.
Laci az unokája volt. Az egyetlen. Szülei már nem éltek. Korán meghalt az apukája is, aki az unokabátyám volt.
Bezártam a butikot, és férjemmel elmentünk a néniért.
Nagyon féltem, hogy valami komoly baj történt. A nagymamának is rossz előérzete volt. Elindultunk. Egy órán belül a kórházban voltunk.
A portán elmondtam, miért jöttünk. Továbbküldtek.
Útközben megláttam négy jó nagydarab kopasz férfit. Sírtak. Csorogtak a könnyeik.
- Szegények! - gondoltam - Biztos közeli ismerőst, vagy barátot veszítettek el.
A recepcióra értünk. Elmondtuk, mi járatban vagyunk. Az orvos behívta egyikünket. Férjem ment be. Könnyes szemmel jött ki. Az orvos utána. Odajött hozzánk. Már láttam, hogy nagy a baj. A doktor felénk fordult, s így szólt:
- Sajnálom asszonyom! Az unokáját baleset érte. Hátulról motorral nekiszaladt egy kőszállító autónak. A bukósisak nem volt bekapcsolva. Az ütközés következtében lerepült a fejéről. Olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy nem tudtuk megmenteni az életét. Kétszer sikerült újraéleszteni. Mindent elkövettünk, de sajnos meghalt.
Hirtelen a néni fel sem fogta az orvos szavait.
- És bemehetünk hozzá? Beszélhetünk vele? - kérdezte sírva.
- Ángyi! Laci meghalt! - mondtam el neki újra.
Ekkor már megértette. Szinte összeroppant.
Az előzőleg látott fiatal férfiak elindultak felénk. Sírtak. Laci barátai voltak. Felnőtt, kőkeménynek látszó férfiak zokogtak, mint a gyerekek. Őket is nagyon megrázta barátjuk elvesztése. Őt mindenki szerette. Kedves, segítőkész volt. Egy igazi jó barát.
Részvétet nyilvánítottak. Együtt sírtunk. Telefonszámot cseréltünk, azután ők elmentek.
Mi még átvettük a ruhákat és tárgyakat, amik leltár szerint Lacinál voltak.
Szívünkben elmondhatatlan fájdalommal mentünk haza.
Útközben rokonom elmesélte, mikor Laci utoljára ment el tőle, mi volt az utolsó, amit mondtak egymásnak.
- Laca! Vigyázz magadra! - kérte imádott unokáját a nagymama.
- Ne félj! Csalánba nem csap a ménkő! - válaszolta nevetve Laci.
Belecsapott!
Az egész temetést nekem kellett intézni.
Sírva készítettem össze a ruhákat, amiben eltemették. Rettenetes érzés volt.
A barátokkal is én tartottam a kapcsolatot. Sokan voltak. Egyet közülük megörököltem tőle. A legjobb barátját, akit szinte testvérének tekintett. Ő a nagymamát is látogatja. Mintha az unokája lenne.
Elvesztettem egy kedves rokonomat, de nyertem helyette egy barátot. Mintha a testvérem lenne.
Sokat beszélünk, és könnyes szemmel emlékezünk Lacira, aki csupán harminckét évet élt.
"Az Ő szíve meghalt, a miénk vérzik.
A halál fájdalmát, csak az élők érzik!"
NYUGODJON BÉKÉBEN!
A cikket írta: KiralyCsilla1965
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ha nem dobog a szív, nem beszél egy száj, könnyeink nincsenek, csak érezzük, hogy fáj.
Miért az ment el, aki a legszebben élt?
Válaszolj hát Istenem!!
Miért?
Nagyon szép!!! .....!!nincsenek szavak...
Nagyon szép!!! .....!!nincsenek szavak...
Inkább soha ne kellett volna, ezt megírnod!
Meg könnyeztem. :(
-Nincsenek rá szavak!
Üdv: Branner
Köszönöm,hogy megosztottad-e fájdalmat,velem, velünk.
Inkább soha ne kellett volna, ezt megírnod!
Meg könnyeztem. :(
-Nincsenek rá szavak!
Üdv: Branner
Én köszönöm, hogy elolvastad!
pussz
Csilla
Fájdalmas történet. Nekem tetszett az írás, és átjött a fájdalom, a veszteség.
Amikor elvesztünk valakit, borzasztó érzés, ami nem múlik el sosem. Írásodat olvasva, megelevenedett öt évvel ezelőtt elment édesanyám utolsó napjai.
Köszönöm, hogy elolvashattam.
pussz: Klári
Szia Csilla!
Fájdalmas történet. Nekem tetszett az írás, és átjött a fájdalom, a veszteség.
Amikor elvesztünk valakit, borzasztó érzés, ami nem múlik el sosem. Írásodat olvasva, megelevenedett öt évvel ezelőtt elment édesanyám utolsó napjai.
Köszönöm, hogy elolvashattam.
pussz: Klári
Sajnos a mai napig nem múlt el a fájdalom. A hiányérzet is megmaradt. Kimegyek a temetőbe, egyre több rokon, barát...és férjem is ott nyugszik már. Sajnos egy másik kedves unokatesómat is elveszítettem, aki a támaszom volt, mikor a férjem is meghalt.
Köszönöm, hogy olvastad az írásomat!
Pussz!
Csilla