Szemben a széllel
Látogatók száma: 46
Védekezni özönvíz-szerű eső ellen? Szemben a széllel? Ugyan mivel? Lehetetlenség. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen maradt abba, és ahogy lenni szokott, mint derült égből a villámcsapás, utána még a Nap is szebben ragyogott.
*
Szerettük volna megelőzni a közeledő vihart. Lehetetlenség volt. Amilyen hirtelen jött és amekkora széllel. Jó, hogy ki, mit talált, felkaphatta magára, amikor az induláshoz készülődtünk. Védekezni széllel szemben nem lehetett. Az esernyőt elfelejthettük. A lezúduló csapadék így a fejünk búbján landolt. Pillanatok alatt bőrig áztunk.
Hasonló, özönvíz-szerű esőzést igen, de ilyet még soha nem pipáltam.
A külterületi lejtős utakon csak úgy hömpölygött a víz. Másutt hatalmas tócsákban megrekedt. Az erős széllökéseknek köszönhetően megállásra kényszerültünk mindhárman, akkora ereje volt. Már szinte visszafordultunk volna, mert a hömpölygő víz a kátyúkat megtöltötte, emiatt nem láttuk jól az utat. Nem volt miért kerülgetni, átugrani. Egyenesen bele a közepébe. Tapostuk ám a vizet rendesen, melynek bőven volt utánpótlása.
Újabb széllökések jöttek, olyan intenzitással hullott alá a víz, a széllel csapdosva arcunkat, hogy szinte fájt a bőrünk is tőle. Látni nem lehetett a fejünkről arcunkba ömlő esővíztől.
Anyuval egymásba kapaszkodtunk, mögöttünk pedig a barátom igyekezett talpon maradni annak ellenére, hogy ő volt igazán leterhelve. Haladni alig tudtunk valamicskét. Muszáj volt időnként hátat fordítanunk, akkor meg semmit nem haladtunk. Homályosan, botorkálva lépkedtünk. Nem beszélve a tűszúrásokról, amit éreztünk és szinte fájt tőle a bőrünk, kénytelenek voltunk időnként, mint a rák hátrafelé araszolva haladni, majd szembefordulva a széllel, esővel mégiscsak egyenesen menni tovább.
Maradhattunk volna kint is, de nem tudhattuk, meddig tart még el a vihar. Ez a hirtelen jött nyári zuhi és a hogyan jutunk keresztül azon a sártengeren, amit még ez után okoz, régről ismertük már. Nyár volt hiszen. Ennek ellenére csodálatos. A lezúdult eső langyos szinte. Nem kellett félni, hogy megfázunk, de roppant mód kellemetlen, hogy még a bugyinkból, gatyából is víz folyt.
Csak érjünk fel a dombon! – fohászkodtunk. Ott majd a sarki csehóban megpihenünk. Ez volt minden vágyunk. Még a barátom is megváltoztatta eredeti szándékát és az útelágazásnál nem hagyott magunkra, hanem egyenesen – vállalva a meredeket is – jött velünk kérés nélkül tovább. Muszáj volt neki, hiszen ott fenn már ő volt a vendéglátó. Talán - egyre gondoltunk anyuval - az út végén tartogat számunkra egy kis meglepetést és megpróbálja feledtetni velünk a hosszú út fáradalmait. Jól sejtettük.
És milyen jólesett a tapintatossága? Nem lett volna számára ez kötelező, de elvártuk. Nem hagyott magunkra még utána sem, hogy a lélekmelegítőt elfogyasztottuk, azzal, hogy mindkettőnket a gondjaiba vett, meg különösképpen tetszett, amíg biztonságba nem tudott. Anyut haza, helyben, engem meg a buszhoz kísért és utamra bocsájtott.
Ezzel, a megpróbáltatásoknak erre a napra vége lett!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nem beszélve anyuról ebben a nyári zivatarban, érte is aggódtam, inkább volt félelmetes, és direkt jó volt egy férfi mellettünk, mint Ilike mondja, ajjaj hányszor vagyunk életveszélyben, ez így igaz, ilyen is a természet...
Sanda, kellene még egy-két strófa, mert nem jut eszembe ez a dal... :-)
aha, már megvan! Igaz, hogy Kovács Katitól hallgatom éppen. :-)
Puszi!
Éva
Feltéve,ha vagytok annyi idősek.
Vele együtt dúdolom,hogy :
"hullhat rám a jégeső..."
Bizony, ez nem lehetett kellemes! Hasoló helyzetbe kerültem egyszer Cserszegen, mikor egy hatalmas hóviharba kerültem, A kocsit ott kellett hagynom az úton és gyalog indultam a lakhelyig..Mit mondjak, egész úton azon imádkoztam, hogy csak éljem túl..Borzasztó kiszolgáltatottnak éreztem magam, szinte semmit nem láttam a hófúvástól. Mikor végre hazaértem, csak leültem és zokogtam..Igazi életveszély volt.De a természet ilyen..
Puszi, Ilona