Újra itt
Látogatók száma: 61
Igen, tegnap ültem először itt a gép előtt, és ma újra itt vagyok. Bár a térdem fáj és a járás is nehezemre esik, de a lányom segítsége nélkül ennyi sem menne. Nagyon hálás vagyok az Úrnak azért, mert ilyen áldott jó gyerekekkel áldott meg.
Most, hogy feküdni kényszerültem ( bár ki nem állhattam) sokat gondolkoztam. Hiszen a legjobb idő rá mikor az ember beteg lesz, és az ágya lesz a saját börtöne. Igen, így éltem meg ezt az időszakot mert én mindig mozogtam, mentem, intéztem a dolgaimat és a sok fekvés távol állt tőlem. Sok mindenen gondolkoztam. Először is a saját hibáimat, tévedéseimet vettem sorra. Aztán az élet adta lehetőségeket és azokat amiket nem adott meg, vagy elvett tőlem. Végig gondoltam a házasságaimat is. Nagyon sok hibát, és meggondolatlanságot követtem el, hiszen nem vagyok tökéletes. Sok lehetőséget elszalasztottam, de az élet sem volt kegyes hozzám. Viszont amit soha nem bántam meg
az hogy vállaltam három gyermeket és őket már majdnem felneveltem. Sok lemondással, fáradozással, de megérte. Hiszen nagyon jók, kedvesek, segítőkészek és szeretetreméltóak.
Persze sokat gondolkoztam azon, hogy, hogy fog folytatódni egyre zűrösebb életünk! A választ persze nem találtam meg a kérdésemre. Pedig nagyon szerettem volna, és persze azt is megérteni, hogy miért történnek velünk folyamatosan rossz dolgok már lassan egy éve. Itt nem csak az adósságokra gondolok, hanem:
1. Elvesztettem a munkám. 2. Elromlott a számítógép. 3. Aztán egyik betegségből kigyógyultunk, a másikba bele estünk. 4. Újra elvesztettem egy munkát és persze a hangomat is. 5. Jött a gázszivárgás. 6. Aztán újra elromlott a gép. 7. Aztán magától egy oda hegesztett teraszkapu leesik. 8. Kaptunk egy mosógépet és centrit ami működött, de mosás közben leállt a motorja, a centri pedig leégett, pedig csak be volt dugva. 9. A Barbi lányom elesik a biciklivel majdnem az autó elé, de hál Istennek nem lett semmi baja. 10. Laura lányom esett el a biciklivel szintén az autó elé, de egy kis sebtől eltekintve nem lett semmi baja. 11. Aztán én esek el, de már én nem vagyok olyan szerencsés. 12. Aztán kiderül, hogy a villanyunkra rá voltak csatlakozva. 13. A bicikliket kiszúrtak. 14. A fiam szoba ablakán benézett egy férfi, azóta nem tud a szobájában aludni. 15. Minden harmadik éjszaka valakik bejárnak az udvarra éjfél és hajnal három között. 16. A párom nem kap munkát, ahogy én sem. 17. A párom apja meghal. 18. Ma délelőttre a tulajdonos 88 ezer forintos tartozása miatt elzárták a vizet, de délután vissza kaptam. 19. És persze az is, hogy zárolták a bankszámlámat. Ennyi rossz történt velünk és persze az is hogy nem kaptunk sehonnan sem segítséget. Egyáltalán nem panaszkodhatom mert zajlik nálunk az élet csak az a baj hogy folyamatosan csak rossz dolgok történnek. A sírás és az a mérhetetlen lelki fájdalom amit a tehetetlenség okoz szinte már a minden napjaim részévé vált és mint hűséges társ tart velem.
Igaz boldogságot csak a gyermekeim szeretete okoz. Ezeken gondolkoztam és merengtem könnyes szemmel a szobám magányában. A párom nem sokára hazajön és jó lenne valami öröm hírrel fogadni, de nem sok reményt látok erre sajnos. Köszönöm, hogy megoszthattam veletek a gondolataimat. Nagyon örülök neki, hogy itt lehetek és hogy olyan jó emberek vagytok. Köszönöm!
Magdi
Ezt a képet én rajzoltam.
A cikket írta: magdolna65
Hozzászólások
időrendi sorrend
Minden amiben eddig, hittem, bíztam ma már semmit nem jelent és minden amiért küzdöttem szerte foszlik. Nem volt könnyű eddig sem talpon maradni ,megvédeni a gyerekeimet és nevelni sem öket.
A párom apját is önkormányzat temette el, mert nem volt pénzünk tisztességes temetésre. Az apja is nagyon szegény volt még az a ház amiben lakot az is másé mert ő csak szívességi használó volt ott.
Minket még az ág is huz, de keményen.
Örülünk, hogy újra köztünk vagy!
A sok rossz után már csak jobb jöhet, az élet néha próbára tesz, de fel a fejjel!
Pussz,
Tündér
Örülök, hogy itt vagy! Ez már jó dolog. :)
Kitartás!
Puszi! Donna J.
Nekem is vannak rossz periódusaim. Ilyenkor tudatosan a rossz jó oldalát nézem, és próbálok nem a rosszra gondolni. A rossz a rosszat, a jó a jót (sajnos pénz a pénzt) vonzza. Nálad is látom, volt azért jó is a rosszban..., nem ütötték el a lányod, te felgyógyultál...
Puszi,
Pinokkió
Szeretettel: Orsolya