Hétköznapi történetek (3)
Látogatók száma: 44
Nálam a korán reggel négy-öt órakor kezdődik. Nyolc óra magasságában, már elalélok szinte, és akkor már nincs bennem az a tettvágy. Mert a meleg engem is kiborít. Ha sikerül megvalósítanom, amit elterveztem, hogy elindulok korán reggel, az az igazi...
Kint a hűs diófa árnyékában ismét magamra találok. Sokáig képes vagyok csak ülni egymagamban a padon és merengőn nézni a távolba. Mindig egy irányba. Mintha várnék valakit, pedig tudom nem jön senki. Erőt gyűjtök a kikapcsolódáshoz, amely olcsó és egyben szórakoztató és dolgozni is kéne valamit.
Nagy nehezen rászánom magam az aktív cselekvésre. Értelme van a dolognak, mert megfigyeltem, utána sokkal jobb lesz a közérzetem, ha valami hasznosat is tettem. A fizikai munka mindig jót tesz. Kis időre csak arra koncentrálok. Elfelejtve közben mindent. Lehet jól és jobban is csinálni a dolgom. Én az utóbbira törekszem, de egyre kevesebb energiám van, ezért elaprózom kissé, gyakoribb pihenőkkel.
Terv az mindig születik előtte, hogy mikor mit fogok a kezembe. Üresen neki se lódulok. Most éppen egy sarlót ragadok fel. Le kell vágnom a magasra nőtt füvet. Szinte ki sem látszik alóla a puszpáng, pedig tudom, hogy ott van. Az eső a gazt is meghajtotta. Alig férek hozzá. Régen volt már a talajtakaró, kúszó növény telepítése. Megérett az átültetésre, de majd csak az ősszel. Akkor kiszedem gyökerestől a futó növényeim és tiszta, gazmentes helyre fogom visszaültetni. Ezt fogom tenni. Nem kis meló, de eddig még mindig sikerült véghezvinnem, amit elterveztem.
Az egyik munka hozza a következőt. Mivel ez a rész a virágoskertemet szegélyezi, itt nem hagyhatom abba. Az előző napokban már összekötöttem lazán a levirágzott bazsa-, baba- és pünkösdi rózsáimat, jobban hozzáférjek a fűnyíróval, ami villanyos, hosszú kábellel, ami mindig összegubancolódik. Nagyon nem szeretem ezt a műveletet. Ez a kis munka után is letottyanok a padra, egy darabig elnézegetem a kitakarított részt. Tetszik, amit látok, de folyik rólam a víz és muszáj felfrissítenem magam az esővízzel, ami mint tudjuk szépít. De most már csak rövid ideig mélázok. Már hajt a tenni akarásom. Csak szeressem még egy kis ideig és persze bírjam fizikailag, akkor nem lesz hiba. De ott még nem tartok.
A sok haszontalanság eltakarítása után az eredményt látva meghozza a kedvem... Már harmadszor szedem a cukorborsót idén, de már ez a vége. Gyökerestől húzom ki és telepszem egy kis sámedlira, éppen oda, ahol felhalmoztam. Minek annyit cipekedni. Ezt a munkát mindig szerettem, mint ahogy a bátyám is. Rá emlékeztet és a régi szép időkre, amikor még annyi volt a borsóm, hogy szinte nem győztem perkálni. Már ez a kevés is soknak tűnik, akkor még anyu is besegített.
Ahogy az idő halad, úgy igyekszem az erőmhöz mérten mindig egy kicsivel csökkenteni a veteményest, növelni a haszontalan gyepet, ami kevesebb, de nem lebecsülendő munkát jelent a későbbiekben számomra. Szép az év minden szakában, különösképpen nyár derekán, de haszontalan. A gyümölcsfák körül, alatt és onnan tovább körbeölelve a veteményest, virágokkal szegélyezve kis bekötőutakat alakítottam ki. Elnézegetném, de ott még nem tartok, mert a munkát csak abbahagyni lehet. Befejezni szinte soha...
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nem szabad ezen ennyit gondolkozni,úgy irj,ahogy érzel.
Akkor köszönöm, csak nem értettem igazán, hiszen mindaz, amit leírok abból az elfogadásból ered, amit érzek. Ami a mindennapjaimat jelenti. Hogy ez alázat? Nekem, számomra elfogadása valaminek, amin még így vagy úgy, de lehet kicsit változtatni, szépíteni, jobbá tenni, akarni, akár szeretni is... Ez az életem egy része...
Kritika felém... Csak egyet áruljon el. "Hűs diófa árnyéka, vagy diófa hűs árnyéka az igaz, vagy valami, amit érzek, és az hűs, de mi az?... érzem, hogy ezt másként kellett volna megfogalmaznom. :-)
Puszi,
Éva
Ez egy stilisztikai probléma. Mindig azt tegye előre, ami fontos és ki akar emelni. Tehát, ha a "hűs diófa árnyékáról" ír, akkor ugye a "hűvösség" az ami Önnek, mint írónak fontos; amennyiben a "diófa hűs árnyéka" a megfogalmazás, akkor előtérbe helyezte a diófát, aminek egy birtokos szerkezettel alárendelte az árnyékot. De lehetne még: az árnyékban, a diófa hűséget adó részént is írnia. Öné a döntés.
Bokor
Tisztelt Éva!
Félreértett, Önben pontosan megvan az alázat. Az író alázata az, amikor a tudásunkat nem Öncélúan használjuk, hanem embertársainknak segítünk írásainkkal. Sokan magukra ismernek az Ön írásaiban; és az jó, mert mások nem lennének képesek ezt így leírni, de érezni szeretnék.
Bokor
Kritika felém... Csak egyet áruljon el. "Hűs diófa árnyéka, vagy diófa hűs árnyéka az igaz, vagy valami, amit érzek, és az hűs, de mi az?... érzem, hogy ezt másként kellett volna megfogalmaznom. :-)
Puszi,
Éva
Kedves Bokorur!
Hát én is szeretem. De árulja el nekem, miben kell, hogy megnyilvánuljon az alázat, mint mondja, hogy alkotni tudjak. Hiszen annál nagyobb alázat, mint egy hétköznapi történetet leírok a maga valóságában, nincs is talán...
Várom a válaszát.
Éva
Félreértett, Önben pontosan megvan az alázat. Az író alázata az, amikor a tudásunkat nem Öncélúan használjuk, hanem embertársainknak segítünk írásainkkal. Sokan magukra ismernek az Ön írásaiban; és az jó, mert mások nem lennének képesek ezt így leírni, de érezni szeretnék.
Bokor
Tisztelt Éva!
Szeretem a hétköznapi történeteit. Itt kell az alázat, hogy mégis alkosson.
Bokor
Hát én is szeretem. De árulja el nekem, miben kell, hogy megnyilvánuljon az alázat, mint mondja, hogy alkotni tudjak. Hiszen annál nagyobb alázat, mint egy hétköznapi történetet leírok a maga valóságában, nincs is talán...
Várom a válaszát.
Éva
Szeretem a hétköznapi történeteit. Itt kell az alázat, hogy mégis alkosson.
Bokor