újabb események régebbi események további események
09:31
Ilpaki módosította a naplóbejegyzését
09:30
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
06:56
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
00:23
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
17:20
Black Ice módosította a cikkét
17:07
Black Ice új cikket töltött fel
13:12
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
09:20
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:56
Ilona új cikket töltött fel
12:25
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:30
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:24
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
07:00
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
06:44
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
14:01
zsoltne.eva módosította a cikkét
11:31
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:12
zsoltne.eva új cikket töltött fel
01:02
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
00:03
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
23:54
Wivien új bejegyzést írt a vendégkönyvbe

A kalandvágyó, kis fehér zokni

2011. szeptember 8. - Látogatók száma: 66

Egy kíváncsi kis zokni elmegy világot látni.

Hol volt, hol nem volt, a kétszer három sávos autópályán túl, egy kertes családi házban, volt egy fiókos szekrény. Ennek legalsó fiókjában, sok más zokni közt élt testvérkéjével egy kis fehér zokni. Ők voltak az óvódás Piroska kedvencei, mert derekukon két-két kis, fehér bojtot viseltek.
A kis, fehér zokni nagyon kíváncsi természet volt. Folyton arról ábrándozott, hogy nagy felfedező lesz. Ahányszor csak bekerült a fiókba mindig addig tornázott, amíg legfelülre nem került, csakhogy kikukucskálhasson mindenegyes fióknyitásnál.
Aztán egyszer, egy szép kora nyári reggel... résnyire nyitva maradt a fiók… Na, több se kellett a kis zokninak! Óvatosan mászni kezdett kifelé.
- Hová mész? – kérdezték a többiek.
- Megyek világot látni! – felelte ő vígan s lehuppant a padlószőnyegre.
„Hát most merre?” – töprengett a kis kalandozó. – „Először is körül nézek az ágy alatt!”- határozta el. –„Oda Piroskával úgy sem jutok el soha.” – és el is indult.
Ahogy közeledett, egyre hangosabb motoszkálás hallatszott az ágy alól, és észrevette azt is, hogy csak egy darabig ér be a világosság az ágy alá. Ettől, – mi tagadás, - kicsit megszeppent és úgy döntött, először csak a fény széléig megy. A fénycsík szélénél megállt és belebámult a sötétségbe. Uramfia! A sötétből mindenfelől parázsló szemek meredtek rá! És egyre közelebb jöttek! A szemekhez ráadásul szürkés alakok tartoztak, amelyek fújtak és morogtak rá!
Szegény zokni most már tényleg megijedt. Csak azért nem szaladt el, mert teljesen meg-dermedt a rémülettől.
- Ti kik vagytok? – kérdezte riadtan.
A legnagyobb szürkés alak elvált a többitől és egészen a fény széléig sétált.
- Mi pormacskák vagyunk, - mondta behízelgő hangon, - itt lakunk az ágy alatt és szívesen játszunk veled…
- Háát… én igazán… nem is tudom…– szabadkozott a zokni.
- Van sok érdekes játékunk! – dicsekedett egy másik porcica és pofozgatni kezdett valamit.
Ahogy a kis zokni meresztgetni kezdte a szemét a sötétségbe rájött, hogy az bizony nem más, mint Anyu egyik hálóingéről egy gomb. Aztán észrevett két kisebb alakot, akik fújva, morgolódva huzakodtak… uramfia!... Piroska egyik hajszalagján! Most már nagyon szeretett volna elmenni, de félt, hogyha csak megmoccan, ráugrik egy pormacska és berántja az ágy alá.
- Gyere! – kiabáltak neki. – Jó móka lesz! – és nyúlkáltak felé a mancsukkal.
- Ne hallgass rájuk! – szólt le az ágyról Foltos, a plüsskutya. – Aki bemegy az ágy alá azt, többé nem látjuk viszont!
- Vigyázz, kutya! – mordult fel a legnagyobb pormacska. – Ne szólj bele a dolgunkba!
Foltos megmorogta, aztán újra a zoknihoz fordult:
- Ne félj, csak az ágy alatt nagyfiúk! Nyugodtan elmehetsz… – de még be sem fejezte, amikor az egyik macska felkiáltott:
- Azt hiszed? – s kimeresztett karmokkal a zokni felé ugrott. Szegény teremtés, ijedtében azt sem tudta mit tegyen, de szerencsére Foltos gyorsan cselekedett. Leugrott az ágyról, egyenest a pormacskák elé s dühödten ugatni kezdett:
- Mars vissza az ágy alá!!!
- Ellátom a bajodat! – meresztgette karmait púpos háttal a macska.
- Grrr! – morgott Foltos.
- Pfffú! – fújt a másik és hátrálni kezdett. Aztán egy utolsó morranással eltűnt a sötétben.
Foltos védence után nézett. A kis, fehér zokni az éjjeliszekrény mögül kukucskált ki.
- Elmentek? – óvakodott elő.
- Hát persze! – mondta büszkén a kutya, és leült, hogy hátsó lábával megvakarja a fülét. – Nem túl bátrak…
- Te azonban igen! Hú! Ahogy rájuk ugattál…! Nagyon köszönöm!
- Ugyan! – felelte megmentője, de azért kihúzta magát. – Ez a dolgom!
- Akkor most játsszunk! – indítványozta a zokni.
Foltos hátra sandított. A sötétből még mindig jól hallatszott a méltatlankodás.
- Szeretnék, de sajnos nem lehet - Néhányszor körbeforgott, majd lefeküdt az ágy elé. – Itt kell maradnom vigyázni, nehogy kijöjjenek. Talán máskor – s ezzel fejét a mancsára fektette.
- Hát… – mondta a zokni – akkor nem is zavarlak. Jó őrködést!
- Vigyázz magadra! – szólt hátra a kutya.
A kis bojtos ijedtsége már elmúlt, látta, hogy Foltos mindjárt elalszik, ezért halkan elosont. Megállt a szoba közepén s körülnézett, új kalandra vágyva.
Az ajtó nyitva volt, kilátott az előszobába, és tudta, hogy azon túl a konyha van. Újabb érdekes helyek! Vidáman indult az ajtóhoz, egyenesen Piroska papucsához ment és beleugrott. Ám a papucs meg sem moccant! Sőt! Álmosan pislogott a zoknira:
- Hát te mit akarsz itt? – kérdezte és nagyot ásított.
- A konyhába akarok menni.
- A gazdád nélkül? Na, az bizony nem fog sikerülni. – felelte a papucs és behunyta a szemét.
- De fog! – makacskodott a kis, fehér zokni, és minden erejét beleadva megpróbálta megmozdítani a papucsot. Az azonban egy tapodtat sem moccant, már ismét békésen aludt. Hamarost a zokni is belátta, hogy hiába erőlködik. Leugrott a papucsról, átvágott az előszobán, és már ott is volt a konyhában.
Körülnézett és meglátta, hogy a ki van támasztva a konyhaablak. Milyen érdekes lenne kinézni rajta! Hiszen Anyu zoknija is szokott, amíg Anyu az ablakot pucolja, és mindig annyi mindent mesél, amikor mosás után együtt lógnak a szárítón… A gondolatot tett követte.
Odaszaladt az ablak előtt álló nádfotelhez, nagyokat szuszogva felkapaszkodott rajta, és már ott is volt az ablaknál. Gyorsan átcsusszant a résen. Az ablakpárkányon találta magát. Kényelmesen elfért, hát csak üldögélt, nézelődött és élvezte a napfényt.
A kertben egy kis szellő bóklászott. A délelőtt folyamán már felborzolta a kis mesterséges tó vizét, szétkergette az összegereblyézett füvet és megpróbálta kiszedni a postaládából a reklámújságokat. Most épp a málnabokorral játszott, de már kezdett erre is ráunni. Új játszótársra vágyott…! Ekkor vette észre az ablakpárkányon sütkérező kis valamit. Odalendült hozzá:
- Én Szellőcske vagyok! – susogta halkan. – És te ki vagy?
- Piroska kedvenc fehér zoknija! – felelte a zokni roppant öntudatosan.
- Akarsz velem játszani? – kérdezte reménykedve a szellő.
- Hogy tudnék veled játszani?
- Hát így! – kiáltott fel boldogan Szellőcske, és hátára kapta kis, fehér pajtását.
A zokni először megijedt, de amikor látta, hogy nincs mitől félnie, tetszeni kezdett neki a dolog. Vidáman kacagott, ahogy a szellő meggörgette őt a levegőben, nevetett, amikor elsuhantak a víz felett és kergetőztek a fűben.
Jól elvoltak a délelőtt hátra levő részében. Észre sem vették, hogy elrepült az idő, csak a déli harangszóra kapták fel a fejüket.
- Ne haragudj, - mondta Szellőcske, - de most már mennem kell.
- Nekem is. – felelte a zokni, mert eszébe jutott, hogy Piroska hamarosan haza jön az óvodából.
- Majd játszunk máskor is! – búcsúzott.
- Az jó lesz! – válaszolt a szellő és gyorsan elsuhant.
A kis, fehér zokni jókedvűen indult a ház felé. Útközben megállt a tavacskánál, hogy megnézze magát benne. Ám, amikor megpillantotta a tükörképét, rögtön elszállt a jókedve. Többé nem volt fehér színe! Bizony, bizony! A nagy hancúrozásban alaposan elkoszolódott. Most inkább szürkének látszott, mint egy használt portörlő, helyenként zöldes fűfoltokkal… A kis bojtos nagyon elkeseredett. Mi lesz most vele? Így nem mehet vissza a többiekhez, meg sem ismernék… És Piroska? Mit szólna?
- Inkább elbujdosok, – sóhajtotta, - így ne lássanak…

