Kertészkedem, tehát vagyok... (2)
Látogatók száma: 73
Túl nagy a csend körülöttem...
Az lenne az igazi, mint régen. Amikor még segítségem is volt. Igaz, hogy nem volt ilyen szép a kertem akkor, de több volt benne a gyümölcs. Kajszi, cseresznye, alma, körte, meggy, barack, meg minden amit még kihagytam. De hiszen ez természetes. Nem csak én öregszem, hanem a fáim is. A szomszéd se bírta egyedül. Végre megismertem a családját, eddig azt hittem nincs neki senkije. Csak annyi kellett, hogy kibukjon. Mindjárt tudták mi a dolguk. Kár lenne annyi bele fektetett munkáért? De valahogy ő most hiányzik.
Ma is korán indulok. Miért ezt az utat választottam? Mert közelebb van, nincs az a nagy kerülő, viszont nyomaszt a nagyra nőtt kukoricás. Ki sem látszom belőle. A reggeli harmattól vizes lesz a ruhám. Csak pár száz méter és kint leszek, szem előtt. Kicsit zavar az egyedüllét. De hiszen nincs itt senki rajtam kívül? Végre feltűnnek a házak. Az már a civilizáció. Ettől egyszerre nyugodtabb vagyok.
Közben van időm átgondolni a teendőim. Takarítani fogok. Felfrissítem a kis házat, beüzemelem a hűtőt. Igaz, nem sok minden kerül bele, de egy óra és frissen tartja a bepakolt ételt, italokat. Ma is hőség lesz. Fellocsolom a ház körül a betont. Ma nem kell füvet nyírnom, megtettem előző nap. Ma csak csinosítom a házat, a kedvemért. Mint a régi szép időkben, amikor kint töltöttük az éjszakát.
Ehhez tartom magam, mire kiérek, de picit le kell ülnöm, mert hosszú volt az út. Elfáradtam. Magasan jár már a nap. Előbb kellett volna jönnöm. De nem most, hanem estefelé. Feltámad kicsit a szél, ez jó. Végre rászánom magam és elvégzem, amit elterveztem. De az agyam megállás nélkül jár. Mit teszek? Nyugtalanság vesz rajtam erőt. Szabad-e? Hiába érzem, hogy nincs mögötte semmi olyan szándék, de a látszat csal. Nem akarunk mi mást, csak korán elkezdeni a munkát, mint ahogy régen is tettük. Megígérte, hogy rendbe hozza a szőlőt. Az oszlopokat, és kihúzza a zsinórt. Felkötözi és megpermetezi a szőlőt. De azt csak korán reggel lehet, amikor még nem éget a nap. Már neki se megy olyan könnyen. Ezért javasolta, hogy aludjunk kint. Hajlottam rá, de most valami mégis zavar. Hogy magyaráznám ezt meg. Az a mondata, hogy nem viseli el, hogy van barátom, és ha elmegyek hozzá, akkor nem ismerjük többé egymást. Miért mondta ezt? Hiszen az érzelmeink egymás irányába megváltoztak. Már nem lehet ott folytatni, ahol abbahagytuk. Ezt neki is tudnia kell. Elmúlt az idő. A puszta realitás, ami miatt ezt vállaltam. Jól jönne a segítsége. De hogy mondjam meg azt, hogy mindkettőjükre szükségem van? Hazugságra kényszerít. Sarokba szorítva érzem magam. A célom megvalósítása érdekel egyedül, semmi más. Számító lennék? Vagy túl sok az, amit pusztán barátságból elvárok tőle? Nem tudom. Bizonytalan vagyok. Megint olyan döntésre kényszerít az élet, amit nagyon nem szeretek. El fogom veszíteni őt, ha őszinte leszek. De a másikat is. Mit tegyek?
Nem tett jót a töprengés. Rossz kedvem lett tőle annak ellenére, hogy mindent sikerült elvégeznem. Valahogy most nem tudtam úgy élvezni, mint máskor. Alszom rá még egyet, mielőtt döntök. De a barátom is, mintha megérezte volna, éppen most van rám szüksége? Miért nem előbb, vagy később? Nem tudja mi előtt állok?
Lassan elindulok hazafelé. Még nem tudom mit teszek. Az érzelmeim oda húznak hozzá, de a céljaim meg ide őhozzá. Valamit fel kell áldozzak. Miért nem lehet anélkül?
Az úton aztán minden kitisztult bennem. Az érvek amellett szóltak, hogy feladjam a céljaim, amit sose tettem korábban. Mindig erősebb volt bennem a megvalósítás vágya, és most valamiért ez megváltozott. Hosszú idő óta először félek, hogy bánni fogom.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Az előző képem is a valóságos magam mutatta, mint amostani. Tudom, nem előny idősnek lenni, különösen azért, mert a fiatalok, szinte erőszakosan csörtetnek előre, és kíméletlenül söprik félre a korosabbakat, de próbálom a partvonalon tartani magam.
Majd, ha megéli, átéli, főleg eléri azt a kort, amit mi már magunk mögött tudhatunk, az a most még fiatalabb is alább fogja hagyni. Kivéve téged és jómagam, akik nem olyan könnyen vagyunk félresöpörhetők, mert nem adjuk fel. Köszönve a fiatalos gondolkodásunknak, ha mondhatom még mindig a partvonalon tartom magam is. :-)
Puszi,
Éva
Nekem tetszik a fotód. Aranyos. Végre valahára megmutatod magad. Már hiányoztál.
A stílusom nem változott, legfeljebb a hangulatom mostanság...
Ha beleolvasol egy-egy nemrég feltett írásomba, látni fogod, semmit se változtam. :-)
Szia Éva! Ha már itt vagyok, gondoltam olvasok valamit töled. Meglepett, hogy változott a stílusod. Nem rosszabb, nem jobb, de kicsit más. Kell a szemléletváltás, hogy ne váljon unalmassá. Remélem, nem bántottalak meg vele? Ahogy az időm engedi, megkeresem a többi írásodat is, mert érdekel.
Kicseréltem a fényképem, mert változott a fizimiskám. No, és öregedtem is.
A stílusom nem változott, legfeljebb a hangulatom mostanság...
Ha beleolvasol egy-egy nemrég feltett írásomba, látni fogod, semmit se változtam. :-)
Kicseréltem a fényképem, mert változott a fizimiskám. No, és öregedtem is.