újabb események régebbi események további események
16:04
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
17:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Visszakaptam az önbizalmamat

Látogatók száma: 64

Mikor beregisztráltam erre az oldalra, azért tettem mert kaptam egy negatív kritikát. Tudnotok kell 3 hete munkanélküli vagyok. A legutóbbi munkahelyemen mindösszesen 1,5 hónapot voltam. Szerettem nagyon. Egy utazásközvetítő irodában dolgoztam, és örültem, hogy 2év után végre a szakmámban helyezkedhetek el. De sajnos ez nem tartott sokáig. Elküldtek. Az ok nincs elég bevétel, persze ilyenkor már másra is hivatkoznak. Olyat mondtak, nekem, hogy köpni-nyelni nem bírtam: „Hát Szilvikém, ha te ilyen területen akarsz dolgozni, a kommunikációdat tovább kell fejleszteni. Ott padlót fogtam. Bár bennem volt, az hogy na jó most már úgyis mindegy. Nem hagytam szó nélkül és megkérdeztem ugyan miért is? Azt mondták, azaz mondta az illető, hogy bizonytalanul telefonálok. Na ezt tényleg nem hagytam szó nélkül. Elmagyaráztam neki, hogy én ezt nem így gondolom, mert eddig bárhol és bárkivel beszéltem legyen az egy barát, egy állásinterjú, vagy akármi, mindig tisztán érthetően kifejeztem magam. Ráadásul a legelső munkahelyemen ebből kerestem a kenyeret, hiszen üzletkötőként dolgoztam és ugye ott elengedhetetlen a jó beszédkészség. Így aztán mikor megkaptam ezt a nagy „pofont” regisztráltam be ide az oldalra. Beakartam magamnak bizonyítani, hogy igenis én jól kommunikálok, jól fejezem ki magamat. Szükségem volt egy kis biztatásra. Persze biztos más amit leír az emberfia meg más az ahogyan kimondja, de egyszerűen szúrta az oldalamat ez az állítás. Így mikor írtátok egy páran, hogy jó a cikkem meg, hogy tök jó dolgokat írok, kicsit visszanyertem az önbizalmam és úgy érzem, jogtalan volt az, hogy a kommunikációm nem összetett. Köszönöm nektek, hogy visszaadtátok az önbizalmamat ezen a téren. Remélem hamarosan beigazolódik, hogy jó vagyok és találok egy olyan munkahelyet, ahol bebizonyíthatom, hogy igen is beszédből ötös vagyok.

A cikket írta: cintia23

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Hajrá felfelé:)
Így ahogy mondod. Megtaláltam álmaim munkahelyét,hamarosan beszámolok róla:)
Remélem azért nem írsz mostanában, mert megtaláltad azt a bizonyos munkahelyet! És az önbizalmad is visszajött!!!


Csak a szemetek halálra dolgoztatnak, hogy már ránk nem is jut időd:-(((
igen is, gyakorold, hogy magabiztos vagy!
azonban ehhez is élethelyzetekre van szükség!
higgy magadban, s sok minden megváltozik! a kisugárzásod is!
meglesz a "jutalma"

:)
Igy itt egyáltalán nincs baj a kommunikációddal...nem kell mindig mindenkinek mindent elhinni, bár a korod miatt még most egyszerübb az idősebbek véleményét elfogadni.De nekik sincs mindig igazuk. Cecillnek meg igaza van minden ujra nyitottnak kell lenni, tanulni okulni kell a dolgokból. Pusssz.
Igazad van Cecill. Köszi:)
Írásból nálam 5:-),
de kis hibák azért vannak.
Vigyázz nem szabad elszállni egy-két dicsérettől!
...ha nem is volt teljesen igaza annak aki mondta neked, amit mondott (nyilván kellett valamit mondania, ha nem tudott neked fizetni tovább...), de azért egy dolgot érdemes megfogadni tőle, fejlődni kell folyamatosan.
Pusszancs: Cecill
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: