Úton, hazafelé

Látogatók száma: 80

Úton,hazafelé..

Fiatalasszony voltam még, Keszthelyen éltem családostól, a szüleim pedig Miskolcon laktak, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Nagy a távolság a két város között, család és munka mellett ritkán tudtam hazamenni. De ahogyan csak egy pici alkalom adódott, már száguldottam is, néha családostól, de általában egyedül, hiszen a gyerek még iskolás volt, a férjemet pedig a munkája marasztalta. Bevallom, én örültem ezeknek a magányos utaknak, mert tudtam, éreztem, mennyire várják a szüleim messzire tévedt gyermeküket és ilyenkor nagyon élveztem, hogy kényeztettek, az ő pici lányuk lehettem és lubickoltam ebben a szeretetben.

Apám egész életében talán öt pohár bornál többet nem ivott meg-abból hármat a mi, gyerekek születésekor, -de amikor hazaértem, ennek örömére mindig előhozta féltve őrzött kis likőrjét és megittunk egy-egy kupicával a nagy örömre. Ez már egy szertartás volt. A likőrt nagy becsben tartotta, mert minden karácsonykor anyám ezzel lepte meg, hiszen nagyon jól tudta,

hogy apám nem is a likőrt, hanem anyám szeretetét és munkáját értékelte, amikor "mosófazekas"eljárással elkészitette és

átadta neki ezt az ajándékot. Én is igy voltam ezzel, amikor otthoni tartózkodásom alatt apám kávét főzött nekem. Apámnak, -mint amolyan tudós embernek, nem sok köze volt a konyhához. De ha otthon voltam, a kávé főzése és átadása kizárólag az ő reszortja volt.

Útra készülve mindig eszembe jutott anyám bölcs intelme, hogy soha ne induljak el egy szelet kenyér és egy üveg viz nélkül. Akkor is ez lebegett a szemem előtt, miközben a férjem, aki kedveskedni akart, egy üveg "titkon" főzött pálinkát is betett a csomagtartóba apámnak küldött ajándékként,-az ütésállóság miatt műanyag ásványvizes üvegbe, az én ásványvizes üvegem mellé.

Derűs nyugalommal száguldottam az autópályán, gondolataim már az otthoni légkörben kalandoztak, mikor egy nagy csattanást hallottam és a kocsi megingott. Lehúzódtam a padkára és láttam, hogy a bal hátsó kerekem defektet kapott. Nem ijedtem meg, hiszen gyakran voltam úton, aki sokat autózik tudja, ilyen bármikor előfordulhat.

Előkaptam az emelőt, a pótkereket és annak rendje-módja szerint lecseréltem a defektes kereket. Már éppen a csavarhúzással erőlködtem, mikor hirtelen megállt mögöttem egy Zsuk és vagy négy ember ugrott ki belőle és szaladtak felém segitőkészen.Nagyon örültem nekik, mert a csavarhúzás volt a legnehezebb és férfierejükkel ezt könnyen elintézték. Közben beszélgettünk,-olyan apám korúak voltak,-kiderült, hogy egy tudós társaság és Debrecenbe tartottak valamilyen konferenciára.

Mikor búcsúzkodtunk, valamiképpen szerettem volna meghálálni segitségüket és eszembe jutott a jó házi pálinka. Azon nyomban ki is kaptam a kocsiból és örömmel átadtam nekik mondván, hogy nagyon jót tesz majd és gondolatébresztő lesz reggeli előtt egy kupicával egész napra. Nagyon szabadkoztak, de én láttam a titkos örömöt a szemükben -mint apám szemében, -végül sikerült rájuk beszélnem az ajándékot.

Az utam további része akadálytalan volt és néhány óra múlva már szeretettel öleltem a szüleimet és elmeséltem úti -élményemet.

Visszafelé indulva aztán gondoltam, friss vizet teszek a még mindig a kocsiban landoló üvegbe. Amikor kinyitottam, földbe gyökerezett a lábam. Pálinka szaga volt!!!Úristen, én a vizes üveget adtam a tudósoknak!!!

Megszégyenülten álltam ott és a sirás fojtogatott. Elképzeltem, amikor a reggeli órákban ők nyitották ki a vizet tartalmazó"pálinkásüveget"....

Én ebből az esetből egy életre levontam a tanulságot..Mindig nézd meg, mi van a kezedben és ajándékot soha ne adj át úgy, hogy ne győződnél meg arról, mi az,amit átadsz.Mert a tiszta sziv olykor nem elég..