újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Tizedik döbbenet

Látogatók száma: 45

A karácsonyt már otthon tölthettem.

December elején megszületett a fiam, így még abban az évben leszereltek. A karácsonyt már otthon töltöttem, pedig tettek rá kísérletet, hogy visszatartsanak, de legalábbis emlékezetessé tegyék a távozásomat. Egyik alkalommal a gyakorlótéren voltunk alaki foglalkozáson ─ körbe meneteltünk a betonon, és népdalokat énekeltünk ─, amikor hívattak a rádiós helyiségbe. Egy főtörzs fogadott, és hellyel kínált. Minden protokoll nélkül a tárgyra tért. Megkért, hogy ne említsem meg ezt a beszélgetést senkinek. Ha a válaszom kedvező a feltett kérdésére, akkor hamarosan jelentkezik, és részletesen tájékoztat a feladatról, ha pedig nemet mondanék, felejtsem el azt is, hogy itt jártam.
Megkérdezte, akarok-e a honvédség kötelékében maradni, tovább szolgálni, és részt venni a kémelhárítás munkájában? Életemben nem kaptam még ilyen ajánlatot, de kis gondolkodás után, azt válaszoltam, hogy én már el is felejtettem, hogy itt voltam, és mennék is vissza a gyakorlótérre bakancsot koptatni. Megveregette a vállamat, és az ajtóig kísért. ─ Senkinek, értette? Senkinek! ─ mondta, szinte barátságosan.

Hamar elfelejtettem a zsúfolt hálókat, a heti egyszeri, meleg vizes zuhanyozásokat, a huszonnégy órás ügyeletes szolgálatokat, de elfelejtettem a kellemes élményeket is. A Magyar Néphadsereg Kinizsi Kórusát, ahol tenort énekelhettem, bariton hangom ellenére, és néha basszust is, ha a szűkség úgy hozta. Mádi-Szabó Katalint is elfelejtettem, aki a kórust vezette, és komoly szakmai munkája révén aranykoszorús minősítéshez segítette a dalárdát. Még rádió-felvételünk is volt.

A munkás hétköznapok jót tettek. Lajost minden nap láttam, de már nem volt rám hatással a jelenléte. A kollégák is lassan megszokták, hogy új helyzet van, visszatért a férj, együtt a „család”. Csak a munkámra koncentráltam, nem voltam hajlandó tudomást venni a körülöttem kialakult várakozásról, a rosszindulatú pletykákról. Környezetem nem tudta hova tenni a viselkedésemet, nem értették, hogyan vagyok képes megbocsátani, és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna?

Valójában, hálás voltam a sorsnak, hogy így alakult az életem. Akkor már ismertem Julit. Szerelmes voltam.



(Folyt. köv.)



Budapest, 2012. május

A cikket írta: Janó

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Tisztelt Janó!
Ha már Önnel is játszott... így szép az élet, váltott lovakkal.
Bokor
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: