Vége
Látogatók száma: 27
Nem mindenki képes feldolgozni az élet nagy traumáit.
Ildikó lábai már nem bírták tovább.
Még néhányat botladozva lépett a friss tavaszi füvön, majd összeesett a fájdalomtól.
Most kicsit jobban érezte magát.
Minden olyan békés lett.
Hallotta, ahogyan a madarak énekelnek, ahogy a fák leveleit simogatja a hűs szél.
Érezte arcán a nap melegét, bőrén édes érintését.
Hirtelen újabb fájdalom nyilallt belé.
Belemarkolt a fűbe, melyet annyira szeretett és két marékkal tépett ki belőle.
Fogait csikorgatta, zihálva kapkodott a levegőért.
Úgy érezte, mintha forró kést forgatnának a gyomrában.
Ekkor újra csillapodni érezte a kínzó fájdalmakat.
Lelki szemei előtt magát látta kisgyermekként, ahogy a házuk melletti réten szaladgál.
Azután felvillan egy kép a középiskolai éveiről, amint éppen a barátnőivel iszogatnak és nevetgélnek kollégiumi szobájukban.
Majd fehér ruhában látja magát, amint boldogan mosolyog férje oldalán.
Következő pillanatban újszülött gyermekét tartja kezeiben és nagyon boldognak érzi magát.
Hirtelen egy orvos tűnik fel elméjében, minden zavaros lesz és iszonyatos fájdalmat érez.
Egész teste görcsbe rándul és egy hatalmasat ordít fájdalmában.
Ez után csend. Síri csend.
A madarak éneke is elhal a szél is megáll, a nap fénye édesről keserűre vált.
Mintha a jó Isten ordított volna a tájra.
Egy pillanatig tart az egész, majd minden megy tovább.
A madarak csiripelnek, a szél simogatja a fák leveleit, a nap ontja éltető sugarait.
De valami mégsem az igazi.
Valami hiányzik a képből.
Ildikó élettelen teste az, amely kitekeredett pózban fekszik az udvar bársonyos pázsitján.
Józsi este érkezik meg a munkából.
Bemegy a nappaliba, kedvesét szólítja de nem jön válasz.
Keresi az egész házban, de sehol nincs.
A konyha asztalon felfigyel egy összehajtott papírra.
Szétnyitja és ez áll benne:
„Ne haragudj rám, de nem tudom feldolgozni gyermekünk elvesztését”.
Ekkor veszi észre a „méreg” feliratú üveget a padlón…
Hozzászólások
időrendi sorrend
Köszönöm.
:)
Pussz,
Tündér :-)