újabb események régebbi események további események
09:31
Ilpaki módosította a naplóbejegyzését
09:30
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
06:56
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
00:23
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
17:20
Black Ice módosította a cikkét
17:07
Black Ice új cikket töltött fel
13:12
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
09:20
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:56
Ilona új cikket töltött fel
12:25
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:30
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:24
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
07:00
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
06:44
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
14:01
zsoltne.eva módosította a cikkét
11:31
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:12
zsoltne.eva új cikket töltött fel
01:02
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
00:03
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
23:54
Wivien új bejegyzést írt a vendégkönyvbe

A családok

2011. július 13. - Látogatók száma: 62

Igyekszem sokat olvasni, sok cikkhez hozzászólni, ha lehet adni valamit az olvasójának, vagy írójának. Lehúzni, vagy merészen kritizálni nem, mert nem író, hanem írogató vagyok, így nincs jogom, vagy nem érzem a jogot a mély kritikára.

"A 'gyerek' szemszöge" című cikkben az írója a családját kritizálja a viselkedésükért. Azért, hogy sokat foglalkoznak Vele: - piszkálják, ellenőrzik, kikérdezik a dolgairól.

Valahol meglepett a dolog.

Régen a nagyszüleink életében a házasságok többnyire elrendezett családi ügyek voltak, amiben a házasulandóknak nem, vagy vajmi kevés beleszólása volt. Ezek az érdekből összerakott párok viszont valahogyan megtanultak együtt élni, egy fele hajtani, húzni a szekeret, a család szekerét. Sokat kutattam miért és hogyan működhetett ez a dolog. Sokat kérdeztem nagyszüleimet is, hogy akkor mi volt a szerelemmel, a szeretettel? Nagyapám azt monda, az is megjött mindig az adott asszonnyal, mikor kimondta az igent, mint a tavaszi eső a vetésre.
Valószínű értetlenül nézhettem, mert azt mondta:
- A mi korunkban nem válogathattunk nagyon. Akit rendeltek, elvettük és éltünk. Dolog volt, nem azt néztük milyen és mennyire kelleti magát, hanem mennyire dolgos, hogyan látja el a jószágot, hogyan főz, mennyire tiszta. Aztán ha megfelelt, akkor a többi megjött, mert tetszett a hozzáállása, akkor akartad, ragaszkodjon, s megszeretted a kitartása, egyénisége miatt.

Nagymamám azt mondta beszélgetés közben:
-Gyerekem, a mi korunkban nem volt divat a válópör, a szakítás, mert a család elrendelte, s ha nem tetszett, nem volt maradásod. Amikor valakit elűzött a család, azt kitagadta a közösség is. Azt az embert vagy nőt senki nem vállalta magára, mert akkor maga is száműzött lett.
Így az emberek együtt, egymásért éltek. Voltak viták, perlekedések, mert tányér és kanál csörgés nélkül nem telik, de nem is ürül. Az, hogy nem tudott mindenkiről mindent mindenki, az azt bizonyította, hogy az asszonynak nagy kötője van.
Nem értettem?
A nagy kötő azt jelentette, hogy bármi is történt a házban, a családban, az nem szivároghatott ki, mert az asszony nem beszélte ki, nem pletykálta el, sőt védte a saját családját.
A gyerekek pedig a családon belül születtek és nem kívülről, vagyis a férj volt a gyerekek apja, s nem a koma, barát. Ez volt az asszony tisztessége, meg az a divat, hogy az első férfi a lány, vagy nő életében a férje volt.
Azt senki nem mondta, hogy akkor nem voltak kivételek, voltak, de ezek erősítették a szabályokat.
Ezekben a családokban a gyerekek érkezése öröm volt. Szerették, de csak annyit foglalkoztak vele, amennyi feltétlen szükséges volt ahhoz, hogy a családban éljen. Ahogyan cseperedtek a gyerekek, úgy kaptak a ház körül a családi munkában részt, szerepet. Az állatok őrzése, legeltetése, a kisebb növények gondozása, segítés a konyhában,a ház körül. Ahogy nőttek, a feladatok is komolyodtak. A lányoknak meg kellett tanulni főzni, a konyhakertet gondozni.
A fiúknak a nagy kert gondozása, a metszés, a fák ápolása, rendben tartása, az állatok gondozása a szükséges. Nem tétlenkedhettek és tehetetlenkedtek a család nyakán.

A szüleim, szüleink életében már belépett a dolgozó nő élete is, bár ez még mindig a régi formáció szerint történt. Nagyapám fogalmazta így:
- Suba a subához, guba a gubához, mert akkor nincs vita, nem lehet a másik szemére vetni hogy mit hozott, mit kapott, mi érték volt, vagy sem.
A szüleink is azért dolgoztak, hogy a gyerekeik jövője jobb legyen. Ez a mi mai világunk, vagyis kicsit régebben az én világom.
A tisztesség, a megbecsülés itt is fontos szerepet kapott. A gyereknek, vagyis nekem, nekünk voltak jogaink:
-tanulhattunk, játszhattunk,
- segíthettünk, olvashattunk.
Az én időmben a gyerekek este kilenc óra után már nem mászkálhattak kint szülői felügyelet nélkül az utcán, mert ellenkező esetben bevitték a rendőrséger, és a szülővel együtt kérdőre fogták, hogy miért csavarog és kószál a gyerek.
A jogokkal volt kötelezettség is. A tanulásban, a házi munkában részt kellett vállalni.
Nekem, nekünk is meg kellett tanulni a dolgunkat. A főzésnél segíteni, hogy előbb utóbb átvehessük a staféta botot. A kert gondozását, a növények, virágok ápolását. A testvér felügyelete automatikus. A boltba szaladgálás a lemaradt árukért, s nem csak a saját, de olykor a gyerek nélküli idősebb szomszédok részére is. Szívességből, és nem pénzért, meg értékekért. No jó, hó végén kaptunk egy tábla csokit, amit a testvérrel együtt ettünk meg. Ez természetes volt, mert nem lehetsz önző, ha van egy testvéred, mert meg kell tanulnod szeretni a kisebbet, adni a sajátodból önzetlenül. A leckét bármikor, miután azt mondtad kész kikérdezhették, s ha nem tudtad, akkor jogosan szó nélkül tudtad, szobafogság lesz a jutalmad. Nem lázadtál, mert akkor még volt "népnevelő" ami egy pálca volt, és elfenekelhettek.
Az, hogy segítened kell, az természetes volt. A vasárnapi ebédek után a mosogatás, a lakás takarítása, felmosása a Te dolgod volt, és szó nélkül!
Ez nem panasz, hanem felsorolás.
Nem lázadtunk, tudomásul vettük a helyzetet, és alkalmazkodtunk hozzá.

Mikor én férjhez mentem, már a párommal közös döntés volt, de a szülőktől hallottuk, hogy csak hasonszőrű fiúval jó kezdeni, mert annál nem lesz később gond, hogy ki a gazdag, és kinek mennyi és milyen joga van egy házasságban.
Nagyobb részben a gyereket előre terveztük, vártuk. A megesés, vagy úgymond "balkézről " gyerek szégyen volt.
A válás is körülményes volt, mert a rendszer fontosnak tartotta, hogy mind a két fél nevelje a gyereket, így mindent körül jártak és elkövettek, hogy a családot egyben tartsák.
Nekem, nekünk két gyerekünk született és neveltük. Igaz megromlott a házasságunk, s a gyerekek kezdtek kicsit furán viselkedni, ezért elváltunk közös megegyezéssel.
Onnantól egyedül neveltem a gyerekeimet. Igyekeztem valahol barát is lenni, de a szülői poszt is az enyém maradt, s a felelősségem is dupla volt. Figyeltem a leckékre, a tisztaságra, a barátokra, játékokra, s megköveteltem, a szabályok betartását.
Ma büszke vagyok és örülök, mert a gyerekeim barátnak is, de elsősorban szülőnek tekintenek. Nem én vagyok aki megtudja a hírt utolsónak, s velem vitatják meg válságos gondjaikat. A fiú épp úgy, mint a lány. Igaz ehhez tisztában kellett lennem a fiúk apró titkos gondjaival is, de megérte a kitartás, a türelem.
A gyerekeim már szabadabb világban éltek, de a záróra, nálam is záróra volt, s megegyeztünk egy határidőben a legutolsóban, mely időpont előtt mindenki köteles volt a lakásban tartózkodni. Nem volt mentség, kifogás. Ezt mindannyian betartottuk. Így megszokták, hogy a rend a lelke mindennek. Ismertem a barátokat, elkísértem, érte mentem amikor kellett, figyelmeztettem és elszámoltattam a dolgaikkal őket. Soha nem lázadoztak. Ma hálásak.
A mai ifjúságnak viszont minden lázadni való, ha figyeli a szülő az, ha nem akkor még jobban. Ma már semmi nem jó, sőt mindent átlépnek. Nem hiszem, hogy ha véletlen kikerülnének egy tanyára életben maradnának, még akkor sem, ha ott lenen állat, vetni való. Nem tudnák mikor mit kell tenni, s abban sem vagyok biztos, hogy képesek lennének a feladat ellátására.
Van, igen van kivétel, de az vidéken nő fel, és ismeri a dolgokat. A városi gyerekek nagyobb többsége egy burokban nő fel. Itt a szülő megpróbál mindent biztosítani a számára, de ennek ára van. Dolgoznia kell erő felett. A gyerek viszont külön világnak érzi magát a családnak, s azt hiszi, hogy mindenkinél különb. Arról, hogy a vasárnapi ebéd miből tevődik össze nagyobb részben fogalma sincs. Azt, hogy egy hónap költségvetése a családjánál hogyan áll össze, ki mennyit tesz le, és mennyit vehet ki, nem tudja. A boltot a csemegét nagyjából ismeri. A ruha és divat boltokat kívülről fújja, melyik polcon hol mi van, ugyanakkor arról, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér, már nincs fogalma.
Tudom durván hangzik, de látom, mert a városban sokat kell utaznom, és tömegközlekedéssel járok, hogy ott mi megy, és mi hangzik el, néha a szavam is elakad.
Nem szólok, mert nem én vagyok a szülő, de néha szégyenlem magam, hogy ezektől a gyerekektől függ majd a jövő. Néha arra gondolok, talán jobb, ha nem látom majd, de azért kicsit kíváncsi vagyok rá. Arra is, hogy a most agyon cicomázott lányka miként fogja nevelni a gyerekét, mire tanítja majdan. Milyen értékrendszerben fognak élni.
A körömlakk, és a smink márkája mellett a hamburger és pizza rendelésén túl, milyen ételt fog elkészíteni a családjának.
Azt sokat hallom, nem tudja mi a rántás és habarás között a különbség, mi a nokedli és mi a sztrapacska? A hentesnél azt mondják abból kérek, de hogy az mi, és hogyan kell elkészíteni nem tudja, majd a rokon a szülő megmondja és elkészíti.
Ráadásul a mai kapcsolati rendszerek is érdekesek.
Összejönnek, összeköltöznek, születik egy gyerek, de már vége a szerelemnek, jön egy új kapcsolat, újabb gyerek, s már ismét mással sétál.
A gyereket sem tervezik, csak sikerül, vagy ahogyan hallottam egy görbe este terméke. Durva nagyon. Ez az ember hogyan fog példát mutatni a gyerekének? Hogyan követelhet bármit a gyerektől morálisan? Megkockáztatom egyáltalán hogyan mire neveli?
Elhiszem, hogy senki sem tökéletes, de azért vannak szabályok, normák, melyeket az ember betart valamelyest, vagy követ, követi szülei példáját, vagy abból okulva hátat fordít azon normáknak, de azért van, kell lennie egy alapelvnek, ami alapján nevelődünk, növünk. Az jó, ha ezeket, ezt családban, szeretetben kapjuk, s jaj, ha a társadalom görbe, egyenetlen útján szerezzük meg.

A cikket írta: Divi Éva

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. július 15. 12:31
Remek cikk. Én család nélkül, otthonban nevelődtem, de látom mi megy mindenütt. Talán nem nekem kellene pálcát törnöm, de sok igazságot írtál le!
2011. július 15. 12:26
Szia! sok igazságot szedtél össze, és sajnos rossz felé halad a világ. És tényleg nincs igazán kire felnézni a mai gyerekeknek, persze tisztelet a kivételnek, hisz vannak. Az én szüleim se tudták volna elképzelni, hogy elválnak, miután megszülettem, pedig voltak vitáik, de követendő példa volt, hogy a gyereknek családban kell felnőnie. Sajnos én se vagyok ilyen szempontból jó példa, de legalább a gyerkőc tervezve volt!
Remélem ez a cikked rajtam kívül is sok emberben gondolatokat ébreszt, hogy hogyan lehetne még megváltoztatni azt a rossz irányt!

nagyon jó írás!

pussz, Tatjana
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: