Túl az élet delén -Pályamű
Látogatók száma: 194
Sokáig hittem, hogy az élet nekem dolgozik, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem nekem, hanem rajtam: elkezdtem öregedni.
Fülledt nyári napokon, amikor a nap perzsel és még a virágok is összehúzzák szirmaikat, nem lehet még a kertben sem dolgozni.Ilyenkor legkellemesebb, ha a terasz árnyékában egy hideg üdítővel csendesen elnyújtózunk, pihenünk.Igy tettem most is, mikor észrevettem, hogy Böbe, a szomszédnőm szintén kint van, lassú léptekkel végigment a kerten, letépett néhány zsályalevelet, megsimogatta az örömében lába körül tekergő "valahonnan jött" Cirmos cicáját, aztán pihegve leült a kis telki háza előtti padra.
Ritkán láttam mostanában. Nemrégen vásárolta ezt a kis telket, előtte nem ismertem, köszöntünk egymásnak, ha találkoztunk , aztán mindenki végezte a maga munkáját, mert a kertben bőven van mindig tennivaló.De most nagyon meleg volt.Odamentem a kerítéshez és meghívtam egy kávéra, örömmel átjött és beszélgetni kezdtünk.Lassan kibontakozott előttem élete története.
Böbe története nem különleges, talán azért is írom le, mert néhány apró részlet kivételével akár az enyém is lehetne, mindazoké, akik fiatalságukat, majd asszony-életüket a múlt században töltötték el.
Böbe villamoskalauzként dolgozott, korán reggel kelt, este későn került haza.Igy mindig előző nap megfőzte a másnapi ebédet családja részére. Amíg mi tanultunk, ő már akkor is kemény munkát végzett.Időközben férjhezment és született egy fia.Sajnos-mint kiderült-a férje alkoholista lett, Böbe sokat szenvedett miatta. Aztán az alkohol el is vitte, az asszony a fiával egyedül maradt, éjjel-nappal dolgozott, hogy normális életet éljenek és taníttatni tudja a fiát. Ez így ment egészen a nyugdíjazásáig, amikor a fiának már kezében volt a diplomája, megnősült és Böbe abban ringatta magát, milyen jó lesz ezután, szépen elvégzi az otthoni teendőit, délutánonént pedig büszkén sétálgat az unokájával.
Csak a sors közbeszólt. A fia elveszítette az állását, nem mentek egyről a kettőre, végűl a család úgy döntött, külföldön próbálnak szerencsét. Böbe egyedül maradt.
Közben "átugrottunk " ebbe a századba. Egy lakáscserét követően-mivel a korábbi lakást egyedül, a kis nyugdíjából nem tudta már fentartani-megvette ezt a kis kertet. Nagyon szerette, a kert jelentette neki a családot, az élet értelmét, a kis boldogságot. Az elejét teleültette rózsákkal, virágokkal, mögötte gyümölcsfák sorakoztak és persze a cica. Imádott itt munkálkodni, mindig ültetgetett valami különlegeset, én meg csodáltam az energiáját és bátorságát, mert néha kint is aludt a nagy csendességben.
Aztán hirtelen egy-két hónapig nem láttam. Telefonon érdeklődtem, mi történt, kiderült, hogy egy rutinvizsgálatnál rákot diasztognizáltak nála, megműtötték, kemoterápiára jár.
A múlt tavasszal aztán fejkendőben, lefogyva, kicsit bizonytalan léptekkel, de tettrekészen megjelent, nagyon örültem neki. Egyedül vészelte át a betegséget, az állapota javult, nyáron már szépen dolgozgatott, igaz, lassabban és kevesebbet, mint régen, de ott volt, sajnos már csak délelőttönként, amikor én kimentem, már csak a keze nyomát láttam.
-Tudod, Ica- mondta nekem- ahogy gyarapodnak az évek, úgy apad az élet. Sok tennivalóm lenne még, a fiamékat is szeretném meglátogatni, de így öregen, betegen, egyedül olyan kilátástalan minden. Csinálom, amíg bírom, aztán egyszer vége lesz..
Ezen elbambultunk, néztünk magunk elé, mivel is vígasztalhattam volna, mi már túlvagyunk azon, hogy megvalósíthatatlan remények fényében éljünk.
Hirtelen megtört a csendes szieszta, Cirmos- mintha csak vígasztalni akart volna bennünket-megjelent szájában egy kisegérrel és letette Böbe lába elé a lépcsőre. Ajándékot hozott. Ijedtemben azonnal felocsúdtam, láttam, az egérke még él, riadtan pislog és keresi a kiutat. Gyorsan felkaptam és áttettem a kerítésen.
Böbét még soha nem hallottam olyan vidáman nevetni és én akkor tudtam, képes lesz elmenni a fiához.
A cikket írta: Ilona
Hozzászólások
időrendi sorrend
joboszi
Kedves Ilona!
Téged élmény olvasni..
joboszi
Puszi, Ilona
Téged élmény olvasni..
joboszi
Puszim, Ilona
Köszönöm, hogy olvashattam!
KL
Kedves Ilike!
Újraolvastam és nem csak leírtad a gondolataidat, hanem "élő" szóval, igaz csak telefonon keresztül, de tettel is megerősítetted, hogy bizony néha mekkora szükségünk van valakitől egy-két vigasztaló, jó szóra.
Nagyon jólesett és ezúton is köszönöm neked, hogy gondoltál rám és felhívtál.
"Ízes" beszédedről felismertelek, hiszen nem először tetted ezt meg, amikor érezted szükségem van rád. :-)
Puszillak és gratulálok a megérdemelt helyezéshez!!!
Éva
Én köszönöm! :) Örülök, hogy ennek a nagy technikának köszönhetően-ha élőben nem is, de legalább telefonon keresztül -érdeklődni tudok a barátaim felől. Nekem is jólesik, ha valami gondom van és megbeszélem valakivel, mindjárt olyan, mintha megosztódna.
Köszönöm szépen a gratulációt, meghatódtam és meglepetésként ért az eredmény.
Puszim, Ilona
Újraolvastam és nem csak leírtad a gondolataidat, hanem "élő" szóval, igaz csak telefonon keresztül, de tettel is megerősítetted, hogy bizony néha mekkora szükségünk van valakitől egy-két vigasztaló, jó szóra.
Nagyon jólesett és ezúton is köszönöm neked, hogy gondoltál rám és felhívtál.
"Ízes" beszédedről felismertelek, hiszen nem először tetted ezt meg, amikor érezted szükségem van rád. :-)
Puszillak és gratulálok a megérdemelt helyezéshez!!!
Éva
Jól döntöttél, amikor az írás közzétételén filóztál. Egyszerű, de szépen ívelt. Valóságból merített történet. Tükrözi a valóságot. Az zárószakasza , mint egy korona, ékesít, lágyít.
Üdv. Ilona
Tisztelt Ilona B. T.!
Hiteles, remek kis életképekkel tűzdelt írás. Örültem, hogy olvashattam. Annyi szeretet sugárzik belőle, hogy engem is feltöltött az olvasása.
Köszönöm Önnek az élményt!
Az "Úgy is történt.." nem kellene a végre.
Bokor
Köszönöm megtisztelő véleményedet, nagyon örülök neki! Belém láttál, utólag magam is elgondolkodtam az utolsó két szón, hogy talán jobb lett volna a történetbefejezését nyitva hagyni és az olvasó képzeletére bízni. Köszönöm, hogy megerősítettél, az említett mondatot kitörlöm!
Üdv. Ilona
Hiteles, remek kis életképekkel tűzdelt írás. Örültem, hogy olvashattam. Annyi szeretet sugárzik belőle, hogy engem is feltöltött az olvasása.
Köszönöm Önnek az élményt!
Az "Úgy is történt.." nem kellene a végre.
Bokor
Kedves Ilona!
Letehetetlenül jó ez az írás! Faltam a sorokat, és azt éreztem, én is lehetnék Böbe, vagy a jóságos szomszéd Ilona.
Hiteles minden szó, minden szándék, és minden reakció.
Csodálatos a stílusod! Beszélgetős-mesélő..., olyan, mint egy régi barát levele, amikor beszámol mindennapjairól.
A történet... Mai! És holnapi...
Egyre inkább magukra maradnak az öregek. Régen, amikor több generáció élt egy fedél alatt, könnyebb - és természetesen nehezebb is! - volt a helyzet.
Most mindenki külön fedél alatt, külön életet él.
Megoldás? Kellene egy jól működő szociális háló...
Szeretettel gratulálok kiváló írásodhoz!
Nagy öröm nekem, hogy olvastad egyszerű kis történetemet és véleményezted.Sajnos a mai fiataloknak sem könnyű a helyzetük, de egyre jobban érzem, hogy bennünket, az idősödő generációt teljesen magunkrahagynak.Úgy gondolom, ebben a helyzetben nekünk kell magunkra és egymásra figyelnünk, ha nem akarunk tehetetlenül elveszni.A korunkból adódó fizikai gyengeség, a magány , a kilátástalanság röviditi az életünket.Figyelnünk kell egymásra! Szeretettel ölellek! :)
Puszi, Ilona
Köszönöm Évi, örülök a véleményednek! Igazság szerint alig mertem feltenni, mert olyan egyszerű..De olvasgatva más írásokat, rájöttem, rólunk kevés történet szól, hiszen már túl vagyunk a nagy érzelmeken, egyszóval a fiatalságon, a mi kétharmad életünk esik már ebbe a századba.De éülnk, vagyunk és jó lenne, ha ezt más is észrevenné. Nem azért, mert köszönetet várunk el azért, hogy erőfeszítések, lemondások és rengeteg munka árán mi alapoztuk meg a mostani ifjúság életét. Nem, mert ezt az élet hozta magával. CSakhogy közben elvesztünk kicsit. Sokunkat, mint idősődő, öregecske embereket már leírtak, nemnagyon érdekel senkit, a mi mostani sorsunk hogyan alakul.Böbe történetén keresztűl próbáltam egy kicsit felhívni a figyelmet: szeretnénk még élni mi is egy kicsit, megérdemelt nyugalomban, ránk is figyelemmel..
Puszi: Ilona
Puszillak,
Éva
Kedves Ilike!
Minden ilyen életből merített történet hozzásegít megérteni a sajátunkat. Erőt sugároz. Az ember úgy gondolja egyedül van, magára hagyatva, pedig nagyon sokan vagyunk hasonló helyzetben, mint ez az asszony is és nem megyünk el mellette egy szó nélkül.
Ezzel azt akarom mondani, senki sem lenne egyedül, csak észre kellene vennünk egymást, a körülöttünk élő mindazokat. Érdemes odafigyelni egymásra, mert semmi nem történik csak úgy. Olykor egy kávé meghívás, egy gesztus egymás irányába is elegendő lehet... Ez az asszony erős. Ebből a rövidke sztoriból is érezni lehet.
Több ilyen írást szeretnék tőled kapni, mert tetszik. :-)
Puszi,
Éva
Puszi: Ilona
Nagyfokú empátia és emberszeretet van az irásodban,szivmelengető volt olvasni.
Letehetetlenül jó ez az írás! Faltam a sorokat, és azt éreztem, én is lehetnék Böbe, vagy a jóságos szomszéd Ilona.
Hiteles minden szó, minden szándék, és minden reakció.
Csodálatos a stílusod! Beszélgetős-mesélő..., olyan, mint egy régi barát levele, amikor beszámol mindennapjairól.
A történet... Mai! És holnapi...
Egyre inkább magukra maradnak az öregek. Régen, amikor több generáció élt egy fedél alatt, könnyebb - és természetesen nehezebb is! - volt a helyzet.
Most mindenki külön fedél alatt, külön életet él.
Megoldás? Kellene egy jól működő szociális háló...
Szeretettel gratulálok kiváló írásodhoz!
Minden ilyen életből merített történet hozzásegít megérteni a sajátunkat. Erőt sugároz. Az ember úgy gondolja egyedül van, magára hagyatva, pedig nagyon sokan vagyunk hasonló helyzetben, mint ez az asszony is és nem megyünk el mellette egy szó nélkül.
Ezzel azt akarom mondani, senki sem lenne egyedül, csak észre kellene vennünk egymást, a körülöttünk élő mindazokat. Érdemes odafigyelni egymásra, mert semmi nem történik csak úgy. Olykor egy kávé meghívás, egy gesztus egymás irányába is elegendő lehet... Ez az asszony erős. Ebből a rövidke sztoriból is érezni lehet.
Több ilyen írást szeretnék tőled kapni, mert tetszik. :-)
Puszi,
Éva