Szombati idill
Látogatók száma: 56
Szokás szerint elindultam reggel Anyukámhoz, itthon töltöm a következő két hetet.
Ma reggel gyorsan összekapom magam, hogy időben elinduljak, berakom a csomagokat, a laptopot és a tegnap sütött süteményeket a kocsiba és elindulok a piacra, hogy a következő négy napra beszerezzek mindent, amire szükségünk lesz, friss gyümölcsöt, kenyeret, húst, zöldséget, mert kristályvizet itthon is kapok, de a többit már nem biztos.
Az autópályán sincs tumultus, ám kétségtelen, hogy többen menekülünk ki a városból, mint más alkalmakkor.
Amióta nyugdíjas vagyok, ráérősen vezetek, nem megyek százharmincnál többel, de nem azért, mert mindig illik betartani a játékszabályokat, hanem azért, mert nem hajt a tatár, hiszen számomra egyre megy, hogy most éppen négynapos ünnep lesz, vagy szimpla hétvége, mert 2 hetet otthon, 2 hetet meg itthon Anyukámnál töltök. Hallgatom közben a rádiót és nézelődöm.
Meglepő módon a szuper autókkal közlekedők sem villognak a lassabban vezetőkre, kivárják, míg az előttük lévő visszatér a szélső sávra és csak akkor veszik fel a szokásos száguldozó tempójukat.
Süt a nap, még melegít is, jó a kedvem, még a bizonytalanul vezető mazsolák sem dühítenek.
Mosolygok a rendőrökön, ma sem sok autóst tudnak megbüntetni, hiszen aki erre jár rendszeresen, tudja, melyik kanyarban áll a rendőrautó, szemben a forgalommal, a leálló sáv túl felén, és méri a sebességet. hömpölygünk egymás után, mint kiskacsák a vízparton, amikor látja az anyjuk, hogy mit csinálnak.
Meglepően sok kamion és teherautó araszol köztünk, nem győzzük kerülgetni. Rögtön eszembe jut, hogy ünnepeken érdemes a határokon átmenni, akkor nem figyelnek annyira az egyébként éber őrök, mondta harminc évvel ezelőtt egy haverom, aki rendszeresen csempészett, bármit, amire vevője akadt.
Ez persze mára okafogyottá vált, ha valaki a nyugati határ felé tart, csakhogy mi kelet felé haladunk.
Kivételesen nem állok meg a benzinkútnál, melynél rendszerint iszom egy kávét, veszek újságokat és nassolni valót, hogy mielőbb lemehessek a pályáról, mert tizenegyre randevút beszéltünk meg egy barátommal az egyik település központjában.
Pontosan érkezem, a barátom már vár, iszunk egy kávét és elbeszélgetünk egy jó órácskát.
Fél egykor már a hazai pályán vagyok, bemegyek CBA-ba, kristályvizet venni, és láss csodát, összefutok a régen látott gyerekkori barátnőmmel, aki éppen a gyümölcsök között válogat.
Mondanom sem kell, hogy fél órát vele is elbeszélgetünk, kinn, a parkolóban, a tűző napon. Egy dög vagyok, mert megállapítom magamban, hogy legalább annyira gömbölyödött az évek során, mint én magam.
Fél kettőkor már itthon ebédelünk.
Anyukámnak ízlenek a sütemények, mindhármat megkóstolja.
Ez a legfontosabb.
Jöhet az ebéd utáni szieszta!
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nem fogyókúrázom.
annyi a fogyókúrának.
Kedves Yolla!
Az ebéd utáni szieszta nagyon jó dolog, én is élvezettel űzöm. :)
Pussz,
Tündér
Kedves Yolla!
Az ebéd utáni szieszta nagyon jó dolog, én is élvezettel űzöm. :)
Pussz,
Tündér
Tudod, ha itthon vagyok, a szülői házban, legyek bármennyi éves, mindig úgy érzem, hogy itt nem érhet semmi baj a világon.
Pussz: Yolla
Az ebéd utáni szieszta nagyon jó dolog, én is élvezettel űzöm. :)
Pussz,
Tündér