újabb események régebbi események további események
00:59
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
07:58
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:10
Virág új cikket töltött fel
00:09
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:24
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:50
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
12:50
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:49
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:49
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
07:25
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:40
Pinokkió módosította a cikkét
13:30
Pinokkió új cikket töltött fel
08:47
Pinokkió módosította a cikkét
00:21
Pinokkió új cikket töltött fel
00:02
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
08:19
Tündér módosította a naplóbejegyzését
08:17
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
05:20
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
07:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
21:24
Robertker regisztrált a weboldalra

" Zárjon be a gyár"

2010. november 6. - Látogatók száma: 40

Anno dacu' , amikor az élet mozgatórugója a teljesítmény volt, akkor játszódik történetem, melyet csak elbeszélésekből ismerhetek, én még akkor nem éltem ugyanis, de bátran hagyatkozom mesélőim szavaira, hiszen egytől egyig megbízható őszinte emberek

Fent említett időszakban, abban a boldognak vélt korban élt egy kislány: nevezzük Esztikének. Esztike sokat tanult, keményen dolgozott, minden dicsérő szót boldogan zsebelt be, hiszen tudta: csak így boldogulhat. Az általános iskola befejezése után- más lehetőség nem kínálkozván- egy gyárban helyezkedett el, ahol cukorrépából készítettek emberi fogyasztásra alkalmas cukrot..ez volt a Mezőhegyesi Cukorgyár.
Mivel már kisgyermek-korában megtanulta, hogy csak verejtékes munkával lehet előrébb jutni az életben, itt is kitett magáért, HAMAROSAN átvehette a legjobb munkásnak járó kitüntetést, s kampány idejére bevállalt túlórái jutalmaként egy kétszemélyes beutalót Balatonkenesére, a gyár üdülőjébe.

Minő boldogság! -gondolta Esztike, s könnyektől párás szemmel emlékezett vissza a dolgos iskolás-évekre, amikor a sok száz összekötött, s szép kupacba rakott kévét egyesével villázta fel a traktorra, és hogy azért Ő ugyan nem kapott semmit, csak azt a pár pengőt és hogy hazafuvarozták, míg a gyári munkásokat akiket kirendeltek vágni, nemhogy hazavitték, még enni -inni is kaptak!
Azóta hajt töretlenül az első helyért, mindig, mindenben.
Éltanuló lett, oklevelet kapott. A nyári munkát is oly kitartóan végezte, hogy elismerés gyanánt elmehetett egy pártgyűlésre, s az ott szórakozó társaságnak széles mosollyal szolgálhatta fel a forró feketét. Milyen boldog volt, amikor az egyik "öreg" megveregette az arcát, s azt mondta: milyen hálás, dolgos gyermek ez! Ilyenből kellene sok ennek az országnak!
Visszaemlékezik arra az időre is, amikor későbbi férjét, Zsigmondot megismerte...ott is első akart lenni...klubestet tartottak, csinosította magát vagy fél napig, hogy elsőnek Őt kérjék fel táncra, s természetesen sikerült az elsők között párra lelnie.
Csinos fiú volt Zsigmond, a faluban azt mondták Ő a legszebb a környéken, a legjóravalóbb, s aki egyszer a felesége lesz, az összeteheti két dolgos kezét.
Esztink nem volt rest, hamar hozzálátott, hogy ő legyen először szerelmes, s őt kérjék ki először az atyai háztól.
Megvolt a lagzi, a legnagyobb a faluban, amióta csak világ a világ! Emlegetik azóta is a háromnapos lakodalmat szerte a megyében...
Gyermekük született, a kis Zsiga volt a legszebb gyerek a faluban, még a postás is megdicsérte szép kék szemeit, s ez bizony nagy szó volt akkoriban!
Esztike visszament dolgozni a szalag mellé. Húzta-vonta a nagy cukros-zsákokat, emelte, öntötte, zacskót forrasztott, takaros tömbökbe rendezte a becsomagolt árut, az övé legyen a legmagasabb, legszebb kupac!
Évekig kellett dolgoznia, hogy munkáját elismerjék, szalagvezető lett, majd felvitték az irodára, s onnantól fogva mint "irodista kisasszony" járta a gyárat fehér köpenyben, narancssárga gumis mappájára tűzött tollakkal, hogy mindenki láthassa: lám, ide juthat az, aki kitartóan dolgozik!

Félresöpörte az emlékeket, letörölte a könnycseppet ráncos szeme sarkából, s megpróbált felemelkedni ültéből, de izmai nem engedelmeskedtek.. A döbbenettől tátva maradt a szája. Még soha nem fordult elő vele ilyesmi. Ülve maradt hát, s fejét lehajtva, csak szeme sarkából nézte, ahogy a fiatalok sorban állnak a lángososnál, veszik a bambit, a pult alól osztott déligyümölcsöt, és arról fecsegnek, hogy talán jövőre, vagy majd azután ők is felkerülhetnek az irodára, csak még néhány év, és saját házuk is lehet, messze a cukorgyári lakóteleptől.
Esztike szemét elfutotta a könny...Fiatalok? Nohiszen- gondolta- én is csak harmincnyolc éves vagyok, s hogy tönkrementem máris. Zsigmond is csak ül, olvasgat, bóbiskol...reklamál a reggeli vaj mennyiségén,az üdülő székeit keménynek találja, az ágyon is kevesli a vékony matracot, pedig mennyit kellett tűrni, dolgozni ezért a két hét pihenésért. Aztán tekintete a kis Zsigára téved...Nem kisfiú már! - figyelmezteti magát zsörtölődve- lassan húsz éves lesz a szentem, hamarosan átveszi az első oklevelet a párttól, amiben még a gyár igazgatója is elismeri: az Ő kisfia az elsők között is első, az ő szalagja dolgozta fel a legtöbb cukorrépát az idén! S párás tekintete nem veszi észre gyermeke hajlott hátát, duzzadó erektől barázdált kezét, ahogy fájós derekát nyomkodja, nem lát mást csak égkék szemét, ahogy a távolba mereng. Azt képzeli, gyermeke az elmúlt dolgos, szép évről gondolkodik, az elismerésről, a munka szépségéről...nem is sejti, hogy fia távolba néző szemei mögött egy gondolat motoszkál, már évek óta: kijutni, kitörni a rabigából, a saját szájába keresni a kenyeret, mielőtt tönkremegy, elhervad, megöregszik..mert lám Anyja még nincs negyven, s hajlott mint egy szélfútta fűz, karcsú kezeit már alig tudja csak emelni, s mégis visszavágyik a szalag mellé, hogy" elsők közt is első" legyen! Hát hová jut ez az ország, mi lesz velük élmunkásokkal, ha fordul egyet a világ?
Eszti mára ötven körül jár...jár? Csoszog...Zsigmond vaksin tapogatózik, ha nem vezetik, szinte mindennek nekimegy...kinézte a szemét a sápatag neoncsövek alatt. Zsiga megnősült, megszületett első gyermekük, a kis Eszter...szép gyerek, csak azok az okos, kutató szemei olyan furcsák..vajon kitől örökölte???
Taníttasd fiam- hangzik az anyai tanács- tanuljon amíg csak lehet, okos embernek megnyílik minden kapu!

Esztikénk addig hajtott, addig harcolt, győzött le másokat, állt az élen oly sokszor, mígnem egyszer csak - egy kevésbé kívánt dologban is - Ő lett az első: kortársai közül Ő ment el először erről a világról, s dolgos keze munkájából nem maradt más, csak egy kép a falon, és egy halom fehéren szálló porcukor a gyár padlóján...

A cikket írta: Postáska

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. november 20. 17:43

megtekintés Válasz erre: nárcisz - 2010. november 20. 13:23

Nekem fantasztikusan tetszik a cikked Postáska, fogalmazásodhoz is gratulálok.
Én még abba a világba születtem, amelyet olyan élethűen ábrázolsz. Korhű szavaid visszavisznek a gyerekkorom világába. Még fiatal koromban én is voltam marokverő, majd a kévébe kötött gabonát először halhéba hordtuk össze, azután ezekből keresztet raktunk. Ezt mi még nem is traktorra, hanem lovas kocsira raktuk kévénként és vittük a cséplésre kijelölt helyre, ahol asztagba raktuk. Ezt most csak mint érdekességet írtam le, mert előjöttek az emlékek.
Valóban sokan hasonlóan éltek, de igazából nem is nagyon volt más választásuk. De akit az vezérelt, hogy előbbre jusson, csakis így élhette az életét. Nem volt pihenés, a gyári és a napszámos munka után jött a háztáji munka és a család. Pihenésre csak az éjszaka egy része jutott. Így jött napra nap és évre év,... és hirtelen megöregedtek.
Csodásan vezetted le az anya életútját, teljesen olyan szavakat használva, mintha magad is abban a korban éltél volna. Én megadom a valóságpontot is, szép volt, írjál még sok hasonlót.

Nagyon köszönöm Nárcisz! Igyekeztem elkapni a hangulatot. Remélem sikerül továbbra is hasonló "fércművekkel" szórakoztatni benneteket.
Puszi: Postáska
2010. november 20. 13:23
Nekem fantasztikusan tetszik a cikked Postáska, fogalmazásodhoz is gratulálok.
Én még abba a világba születtem, amelyet olyan élethűen ábrázolsz. Korhű szavaid visszavisznek a gyerekkorom világába. Még fiatal koromban én is voltam marokverő, majd a kévébe kötött gabonát először halhéba hordtuk össze, azután ezekből keresztet raktunk. Ezt mi még nem is traktorra, hanem lovas kocsira raktuk kévénként és vittük a cséplésre kijelölt helyre, ahol asztagba raktuk. Ezt most csak mint érdekességet írtam le, mert előjöttek az emlékek.
Valóban sokan hasonlóan éltek, de igazából nem is nagyon volt más választásuk. De akit az vezérelt, hogy előbbre jusson, csakis így élhette az életét. Nem volt pihenés, a gyári és a napszámos munka után jött a háztáji munka és a család. Pihenésre csak az éjszaka egy része jutott. Így jött napra nap és évre év,... és hirtelen megöregedtek.
Csodásan vezetted le az anya életútját, teljesen olyan szavakat használva, mintha magad is abban a korban éltél volna. Én megadom a valóságpontot is, szép volt, írjál még sok hasonlót.
2010. november 17. 19:27

megtekintés Válasz erre: anubis - 2010. november 17. 10:06

Postáska, ez nagyon tetszik:-) Szép, és szomorú egyben.
Azt pedig ne várd, hogy a lepontozók véleményt mondjanak, az őszinteség, sajnos, nem mindenkinél divat.
Pusszantás

Köszönöm Kedves, ebben igazad van. Ebben is! Rányomunk valamit, "oszt jóvan" ? Ez lesz az új divat? Nem különösebben kedvelem. De ez van. Neked viszont köszönöm az összes betűt. ( Nem baj, hogy nem ABC sorrendben írtad)
Pussz
2010. november 17. 10:06
Postáska, ez nagyon tetszik:-) Szép, és szomorú egyben.
Azt pedig ne várd, hogy a lepontozók véleményt mondjanak, az őszinteség, sajnos, nem mindenkinél divat.
Pusszantás
2010. november 13. 16:40
Kedves Szavazó!
Kérlek oszd meg velem a véleményed!
Köszönöm!
Postáska
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: