Tizenhetedik döbbenet
Látogatók száma: 51
A katéteres vizsgálat nem mutat semmi biztatót.
Alszom már, vagy azt gondolom. Kérdés vagy válasz? Karomat felemelem, vagy csak próbálkozom, segítenem kell a balnak, nem engedelmeskedik a parancsnak. Mellkasomban dübörög szívem minden dobbanása, fülemben a monoton zúgás időnként megszakad.
A kardiológus figyelmeztet, vegyem komolyan a jeleket. Na, még ez is! A katéteres vizsgálat nem mutat semmi biztatót. Látom a monitoron, ahogy az acélhuzal végigszáguld egészen a koszorúerekig. A prof gyorsan dolgozik, igyekeznie kell, mert az erek rugalmas fala egy pillanat alatt körbefogja az idegen testet, a szorítás nem enged. Egy elzáródás állja útját a műszernek. Kis kontrasztanyagot juttat az érbe, láthatóvá téve az áramlás akadályát. A bal kamra felől egy újonnan keletkezett érhálózat segít a jobb oldalon leszűkült ereknek. Ritkán előfordul, hogy a természet maga oldja meg a problémát, egy öt évvel ezelőtti, észrevétlenül maradt infarktus következményeit enyhítve. Beavatkozás szükséges, az elzáródás nem szűnik, a kis rög nem mozdul helyéről, a katéter gyengének mutatkozik, a prof nem tudja megtámasztani az érfalon.
Mindent megbeszélünk, amíg az acélt visszahúzzák a csuklómon metszett nyíláson keresztül. Rutinműtét, de azért nem kockázatmentes. Amikor kitolnak, látom az üvegablakon keresztül, hogy a szomszédos helyiségben, készenlétben várakozik a stáb. A műtét végeztével ők is fellélegeznek, lassan elindulnak a kijárat felé. Néhányan rágyújtanak a lift mellett, a dohányzásra kijelölt helyen, élénken figyelve a bejáratot, ahol újabb betegszállító tűnik fel a következő műtétre várva. Nagyüzem.
Egy hónap múlva, a terheléses CT megerősíti a gyanút. A szív vérellátása nem megfelelő. A háromdimenziós képet alig tíz perc alatt elkészíti a berendezés, láthatatlan sugarával felszeletelve a mellkasomat. Később visszanézhetik, elemezhetik a felvételt, amelyen láthatóvá válik a működés közbeni összes rendellenesség. A sors fintora, ott dolgozom, ahol ilyen berendezéseket gyártanak.
Fekszem a kórházi ágyon. A fehérre meszelt mennyezet vakít, ahogy a félig nyitott ablakon besüt a nap. Jobb csuklómon szorító kötés, a kis műtéti heget kell elzárnia, amíg a vérzés már nem fenyeget. Éjjel többször is bejön a nővér, fokozatosan oldja a szorítást, és fájdalomcsillapítót kínál. Nem kérem, ki akarom élvezni itt tartózkodásom minden pillanatát, át akarom élni fájdalmaimat is. Jól érzem magam, pihenhetek egy kicsit talán.
A telefonom csörgése ébreszt, keresnek, mert meg kell oldani egy problémát. Elmondom mi történt, és hogy ma nem megyek be, de holnap majd mindent megbeszélünk. Amikor előző nap reggel jelentkeztem a nővérpultnál, nem tudtam, milyen komoly előkészületeket igényel egy ilyen aktus. Nem hoztam magammal csomagot, nem készültem fel az itt töltött éjszakára. Telefon haza, nejem jön, és hoz mindent, amire szükségem van.
Elbúcsúzunk, hamar elküldöm, holnap vizsgázik a főiskolán, nem terhelem a magam bajával. Még viccelődöm is kicsit, hogy megnyugodjon.
(Folyt. köv.)
Budapest, 2012. május
A cikket írta: Janó
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt Janó!
Nagyon ismerős képek jelentek meg előttem. Remekül érzékeltet.
A baj ellen a humor a legjobb orvosság.
Bokor
Örülök megtisztelő véleményének!
Tisztelettel,
Janó
Nagyon ismerős képek jelentek meg előttem. Remekül érzékeltet.
A baj ellen a humor a legjobb orvosság.
Bokor
Szia János!
Szeretem az írásaidat. Mindig olyan precíz, pontos, érthető a fogalmazásod. Egy ilyen komoly műtéti beavatkozásról, ami nem lehetett kockázatmentes akkor, úgy tudsz írni, mint kevesen...
Bennem az ébren átélt műtétemet juttatta eszembe más (alsó) megvilágításban. Ott az emberi hang tolmácsolta mozdulatok és az azt követő fájdalmak emlékét... műtét után kénytelen volt a nővér bejönni, mert eszelősen követeltem a fájdalomcsillapítót... (Az a része a mondatnak, hogy át akarod élni a fájdalmat is... hát az nem tetszett...) Nem vagy te kissé mazochista?
Nem kellemes emlékek ezek... :-(
Pussz,
Éva
Szeretem az írásaidat. Mindig olyan precíz, pontos, érthető a fogalmazásod. Egy ilyen komoly műtéti beavatkozásról, ami nem lehetett kockázatmentes akkor, úgy tudsz írni, mint kevesen...
Bennem az ébren átélt műtétemet juttatta eszembe más (alsó) megvilágításban. Ott az emberi hang tolmácsolta mozdulatok és az azt követő fájdalmak emlékét... műtét után kénytelen volt a nővér bejönni, mert eszelősen követeltem a fájdalomcsillapítót... (Az a része a mondatnak, hogy át akarod élni a fájdalmat is... hát az nem tetszett...) Nem vagy te kissé mazochista?
Nem kellemes emlékek ezek... :-(
Pussz,
Éva