Nemsokára hazajött az óvodából Piroska, az anyukájával.
- Gyorsan! - mondta Anyu. - Amíg átöltözöl, addig becsomagolom a nagymama ajándékát.
- A piros szoknyám veszem fel! - kiáltott vidáman a kislány. - A kis, bojtos zoknival!
Beszaladt a szobájába, egyenesen a fiókosszekrényhez, hogy megkeresse a zoknikat, de bizony, akárhogy kereste-kutatta, csak az egyiket találta. Kiment hát Anyuhoz a konyhába.
- Csak az egyik van meg. – mondta szomorúan, feltartva az árva zoknit.
- Nézd csak meg jobban, - biztatta Anyu, mialatt csinos masnit kötött a csomagra – ott kell lennie.
- Már mindenhol kerestem, még az ágy alatt is, de csak a régi hajszalagomat találtam.
- Tudod mit, - fordult lánya felé Anyu, - keressük együtt. Te nézz körül a teraszon, én pedig a kertben.
- Gondolod? – kérdezte tanácstalanul a kislány.
- Hát! Lehet, hogy ez egy nagyon kalandvágyó kis zokni. Vannak ám ilyenek…! – mondta az asszony mosolyogva és Piroska felé nyújtotta a kezét. - Gyere!
Így hát Piroska nekilátott átnézni a teraszt – még a macska kosarába is belenézett, amit a cirmos igen rossz néven vett, – Anyu pedig kiment a kertbe. Ahogy ott keresgélt, egyszerre csak halk sírdogálás üti meg a fülét. A hang a még levágatlan fűből jött. Odament, óvatosan széthajtogatta a fűszálakat, és mit lát: a kis kóborlót!
- Hát te, - szólt, és a nyakánál fogva vigyázva felemelte, - csak nem te vagy Piroska fehér zoknija?
- De igen… – hüppögte a zokni.
- Nagyon keres ám téged! – vette kezébe Anyu és leszedegette róla a fűszálakat.
- Tudom, hallottam… - sóhajtott a kis jószág. - De ilyen koszosan… Nem mehetek vissza… - rázta a bojtjait szomorúan.
- Egyet se búsulj! – mondta mosolyogva gazdája édesanyja, - Kimoslak, kivasallak és újra szép fehér leszel!
S már mentek is. A kis zokni boldogan, szinte áhítattal nézett jótevőjére.
Félóra múlva már Piroska lábán feszített, büszkén. Testvérkéje izgatottan kérdezgette:
- Merre jártál? Mit láttál? Milyen érzés?
- Majd mesélek, hogyha megint a fiókban leszünk. - felelte a kis kalandvágyó, s magában megfogadta: legközelebb csakis a gazdájával együtt megy világot látni.

A cikket írta: Arkady

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. szeptember 9. 09:11
Szia Arkady! Aranyos kis történet!

Szép napot kívánok Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: