Számvetés

Látogatók száma: 30

„Jobb ma egy túzok, mint holnap egy veréb!”

Bár fogalmam sincs mit gondolsz, és mégis mondom, mert szükségem van rá. És itt ez a lényeg, nem vagyunk egyformák! Ezt jó, ha tudja mindenki a maga szemszögéből nézve, legyen az testvér, barát, vagy kívülálló.

Ha többször nem is, de egyszer mindenki szembe kell nézzen magával. Én ezt tettem. Tedd te is!

Minden jó okom meg volt rá, hogy így döntöttem!

Lehettetek volna nekem a Minden, de nem azok voltatok. Testvérek, a sokból, ketten, a legdrágább után, ő a Kincsem volt! Nem kellene mondanom, az a gyermekem, akit elvesztettem!

Négy éve ennek már, hogy nincs velem, és ti még mindig nem tudjátok ez mit jelent? Számomra a legnagyobb veszteség az életemben. A többit túl lehet élni! Módjával.

Ha átéltétek volna azt, amit én, akkor most nem kellene magyaráznom. Nem is fogom, csak most az egyszer. Ne is! Ne tudjátok meg soha! Mert ez a legnehezebb a világon. Elveszíteni az egyetlent, aki közel állt hozzátok!

Nem kívánom, hogy átéld, hogy tudd, ez mit jelent, de egy apró kérés, hogy megértsd, ez felülír mindent! Mindent, amiben hittél, akartál, reméltél ettől az élettől, amiért éltél! De neked ezt dobta a sors… Hogy ebben mi volt a te részed, azt most érzed, a saját bőrödön… mit tehettél volna másként, jobban, esetleg? De nem több, hiszen emberek vagyunk!

És mindettől függetlenül szeretsz, kívánsz, élni akarsz! Ezért vagy egy gyarló, számító, megalkuvó ember! Négy év telt el, nélküle! Fel tudod fogni ez mit jelent?

Testvér, rokon, barát, őt soha senki nem pótolhatja… de megpróbálod a lehetetlent is, hogy túléld a megrázkódtatást. Mert nem tehetsz mást! Emberből vagy, érzésekkel, a múlttal, a jelennel együtt, hogy jövőd legyen. Gyarló vagy. Mit számít, mondhatnád! Igenis számít!

Ezért tettem, amit… a sok kudarcos életem után. Hát, ha egyszer nem megy másként, talán majd így. Idefogadom a rokont, gondoskodom róla, hiszen majdhogynem tehetetlen… Rohadtul számító módon!? Mert gyarló ember vagy te is, számító, megalkuvó, a helyzeted kívánja meg ezt, vagy mást. Ki-ki döntse el, mi az, ami számára megoldás lehetne, vagy lehetett volna, valamiféle segítség!

A múlt, a jelen, a jövő, nem számít! Csak a pillanatnyi megoldás. Jó, vagy rossz, ezt az idő eldönti. Tanulni fogsz belőle, mint annyi másból!

Élsz! Jobban, mint eddig, nem minden áron valósítod meg ezt, megalkuvás, empátia, a másikkal való törődés, mi van benned? Ez mind szükséges! Kellett! Mi az, ami mindezt motiválja? A túléléshez mi kell vajon? Az anyagiak, amit nem tudsz, bármennyire is szeretnéd, megteremteni.

Ennyi csak röviden, ami belém szorult. Most akkor ítélkezz felettem, akinek meg van mindene, család, társ, gyerek, unokák, és amit még mellé tudsz tenni! Nekem már semmi! Ez az én döntésem volt. Élek vele, ameddig a lehetőség megadja.

Segítek egy emberen, most már csak az, nem a nővérem férjén, egy rokonról, aki szinte magatehetetlenné vált..., de gondoskodok róla, segítek, amiben tudok, és ő a lehetőségeihez képest rólam... kiegyezünk. Félretéve a múltat, csak egy számít, a jelen. A jövő már itt van a sarkunkban... Nincs már mérlegelésnek helye. Egyedül vagy így is, úgy is, és ezen nincs mit tovább belegondolni, szépíteni Ez tény! Ez a valóság. Kegyetlen, de nem lehetetlen!